Délmagyarország, 2001. április (91. évfolyam, 77-100. szám)

2001-04-11 / 85. szám

SZERDA, 2001. ÁPRILIS 11. CSONGRÁD MEGYE 3 Isépy Tamás: Hasonló ügyünk az elmúlt tíz évben nem volt! Vincze ittasan karambolozott Nem akart szondába fújni Ferenczi László alezredes, a Bács­Kiskun Megyei Rendőr-főkapitány­ság szóvivője a rendőrök intézkedésé­ről elmondta: Vincze László képvise­lő hétfő este 21 órakor, Pálmonosto­ránál hátulról nekiütközött egy La­dának, amelyet - műszaki meghibá­sodása miatt - toltak az utasai. A rendőrök megszondáztatták a képvi­selőt és a Lada vezetőjét. Mivel a szonda azt mutatta, hogy a képviselő alkoholt fogyasztolt, a kiskunfélegy­házi kapitányságon alkoholtesztet csináltak, s ennek is pozitív lett az eredménye. Ezek után a rendőrök nem engedték, hogy Vincze László a saját autójával menjen haza - Sze­gedről érkezett érte egy gépkocsi. A szóvivő megerősítette, hogy a kisgazda honatya vonakodott belefúj­ni a szondába. A rendőrök ügyész je­lenlétében intézkedtek. Az ügy iratait már továbbították a kiskunfélegyházi ügyészségre. 4 jegyzet Huncutkák \Jo, kérem, most kellene egy vizes lepedő. (Tudják, I Y ama textilipari termékről beszélek, amit egy lendülettel rá lehet húzni arra, aki bűnt követett el.) Akkor aztán elegendő lenne egyetlen mozdulat, szé­pen betakargatnám Vincze László országgyűlési kép­viselő urat, aki hétfőn, némi kis italozás után, autó­jának volánja mögé pattant, s addig bizony meg sem állt, amíg Ladáját oda nem koccintotta egy békésen tologatott, személygépjárműnek látszó tárgyhoz. S ha már egyszer közúti baleset, intézkedő rendőrök­kel, Vincze úr szondaügyileg még vonakodott is egy kicsit (idézet az esetről beszámoló rendőrtiszt nyilat­kozatából), hadd legyen már országosan is tálalható a balhé. Mondom, most kellene az a vizes lepedő. Hozzáte­szem: attól tartok, nagy pénzeket kellene költeni ef­féle nedvszívóra, ha be akarom indítani a jogsza­bályt, s a közízlést sértegető politikusokat csomagoló szolgáltatásomat. Mert ugyebár törvényt ül felettünk honatyaként olyan választott is, aki ittasan dehogy vezetne (mármint autót...), ám annál nagyobb elő­szeretettel randalírozik a csopaki ABC-ben. De a magyar politikai élet imázsának megteremtésén fá­radozik a közpénzen világjáró (ki politikusi munkás­sága részeként széltyúknak kereszteli el barátból lett haragosát, amire könyv formájában érkezik a „A nagy szerszám" című válasz), s az is, aki elröppen­tett egy ízes „b... meg"-et, mielőtt még elnémíthatták volna a mellére tűzött országházi mikrofont. Ha már egyszer büszkélkedem közéletünk huncutkodó sze­replőivel, hadd ejtsek szót a megvesztegetésre alkal­mas 20 millió forintot 20 dokumentumként rejtjelező képviselőről. S mivel közúti szabálysértéssel kezdtem ezt - a közel sem a teljességgel igényével készült ­leltárt, ki ne maradjanak a felsorolásból azok a hon­atyáink, akik vijjogós kék lámpával díszített autóik­ban vágtatnak át az országon, mit sem törődve se­bességnek korlátozásával, és a luxuskocsi füstüvege mögött talán éppen arról morfondíroznak, hogyan is kellene rendre, a törvény tiszteletére szoktatni túl so­kat rosszalkodó alattvalóikat. Tjogy ennyi vizes lepedő ezért csak találtatik még II raktárainkban? Meglehet. Ám én mégis inkább visszavonulót fújok. Mert ki tudja, melyik honatyánk fia acélozta keményre mostanság izmait. S mire ide­kanyarítanám nevem e kis írás végére, be lészen ver­ve úgy az én orrom, hogy a lepedőt is nagybőgőnek nézem. Efféle kalandtól pedig inkább vonakodnék, mint - ahogy a szólás mondja majd - Vincze úr a szondától... I Politikai vitából családi viszály Vásárhelyen Ifjú Rapcsák András orrba vágta Túri Józsefet Tömegbaleset Szatymaznál A szakembereket is meglepte, hogy nem sérültek meg többen súlyosan a balesetben. (Fotó: Karnok Csaba) Rendőrségi forrásból származó esti információnk szerint Vincze László véralkoholszintje az előzetes vizsgálat alapján meghaladta az egy ezreléket. (Fotó: Karnok Csaba) A független kisgazda­párt országgyűlés képvi­selője, Vincze László hét­főn Pálmonostorán - ké­ső este, ittasan - gépjár­művével hátulról nekiüt­között egy Lada személy­gépkocsinak, amit mű­szaki meghibásodás mi­att utasai toltak. A hely­színre érkező rendőrök megkérték a képviselőt, hogy fújjon a szondába, ám a honatya ezt csak többszöri felszólítás után, vonakodva tette meg. Isépy Tamás, az Ország­gyűlés mentelmi bizottsá­gának elnöke kijelentet­te: a rendőrök jogszerű­en jártak el, a képviselő­ség nem jelent büntethe­tetlenséget. A Csongrád megyei 4-es számú választókörzet Kiste­lek környéki falvaiban tett körutat hétfő este Vincze László kisgazda országgyűlé­si képviselő, aki az egyik is­merősénél elfogadta a ház­igazda invitálását, s még a ha­zaindulása előtt elfogyasztott két pohár bort, s ezután ült a volán mögé. Pálmonostorán este 9 óra tájban haladt át, s a Petőfi utcában későn vette észre a menetirány szerinti jobb oldalon autót toló fiata­lokat, s neki ütközött a jármű­nek. A Lada típusú személy­gépkocsi mögül a két férfi még a koccanás előtt félre tu­dott ugrani. Ifjabb Rapcsák András a nyílt utcán orron vágta Túri József képviselőt teg­nap délelőtt Vásárhelyen. Hódmezővásárhely pol­gármestere, Rapcsák András politikai ellenfele: Túri József, volt alpolgár­mester, önkormányzati képviselő nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenve­dett. A helyi közélet visszásságai, a Rapcsák -Túri-ellentét a családok tagjait sem kimélik. Vásárhely főutcáján, a Né­meth László Városi Könyvtár előtt tegnap délelőtt ifjabb Rapcsák András orrba vágta Túri József képviselőt. A tör­téntek után a vásárhelyi Er­zsébet Kórház-Rendelőintézet fül-orr-gégészeti osztályán el­őször a sértettől érdeklődtünk a történtek részleteiről. - Tíz óra előtt néhány perccel bementem a vásárhe­lyi városi könyvtárba, mert két újságcikket szerettem vol­na másoltatni. Az egyik könyvtári dolgozóval váltot­tam erről néhány szót, majd kiléptem az épületből, s be akartam szállni az autóba, amit a munkatársam vezetett. Ifjabb Rapcsák András a sem­miből tűnt fel és ordítva kö­A helyszínre pillanatok alatt megérkezett a pálmonos­tori körzeti megbízott, aki ér­tesítette a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányságot - tudtuk meg a balesetet okozó képvi­selőtől. A kiérkező helyszíne­lőkkel Vincze László - el­mondása szerint - közölte, hogy alkoholt fogyasztott, de a szondába nem akart belefúj­ni. A honatya csak többszöri felszólítás után vállalta a tesz­telést. A szonda elszíneződött. A képviselőt a kiskunfél­egyházi kapitányságra szállí­tották a rendőrök, ahol egy korszerűbb készülékkel is el­végezték az alkoholvizsgála­tot. Az ütközés során a Lada kisebb, míg Vincze László Volkswagen Golfja jelentő­sebben károsodott. A baleset következtében csak a képvise­lő sérült meg, térdén és az al­só lábszárán kisebb, zúzódá­sos sérüléseket szenvedett. Érdeklődésünkre, miszerint ha ivott, miért döntött úgy, hogy vezet is, Vincze László kifejtette: hibázott, hiszen vissza kellett volna utasítania ismerőse kínálgatását, így az ital hatása nélkül élhette volna át a balesetet, azt ugyanis sze­rinte józanul sem tudta volna elkerülni. Vincze László vezetői en­gedélyét feltehetőleg egy idő­re bevonják, az viszont a rendőr-főkapitányság sajtóre­ferense szerint még kétséges, hogy az ittasságvizsgálat zölte velem: be ne merjem tenni a lábamat a könyvtárba, és ököllel az arcomba vágott. Kivette a rádiótelefont a ke­zemből, kirúgta az út közepé­re, ahol az darabokra tört. Én akkor azt mondtam: értesítem a rendőrséget. Mire ő azt vá­laszolta, hogy egész nyugod­tan, neki úgysem lesz bántó­dása. A rendőrök kérdésére, a jelenlétemben, elismerte a tet­tét. Gondolom - tette hozzá Túri József -, ahogyan eddig a családban már sok mindent megúsztak, ez az ügy is ha­sonlóan végződik. A kórházból kilépő Túri Józseftől megtudtuk: meg­vizsgálták, és kiderült, hogy orrcsontja eltörött, ínye hat centi hosszan felrepedt. Az utcai affér másik érin­tettjét, ifjabb Rapcsák And­rást kerestük munkahelyén, a Németh László Városi Könyvtárban, ahol informati­kusként dolgozik. Munkatár­sai közül Sévity Lázárné el­mondta: az esetből semmit nem észleltek a könyvtáron belül. Annyit tudtak csupán, hogy Túri József az olvasóte­remben volt, valamilyen szol­gáltatást vett igénybe. Máté Zsuzsa könyvtáros aznap 10 órára érkezett a munkahelyé­re. de csak azt látta, hogy Tú­eredményeit hamarosan elem­ző szakértő milyen megállapí­tásra jut. Az orvosszakértői jelentés ri József már kívül volt az aj­tón. Hogy érkezett vagy távo­zott, nem tudta. Mindkét könyvtáros hangsúlyozta: if­jabb Rapcsák segítőkész munkatárs. A Rapcsák család házát is felkerestük, remélve, hogy személyesen találkozhatunk a fiatalemberrel, ám csak az édesanyát, Katalin asszonyt találtuk otthon. Kérdéseinkre válaszolva elmondta: - A fiam hívott fel telefo­non és elmesélte, mi történt. Azt mon'dta: Túri ismét pro­vokálta. Hallottam Túri nyi­latkozatát a helyi rádióban, ahol azt mondta: sérülései nyolc napon túl gyógyulóak. Én ehhez csak annyit tudok hozzátenni, hogy a Túri Jó­zseftől személyesen elszenve­dett és a családunkat ért sérté­sek miatt az én húszéves fiam sérülései egy életre szólnak. Úgy gondolom, hogy az eset egy folyamat része, és a tör­téntekkel lezárult valami a fi­amban. Remélem, gyógyulni kezdenek a sebei! Sajnálom, ami történt, de megértem a fiamat. Természetesen Rapcsák András polgármester vélemé­nyét is megkérdeztük. - Amikor arról kaptam a hírt, hogy András fiam adott alapján - az alkoholszinttől függően - szabálysértési vagy büntetőeljárást kezdeményez az ügyészség. egy pofont Túri Jóskának, nem hittem el, ezért felhívtam telefonon. A fiam azt mondta, valóban így történt, várja a rendőröket, hogy feleljen tet­tének következményeiért. De azt is elmesélte - tette hozzá Rapcsák András -, hogy a képviselő enyhén ittas álla­potban provokálta őt. Engem szidott, s ordenáré módon a feleségemet is. Ehhez nincs mit hozzáfűznöm. Talán csak annyit, hogy ami itt, Vásárhe­lyen évek óta folyik, az min­den képzeletet fölülmúl. Miu­tán engem nem lehetett kiké­szíteni, a gyerekeimre szálltak rá. Ebben sajnos partner a Csongrád Megyei Bíróság is, amely nem torolta meg a nyil­vánvaló sértéseket, amit elkö­vettek a családom ellen. így törvényszerű, hogy bekövet­kezhet egy ilyen atrocitás. Nem helyes, amit a fiam tett, de megértem - mondta nyo­matékkal Rapcsák polgármes­ter. Késő esti lapzártánkig többször megpróbáltunk nyi­latkozatot kérni ifjabb Rap­csák Andrástól, de vele nem sikerült kapcsolatba kerülni. Ellenben édesanyja úgy vélte, felesleges is, hiszen a fia tettei önmagukért beszélnek. Joó Erzsébet Isépy Tamás, az országgyű­lés mentelmi bizottságának elnöke a rendőrök és a képvi­selő jogairól az alábbiakat nyilatkozta a lapunknak: - Elöljáróban szeretném el­mondani, hogy hasonló ügyünk az elmúlt tíz évben nem volt - jelentette ki a bi­zottsági elnök. - Előfordult tettenérés szabálysértési ügyekben, de ezekben az ese­tekben az érintett képviselők egyike sem tiltakozott a rend­őri intézkedések ellen. Sza­bálysértés esetén a képviselő maga mondhat le a mentelmi jogáról. Egyébként pedig a tettenérés esete az egyetlen kivétel, amikor a rendőrségi törvény szerint ugyanúgy kell eljárni, mintha az érintett nem lenne képviselő. Vagyis: ha fennállnak az előállítás vagy az őrizetbe vétel szükségessé­gének rendőrségi törvényben előírt körülményei, a rend­őrök jogszerűen járnak el, ha a tettenért képviselőt előállít­ják vagy őrizetbe veszik. Ugyanakkor kötelességük a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló indítványt haladékta­lanul előterjeszteni. Büntető­eljárást indítani, kényszerin­tézkedést alkalmazni csak a mentelmi jog felfüggesztése esetén lehet. Isépy Tamás szerint tehát szabályszerűen jártak el a rendőrök, ha a tettenért kép­viselőt előállították és vért vettek tőle az alkoholos befo­lyásoltság megállapítása mi­att. Ezután haladéktalanul ér­tesíteniük kell a legfőbb ügyészt, hogy a mentelmi jog felfüggesztéséről intézkedjen. - A mentelmi jog nem jelent büntethetetlenséget - hangsú­lyozta a bizottsági elnök, s hozzátette: - Nyilvánvalóan nem tesz jót az országgyűlés tekintélyének, ha bármely képviselő ilyen helyzetbe ke­rül. S. E.-M. J. A mentőszolgálat és a tűzoltóság is nagy erőkkel vonult ki tegnap délután egykor az E75-ös út szaty­mazi elágazásához, ahol egy busz, egy teherautó és két személygépkocsi ütközött össze. A tömeges karambol­ban hatan sérültek meg, kö­zülük egy személy súlyosan. A forgalom három órán ke­resztül állt a főúton. A balesetet vélhetőleg egy Renault személygépko­csi sofőrje okozta, aki Sze­ged határától néhány kilo­méternyire figyelmetlenül kezdett egy álló kocsisor előzésébe. Ezt azonban nem fejez­hette be: frontálisan ütközött egy Szeged felől Balástya felé haladó busszal. (Az üt­közés erejére jellemző, hogy a személyautó bal első futó­műve kiszakadt.) A busz ezután nekiütkö­zött egy álló teherautónak, amely szeszes italokat szállí­tott, rakománya az útra bo­rult. Ezután egy német rend­számú BMW-vel, majd egy ugyancsak német Audival koccant az irányíthatatlanná vált busz. Előbbit az árokba lökte. A balesetben az árokba borult BMW vezetője sú­lyos, az autóbusz, a teherau­tó és a balesetért valószínű­leg felelős Renault vezetője, valamint a BMW utasa könnyebb sérüléseket szen­vedett. Néhány perc alatt a hely­színre érkezett a szegedi re­pülőtérről a mentőhelikopter is, szerencsére azonban csak a sérültek ellátásában kellett segédkezniük, hiszen egy sé­rült állapota sem indokolta a légi szállítást. A mentésben résztvevő szakemberek úgy nyilatkoztak: hatalmas sze­rencse, hogy nem történt ka­tasztrófa. A II-es kórházban érdeklő­désünkre elmondták: egyedül a BMW német sofőrjét kell néhány napig benntartaniuk, aki bordatörést szenvedett, de az ő állapota is kielégítő. K. B.

Next

/
Thumbnails
Contents