Délmagyarország, 2001. április (91. évfolyam, 77-100. szám)

2001-04-11 / 85. szám

SZERDA, 2001. ÁPRILIS 11. SZEGED 5 Segély Raliénak és Gulácsnak Minden segítségre szükség van Kárpátalján. (Fotó: Karnok Csaba) A sajtó és az egyház kapcsolata A szószék már kevés Veres András és Gyulay Endre püspökök, valamint Juhász Judit, az MKPK sajtófőnöke a konferencia előtt. (Fotó: Schmidt Andrea) Az utódlás nem téma Az utóbbi időben több újság is foglalkozott azzal, hogy ki lesz Paskai László utóda. Az esztergomi bí­boros-érsek jövő májusban lesz 75 éves, s ilyenkor a püspököknek fel kell ajánlaniuk, hogy lemondanak a címükről. Azzal kapcsolatosan, hogy ki lesz az utód, különböző találgatásokba bocsátkoztak a la­pok. Veres András püspök, az MKPK titkára la­punknak elmondta: az utódlás kérdése nem téma a püspöki karban. Az biztos, hogy Paskai jövőre le­mond címéről, de az utód személyéről nem' itthon, hanem Rómában döntenek. A Magyar Máltai Szere­tetszolgálat szegedi csoport­jának segélyszállítmánya in­dult ma hajnalban az árvíz­sújtott Kárpátaljára, Rahó községbe. A magyar pótko­csis szerelvény, amit a szol­gálat munkatársai tegnap töl­töttek fel, mintegy kilenc­venöt mázsányi rakományt juttat el a rászorulókhoz. A szállítmány ötven mázsa jó minőségű, használt ruha­neműt, harminc mázsa tartós élelmiszert, tizenöt mázsa friss zöldségfélét, valamint alapvető higiénés felszerelé­seket tartalmaz, melyek ado­mányokból és gyűjtésekből származnak. Számos felajánlás érke­zett az elmúlt hetekben sze­Medgyessy Pétert, az MSZP gazdasági kabinet­jének vezetőjét látta ven­dégül tegnap délután Szegeden, a Tisza Szálló­ban a szocialista párt he­lyi szervezete és a balol­dali értelmiséget tömörítő Tisza Kör. A bizalmat egy perc alatt el lehet veszíteni, de visszasze­rezni csak hosszú évek alatt lehet - jelentette ki Med­gyessy Péter, a Horn-kormány expénzügyminisztere abban az előadásában, amelyet a magyar gazdaság jelenlegi helyzetéről tartott a Tisza Szálló zsúfolásig megtelt nagytermében. Medgyessy azt hangsú­lyozta. akkor adunk objektív értékelést, ha kiemeljük, mi az, amit a jelenlegi kormány gazdaságpolitikájából meg kell őrizni és melyek azok a megoldások, amelyeken vál­toztatni kell. Az MSZP gaz­daságpolitikáját kidolgozó csoport vezetője kifejtette, a magyar gazdaság folyamatos, dinamikus, fenntartható gaz­dasági növekedést mutat fel, amelynek mértéke meghalad­ja az El) átlagát és a környező országokét. A növekedés első esztendeje 1997 volt (köszön­hetően a Bokros-csomagnak), azóta változatlanul 4,5-5,5 százalékos az ütem. A feltéte­leket a privát gazdaság létre­jötte teremtette meg, s az, hogy a privatizációs bevétele­ket az előző kormány a kül­földi adósságállomány csök­kentésére fordította. Ezáltal ­politikai ciklusokat is átívelve - állt helyre a gazdaság egyensúlya. A gyenge pontokhoz sorol­ta Medgyessy Péter, hogy az egyensúlyi helyzet bármikor felborulhat, hogy a külföldi pénzügyi befektetők tavaly kivonultak az országból és a gedi és Szeged környéki pol­gárok, közületek és vállalko­zások részéről. Két szegedi oktatási intézmény diákjai is bekapcsolódtak a gyűjtő­munkába. • Több mint 100 ezer forint értékű adománnyal megra­kott mikrobusz indult tegnap hajnalban Öttömösről az ár­víz sújtotta Gulácsra. A har­minczsáknyi burgonyát, kö­zel 50 liter étolajat, illetve cukrot, lisztet, szalámit, kü­lönféle fűszereket és a kö­zelgő húsvét alkalmából a több tálcányi tojást a lakos­ság adta össze. A 400 kilo­méterre lévő szabolcsi falu­ba tartó kocsit Gárgyán Ist­ván falugondnok vezette. I. Medgyessy Péter. Előre, felfelé? (Fotó: Karnok Csaba) tőzsdéről, valamint nagy súllyal az inflációt, amely két éve nem képes hosszú időre 10 százalék alá esni. Ez utób­bi társadalmi feszültséget okoz, kiszámíthatatlanná teszi a folyamatokat, valamint me­gingatja a vállalkozók bizal­mát. A kormány az alulterve­zett infláció miatt keletkező többletet elosztja ugyan, ám társadalmi, parlamenti kont­roll nélkül, megingatva a la­kosság bizalmát. A megoldat­lan problémák között említet­te meg Medgyessy a gázárak mesterséges leszorítását, az agrárium, az infrastruktúra rossz helyzetét és a szociális kérdések nem megfelelő ke­zelését. F. K. A sajtó és a katolikus egyház kapcsolatának megújítása volt a téma azon találkozón, ame­lyet tegnap rendeztek a szegedi városházán. A Magyar Katolikus Püs­pöki Konferencia (MKPK) által szervezett esemé­nyen elhangzott: a kato­likus egyháznak élőbbé és korszerűbbé kell ten­nie kapcsolatát a tömeg­tájékoztatási eszközö­kön keresztül a vallásos emberekkel és a nem hívőkkel. - Jelet kell adni magunk­ról, mert ha ezt nem tesszük meg, akkor sokan azt gon­dolhatják, hogy nincs ben­nünk élet - mondta Gyulay Endre. A szeged-csanádi megyés püspök beszédében megjegyezte: ma már nem a pénz, hanem az információ a legnagyobb hatalom, s egyre fontosabbá válnak a „szezo­nális propagandaanyagok". Itt utalt azokra a plakátokra és levelezőlapokra, melyeket a katolikus egyház használt reklám-, illetve ismertető­anyagként az 1998-as or­szággyűlési választáson. A püspök szerint a katolikus egyháznak minden olyan do­logban állást kell foglalnia, ami a hitélettel és erkölcsi kérdésekkel foglalkozik. Megemlítette: míg az MKPK első körlevele igen élénk érdeklődést váltott ki civilekben és hívőkben egyaránt, addig a második körlevélnek - amely a há­zasságról szólt - alig volt visszhangja a sajtóban. Veres András püspök, az MKPK titkára felszólalásá­ban elmondta: II. János Pál ­aki világi életében maga is írt újságot - a közelmúltban felhívta a katolikus egyház vezetőinek figyelmét arra, hogy kötelező alkalmazniuk kezdődött a Szegedi Ifjúsági Házban. A közel hetven közép­iskolás résztvevő a rendezvé­nyen találkozhat a média ismert képviselőivel, kérdéseket tehet­nek fel a szakmával kapcsolat­ban. Meglátogatják Szeged te­levíziós és rádiós műhelyeit, valamint szerkesztőségünket, ahol betekintést nyerhetnek a mindennapos munkába. A részt­vevőkből öt kis szerkesztőség is alakul, melyeknek péntekre 8 oldalas lapot kell összeállítani­uk a találkozóról. Neves szak­mai zsűri értékeli majd teljesít­ményüket, a három legtehetsé­gesebb cikkíró és a legjobb csa­pat tagjai részt vehetnek a nyá­ron Szegeden zajló nemzetkö­zi ifjúsági médiafesztiválon. MIÉNK A VÁROS. Ma es­te 7 órakor, a Telin TV-ben is­métjelentkezik a „Miénk a vá­ros" című építészeti magazin. Nóvák István városi főépítész Szeged szobrainak eleganciá­járól beszél, s bemutatja a vár mellé tervezett Hunyadi-szob­rot is, amelynek elkészítésén Lapis András szobrászművész dolgozik. Az épületek megjele­néséről és korszerű funkciói­nak ellentmondásairól is szó esik. A homlokzatokat alkal­manként elcsúfító klímaberen­dezéseket más módon is elhe­lyezhetik - a témáról Korom Róberttel, a Frigó Trade klíma­technológiai szakmai vezetőjé­vel Becsei Péter, a műsor szer­kesztője beszélget. a tömegtájékoztatási eszkö­zöket. Veres szerint a hívő embereknek beszélniük kell a hitről és örömeikről, annál is inkább, mert a katolikus egyház eddig általában ak­kor került a középpontba és Nappal tükörrel, éjsza­ka pedig 2000 wattos reflektorral igyekszik el­vakítani a háza fölött szálló repülők pilótáit Sa­vanya Ferenc - legalábbis a pilóták és a szomszé­dok állítása szerint. A szegedi reptértől alig négyszáz méterre fekvő porta tulajdonosa zakla­tásnak veszi, hogy a feje felett dübörögnek el a re­pülők, bár a rokkant­nyugdíjas férfi már min­den követ megmozgatott, hogy elriassza a gépma­darakat. A közelmúltban egy re­pülőgépről sikerült olyan fo­tót készíteni, amelyen jól lát­szik a kecskéstelepi Kényte­len sor legszélső házának ud­varáról villanó éles fény. A fényforrás egy egyszerű tükör, legalábbis a pilóták szerint, akik gyakran találkoznak a „természeti jelenséggel". Előidézője - állításuk szerint - Savanya Ferenc, a ház lakó­ja, akit irritálnak a feje fölött alacsonyan elhúzó gépek. Podolcsák András, a sze­gedi repülőtér vezetője már a telefonszámát is megváltoz­tatta, ugyanis Savanya Ferenc kiirtással fenyegette meg csa­ládját a nyugalmát zavaró re­pülők miatt. Savanya úr „hobbyja" nem ismeretlen a pilóták előtt, 1996-ban kis hí­ján tragédiába torkollott, ami­az újságok címlapjára, ami­kor valamilyen botrány volt körülötte. A püspök hangsú­lyozta: az MKPK által ta­valy novemberben elindított kommunikációs programban nem az akciójelleg, hanem a Savanya Ferenc szerint otthonában zaklatják a repülősök. (Fotó: Miskolczi Róbert) kor Marosi Péter szemébe vil­lantott, miközben a pilóta igen kényes, légi vontatási feladatot hajtott végre. Akkor az ügyből feljelentés lett, s a Savanya úr elmeállapotát vizsgáló igazságügyi or­vosszakértő kimondta: a nyugdíjas férfi büntethetetlen. Savanya Ferenc egyébként nemcsak a zajos motoros gé­pek pilótáit, de a vitorlázók vezetőit, sőt az ejtőernyősöket is igyekszik elvakítani. „Ez az ember képes volt egy 2000 wattos reflektort beszerezni, hogy éjjel is bosszanthasson bennünket" - mondja Podol­csák András, aki szerint valós veszélyt jelent a pilótákra a tükrözés, reflektorozás. A rep­tér vezetője amúgy elismerés­sel nyilatkozott a nyugdíjas folyamatosság dominál. Ép­pen ezért - a szegedi rendez­vényhez hasonlóan - a többi egyházmegyében is találkoz­nak és beszélgetnek majd a sajtó munkatársaival és az egyházközségek sajtórefe­renseivel. Benyik György, az önkor­mányzat egyházügyi ta­nácsadója szerint ahhoz, hogy közelebb kerüljön a sajtó és a katolikus egyház, először is meg kell ismerni­ük egymás világát. És ami még nagyon fontos: egy­szerűsíteni kell a belterjes egyházi szóhasználaton. Ért­hetően és egyértelműen kell fogalmazni - hangsúlyozta Benyik György -, hogy az emberek megértsék az üze­netet. Sz. C. Sz. teljesítményéről, aki képes a Dorozsma fölött, házától négy kilométerre forduló repü­lősökre is rávillantani. A napokban Savanya ak­ciójáról készített fotóval a reptér vezetői most a városi rendőrkapitánysághoz. Savanya Ferenc házában iratcsomók között fogad szí­vélyesen, egészen addig, amíg a villogtatásról nem kérdez­zük. Ettől kezdve „Podolcsák emberei vagyunk". A nyugdí­jas nem tagadja, a legkisebb zaj is zavarja. „Podolcsák minden délben fölém száll, csak hogy ne tudjak aludni" ­mondja, ám cáfolja, hogy tü­körrel vagy reflektorral pró­bálná elvakítani a pilótákat. „Esett már le repülő miat­tam?" - kérdez vissza. „A sa­ját házamban teljes depresszi­óban élek a zaj miatt" - pana­szolja, s állítja, mióta szélnia­lomharcát vívja, a pilóták csak az ő bosszantására repül­nek alacsonyabban a háza fel­ett. Özvegy Oláh Antalné, Sa­vanya Imre szomszédasszo­nya ugyancsak azt állítja, ami­óta az idős ember harcol a re­pülők ellen, gyakrabban ve­szik erre az utat a pilóták. Oláhné azt sem tagadta: látta már szomszédját a kertben, tükörrel a kezében, sőt a póz­nát is megmutatta, amelyre a reflektort olykor fölerősíti Sa­vanya Ferenc. Kéri Barnabás Munkásgyűlés a ruhagyárban A termelés folytatódik Munkásgyűlést tartottak kedden a felszámolás alatt ál­ló Szegedi Ruhagyárban. Ezen a dolgozókat többek között ar­ról is tájékoztatták, milyen döntést hozott a hitelezői vá­lasztmány. Mint ahogy azt De­ák Rókus felszámolóbiztos a Délmagyarországnak elmond­ta, a választmány a termelés, a reorganizáció és az értékesí­tés folytatása mellett döntött. Mint emlékezetes: az rt. a fennálló tartozásokat, a közel 600 millió forintot azokból az összegekből szeretné rendez­ni, amelyek az eladásból be­folynak. Úgy a szegedi, mint a szentesi gyárat működő üzemként hirdetik meg. Emel­lett Szegeden az a terv, hogy a termelőüzem a jelenlegi há­romhektáros ingatlan egy el­különített részére húzódik vissza, a fennmaradó terüle­tet pedig eladják. F. K. Bartha László és Kökény Mihály Válaszok - oda-vissza Munkatársunktól Kökény Mihály, a parlament egészségügyi és szociális bi­zottságának elnöke hétfői, sze­gedi látogatásakor kijelentet­te: találkozni szeretett volna Bartha László polgármesterrel, ám előzetes levélváltásuk so­rán ezt a lehetőséget a polgár­mester elutasította. Bartha László pontosította, hogy mi állt abban a levélben, amelyet Kökény Mihálynak küldött: „Mint Szeged város polgármestere - írta Bartha -, nem feladatom az MSZP prog­ramján részt venni, de külön örülök annak, hogy látogatását tervezi. Mint az ön előtt is isme­retes, képviselőként és egyben polgármesterként igen feszített az időbeosztásom, így a levelé­ben jelzett 2001. április 9-i időpontban már korábban egyeztetett programokon kell részt vennem, amelyek nem te­szik lehetővé, hogy fogadjam önt. Közös intézménylátogatá­sunk lehetőségét a bizottság tag­jaival együtt örömmel veszem, de javaslom, hogy más alka­lomra, 2001. április 23-ra te­gyük át találkozónkat." Kökény Mihály szerint Bartha László nem gondolhat­ta komolyan a bizottság tagja­inak meghívását, hiszen ezt az egészségügyi bizottság tegnapi ülésén nem is vetette fel. Ráadá­sul, hangsúlyozta az elnök, a polgármester-képviselő tudja, hogy az általa javasolt héten úgynevezett képviselői hét van, azaz a képviselők egyéni körze­teikben látják el feladataikat. Kökény kijelentette: a testület mindenképpen foglalkozni fog a magánosítással, valószínűleg május második felében, de meg­váiják a minisztérium jelentését. A Démász és a franciák Munkatársunktól Ötvenről 60,91 százalékra növelte részesedését a Dél­magyarországi Áramszolgálta­tó Rt.-ben (Démász) az Elect­ricité de Francé International S. A. (EDF). A Démász tőzsdei tranzakció keretében még januárban értékesítette 214 ezer darab saját részvé­nyét. A napokban pedig kö­zel 190 ezer darabot vásárolt meg ismét az EDF. így a fran­ciák 11,91 százalékkal erősí­tették meg tulajdonosi pozí­ciójukat a 404 ezer darab rész­vénnyel. Medgyessy Péter a Tisza Körben Magyar gazdaság, gyenge pontokkal Savanya: Podolcsák fölém száll, hogy ne tudjak aludni Pilótákat vakít a nyugdíjas

Next

/
Thumbnails
Contents