Délmagyarország, 2001. április (91. évfolyam, 77-100. szám)

2001-04-28 / 99. szám

SZOMBAT, 2001. ÁPRILIS 28. Csak száz éven felülieknek Olga néni életreceptje Ki ismeri Újszentivánon Szubity Vitályosnét? Ezen a néven alig valaki, de ha Olga nénit mondok, mindenki rávágja: az óvó néni édesanyja. A varázsos száz esztendő is elhangzik azonnal. Röszkén mondta valamikor az akkor 99 éves Tanács bácsi, mostanában a 100 év kezd divatba jönni. A szentiváni madárcsontú anyókáról a „fülészeti" klinika főorvos asszonyától, Szabados Évától hallottam, hogy járt nála, saját lábán jött, de más baja nem volt, csak a fülét kellett kimosni. Százkét év, és semmi baj? Meg kell keresnem. Egy kis törköly Nincsen az a szeszes ital, amelynek egyetlen csöppjéért is felet lépnék, de meg nem hamisíthatom Olga néni receptjét. Kimondottan százon fölülieknek ajánlja. Hosszú lista a rizikófaktorok sora, elsők között szerepel a pohár. Aki viszont ebben a korban akarna rászokni az alkoholra, azt már régen eltemették. Káros vagy hasznos voltát olyan nagyon nincsen is alkalmuk vizsgálni a doktoroknak, elég ritka a páciens hozzá. Amikor fölébred, kávét visz neki a lánya, még az ágyba. Éhgyomorra megissza. Ébresztőnek. Orvosok ez ellen is tiltakoznak. Valami komoly ételt előtte! És a ráadás: egy pici pohár pálinka. Törköly, mert az kerül ki a házilag préselt szőlőből. Éhomra azt is. Ebből is látható, nem orvosi eset. Aztán fölkel, maga rakja rendbe kicsi szobácskáját, tesz-vesz, tisztálkodik, és 9 után, de még 10 előtt megreggelizik. Tejet és kiflit. Amióta faluhelyen is hozzá lehet jutni a kiflihez, csak azóta, előtte a kenyér is jó volt. Battonyai birkászatukban birkatejet ivott, most a tehéntej is megteszi. Az ebéd? Ugyanolyan vegyes, mint minden normális háztartásban. Ha megkérdezi lánya, mit enne, megkapja: amit főzöl. Ha erőlteti, akkor túrós tészta vagy krumplis tészta lesz. Húsfélét soha nem kér, de ha van, azt is megeszi. Jobban csak a csontos csirkehúst, és a disznónak is a körmét. Ráadásként másfél deci bor jár még. Tisztán. Nem erős, háA 102 éves újszentiváni Szubity Vitályosné, Olga néni. (Fotók: Sehmidt Andrea) zi gyártmány. Lánya is iszik valamennyit, sok szódával, de Olga néni kikötötte: vizet máskor is ihat. Százon fölül is. Gyümölcs is tartozik az ebédhez, őszidőben szőlő a kertből, máskor más. Banán is télen, vagy narancs. Törvény szerinti pihenő következik, 1-2 óra szundítás. Picurka kutyája segít az alaphang megadásában, vele alszik. A földszintes kicsi kutya a legjobb barátja. Befészkelődik a hóna alá, és kéjelegve tűri, hogy a fölét birizgálják. Neki mindent mondhatnak, soha nem beszél vissza, de úgy tesz, mintha mindent értene. Uzsonna vajas kenyér, alma és fél pohár a saját termésből. Este hét után a vacsora. Ebédről maradt étel, vagy tej, esetleg tejföl, és egy pohár gyönge borocska ismét. Ja, és kávé ebéd után is, ha kell, de az a pihenőt egyáltalán nem háborgatja. Lényeges tanács: akármit csinál is száz év előtt, később se szabad abbahagynia. A lánya nevét eddig elhallgattam, Pozsegovics Ferencné. Ő mos, a száradt ruhát viszont anyja szedi le a kötélről, és ki is vasalja. De nem ám így-úgy, hanem rendesen. Akár kelengye lenne. Akkor van kész, amikor össze is hajtotta. Szabad szemmel befűzi a cérnát Biztonsági szándék is dolgozott a klinikai vizsgálaton, hallókészüléket is adtak neki. Föl is próbálta itthon, de ideges lett tőle: nagyon rikácsol, vedd le! Azóta a suttogást is megérti, pótfül nélkül is. Viccelni is lehetett vele: legközelebb a tűzoltókhoz menjen, ők nagyobb sugárral mosnak. Áldott kedves mosoly rá a felelet. Az öregedés jele, hogy csak a hangosabb beszédet hallja az ember, vagy azt se. Kitalálták már a fülméretre pontos hallókéAz orvossal inkább csak üzenő viszonyban van... szüléket, kicsike elemmel befér a fülkagylóba, jószerével észre se lehet venni. Nagy vívmánya a tudománynak, de neki az is fölösleges. Ráér még az öregedésre. Eljár a boltba is. Kicsi kocsiját húzza, abba pakol. A tyúkoknak zöldet tép az út szélén. Erő kell a tépéshez is, a községházáig is eljár érte. Túl nagyot nem kell hajolnia, legföljebb százharminc centi magas, és negyven kiló. Ámuldoznak sokan, amikor látják: - 01§a néni! Még bír menni? És a füvet is szedi? - Miért ne bírnék? Jön a kocsi, csak fogom az elejét. A szokásos vizsgáztató kérdéseket ki nem hagyhattuk. Szemüveg? Minek? Félidős volt - ötvenéves -, amikor levették a szürkehályogot, öt év múlva már pápaszem nélkül olvasott. Kézimunkázik még ma is. És ha rendes a tű foka, befűzi a cérnát is. Pápaszem nélkül. Átültetni a vén fát? Fát emlegetnek, de emberre is értik. Olga néniékkel ez is megtörtént. Három lányuk van, mind a három pedagógus, de egyik se Battonyán. Amikor Marika végzett a budapesti óvónőképzőben, ide helyezték Újszentivánra. Nemzetiségi óvónőként itt volt rá szükség, és itt is maradt. Nővére Kalocsán, húga Lóréven, mit keressenek ők ketten az ősi fészekben? Akkor volt hatvanhat éves. Senki ismerősük nem volt az új faluban, mégis megszokták. A szomszédok nagyon jók, lett kivel beszélgetni. Később került más is Battonyáról, tartották is kapcsolatot annyira, hogy eddig ő jött ide aludni, ha a lányának el kellett utaznia. Most is készül Harkányba, de most már unokájához megy éjszakára. Nappal hazajön, megeteti az állatokat, de az éjjelt felügyelettel tölti. Menne ő is Harkányba, Kalocsára, Lórévre, nagyon menne, de nem merik kockáztatni. Pedig „utazni a legjobb..." Orvos? Van, hogyne volna, de leginkább üzenő kapcsolatban van vele. A frontátvonulások egyszer-egyszer fejfájást hoznak, akkor Algopyrint vesz be, vagy egykét csöpp nyugtatót. A vérnyomása? Világkiállításra mehetne vele. Két barátnője van a faluban, a 92 éves Kovinka néni, meg a Darinka néni. Szerb mindkettő, legtöbbször szerbül beszélgetnek. Amíg bement a kézimunkájáért, megkértem a lányát, szerbül szóljon hozzá. Szemrebbenés nélkül váltott át, de látszott rajta, udvariatlanságnak veszi, amikor idegen van a háznál, és az csak magyarul tud. Magántörténelem Provokatív volt a kérdés, miután neki-nekifutottunk a történelmi sorsfordulóknak is. Emlékszik-e még rá, hogy vad rácokat emlegetett volna valaki? Battonyán megesett, és nem mindig alaptalanul, de Újszentivánon ilyet még nem hallott. Három századba kóstolt bele, a közepét elejétől végéig élte. Két évezredet is mondhatunk, de a politika szelei csak elzúgtak fölötte. Hogyne emlékezne az első világháborúra, hiszen már 15 éves volt, amikor kezdődött. Volt is a családban, akit elvittek, a taljánokról meg a franciákról szeretett beszélni, amikor hazajött, de a tizenkilences világ nem hagyott benne sok nyomot. A második háborúból már jobban kijutott a családnak. Egyik nagybátyja orosz fogságba esett, a másik angolba, és mindkettőnek három évig tartott. Egyikük szívesen cserélt volna a másikkal. Az, amelyik betegen jött haza. A másik, mint a makk. Itthon? Apja bíróféle volt a faluban, violenciák nélkül mentek át a csapatok. Amikor már a kozákok jöttek, egyiknek-másiknak megakadt a szeme néhány fehérnépen, de Olga néni esküszik rá: azok meg is tettek érte mindent. Szépítené a történelmet? Ő ezt látta. Ennyit a politikáról. Kedve támad az embernek a 102 évre, ha ilyen egészségesen megúszhatná. Még a vasalást is elvállalná, és a boltba is eljárna. Legszívesebben mégis a kanapé sarkában ül, lábait maga alá húzza, a ravasz kicsi kutya meg a hóna alá bújik. Orvosok mondják, a lelki békéhez a kutya is hozzátartozik. Nem keserű, és nem is kávéskanállal kell bevenni. Mellékhatása nincsen. - Szokott még Battonyáról álmodni? - A minap is. Csak elindultam, de nem értem oda. Kávéval ébresztett a lányom, éppen akkor akartam hazamenni. Szépen átgyökeresedett, és lám, állja a sarat. Erősen megkapaszkodott az itteni földbe, a kertbe, füves árokpartba, a boltba, meg a jó emberekbe. Mondtam, a kicsi pálinka is kertben terem, törkölyből lesz. Elküldtem Tápé híres ágyas receptjét. Néhány év ajándék hátha beleszorult abba is. De csak százon fölülieknek! Horváth Dezső Zöld ág, majális, fagyosszentek, váróhét Tavciszu&é, Maja hónapja A tavasz teljes kibontakozásának, a termékenységnek, a párok egymáshoz kötődésének hónapja a május, amihez világszerte és szűkebb pátriánkban is gazdag szokás- és hiedelemkör kapcsolódik. Az év legszebb hónapját, melyben diadalt aratnak a természet megújító erői, régesrég örömmel ünneplik. A hónap nevében a termékenység hindu istennőjének, Majának a neve cseng vissza, s nagyon régtől a természetbe való kivonulással, zöldellő fák, ágak „tavaszvallomásával" kezdődik. Temesvári Pelbárt már a XV. században arról prédikált, hogy május elsején „... a világ fiai ősidőktől fogva árnyas erdők és ligetek kellemességével, madarak énekével gyönyörködtették magukat...", hazatérvén pedig zöldellő fák lombos gallyával díszítették a házak bejáratát. Később a zöld ágból májusfa lett, amit az erdőben lopott a legény, és cimboráival annak a leánynak a kapujához állította, akit szeretett. A sudár nyárfát, gyertyánt, jegenyét, az „égifát" szalagokkal, kendőkkel, krepp-papírral díszítették, néhol egy üveg bor vagy más ajándék is került rá. Az eljegyzési jelképnek számító májusfát a hónap végén volt szokás ledönteni, „kitáncolni" mulatság keretében. - A természetbe kivonulás szokása pedig az újabb időkben majálisokká változott, egy 1866os újsághír például arról szól, hogy „A lakosság egy része jókor reggel sietett a népkertbe, Újszegedre". A XVII. századtól május 4-én Flóriánt, a házak tűzvésztől óvó védőszentjét ünneplik, régen a tiszteletére még böjtöt, sőt körmenetet is tartottak a kéményseprők. A két nappal későbbre eső „kóbor névnapot" a nép elkeresztelte Babevő János napjára, s úgy vélték, hogy a jobb termés érdekében ekkor kell elvetni a hüvelyeseket. Nem vetettek, palántáltak viszont a fagyosszentek, Pongrác, Szervác, Bonifác (napjain, védték ellenben a szőlőiket a hideg ellen füstöléssel, s azt tartották, hogy „Sok bort hoz a három ác, ha felhőt egyiken se látsz". Május 16-án Nepomuki (népies nevén Neszepuszi) Jánost, a vízenjárók patrónusát ünnepelték, a Dunán például előestéjén rendezték a látványos lampionos, ladikos felvonulásokat. A földművesek ezen a napon keresztjáró, vetésnéző, jó termést kérő körmeneteket tartottak. A késői fagyosszentnek tartott Orbán a vincellérek, a szőlősgazdák, a kádárok, kocsmárosok védőszentje névnapján, május 25-én a XVII. századtól a borvidékeken szokás volt szobrát felvirágozva körülhordozni, pinceszerezéssel éltetni, köszönteni (ha rossz időt hozott, sárral bekenni, megverni). Feljegyeztetett olyan népszokás is, miszerint Orbánt az öregasszonyok „kiseprűzik a sutból", a tűzhelytől az utcaajtóig végigverve a földet, hogy ne legyen többet hideg. A tavaszutó hónapjának azt a hetét, amely a pünkösdi ünnep előttre esett két évszázaddal ezelőtt még piroshétnek vagy vöröshétnek nevezték. A szegedi tájon a pünkösd hetét váróhétnek hívták. Ebben az időszakban a szegedi nép ahogyan ezt Bálint Sándor, a jeles néprajztudós is feljegyezte - még a múlt században is böjtöt tartott, amit „pünkösd kántora" névvel illettek. Szabó Magdolna Sehmidt Andrea: Május