Délmagyarország, 2001. április (91. évfolyam, 77-100. szám)

2001-04-27 / 98. szám

A felszereltség! szint modellenként változó. ' DÖNTÉSHOZÓ , AUTOMATIKUSAN BEKAPCSOLÚDŰ TOMPÍTOTT FÉNY •-B GENERÁCIÓS HIDRAKTÍV FELFÜGGESZTÉS Pokorni Zoltán Szegeden A miniszter 27 pontja Vagyonnyilatkozat Egyes szakértők szerint 100 millió forint annak a családi háznak a piaci értéke, amelyet tavaly­előtt vásárolt Pokorni Zoltán oktatási miniszter, míg korábbi lakása 30 milliót érhetett - adta hí­rül tegnap az egyik internetes lap. A minisztert mi is megkérdeztük a vagyongyarapodásról. Po­korni Zoltán lapunknak elmondta: 21,9 millióért vásárolták új, 135 négyzetméter lakóterületű há­zukat. Korábban, 1999 tavaszáig egy gellérthegyi lakásban éltek, melyet 15 millióért adtak el. Az új otthont korábbi vagyonnyilatkozatában fel­tüntetett megtakarításaikból, illetve kölcsönből vették. A miniszter még hozzátette: a sajtóban reggel óta 100-ról 40 millióra szállt le házának ér­téke. Pokorni Zoltán volt a ven­dége tegnap a Szegedi Aka­démiai Bizottság tudósklub­jának. Az oktatási miniszter azokról a feladatokról be­szélt, amelyeket 2002-2006 között kell megvalósítani a köz-, illetve felsőoktatásban és a kutatás-fejlesztésben. A miniszter 27 pontos program­ja a közoktatásban a keret­tantervek komplex pedagó­giai rendszerré fejlesztését, ezen belül a tankönyvpiac szabályozását, az országosan egységes mérési-értékelési rendszer kidolgozását és a kétszintű érettségi bevezeté­sét tartalmazza. Része a prog­ramnak az elavult iskolaépü­letek korszerűsítése, a tehet­séggondozás, így nagyobb ál­lami támogatásban részesülő kiemelt iskolakörzetek kia­lakítása a hátrányos helyzetű településeken. Mind a közok­tatásban, mind a felsőokta­tásban központi kérdés az in­formatikai fejlesztés; ennek infrastruktúrája és oktatási programjai. Az idegennyelv­oktatás szintén szerepel a né­hány hete nyilvánosságra ho­zott miniszteri listán, ezért Pokorni Zoltán örömmel üd­vözli az MSZP népszavazási kezdeményezésének erre vo­natkozó pontját. A felsőokta­tással kapcsolatban a kor­mányzati cél az, hogy 2010­re az érintett korosztály 50 százaléka egyetemre illetve főiskolára járjon, ezt szolgál­ja a világbanki támogatással elindított beruházási prog­ram, a felvételi rendszer re­formja és a kreditrendszer be­vezetése is. A pedagógusok, egyetemi oktatók bérével kapcsolatban a miniszter el­mondta: céljuk az, hogy a tanárok bére elérje a nemzet­gazdasági átlag 160 százalé­kát. A hazai kutatás-fejlesztés legfontosabb kérdése most az, sikeresen szerepelnek-e kutatóink az Európai Unió tudományos pályázatain. Az EU tudományos keretprog­ramjába Magyarországnak, mint társult tagnak évről év­re több pénzt kell befizetnie (idén 4,6 milliárd, jövőre 5,9 milliárd forintot), az viszont, hogy ebből mennyit kapunk vissza, a pályázatok sikerén múlik. Ebben pedig egy olyan tudományos kapacitás­sal rendelkező városnak, mint Szeged, meghatározó szere­pe lehet. Kecxer Gabriella Intézmény Jelentkezők száma Meghirdetett hely Betöltetlen hely Intézmény 2001-ben 2000-ben Meghirdetett hely Betöltetlen hely Csonka János Szakközépiskola 386 _ 240 60 Deák Ferenc Gimnázium 560 424 180 3 Eötvös József Gimnázium 424 kb. 350 120 28 Fodor József Gimnázium és Élelmiszeripari Szakközépiskola 349 365 170 nincs Gábor Dénes Gimn. és Műszaki Szakközépisk. 811 494 210 4 Kiss Ferenc Erdészeti Szakközépiskola 159 169 70 nincs Kossuth Zsuzsanna Eü.-i Szakközépiskola 180 kb. 150-160 70 nincs Kőrösy József Közgazdasági Szakközépiskola 345 ­133 nincs Krúdy Gyula Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola 662 kb. 700 192 nincs Radnóti Miklós Gimnázium 352 ­175 nincs SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium 282 kb. 320 140 nincs Széchenyi István Gimn°. és Szakközépiskola 606 619 120 nincs Tisza Lajos Könnyűipari Szakközépiskola 174 kb. 200 135 26 Tömörkény István Gimnázium 900 kb. 750-800 128 nincs Vasvári Pál Közgazdasági Szakközépiskola 298 -64 nincs Vedres István Építőipari Szakközépiskola 298 ­90 nincs ESŰERZEKELO ABLAKTORLÜ ABS, FÉKASSZISZTENS, ELEKTROMOS FÉKEROELOSZTO DIGITÁLISAN SZABÁLYOZHATÓ KÉTZÓNAS LEGKONDIGIONALO ^^ CiTROÉn C5 KIFINOMULT INTELLIGENCIA Az Ön márkakereskedői: ZIXEM 2000 KFT., 6728 Szeged, Dorozsmai út 6. Tel: 62/492-888 CITROEN SAJTI, 6800 Hódmezővásárhely, Táncsics M. u. 10. Tel: 62/242-555 CITROEN TÓTH-KÁSA AUTÓ KFT., 6900 Makó, Szegedi út 21-23. Tel: 62/212-105 PÉNTEK, 2001. ÁPRILIS 27. A HELYZET 7 MERCATOR TEJ DISZKONT 6724 Szeged, Vásárhelyi Pál u. 3-5. Nyitva tartás: H.-P.: 6-17-ig Szo.: 6-13-ig, vas.: 6-10-ig AJÁNLATUNK Táborsajt 100 g, 4 íz Pille tejföl 175 g, 20% Edami sajt Jó reggelt tejital 11 dobozos, Pille Sole kávétejszín 10x10 g Sertéspárizsi Pick Sláger párizsi Pick Baromfilöncs Pulykasonka 107 Ft 49 Ft 1048 Ft/kg 111 Ft 55 Ft 548 Ft/kg 549 Ft/kg 440 Ft/kg 684 Ft/kg Szegeden kevés középiskolai hely maradt üresen A felvételi kérdőjelei DEkonFERENCIA Országszerte majd­nem 34 ezer középisko­lai hely maradt üresen, ezzel szemben a meg­kérdezett 16 szegedi ok­tatási intézménybe csu­pán 121 tanulót tudná­nak még felvenni. A kö­zépiskolák vezetői egy­hangúlag bírálták a fel­vételi eljárást, amelyet túlságosan bonyolultnak és hosszadalmasnak tar­tanak. előadók. A kétnapos esemény színhelye, mint mindig, a Mojo klub (Alföldi u. 1.). Csütörtökön többek közt Szilasi László, Hárs Endre, Kiss Attila Atilla, Odorics Ferenc és Kukorelly End­re elemezte Vörösmarty Mihály: A rom című al­kotását. Pénteken délután két órától újabb nyolc előadás hallható, köztük Szörényi Lászlóé is. Kicsengettek a Tömörkény István Gimnáziumban. Már nincs szabad helyük. (Fotó: Miskolczi Róbert) Ebben az évben az ország 1102 középfokú oktatási in­tézményébe 122 ezer 103 di­ák nyújtott be felvételi kérel­met - közölte az Országos Közoktatási és Értékelési Vizsgaközpont (OKÉV). A középiskolai helyek száma meghaladja a jelentkezőkét, hiszen összesen 141 ezer 641 tanulót tudnak felvenni az in­tézmények. A március végén lezárult általános felvételi el­járásból 14 ezer 231 diák bu­kott ki, akiknek még van esé­lyük a bekerülésre. Azoknak az intézményeknek ugyanis, amelyekben nem tudták be­tölteni az engedélyezett he­lyek kilencven százalékát, pótfelvételit kell meghirdet­niük május 2. és 15. között. A felvételi eredményekről szóló hivatalos értesítéseket hétfőn kezdte el postázni az OKÉV a középiskoláknak, amelyek a mai napig tájékoz­tatják a tanulókat és szülei­ket. A döntés ellen az értesí­tés kézhezvételét követő tize­nöt napon belül fellebbezhet­nek a jelentkezők. Szegeden több olyan kö­zépfokú oktatási intézmény is van, amelybe idén többen nyújtottak be felvételi kérel­met, mint egy évvel ezelőtt, s csak néhány iskolában csök­kent a jelentkezők száma. A Gábor Dénes Gimnázium és Műszaki Szakközépiskola esetében például több mint 60, a Vedres István Építőipa­ri Szakközépiskolában 30­40, az Eötvös József Gimná­ziumban pedig 20 százalék­kal „ugrott meg" az érdeklő­dés. Míg Dobó László, a Vedres igazgatója az építői­pari szakma iránti egyre fo­kozódó igénnyel magyarázta a jelentkezések számának növekedését, addig Horváth Balázs, az Eötvös igazgatója szerint ez annak is köszönhe­tő, hogy az eddigi három he­lyett tetszőleges számú intéz­ményt és tagozatot jelölhet­tek meg a diákok. A Gábor Dénes igazgatóhelyettese, Ludányi István azonban megalapozatlannak tartja azoknak a tanulóknak a je­lentkezését, akik például ti­zenöt helyre nyújtottak be felvételi kérelmet. A Tömör­kény István Gimnázium igazgatója, dr. Kühn János ugyanakkor úgy véli, a több jelentkezési lehetőség miatt a diákok biztosabbak lehetnek abban, hogy valahová felve­szik őket. A megkérdezett 16 szege­di középiskola vezetői egy­hangúlag bírálták a felvételi rendszert, mondván: idén sok hiba csúszott a központilag számítógéppel összesített adatokba. Számos esetben előfordult, hogy a felvett diá­kok listáján valaki egyszerre több helyen szerepelt. Ennek az ellenkezője is nemegyszer megesett, vagyis valakit an­nak ellenére, hogy az általa előrébb rangsorolt iskolában megfelelt a felvételi követel­ményeknek, mégis másik in­tézménybe „juttatott be" a számítógép. Éppen a bizony­talannak ítélt felvételi névsor miatt több iskola tegnap még várt a tanulók értesítésével, és igyekezett egyeztetni az adatokat. Az iskolaigazgatók abban is egyetértettek, hogy a bonyolult eljárás megnöveli az adminisztrációt, és hosszú ideig bizonytalanságban tart­ja a diákokat, akik közül so­kan még április végén sem tudják, hol folytathatják ta­nulmányaikat. Hegedűs Szabolcs Az ABN AMRO Magyar Bank Rt. (székhelye: 1133 Budapest, Pozsonyi út 77-79.) HIRDETMÉNYE Ezúton értesítjük Tisztelt Ügyfeleinket, hogy az ABN AMRO Magyar Bank Rt. Szeged, Jókai utcai. Nagyáruház passage-során működő fiókja 2001. április 27-én ÚJ HELYRE KÖLTÖZIK! Új címünk: Szeged, Klauzál tér 5. Tel.: 62/551-420 Fax: 62/551-432 Megváltozott környezetben, továbbra is megszokott termékskálánkkal és szolgáltatásainkkal állunk Ügyfeleink rendelkezésére. 03020405 ABN AMRO Bank Rt. Munkatársunktól A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettu­dományi Karának összehasonlító irodalomel­méleti tanszéke idén nyolcadszor rendezi meg idén a DEkonFERENCIAT, melynek keretében minden évben egy kiválasztott művet közelíte­nek meg különböző szempontokból a meghívott

Next

/
Thumbnails
Contents