Délmagyarország, 2001. április (91. évfolyam, 77-100. szám)
2001-04-07 / 82. szám
<£SLtefánia ^^^ y J RIPORT • KULTÚRA • TUDOMÁNY • ÉLETMÓD Szellemi tőkénk előnyei • Borúlátó jelentés a klímaváltozásról • Kányádi Sándor: „A magyar annyi féle, ahány helyen lakik" Csontváz voltam, átfújt a szél Miskolczi Róbert illusztrációja Kicsit sáros a föld itt a határban. A távolban autók halk moraja, fenn a végtelen, nyomott szürke ég, ázik a cipőm, lábujjaim között csicsog a zokni. - Látod ebben a táblában azt a lavórnyi üres helyet? Most nem nő itt semmi, kender volt rajta, de a nyulak lerágták. Volt két jó napjuk. * A traktorról leszáll apám, megtörli verejtékező homlokát, forró nyár augusztus. Kisfiam, anyád küldött ebédet? Hát persze, apa, azt hoztam. Arra gondolok, a „kisfiam", bár tízéves vagyok most, ha tart a jóisten, hatvanéves koromban is kijár nekem, ha apámat is tartja. Nyomja befelé a kaját, burkol, én nézem, otthon már ettem. Aztán vissza, hosszú az út hazáig egy gyereknek. Nem tudom elhinni, hogy a földhöz képest függőleges vagyok. * - A kenderből nem kell nagy aratást rendezni, kevés is elég belőle. - Te Balázs, tulajdonképpen miért szívod? - Megnyugtat. Persze igaz, ha jó hangulatban kap el, még jobb lesz, ha büdös a hangulatom. akkor még büdösebb. * A lány hozzáér a hajához, a feje ezzel a viselettel és ezzel az arccal kész költemény. Olyan, mint egy reneszánsz udvarhölgy, ha kibontaná magát a díszekből, Júlia lehetne. - Voltunk a barátnőmmel egy jó kis koncerten. Elmosolyodik. - Közben ópiumos sütivel kínáltak meg bennünket. Tudod. művtöriből megtanultuk, honnan vette Klimt a képeire azokat a gyönyörű arany színeket. Persze, Bécs bármelyik festékboltjában azt választhatott, amit akart, de éppen azt választotta, amit az ópium mutatott meg neki. - Szóval, így születik a művészet. Szerinted, ha ugyanúgy cselekszel, mint ő, az elvezet téged a megértéshez? - Mondhatom, közelebb visz. * Készítek egy fényképet. Hálta! áll rajta valaki, mosolyogva felém fordítja a fejét. Az öcsémnek csillagból van a szeme, lesatírozom, annyira ragyog. Ezt már nem lehet elviselni. Pedig mindig ilyen, csak a hangunk hasonlít, de nagyon. Nem szoktam ránézni, így is megvan a közös hullámhossz, egy anya, egy eredet. A közös vonalakra még rátesszük azt, amit marihuánának hívnak. Egy szívás nekem, egy szívás neki. * Látom az iskolaudvaron, hogy a Nagy Vagány kegyetlenül püföli az öcsémet. Én meg nekiesek. Orrtörés, szemöldöki épés, ömlik a vér. A tanító néni mentőt hív, anyám sír, micsoda gyerekek ezek. Apám kijelenti, hogy ezentúl csak magázhatjuk a szüleinket. * - A barátnőd mit szól ahhoz, hogy kendert szívsz? - Tudod, engem a gyep eltompít az ágyban. Látom őt, de nem akarok hozzáérni, mert így is nagyon szeretem. De a nők nem könnyen emésztik meg az ilyesmit, még akkor sem, ha csak néhány óráig tart ez a hatás. * Júlia mégis kivesz a hajából egy díszt. - A fűtől viszont képes leszel rá, hogy totális összefüggésekre, meg kib. nagy igazságokra jöjj rá. Nem tudom, melyik a tiszta állapot, fűvel, vagy anélkül, ez nézőpont kérdése. A Nagyítást megnézheted valamelyik tékán, de ha kender közben belenézel a szeretőd orrlikába, te leszel a rendező. Jobb lesz a szemed, mint a mikroszkóp, kinagyíthatsz egy bolhát. De most már megyek. Vár engem otthon az afgán agaram, meg akarom fésülni. * Balázs visszafelé jövet a „kenderföldről" hanyagul kigombolja a kabátját és nagyot vesz a tiszta levegőből a tüdejébe. - Van így is némi közünk a végtelenhez, de fűvel hitelesebb. Beveszed a rakétát, elszívod, másnap bekattannak régi dolgok, flashbacknek hívja az angol. Ezzel a módszerrel írta meg Norman Mailer is a Meztelenek és holtakat. Kitágult az idő neki, ezért futotta nyolcszáz oldalra. Majdnem kár volt elolvasni. Nyilván a triviális jelentek kellemesen borzongatják az embert, de semmi olyasmit nem mondott a hadseregről, amit eddig ne gondoltam volna. Egy rohadt értelmetlen sz... az egész, úgy, ahogy van. - Es mi a helyzet az alkohollal? - A potenciát a kevés alkohol megnöveli, a sok alkohol megdögleszti. Nem szoktam sokat inni, szeretek férfi lenni. * Julcsi kimegy a mosdóba, pisil. Ügyesen kitöröli a fenekét elölről hátulra, dombocskából völgyecskébe, kézmosás után megkeresi a jelét, alatta az őkis törülközője. Balázska beszalad, mert mindig szalad, ezért esik el. * A fiatalember kimegy a mosdóba, hányni volna jó, ha jönne valami, de nem jön. Az arca hullazöld. A gyeptársak körbeállják és az életéért imádkoznak. * Éreztem, hogy csontváz vagyok, és átfúj a szél. Gyerekek, keresztülmegy rajiam a levegő! * Szabolcs viszont soha nem füvezett, nem is akar, nem is fog. Sőt! Az egyszeri diák elhatározta, hogy drogosokat térít vissza az életbe. - Aki drogozik, lépéselőnyben van velem szemben, mert ő ismeri mindkét világot, én meg csak az egyiket. Az övét én nem tudom átélni, azzal védekezik, hogy az illúzió milyen jó. - És te erre mit mondasz? - Azt, hogy az életben vannak olyan dolgok, amik felérnek az illúzióval, és van egy hihetetlen előnyük. Az, hogy valóságosak. - Mik ezek? - Hát a szabadság. Meg a szerelem. - Te ismersz drogfogyasztókat. Nagyon szigorú a törvény. Feljelentenéd őket? - Nem, dehogy. Tudom, hogy ezzel szinte törvényen kívüli helyzetben tartom magam, de nekem jó, ha a földhöz képest érzem, hogy függőleges vagyok, érezze más is. - És ha egy rendőr megjelenik az ajtódban, és tanúnak idéz? - Ha kiderül, hogy nyomon van, nekem sincs menekvésem, beszélni kell. - Mennyit lehet most kapni forgalmazásért? - Ha'jól tudom, három vagy öt évet. * Ismerősöm kihúzza a konyhaszekrény fiókját és a kezembe szór egy kis kendert, csak hogy nézzem meg. Fűformája van, tulajdonképpen semmi különös. - Szívjál egyet, különben nem tudod megírni ezt a cikket. Visszaadtam. Blahö Gabriella A német sportsajtó hisztérikus lázban ég, amióta a Münchent összesorsolták a BEK negyeddöntőjében a Manchester Uniteddel. Két éve a barcelonai döntőben randevúzott a két társaság, a németek jobbak és taktikusabbak voltak, s vezettek is a nyolcvannyolcadik percig. Akkor jött Sharíngam és Solksjaer, köszöntek szépen Csónak Olivérnek - Olivér Kahn -, majd elbúcsúztak a müncheni játékosoktól, akik maguk alá zokogott keserűkék tócsában üldögéltek. Mindenesetre kedvünkre való volt, hogy így esett. Az angolok úgy gondolják, kevés szebb dolog van annál a világon, mint mikor egy angol csapat lever egy németet. Viszont idézzük föl Gary Linekker, egykori angol válogatott csatár bon mot-ját is. Ült a gyepen, ajkai között fűszál billegeti, fölötte kéklett az ég, a brit marhák unottan ismerkedtek az állattáppal, és egyszerre Linekker azt mondta, yes, yes, érdekes dolog a futball, az ember játszik, csak játszik, és aztán a végén úgyis a németek győznek. Különben nem is az, hogy a németek nem szeretnek veszteni. Ki a búbánat szeret?! Hanem hogy nem tudnak, nincs rálátásuk, a lehetőség nem épült be lelkükbe, a német nem olyan, hogy. Milyen nem olyan? Hisz, mint egy nyárfa. Nőni fölfelé, egy irányba. Eszébe sem jut, hogy oldalra is el lehetne csavarodni. A német látja a problémát, de nem tűnődik fölötte, nem esik kétségbe, nem suttogja, ó, szent lolobrigida, mi lesz most, hanem odaballag, rosszabb esetben masírozik a problémához, és azt mondja neki, én tégedet most megoldalak. És tényleg megoldja. Majd az ujjaival számol. Ennyibe került ez nekem, ennyi jár vissza. A megoldásban van valami merev, szögletes, de működik, mégis, mint egy hajnali autópálya. A német érzi, hogy nagy, és aki nagy, az a súlyánál fogva Cselek, faultok, béke többet old meg, mint a kicsik. A kicsi inkább résztvevője a teremtő folyamatoknak. Hm. Ez utóbbi megállapítás a történelemre gondolva igaz lehet, a szexualitásra vonatkoztatva semmi esetre'sem. A Rajnán fekete szögletzászlókkal megrakott, lomha kompok úsznak holland állattemetők felé. Ezért is gondolunk nagy szeretettel a berlini könyvtáros családra, ahol is az édesanya sírógörcsöt kapott az öt évvel ezelőtti cseh-német Eb-döntőn, mert ugye a németek győztek, cccc. Két napig söprögették a mámortól elalélt drukkoló szempillákat a Kudammon. Azt hüppögte a német könyvtáros édesanya, hogy én... én a Poborskynak drukkoltam, mert a németnek nem hasznos, ha győz, mert a német már annyit győzött, és... és annyit nyert, és ha veszít akkor is nyer... és... és, apukám, jaj hozd már ide warnemündei strandtörülközőt, hadd sírjam ki magam. Berlini jó ismerősöm. Attila, azt mondja, a Cottbusnak kell drukkolni. Miért. Ez már itt a Bundesliga vetése, és a Cottbus a Rostock mellett a másik keleti búzaszem. A Cottbus tavaly jutott fel a főosztályba, és egyáltalán nem német csapat. Játszik ott horvát, magyar, román, brazil, macedón, bosnyák, albán, lengyel, bolgár és néhány oszi is tévedésből. Az oszi a keletnémet gúnyneve, de még a kicsi és satnya drezdainak se mondjuk, mert azoknak meg a barátnői kétméteresek. Néha azt találnám mondai, hogy cottbusiak gyűlöletből játszanak. Ilyen tétovái vagy koszovo poljei haragból. Egy finom fault, amit Szarajevónak hívnak. A szabadrúgásoknak, Miriuta Laci rúgja, Trianon a neve. Egy másikfaultot Mohácsnak, megint egy másikat a fehérhegyi csatának, vagy a Népek csatájának hívnak. Cselek Szkander bégről, Kosciuszkóról, Petőfi Sándorról elkeresztelve. Edzés után van a pozsareváci béke. Más ízek, több brutalitás, errefelé szokatlanul kreatív alattomosság, és mindehhez társul a cottbusi lelátó kisebbrendűségi érzéstől szorongatott, többnyire munkanélküli, százalékos nagy arányban tar fejű, ámde a bizonyítási vágytól égő népe. Az ősszel berlini stadiont tényleg megperkelték kicsit. Ütöttek-vertek a tavaszi visszavágón is. A Cottbus, hol éppen Laci Miriuta lett a csk., az első igazán kelet-európai nagycsapat, tulajdonképpen a Kelet-Európa Real Madridja, Ajax Amsterdamja, F9I Diidelingenje. Ez utóbbi Luxemburg sztárcsapata. Köszönhető ez Eudárd Geyer mesternek, a kegyetlennek, aki sok minden volt már az élete során, pl. a stasicsapat Dynamo Dresden és az NDK utolsó válogatottjának az edzője, alaposan meghajtotta Siófokon Kirchmayert is, a nyolcvanas években pedig stasiügynökként jelentgetett a játékosairól. Olf Kirstenről például, aki most Leverkursenben keresi a betevőt, azt írta, hogy kihagyja a helyzeteket, és nem közösségi ember. Most a lipcsei könyvvásáron dedikál, mert író is. Geyer fogta a pénzestáskát, és megvett mindenkit, aki olcsó volt, és terhelhető volt. Nem lehet tudni. Talán a Cottbus nem fog kiesni, és az csoda lesz. Tehát nekik drukkolunk, mert nem tehetünk mást, mert lehet ugyan a Schalke vagy Freiburg szimpatikus minekünk, viszont több ennél nem lehet. Mert a drukkolás mélyebbről indul. Onnan indul, ahol a lélek lakik, közös ég, közös nyomorúság. Múltkor is az egyik cottbusi fiú hogyan segítette fet a kauserslauterni „szaltós" Klosét, aki egy fault miatt a füvön időzött? Klose az egyetlen német focista, aki tud szaltózni, és a gól után meg is teszi. Szóval a cottbusi lehajolt hozzá, két ujja közé fogta Klose ádámcsutkáját, s úgy megszorította, hogy a roppanás elhallatszott a drezdai állatkertig. Majd barátságosan talpra segítette. Klose bedühödött, és ügy arcon taszította a cottbusi fiút, hogy a földre zuhant, ott rángatózott kicsit, majd nem mozdult többet. A halál azonban nem ilyen. A nagyon durva Klose kiállították. A cottbusi játékost tíz percig ápolni kellett, de hála jó Istennek, fölgyógyult, és folytatni tudta a játékot. Szóval hogy a német nem tud veszteni. És a kelet-európai? Az meg például nagyot tud esni. Iszonyatosan nagyot. És utána föl tud tápászkodni. Itt van, teszem azt, a litván csoda. Sxfv Ernő