Délmagyarország, 2001. március (91. évfolyam, 51-76. szám)

2001-03-21 / 67. szám

10 SPORT SZERDA, 2001. MÁRCIUS 21. reflektor FÖLDEAKI PONT. Az NB l-es férfi tekebajnokság­ban szereplő Hódmezővásár­helyi TE hazai környezetben kapott ki a Bp. Erőműtől. Az NB II-ben a Földeák döntet­lent ért el, ezúttal az Eger ott­honában szerzett pontot. Hód­mezővásárhelyi TE-Bp. Erőmű 2:6 (3708:3786). A vásárhelyi pontszerzők: Be­rényi 640, Szögi 635 fával. Eger- Földeák TC 4:4 (2943:2899). A földeáki pont­szerzők: Kiss 491, Farkas 490, Htydú 489. Olasz iss fával. KISPÁLYÁS MEGBE­SZÉLÉS. A Hódmezővásár­helyi Amatőr Kispályás Fut­ball Liga csütörtökön este 6 órától az Ifjúsági Parkban tart megbeszélést a tavaszi sze­zon kezdetével kapcsoltban. A bajnokság rendezői vala­mennyi érintett csapat ve­zetőjének a megjelenésére fel­tétlenül számítanak. RÖSZKEI LÁBTENISZ. Március 24-én (szombat), 8 órától páros, másnap, szintén 8-tól hármas lábteniszverseny rendeznek a röszkei sportcsar­nokban. Jelentkezni Papdi Lászlónál (06-70/2145-943) lehet. KERTVÁROS-KUPA. Vásárhelyen, a Kertváros-ku­pa kilencfordulós, svájci rend­szerű, 2x5 perces játékidejű egyéni és csapat sakkverse­nyen tizenkilencen vettek részt. A három szegedi in­duló kivételével a sakkozók a városi olvasókörök színeiben ültek asztalhoz. Az eredmé­nyek; egyéni: I. Blázsik Zol­tán (Szeged) 7, 2. Horváth László 7, 3. Szalai Koméi 6,5, 4. Csűri László 6 (mindhár­man Kertvárosi Olvasókör), 5. Bálint Vilmos (Tarjáni Olva­sókör) 6, 6. Ábrahám Zoltán (Kertvárosi Olvasókör) 6 ponttal. Csapatban: 1. Kertvá­rosi Olvasókör I. (Horváth László, Szalai Koméi, Csűri László) 19,5, 2. Kertvárosi Olvasókör II. (Ábrahám Zol­tán, Csűri Máté, Oravecz Má­tyás) 15, 3. Tarjáni Olvasókör (Bálint Vilmos, Rapcsák And­rás, Ferencz István) 13 pont­tal. Különdíjat vehetett át a szegedi ifj. Blázsik Zoltán. ÚJABB HÁROM PONT. Folytatta remek szereplését a bowling szuperligában a sze­gedi csapat. A Tisza-partiak előbb Székesfehérváron az agárdi Cosmic ellen 16:16-os döntetlent értek el (a szegedi pontszerzők: Pocsai 8, Rack 6. Dlusztus 2). majd hazai pá­lyán, a Szeged Plaza Union Centerében a soproni Stettin­Hun együttesét verték 19:13­ra (Rack 6, Pocsai 6, Dlusz­tus 4, Ungi 3). A szegediek a következő fordulóban, már­cius 25-én (vasárnap), 11 órá­tól a fővárosi Sziget Flexo­Line-t, majd 14 órától a szin­tén budapesti Lido BC-t látják vendégül. RÁCZ ARANYÉRME. A röszkei sportcsarnokban sze­gedi sikert hozott a Bács-Kis­kun és Csongrád megye leg­jobb semi-contact kick-box versenyzői részvételével lebo­nyolított diákolimpia legutób­bi fordulója. A középiskolá­sok I. korcsoportjában, a -69 kg-ban Rácz János (Dozsó SE Szeged, edző: Kiss Emil)első lett. MAI MÉRKŐZÉSEK. Csongrád megyei kézilabda­mérkőzések: Röszke-JATE (férfiak). Röszke, 18.30; Deszk-Szegedi DKSE (nők), Deszk. 18.15. Farkas Sándor újra indul az elnöki tisztért Választás előtt a lovasok lovassport Alig két éve, hogy a szentesi Farkas Sándort választották meg a Ma­gyar Lovas szövetség első számú vezetőjének. Március 23-án a sport­törvény előírásának megfelelően tisztújításra kerül sor ebben a sport­ágban is, akiknek ko­rábbi elnöke ismét meg­méretteti magát a két ellenjelölt mellett. Opti­mista, mert neki meg­vannak a tervei Athé­nig, s munkát anyagi el­lenszolgáltatás nélkül végezné. - Az idén megjelent sporttörvény minden sport­szövetségnek 90 nap haladé­kot adott arra, hogy átdol­gozza a saját szabályzatait, illetve az ezekben szereplő módosításokkal párhuzamo­san, végrehajtsa a vezetősé­geinek az újraválasztását is - foglalta össze a március 23-i tisztújító közgyűlésük összehívásának előzményeit a szentesi Farkas Sándor, akit arról kérdeztünk, mi tet­te indokolttá, hogy alig két esztendő után, az általa ve­zetett Magyar Lovasszövet­ség ismét megújuljon. - Elnöksége alatt milyen eredményekre lehet büsz­ke? - Két jelentős hazai ese­ményünk volt a jelenlegi fe­lállásban: a kecskeméti ket­tes-fogathajtó világbajnok­ság, illetve a hortobágyi if­júsági Eb, amelyeken a szö­vetség és a sportág - nem a mi megítélésünk szerint ­vizsgázott jelesre. Volt vi­szont egy szerencsétlen olimpiánk, amiből van mit tanulnunk. Folyamatos volt a szakági tisztújításunk, ami Farkas Sándor: a legsikeresebb és egyben leghangosabb fogathajtókat is új elnökség irányítja majd a Magyar Lovasszövetségben. (Fotó: Gyenes Kálmán) részint spontán, másfelől pe­dig az egyesületek elvárásai­nak megfelelően megtörtént. A díjugratóknál már rend van, ám a fogathajtó szakág­nál nyolc hónapja nem ké­pesek magukat túltenni a belső torzsalkodáson. Ez utóbbi rengeteg energiánkba került, és a szövetségből is jó néhányan kiváltak miatta. Mára viszont eljutottunk odáig, hogy stabil anyagi hátérrel, minden olimpiai szakágra kidolgozott érvé­nyes felkészülési tervvel rendelkezünk egészen a 2004-es athéni játékokig. - Elegendő érv lesz ez ön mellett a két ellenjelölttel szemben az elnöki tisztért folyó versenyben? - Nem tudom, de mivel én eddig is mindenféle anya­gi ellenszolgáltatás nélkül vezettem ezt a szövetséget, bízom benne, hogy ezután sem a pénz motiválja majd az elnökség munkáját. Mert ha igen, akkor én abból nem kérek! Szeretném, ha ez a szövetség a továbbiakban is civil szervezetként működ­hetne és nem valamelyik lo­vastanya elkötelezettjeként... - Az országos választás eredménye befolyásolja majd a megyei elnöki po­zíciójában? - Lehet, hogy úgy tűnik, mindezidáig csak halmoz­tam a tisztségeket, hiszen a Csongrád megyei lovasokért én nem csak az országos szövetség elnökeként, ha­nem Szentes és térsége or­szággyűlési képviselőjeként is kiálltam mindig. Ezt a lobbit viszont csakis a sport­ág szeretete gerjesztette ben­nem. Éppen ezért, illetve a tisztességem és a becsüle­tem miatt indulok újra a vá­lasztáson. De ha nem nye­rek, attól még nem fordítok hátat a közvetlen környeze­temnek. - Az idei lovasélel mikor indul be Csongrád me­gyében? - Nagy örömömre több település is rendelkezik már olyan lovas pályával, amely a minőségi sportot szolgálja. Az első jelentős versenyünk április 29. és május 1. között lesz Fábiánsebestyénben, amikor a világbajnokságra országos fogathajtó váloga­tót tartunk. Az eddigi ha­gyományokkal szakítva, szeretnénk ott meghívásos ugróversennyel is színesíte­ni a programot. Révész Jénos Elutazott a Carnex-Szentesi VK az elődöntőre A BEK-re csapolnak Plzenben? vízilabda Péntektől vasárnapig, a házigazda cseh Slavia Plzen, a spanyol Saba­dell, az orosz Uralocska, illetve a Carnex-Szentesi VK női vízilabdacsapatai között dől el, melyik kettő folytatathatja majd árpilis 20. és 22. között a négyes dön­tőben a BEK-sorozatot. Csányi László, a lapunk megjelenésekor már úton lévő Kurca-partiak trénere bízik abban, hogy az egyik továbbju­tó a Szentes '.: ». — Hogyan sikerült felké­szülniük a nehéz mérkő­zésekre? - Bízom benne, hogy a ku­paszereplés felelősségét is át­érzik majd a lányok Csehor­szágban - adott hangot remé­nyének Csányi László. - Min­denesetre gőzerővel készül­tünk még a hét végén is a BEK-re nevezett keretünkkel, hogy szerdán reggel, már egy összeszoktatott együttessel szálljunk majd autóbuszra. - Korábban szó volt arról, hogy néhány kölcsönjáté­kos is a csapattal tart. Kik lettek a végleges utazók? - A kapus Varga Zita, a mezőnyjátékos Győri Eszter, Vér Adrienn, Tari Györgyi, Makra Melinda, Molnár Anett. Pengő Ágnes, Rozgo­nyi Eszter, Arató Judit és Waszlavszki Krisztina, vala­mint dr. Tóth Gyula csapat­vezető, Sóti Lajos technikai vezető és jómagam alkotjuk a szentesi utasokat. Ezen kí­vül Pápai Márta, az OSC ka­pusa, Ádám Zsuzsanna, Dan­csa Katalin. Györe Anett és Kisteleki Dóra pedig a BVSC mezőnyjátékosai szerepelnek majd nálunk, akiket az Euró­pai Úszószövetség (LEN) ál­tal limitált, 15 év alatti saját játékosaink helyett nevez­tünk. - A sorsolás ismeretében milyenek az esélyeik? - A párosítás és az időbe­osztás a lehető legked­vezőbben alakult számunkra. Pénteken este háromnegyed 9-kor ugyanis, úgy szállha­tunk majd vízbe a nem túl erős hazai csapat ellen, hogy előtte már láthatjuk a spanyol Sabadell és az orosz Uralocs­ka összecsapását. Ha a nyitó­napon mindkét meccsen a papírforma érvényesül, akkor a szombaton este negyed 7­kor kezdődő találkozónkon akár el is dőlhet a továbbju­tás sorsa. A? Uralocska való­színűleg nyer a spanyolok el­len, s ha mi is legyőznénk a négy-öt válogatottal szereplő hispánokat, akkor vasárnap délelőtt fél 10-tól - a négyes döntő biztos résztvevőiként —, már tétnélküli meccset vívhatnánk az oroszokkal. De szép is lenne... R. J. Nizzai pólósok Szegeden Munkatársunktól Hiába, mit tesz a kapcso­lat. Az MK-ezüstérmes Ta­bán Trafik Szeged trénere, Horváth Viktor éveken ke­resztül edzősködött Párizs­ban. Mindig is törekedett ar­ra, hogy jó viszonyt ápoljon a vetélytárs együttesekkel ­ez Franciaországban is így volt. Ennek eredményeképp tegnap délelőttől péntek dé­lig a Tisza-parti klub ven­dégeként az újszegedi Sport­uszodában készül a franciák legjobb férfi vízilabdacsapa­ta, az Olimpique Nice. A nizzaiak rendkívül fontos mérkőzés előtt állnak: szombaton sorsdöntő talál­kozót vívnak a Fradi ellen a Bajnokok Ligájában. A két csapat első mérkőzése a gal­loknak sikerült jobban; Nizzában ll-9-re verték a zöld-fehéreket. Azonban nem csak a ven­dégek felkészülésének fon­tos állomása a több mint há­romnapos közös gyakorlás, ebből a házigazdák is sokat profitálhatnak. Már most szombaton a listavezető Honvéd elleni hazai derbin is. A Magyar Kupa miatt másfél hónapos „szünet" után a hét végén folytatódik a bajnoki rájátszás a felsőházban. Az alapszakasz után a rájátszás első köré­ben is a fővárosiak nyertek, talán most fordul a kocka, s sikerül a bravúr... • Az idei férfi és női vízi­labda Európa-bajnokságot június 15. és 24. között Bu­dapesten rendezik. A selej­tezőkkel kialakult az részt­vevők mezőnye. Férfiak: Magyarország, Franciaország, Görögor­szág, Hollandia, Horvátor­szág, Szlovákia, Németor­szág, Olaszország, Oroszor­szág, Románia, Spanyolor­szág, Jugoszlávia. Nők: Magyarország, Franciaország, Görögor­szág, Hollandia, Németor­szág, Olaszország, Oroszor­szág, Spanyolország. Az Európa-bajnokság sorsolá­sát április 8-án tartják. Csongrád-Szolnok: szombaton labdarúgás Munkatársunktól Az eredeti kiírással ellen­tétben nem vasárnap, hanem szombaton, 15 órától rende­zik meg a Csongrádi FC-Szolnoki MÁV NB I/B­s labdarúgó-mérkőzést. Az időpont-változtatást a vendé­gek kérték. „Megroggyant" a Ferencszállás megyei III. o. Elkezdődött a megyei har­madosztályú labdarúgó-baj­nokság tavaszi sorozata. A listavezetők meggyőző fö­lénnyel vették az akadályo­kat, viszont meglepetésekben sem volt hiány. Eredmények, A csoport: Csengele-Öttömös 2-1, gól­szerzők: Czeigerschmidt, Góra, ill. Szabó A.; Zákány­szék-Pusztamérges 1-2, g.: Tanács R„ ill. Kispál (2); Do­maszék-Komlósi-Baktó 4-2, g.: Kószó (2), Valkai, Orvos, ill. Ács, Bognár; Forrás­kút—Déli Apró 4-1, g.: Har­math (3), Molnár Zs., ill. So­ós; Ásotthalom-Autó 2000 6-1, g.: Csiszár (3), Virágh, Juhász, Tóth-Szeles G., ill. Papp K; Károlyi. DSE-Tem­pó taxi-Baktó SC 1-2, g.: Martonosi T., ill. Arany, Magda, kiállítva: Pipicz, ill. Molnár T.; Ruzsa-Opuszta­szer 1-0, g.: Papp G. B cso­port: Ambrózfalva-Csanád­palota 0-2, g.: Csókás (2); IKV SE-Derekegyház l-l, g.: Csehó B„ ill. Bottyán; Fe­rencszállás-Eperjes 0-4, g.: Sebestyén (2), Gál, Nagy A.; Mártély-Pitvaros 0-3, g.: Gyurkó (2), Szatmári, kiállít­va: Balázs (Mártély); Apát­falva-Pázsit SE 1-0, g.: Fa­ragó; Kübekháza-Maroslele 2-1, g.: Fülöp L., Farkas K., ill. Minyó; szabadnapos: Föl­deák. A bajnokság állása 1. A solthalom 12 2. Komlósi-Bakto 9 3. Pusztamérges 4. Ku/.sa 5. T. taxi-Baklo 6. Ottomos 7. Forráskút 8. Domas/ek 9. Autó 2IHHI 10. ( sengele 11. Zákányszék 12. Déli Apró 13. Károlyi 14. Opuszlaszer (A csoport) - 52-10 38 42-25 28 33-26 26 26-19 23 22-25 23 24-25 22 29-23 20 33-33 18 36-35 17 21-24 17 28-32 16 25-46 13 18-32 10 11-45 7 A bajnokság 1. Csanádpalola 2. Apátfalva 3. Pitvaros 4. Ferencszállás 5. Derekegy ház 6. Pázsit SE 7. IKV SF. 8. Kubekhaza 9. Maroslele 10. Ambróztalva 11. Kperjes 12. Mártély 13. Földeák állása (B csoporti 12 1 37-7 II I I 49-10 6 3 5 3 4 5 3 6 32-27 42-29 21-17 22-18 28-28 20-31 21-37 5 16-36 8 20-43 9 15-23 9 21-38 Bokor Béla Spiccen az AL-KO Budapesti fordulóval in­dult a női teremlabdarúgó NB I felsőházi rájátszása, amelyen a bajnoki címvédő szentesiek százszázalékos teljesítményt nyújtva, rögtön a tabella élére ugrottak. AL-KO Szentesi TE-Bp. Jéghegy KK 1-0 (0-0), gól­szerző: Sebestyén; AL-KO Szentesi TE-Bp. Hungária Rosco 6-3 (5-2), gólszerzők: Sebestyén (3), Rosta. Kiss E., Körmöczi; AL-KO Szentesi TE-Plaket Veszprém 2-1 (l-l), gólszerzők.: Kiss E„ Zentai. További eredmények: Bp. Hungária Rosco-Plaket Veszprém 2-3, Pleket Veszp­rém-Bp. Jéghegy KK 7-0, Bp. Jéghegy KK- Bp. Hun­gária Rosco 0-3. Krám Le­hel, a (Balázsné, Mocsári, Körmöczi, Rosta, Kiss E., Sebestyén, Zentai, Kiss Á., Nana, Samu, Tóth összeté­telű) szentesi csapat trénere, ekkérit értékelte a nagyszerű villámrajtot: - Több sérült já­tékos ellenére is jól jöttünk ki ebből a körből, a lányok min­den dicséretet megérdemel­nek! A bajnokság állása: 1. AL-KO Szentesi TE 3 3 0 0 9-4 3 2. Piakel Veszprém 3 2 0 1 11-4 6 3. Bp. Hungaría Rosco 3 1 0 2 8-8 3 4. Bp. Jéghegy KK 3 0 0 3 0-11 0 (A második fordulói április l-jén a Veszp­rém rendezi.) Maros UFC-sikerek Munkatársunktól A közelmúltban rendezte meg Makón a Maros UFC ­a polgármesteri hivatal és a szülők segítségével - a két évvel ezelőtt tragikus körül­mények között elhunyt fiatal focisták és edzőjük emlékére a '88-as korosztály labdarú­gótornáját. Végeredmény: I. Újvi­dék, 2. Maros UFC, 3. Zren­janin, 4. Tisza Volán Focisu­li, 5. Bp. Grund, 6. Szolnoki VSI. Mezőhegyesen négy kor­osztálynak ('88-as, '90-es, '9l-es és '92-es) rendeztek mérkőzéseket a házigazda, a Battonya, a Mezőkovácshá­za és a Maros UFC részvéte­lével. Beszédes Sándor szak­ágvezető tanítványai három első ('88, '90, '92) és egy második ('90) helyezést sze­reztek. Kezdörúgós Munkatársunktól Ma este 7 órakor második adásával jelentkezik a Kezdőrúgás utánpótlás lab­darúgó-magazin a Telin TV­ben. A névjegyben megis­merkedhetnek dr. Kovács Gáborral, aki a nyolcvanas évek nagy meccseire is visszaemlékezik. Az adás­ban az NB III-as FC Szeged labdarúgócsapata mutatko­zik be, a tréner, Lóczi István és a gárda játékosa, Dóra János nyilatkozik az együt­tesről. A Cselszövésben a gyérekek a Rivelino-cselt sa­játíthatják el. A kispályás percekben a futsalbizottság vezetője, az egykori váloga­tott labdarúgó, Eszterházy Márton beszél arról, hogy a 4+1 hazánkban egyre na­gyobb teret hódít. A Kezdőrúgás extrában az FC Szeged-Békés NB III-as mérkőzés összefoglalóját láthatják a nézők.

Next

/
Thumbnails
Contents