Délmagyarország, 2001. március (91. évfolyam, 51-76. szám)

2001-03-05 / 54. szám

HÉTFŐ, 2001. MÁRCIUS 5. SZEGED ÉS KÖRNYÉKE 5 TÉLI TÁRLAT CZAKO JÁNOS EMUEKÉRE Kiállítás a faluházban Mártélyi színek, varázslatok A mártélyi táj látványa sok-sok évtizede rabul ejti már a képzőművészeket. S immár annak is harmincöt éve, hogy minden nyáron egy tábortűz mellé gyűlnek össze a mártélyi képzőművész szabadiskola ifjú, s korosabb alkotói, hogy megörökítsék a Holt-Tisza, s környezetének szépségeit. A nyár során készült legsikeresebb alkotásokat a táborzárást követően a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumban tekintheti meg minden esztendőben a nagyközönség. A téli tárlatokon pedig az derül ki, hogy a mártélyi élmények alapján milyen művek születnek később a műtermekben. Tegnap délelőtt a mártélyi faluházban ezt „ellenőrizhették" mindazok, akik részt vettek a 2001. évi téli tárlat megnyitóján. Az idei kiállítást - miként Mártély művészeti életét méltató beszédében Ocsovszky László is hangsúlyozta - a közelmúltban elhunyt festőművész, Czakó János emlékére rendezte meg a Mártélyi Képzőművész Táborok Baráti Köre. így köszönve meg azt a több évtizedes munkát, amit Czakó János a szabadiskola sikere érdekében végzett. A kiállítást ezen a héten péntekig tekinthetik meg az érdeklődők. B. Z. Czakó János több évtizeden át dolgozott a mártélyi képzőművész szabadiskola sikeréért. (Németh György grafikája) Sok kacat, ócskaság, mi évek óta összegyűlt..." Fáradt, öreg Szent István tér Kevés olyan város van hazánkban, amely megengedheti magának, hogy szivében egy sáros mélyedés kispiacnak adjon helyet. A Szegedi Szent István tér öreg folt a város közepén: nem oda való, csúnya, önhibáján kívül elhanyagolt, de úgy tűnik, nélkülözhetetlen. Már csak a megszokás miatt is. A Szent István téri piac már régóta nem klasszikus piac, sokkal inkább egy nagy társadalmi jelentőséggel bíró térméretű kocsma. Ide a klubozás és a cserebere kedvéért jönnek vevők és vásárlók, s hogy e szándék komoly, vagy komolytalan, az mindegy, itt rendszeresen összetalálkoznak. A zsibongás mindig jellemző, mégis az embernek az az érzése, ide bizony ritkán süt be a nap. E sajátos hangulatot leginkább a kor festette borúsra. Bogaras öregemberek mesélik olyan elszántsággal régi hőstetteiket. mint amilyen kitartással ez a tér „eladja" saját piacát. Holott a Szent István tér valamikor régen álomba szenderült, itt évek óta nem történik semmiféle változás. A városépítők keze nyoma helyett csak az idő munkája látszik: korosodnak az épületek, egyre nehezebb rendben tartani a környéket, szürke az aszfalt, a fapadok léce, s szürkék a galambok is. A törzsvásárlók felett is eljár az idő, egyre többen cserélik le cekkerüket földön guruló, húzható, jellegzetes bevásárlótáskára. A piacra rendszeresen jön jó néhány temielő, mégis inkább az ócskaságok csereberéje jellemző. Kétoldalt, a bódésoron széles a kínálat: húsFent ragyogó kékség, lent inkább szürkeség. (Fotó: Miskolczi Róbert) szaküzlet, vegyeskereskedés, virágszalon, tejkimérés - ez utóbbi csakis hozott palackba. Szemben bálabutik csalogat alkalmi vételre, odébb, a Coca-Cola embléma alatt „kapucsínóval" illik kísérni a fokhagymás lángost. Ismerősök köszöngetnek egymásnak a pultok mindkét oldalán, úgy tűnik, az embereket leginkább a szokás hozza le ide. Kicsit beszélgetni jönnek. kicsit árulgatni, kicsit vásárolgatni. A bejárattól balra a zöldségeseké a terep. A legtöbb asztalon hajszálvékony rafiaszál tartja egy csomóban a kisujjnyi csemegehagymákat, a piros retkeket, a petrezselymet. Sok a kistermelő, de még többen vannak azok. akik zsebkendőnyi kertjük jóvoltából itt remélnek egy kis nyugdíj-kiegészítést. A friss zöldfélék mellett nem egy helyen házi lekvárral teli üvegek támasztják a tenyérnyi szárazbabbal tömött zsákocskákat. Virág is kapható: az egyik standon profi kereskedő kínálja a sárgán kiabáló, szigorúan szezonálisan nyíló primulát, míg másutt tejfölös pohárban szaporított kaktuszcsemeték és pletykafélék közül lehet választani. A tér jobb oldalán Bródi filléres emlékei köszönnek vissza, s tényleg itt van minden, amit a szerző nem, de ezek szerint mások ki tudtak dobni. „Gyertyaszál, gyöngyszemek, felébe tört mézeskalács / hajcsatok, karkötők, s egy régen elszakított lánc" valahogy így van a dalban, s ez a Szent István téri piac kínálatának egy része is. De csak egy kis része, mert más is van: bicikliküllők várnak új gazdára, munkavédelmi szemüvegek sorakoznak, s a pokrócokon sorban hímzett terítők, vak zseblámpák, régen eltörött csövek tömítései és ezerféle, lelke-elszállt régi porfogó sorakozik. Többen örülnek annak, ha naponta háromszáz-ötszáz forintot árulnak, ezért már érdemes kijönni, s kigöngyölni a pokrócból, az aktuális árukészletet. Nagyhangú kereskedő kínál habselyem hálóinget, s jó vételként Romániából hozott porcelán teáskészletet ajánl, állítva, hogy vadonatúj. Talán ez az egyetlen a téren, amiről ez elmondható. Az ólomszínre öregedett víztorony, egy nyugalmazott admirális tartásával áll, s tudja, mindenkinél régebben ismeri már ezt a teret. Megvetve az alatta folyó csereberét, mintha várná, hogy beesteledjen, s álmodhasson: zöld lombokról. kényelmes padokról, púderillatú asszonykacajokról. Katkö Krisztina Botránykő vagy sikertörténet? címmel lapunk február 27-i számában jelent meg a Szeged Kultúrájáért Közalapítvány működéséről szóló írás, amely névtelenségüket megőrizni kívánó, a város kulturális életében munkájuk alapján jól ismert egyesületi, alapítványi vezetők kritikáival igyekezett szembesíteni a birált felet képviselő Tóth András fideszes önkormányzati képviselőt, a közalapítvány kuratóriumának elnökét. Dr. Zakar Péter történész, főiskolai tanár a kuratórium egyik tagjaként reflektálni kívánt a cikk állításaira. - Mivel nem ért egyet? - Magam is tagja vagyok a közalapítvány „arctalan léggömbbizottságnak" nevezett kuratóriumának, ezért veszem a bátorságot, hogy reflektáljak a sajtóetikailag súlyosan kifogásolható cikkre, amely a civil szféra névtelenségbe burkolózó képviselőire hivatkozva a becsületsértés határát súroló kifejezéseket használva minősíti a kuratórium működését. A kuratórium tagjairól azt állítja az írás: „többségük nem rendelkezik megfelelő rálátással a város kulturális életére, és általában nincs olyan kapcsolatrendszerük, szellemi. társadalmi rangjuk, hogy méltókép képviselhessenek egy ilyen fontos ügyet." Meggyőződésem szerint ilyen súlyos vádakat célszerű úgy megfogalmazni, hogy - A pályázók azt gondulhatják, hogy a Szeged Kultúrájáért Közalapítvány elsősorban értékük alapján bírálja el őket, de mint kiderül, más szempontok fontosabbak lehetnek. - Az egészen bizonyos, hogy a kuratóriumon belül a kulturális, politikai és gazdasági szempontok együttesen érvényesülnek. Ha ez botránykő, akkor meg kell tiltani a jelenlegi finanszírozási gyakorlatot, aminek egyenes következménye lesz a támogatásokra fordítható pénz drasztikus csökkenése. - Mintha szerencsésebbnek tűnne a korábbi rendszer, amikor a város költségvetéséből finanszírozott, évi 10-14 millió forinttal rendelkező kulturális alap működött, és a pénzt a kulturális bizottság a tanácsadó testület, a zenei és a képzőművészeti kollégium szakvéleményét kikérve osztotta szét. - Meglehet, hogy a konfliktusok elkerülésére a régi támogatási rendszer alkalmasabb volt, de azt nem gondolnám, hogy depolitizáltabb is lett volna. Véleményem szerint a város kulturális életében a helyes irányt a jelenlegi támogatási rendszer jelenti, amelyben több kulturális alapítvány is működik, és a politikának, vagyis az önkormányzati képviselőknek kisebb a szerepük a támogatások odaítélésekor. Hallósi Zsolt Zakar Péter a Szeged Kultúrájáért Közalapítványról A mostani a helyes irány a vita nyilvánosság előtt folyhasson. Korábban egyedül a Szegedi Közművelődési Tanács néhány tagja bírálta - több-kevesebb szakértelemmel - a közalapítvány kuratóriumának működését. Sajnos, még mindig akad egy-két kulturális szakember. aki képtelen megbarátkozni az utóbbi két évtized változásaival. Minden kritikának lehetnek reális elemei, de ez a cikk nagyon erősen elvetette a sulykot. Az egyik fő vádpontjára, a nyilvánosság kérdésére egyszerű a válaszom: a kuratórium nem titkosan, nem egy bunkerben működik, hanem az elnök összehívására a városházán ülésezik. - A pályázók azt hiányolják, hogy nem kapnak pontos, korrekt tájékoztatást a kuratórium döntéseiről, azaz nem tudják meg, hogy ki, mire, mennyi pénzt kapott. - Ha a Délmagyarország olvasói erre igényt tartanak, akkor a közalapítvány a támogatottak listáját a jövőben közölni fogja. Nem hiszem, hogy ez az a hang, amivel el lehet érni, hogy az esetleges hibákat a kuratórium kiküszöbölje. Több lényeges dologról nem esett szó a cikkben, fontos például elmondani. hogy a jelentősebb szegedi vállalatok a helyi iparűzési adójuk 5 százalékát többnyire sportcélokra ajánlbálják rábírni, hogy törvényes keretek között a közalapítványnak ajánlja fel a támogatását a szponzoráló cég. - Bizonyos területeket ilyen például a képzőművészet - szinte egyáltalán nem támogat a kuratórium, vagy ha mégis, döntései vitathatóak. - Valószínűleg sort kerítünk egy revízióra, amelynek kapcsán fel fogjuk mérni, hogy milyen területek tekinthetők elhanyagoltnak. Ha a verifikáció meg fogja erősíteni, hogy például a képzőművészet vagy más művészeti ág elhanyagolt, akkor a kuratóriumnak lépnie kell. - A kuratórium egyik tavalyi döntésekor a második legmagasabb támogatást - 300 ezer forintot - egy műkedvelő fiatal költő kapta, miközben több jelentős művészeti csoportnak, egy rangos zenei fesztivál, vagy az egyetemisták ezreit érintő kulturális fesztivál megrendezésére egyetlen fillért sem adtak. - Minden olyan esetben, ahol nagyon kilóg a lóláb, valamilyen célzott befizetésnek köszönheti a pályázó a megítélt támogatást. A kuratórium jelenlegi álláspontja az, hogy ezeket a vitatható támogatásokat is el kell fogadnunk. Dr. Zakar Péter: A kulturális szférában nem lehet közmegelégedésre pénzt osztani, mindig lesznek olyanok, akik megsértődnek. (Fotó: Karnok Csaba) ják fel. Tehát az a felvetés, hogy a kuratórium kulturális célokra sokkal nagyobb összegeket is begyűjthetne, teljesen illuzórikus. A közalapítvány kuratóriumának a sporttámogatások után fennmaradó 14-15 millió forintnak más alapítványokkal versengve körülbelül a felét sikerült megszereznie. - A kuratórium kompetenciáját is érték bírálatok... - Ez egy olyan öszvér kuratórium, amelynek egyes tagjai elsősorban lobbiznak, mások pedig inkább a beadott pályázatok minősítésével foglalkoznak. A kulturális szférában nem lehet közmegelégedésre pénzt osztani, mert mindig lesznek olyanok, akik megsértődnek. Horribile dictu mindig lesz egy-két olyan pályázat, amelyik jó, de mégsem kap támogatást. Egyszerűen azért. mert rendkívül eltérő kulturális, művészeti és tudományos területekről futnak be a pályázatok, és a kuratórium tagjai megpróbálnak kiegyensúlyozó szerepet betölteni. Ugyancsak fontos kérdés, hogy a pályázókat nem biztatjuk arra, hogy szerezzenek pénzt a közalapítványnak. Amennyiben a pályázó megemlíti, hogy van mecénása, akkor természetesen a kuratórium tagjai megpró-