Délmagyarország, 2001. április (91. évfolyam, 77-100. szám)

2001-04-10 / 84. szám

6 KULTÚRA KEDD, 2001. ÁPRILIS 10. A Sonora Hungarica Consort koncertje a Bartókban A viola da gamba szerelmese Szászvárosi Sándor: - A nemrégiben megjelent lemezünk műsorát mutatjuk be a ma esti hangversenyünkön. (Fotó: Miskolczi Róbert) A 100 éve született polihisztor az áprilisi Tiszatájban Németh László emlékezete Francia és német ba­rokk kamarazenét ját­szik ma, 19 árától, a Bartók Béla Művelődési Központ nagytermében a Sonora Hungarica Consort. A CD-bemutató hangverseny kapcsán az együttes egyik tagjá­val, a Szegedről indult Szászvárosi Sándorral beszélgettünk, aki egy különleges historikus hangszer, a leginkább a csellóhoz hasonlatos viola da gamba szerel­mese. - Mit árul el önmagáról bemutatkozásképpen? - Szegeden születtem, 1967-ben, egy igazi zenész családban. Édesapám a Sze­gedi Szimfonikus Zenekar nagybőgőseként muzsikált, halála után édesanyám lé­pett a helyébe, aki a konzer­vatóriumban kamaramuzsi­kát is tanított. Sok növendé­ket elindított a zenei pályán, sajnos, már 6 is elhunyt. Három testvéremhez hason­lóan, szokatlanul korán kezdtem a muzsikálást: né­gyéves koromban már csel­lózni tanítottak. Sin Katalin növendékeként. Szegeden végeztem el a konzit, utána a zeneakadémián Csurgay Istvánnál, majd Debrecen­ben Kedves Tamásnál foly­tattam a tanulást. Nyolc-tíz éven át a pozsonyi zeneaka­démia tanárának, Josef Pod­horanskynak a kurzusaira is jártam, akitől rengeteget ta­nultam. Diploma után szó­lócsellista lettem, Győrben. - Hogy került kapcsolat­ba a viola da gombával? - Aranyos történet: egyik barátommal elmentünk megnézni Gérard Depardieu Minden reggel című filmjét, amelyben sok gyönyörű Májusban jár le Szine­tár Miklós ötéves főigaz­gatói mandátuma a Ma­gyar Állami Operaház élén. A jeles rendező - aki­nek pályája sok szállal kötődik a Szegedi Sza­badtéri Játékokhoz is - a hazai operaélet legfonto­sabb posztján komoly eredményeket ért el. Nemzeti dalszínházunk repertoárja több mint öt­ven darabból áll, az elő­adások rendre telt házzal mennek, az elmúlt évek­ben a korábbinál jóval több magyar szerző mű­vét mutatták be, és színe­sebbek, változatosabbak lettek a produkciók azzal, hogy új utakat kereső fi­atal rendezők is lehetősé­get kaptak. - A közelmúltban Ránffy Miklós életéről forgatott egy tévéfilmet, amelynek egyik helyszíne Szeged volt. Miért tartotta fontosnak, hogy megismertesse a kö­zönséget az erdélyi szár­mazású, különös gróf éle­tével? - Amikor megismertem Bánffy Miklós életrajzát, meg­döbbentett a sokoldalúsága, mondhatni zsenialitása. Olyan ember volt, aki gyönyörűen rajzolt, festett, díszleteket és jelmezeket tervezett, kihar­colta Bartók műveinek színre­vitelét az Operaházban, kül­ügyminiszterként visszasze­rezte Magyarországnak Sop­ront, írt egy csodálatos, tolsz­toji méretű regényt, az Erdé­lyi történet című trilógiát, és a Szeged Szabadtéri Játékokon 1934-ben elsőként állította gambamuzsikát lehetett hal­lani. Akkor döntöttem el, hogy meg kell ismerkednem ezzel a csodálatos hangszer­színpadra Az ember tragédiá­ját. Égészen kivételes és gaz­dag életutat járt be, mindamel­lett rendkívül tisztességes em­ber volt, aki mindig, minden­ben a jó oldalon állt. Ahogy ez lenni szokott, szegény, beteg, elhagyott öregemberként halt meg. Nagyon megrendített a sorsa, missziónak éreztem, hogy filmet csináljak róla. - Mikor láthatjuk? - Egyelőre nem tudom, a Magyar Televízión múlik, hogy mikor tűzi műsorra. A forgatás és az utómunkálatok a szűkös anyagi lehetőségek miatt kicsit döcögve folytak. Úgy tűnik, a leállások, kény­szerű szünetek ellenére április 15-ére befejezem. Tulajdon­képpen egy háromrészes fé­lig dokumentumfilm, félig já­tékfilm lesz. Bánffy Miklóst Huszti Péter játssza, úgy is mondhatnám, olvassa és doku­mentálja is egyben. A szege­di színház társulatából is töb­ben szerepelnek benne, pél­dául Király Levente és Feke­te Gizi, és persze maga Szeged is benne lesz a Dóm téri sza­badtérivel. - Az elmúlt évtizedekben ön a Szegedi Szabadtéri Játékok egyik legtöbbet foglalkoztatott rendezője volt, már az 1959-es újra­induláskor a János vitéz színpadra állításával fon­tos feladatot kapott. Ké­sőbb is sok emlékezetes előadás - például a Turan­dot, a Háry János, a Faust, rel: Bécsbe mentem histori­kus zenét tanulni. Jósé Vas­queztől. Időközben Győrből Dunakeszire költöztem, és a Don Carlos, a Borisz Go­dunov - fűződött a nevé­hez. Hogyan látja, milyen tanítani kezdtem. Lachegyi Imre blockflőtés barátom­mal együtt játszottam a Vá­ci Barokk Együttesben, majd 1992-ben megalapítot­tuk a Sonora Hungarica Consortot. Csembalistának Nagy Zsuzsannát nyertük meg, aki Szegeden szerzett zongoratanári diplomát, majd a zeneakadémia csem­baló szakára járt, és külföl­dön neves professzorok mesterkurzusain képezte to­vább magát. Együttesünk már több száz koncertet adott idehaza és Európa­szerte. Főként reneszánsz és barokk kamarazenét ját­szunk, a műfaj sajátosságai­nak megfelelően többnyire kisebb templomokban, kon­certtermekben és udvarok­ban lépünk fel. - Mit hallhat mostani, szegedi koncertjükön a közönség? - Nemrégiben megjelent harmadik önálló CD-nk anyagát mutatjuk be: Tele­mann-, Schenk-, Leclair- és Hotteterre-műveket ját­szunk. Énekes szólistaként a szegedi operatársulat szop­ránja, Dér Krisztina műkö­dik közre, aki évfolyamtár­sam volt a konziban és a ze­neakadémián. A koncert egyik érdekessége, hogy egy 1691-ben készült viola da gambán játszom, amit er­re az alkalomra Jósé Vas­quez professzortól kaptam kölcsön. - Milyen a kereslet ide­haza a barokk muzsika iráni, meg lehet belőle élni? - Nem. Mindenki tanít valahol, én például Mátyás­földön, a.Rácz Aladár Zene­iskolában, csellót. Viola da gambát nehezebb lenne ok­tatni, mert speciális hang­szer, borzasztóan sokba ke­rül, legfeljebb szponzorok támogatásával tudnánk be­szerezni. H. Zs. Munkatársunktál Juhász Ferenc Az őr­angyal és a szél című monumentális versével indul a szegedi irodalmi folyóirat, a Tiszatáj ápri­lisi száma, amely a száz éve született Németh Lászlóra emlékezik. Németh László halhatatlan szellemének ajánlotta Éjsza­káimban lámpafény című vallomásszerű, szép költemé­nyét a Kossuth-díjas Nagy Gáspár. Vekerdi László Egy régi regény hiánya, szükség­lete és feladatai című tanul­mányában írja „...a bensők­ből fakadó rendnek a hiányá­ról szól a Bűn: egyetlen em­ber állampolgárként átélt rosszérzésében tükröztetve egy egész ország .mérvadó' fölsőbb részének felelőtlen­ségét, és alsóbb rétegeinek fokozatokban növekvő meg­fosztódását a másokérti és önmagukérti felelősségválla­lás lehetőségének a morzsái­tól is". Kristó Nagy István A szorongó Németh Lászlóról mesél el egy történetet. Fűzi László Németh László utolsó regényéről Az Irgalomról írt elemzést. Monostori Imre a Németh László-recepció tör­ténetéből című cikkében töb­bek között azt vizsgálja, mi volt az oka annak, hogy a nyolcvanas években addig soha nem tapasztalt mérték­ben megnőtt az érdeklődés az író életműve és személye iránt. Tüskés Tibor a levélíró Németh Lászlóról szóló írá­sában arra hívja fel a figyel­met, hogy: levelezése ki­meríthetetlen kincsesbánya: a század magyar irodalmában nincs egyetlen jelentós alko­tó, akitói ekkora méretű és ilyen sokszínű, irodalmi és emberi tartalmakban gazdag levelezés maradt volna ránk, és került volna nyilvánosság­ra". Babus Antal Németh László közelmúltban felbuk­kant, kiadatlan és ismeretlen ifjúkori versét, a Bányi bácsit közli. Fenyvesi Tamás, a SOTE III. Számú Belgyógyászati Klinikájának professzora Né­meth László hipertónialeve­leit elemezve úgy véli: „...munkája a hipertóniáról nagyrészt annyira korszerű, hogy alig kell arra figyelmez­tetnünk az olvasót, hogy szerzője majdnem 50 éve ír­ta". Domokos Mátyás Né­meth Lászlóról szóló írósors című kötetét Márkus Béla ajánlja. Németh László, a gö­rög címmel Móser Zoltán osztja meg az olvasókkal fo­tókkal illusztrált gondolatait. Közli a folyóirat a Németh László Társaság országos gyűjtésre vonatkozó felhívá­sát. Az összegyűlt pénzből a társaság és Németh László családja - akik már jelentős összeget ajánlottak fel e célra - szobrot kívánnak állíttatni az írónak a fóvárosban. A tá­mogatásokat a Bethlen Gábor Alapítvány számláján gyűjtik (számlaszám: 11702036­20677303, Németh László Szoboralap). Az alapítvány közhasznú szervezet, ezért a befizetett hozzájárulás össze­gének 100 százaléka leírható az adóalapból. A Diákmellékletben ezút­tal Megkétszerezett magány című tanulmányában Vadai István két jól ismert Ady­vers - a Kocsi-út az éjszaká­ban és a Szeretném, ha sze­retnének - összehasonlító elemzését adja. A lapszámot Németh Lászlóról készült fo­tók, rajzok illusztrálják. ilyen típusú rendezvénye volt, az idősebbek talán még emlé­keznek rá, hogy a rádió rend­szeresen tudósított róla, hogy hány tonna szeget, hány ton­na fát építettek be. Életre szó­ló élményeket szereztem itt, az éjszakába nyúló próbáknak különös hangulatuk volt. 1964-ben, amikor a Johanna a máglyán című Honegger-dara­bot rendeztem, és próba köz­ben felmentem a színpadra, akkor vettem észre, hogy az egyik háttérben álló apácának hatalmas bajusza van. Mivel nem volt elég női statiszta, né­hány férfit is apácának öltöz­tettek. Ez csakis itt történhetett meg, ahol az emberek lelkese­désből mindenre hajlandók voltak. A szabadtéri játékok népmozgalmi jellege számom­ra akkor szűnt meg, amikor kitiltották a térről az illatozó sült kolbászt. Butaság volt! Ma is elsősorban össznépi happeningként kellene kezel­ni a Dóm téri előadásokat, megkülönböztetve a valódi színháztól. - Jövőre lesz hetvenéves, de energikusságát, frisses­ségét sok negyvenes is me­girigyelhetné. Milyen ter­vei vannak, mit csinál majd májustól, amikor le­jár a főigazgatói mandá­tuma? - Régi vágyam, hogy írjak. Már eddig is több cikkem megjelent, amelyek általában jó visszhangot váltottak ki. Fe­ladatom akad majd bőven, mert sok rendezésre kaptam már felkérést. Megpróbálok élni majd azzal a szabadság­gal, ami eddig nem adatott meg. Hollösi Zsolt Szinetár Miklós új tévéfílmjéről és a Dóm téri nyarakról n A sült kolbászt kár volt kitiltani" Szinetár Miklós főigazgatóként a szegedi baritonistának, Réti Attilának gratulál az Operaházban. (DM-fotó) irányba kellene fejlődnie -Előszörki kellene találni, ja, az egész országot, netán a Dóm téri csillagtetős hogy mire való, kihez szól. A külföldi vendégeket is. Indu­színháznak? környékbeli közönséget vár- lásakor az ország egyetlen

Next

/
Thumbnails
Contents