Délmagyarország, 2001. március (91. évfolyam, 51-76. szám)

2001-03-21 / 67. szám

SZERDA, 2001. MÁRCIUS 21. SPORT 11 SUZUKI A mi autónk lehet akarkié Tatamin a rendőrök cselgáncs Munkatársunktól A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság ismét megrendezi a rendőrök orszá­gos cselgáncs-bajnokságát. Március 23-án, pénteken 11 órától a szegedi Etelka sori munkacsarnokban 18 megyei szervezet közel 150 sporto­lója lép tatamira a délutánig tartó eseményen. A megyei dzsúdósok ta­valy három arany-, két ezüst­és három bronzérmet szerez­tek, az elsőségre ezúttal is Kumhor Tibornak (szenio­rok), Kovács Szilárdnak és Rózsa Istvánnak (35 év alat­tiak) van a legnagyobb esé­lye. Lékó kikapott Anandtól Munkatársunktól A monacói nemzetközi sakkverseny harmadik fordu­lójában a szegedi nagymester, Lékó Péter egykori szekundá­sa ellen, Ananddal ült asztal­hoz, s a rapidmérkőzésen ve­reséget szenvedett. A forduló eredményei: Anand-Lékó 1:0, Shirov-Al­mási 1:0, Ivancsuk-Ljuboje­vics, Karpov-Gelfand, Kram­nyik-Topalov és a Van Wely-Piket mérkőzések dön­tetlen. Az élcsoport állása: 1. To­palov 4, 2. Lékó, Anand, Kramnyik, Shirov 3,5-3,5. vitorlázórepülés A súlyos Beton-kudarc után Bódi lemondott Jászberény: nem tucatcsapat teremlabdarúgás Munkatársunktól A teremfoci NB I leg­utóbbi fordulójában a Szeged egy tucat gólt ka­pott hazai pályán a Jász­berénytől. Nem járt job­ban a Vásárhely sem, amely 10-4-es vereséget szenvedett Debrecenben. Első Beton Szeged­Viktórió PD Jászberény 2-12 (1-6) Újszegedi Sportcsarnok, 350 nézó. Vezette: Hanyecz, Takács. Első Beton: Kovács K. ­Geleta, Kis K„ Szabó N„ Er­dei. Cserék: Vasúth (kapus), Mahler, Tóth Cs., Keller, Ne­mes, Erhardt, Tokai. Edző: Bódi Attila. A szegedi gólszerzők: Nemes, Erdei. Alaposan meglepte ellen­felét a jászberényi csapat, és Berkes vezérletével a 8. perc végén már 5-0-ra vezetett. Bódi Attila időkérése egy ki­csit felrázta a hazaiakat, a kö­vetkező nyolc percben Kisék a Viktórió kapuja előtt több helyzetet is kialakítottak, ám csak Nemes talált a kiválóan védő Rácz hálójába. A máso­dik játékrészben is folytató­dott a szegedi „rémálom". A támadásban tanácstalan Be­ton ellen a Viktórió labdabiz­tosabban, rendkívül gyors tempóban játszotta végig a meccset. A mérkőzés után Bódi At­tila, az Elsó Beton edzője le­mondott. CBA Debrecen-HKFC '93 Szuperinfó 10-4 (4-3) Debrecen, 150 néző. Ve­zette: Veres, Takács. HKFC: Papp A. - Szren­ka, Kovács T„ Balogh L„ Pá­linkó. Cserék: Szűcs, Musa, Katona, Marczinka. Edző: Sepsei Sándor. A vásárhelyi gólszerzők: Kovács T. (2), Szrenka, Bakó (öngól). A hazaiak a negyedik percben vezetést szereztek, azonban egy kiállítást, s a ve­le járó emberelőnyös helyze­tet remekül kihasználva, a HKFC rövid időre átvette a vezetést. A félidő vége azon­ban a hajdúságiaknak sikerült jobban, így ők vonulhattak minimális előnnyel pihenőre. A térfélcsere után hét perc alatt három gólt lőttek a ven­déglátók, s ezzel gyakorlati­lag eldöntötték a meccs sor­sát (27. p.: 7-3). A Vásárhely ugyan rövid idő alatt szépí­tett, de a Debrecen a védelmi megingásokat kihasználva bebiztosította a győzelmet. További eredmények: Miskolc-Cső-Montage 2-10, Békéscsaba-Beltel 7-2, Csö­mör-Debreceni MFE 9-5, Hungaroweiss-Erzsébet 12-2, Baglyok-Aramis 6-5. A bajnokság állása 1. Cső-Montage 16 I 2 115- 49 49 2. Csömör 15 2 3 110- 76 47 3. Hungaroweiss 15 - 5 14X- 59 45 4. Aramis 14 - 6 111-60 42 5. Jászberény 11 5 4 115- 86 38 6. Bellel 11 - 9 86- 97 33 7. Elsó Beton 10 2 7 88- 82 32 8. Baglvok 8 3 9 82- 89 27 9. CBA Debrecen 8 3 9 92-102 27 10. Debreceni KE 5 1 13 102-116 16 11. Vásárhely 5 I 14 72-121 16 12. Erzsébet FC 4 2 14 69-128 14 13. Miskolc 4 1 14 67-110 13 14. Békéscsaba 1 1 18 58-123 7 Suzuki Swift Rubin 1.0, 1.3 GLX 1995 000 Ft-tól A Suzuki Swift Rubin igazi ékszer. Már a megjelenésével is magára vonja a figyelmet, igazi értéke azonban a részle­tekben rejlik. Legjobban felszerelt társaitól egyedi színe és kárpitja, könnyűfém felnije, színre fújt külső tükrei, szervokormánya és rádiós magnója különbözteti meg. Nem is lehet akárkié. No, nem az ára miatt, hanem mert korlátozott darabszámban készül. Le ne maradjon róla! sw¥H=-r. Jól jár vele. i DAC: kupák az égből A szegedi székhelyű Délvidéki Aeroclub meg­törte a fővárosi egyesü­letek hegemóniáját és elhódította a Magyar Vi­torlázórepülő Kupát. A verseny érdekessége, hogy minden egyesület otthon teljesíti a felada­tokat, az eredményeket rögzítik és összesítik. A nehéz anyagi körülmé­nyek között létező Délvidéki Aeroclub vitorlázó repülői nem mindennapi bravúrt hajtottak végre: megtörték a budapesti egyesületek egyed­uralmát, egyéniben és csa­patban is maguk mögé utasí­tották a mezőnyt. A mű­anyag osztályban 19 klub 157 versenyzője indult és az első húszban tizenegy(l) DAC-os sportoló végzett. A produkcióért a közelmúlt­ban, Budapesten rendezett díjkiosztón vehették át a Ti­sza-partiak a serlegeket. A már említett műanyag osz­tály szegedi helyezései: 1. Tülkös János, 2. Szabó Pé­ter, 3. Gyöngyösi Gyula, 4. dr. Nagy Sándor, 5. Marosi Péter, ...11. Tamás Ferenc, 12. Ördögh László, ...16. Szabó József, 17. Mihók Jó­zsef, 18. Molnár Géza, 19. Réti István, ...24. Aczél Ferenc, 25. Tornyai József. A klubosztályban Szűcs Attila harmadik lett, a csapat (Tülkös, Szabó, Nagy) győzött. Szabó és Gyöngyösi nevéhez nyolc rekord (négy­négy megoszlásban) is fűződik, ők 750 km-es diplo­mát is átvehettek. Gyémánt­koszorút (500 km repülés, A Délvidéki Aeroclub versenyzői majdnem minden serleget elhoztak a buda­pesti díjkiosztóról. Állnak (balról): dr. Jancsó János, Marosi Péter, Tülkös János, Szabó Péter edző, Gyöngyösi Gyula szakosztály vezető, Szűcs Attila, Réti István. Guggolnak: Ordögh László, Tamás Ferenc, dr. Nagy Sándor 5000 m magasan) Réti, Ta­más, Ördögh és Marosi; míg aranyat (300 km, 3000 m­en) Réti és Jancsó kapott. A bajnokság standard osztályá­ban Szabó 1., Marosi 3., Ör­dögh 5., Gyöngyösi 9., Ta­más pedig a 14. helyen vég­zett. Az open kategóriában nem termett ennyi babér a DAC-pilótáknak: Mihók 10., Tülkös 11., Farkas 12., Tor­nyai 14. lett. Tamás ifjúsági bajnok címet szerzett, míg Ördögh a Lányi Róbert Ala­pítvány különdíját vehette át. - Úgy tűnt, mindenki örül a sikerünknek - árulta el Szabó Péter edző -, hiszen a sokkal jobb anyagiak között dolgozó Malév egyedural­mát törtük meg. Népes kül­döttséggel vettünk részt az ünnepségen, ennek megfe­lelően a díjak közel nyolc­van százalékát elhoztuk. Úgy gondolom, van san­szunk az elsőség megőrzésé­re, bár pénzügyi gondjaink akadnak, s mellette még mi is áldozunk a repülőtér fenn­tartására. A „baj" nem jár egyedül: a sportág világbaj­nokságát Dél-Afrikában ren­dezik meg, s az indulás jogát Marosi és Szabó is kiharcol­ta. A részvétel viszont - a gép szállítása miatt - négy­öt millió forintba kerülne, ami egy magyar verseny 100-150 ezres költségéhez viszonyítva kész vagyon. Lehet, hogy nem utazhatnak. Imre Péter

Next

/
Thumbnails
Contents