Délmagyarország, 2001. március (91. évfolyam, 51-76. szám)

2001-03-17 / 64. szám

II. STEFÁNIA SZOMBAT, 2001. MÁRCIUS 17. Egy évtized múltán itthon megint megélénkültek a barguzini események. Nincsen gondolkodó ember az országban. aki ne hallotta volna, bizonyos kazánkirály tudományos küldöttséget vezetett a burjátok földjére, hogy hazahozza Petőfi Sándor csontjait. Kiskörös körzetéhen szeretett volna képviselő lenni. Ha neki nem sikerült annakidején, nyomaték lesz most a voksok mellett, hogy nemzeti prtxesszióval viszik Pestről a buktató Szabadszálláson át Kiskőrösre. Most, hogy újra fölmelegítődött a dolog, eszembe jutott a Nobel-díjas G. Garcia Márquez híres regénye, a Száz év magány. Van benne egy Reheca nevű leány: kis vászontarisznyát hord magával, „amelyben - klok-klok-klok állandóan zörögtek szüleinek a csontjai." A csöpp kolumbiai faluban még élt az ősök ilyen tisztelete. Ha költöztek, vitték, hogy ott temessék el. ahol megragadnak. A hazai tudományos vizsgálat kimondta. az a barguzini csontváz földben eltöltött évei szePetőfi Rebeea rint Petőfié semmiképpen nem lehetett. Mások is megállapították, a csontváz száz év magánya előtti eleven korában is nő volt. Bumm neki! A szegedi Farkas Gyula embertani tudományát latba vetve hangoztatta leginkább, szemben avval a furcsasággal, hogy a barguzini hölgynek is kiállt a szemfoga. A csontváz hordozói csak erre figyeltek. Más korban élünk, nem vászontarisznyában cipelték, a kazánkovács Rebecája közönséges sportszatyorban hozta, ahogy a bankrablók viszik a pénzeket. A régi vicc szerint vodkáért cserélnek mozdonyt Szibériában, ők pálinkáért csencseltek csontokat. Amit a Magyar Tudományos Akadémia „kocakutatói" ennyire nullára vettek, azt a pénzen vett „tudományos testület" föllehhviteli bíróság elé származtatta. A varázsos Amerikába. Most megint haza hoznák, ha a költőédesanyja hamvaiból mintát vehetnének. Mert a DNS a nagyágyú, amellyel mindenre lőnek. És mit ád Isten, a bukófélben lévő pártvezér allűrjeit fölvevő pártvezérfőpolgármester meg is engedné. A magyar kegyelet más, mint a kolumbiai. A tudósok szerint ősi mendemonda csupán nemzeti költőnk szibériai ólombányába való hurcolása. Csontokat rabolni sportszatyorban is bűn, fűzik tovább, ha újra vizsgálnák, bűnpártolók lennének. Tessék visszaszármaztatni oda, ahonnan ellopták, aztán kérjék ki hivatalos úton. pálinka nélkül. A DNS-re pedig azt mondják, száz évvel ezelőtt eltemetett asszony százötven éve halott férfivá operálására nem alkalmas. Ekkora dilemmába nyelvemet se ölthetem bele, csak azt nyöszörgőm, tiszteletbeli magyarrá fogadom a kolumbiai kislányt. Még róla se derült ki, hogy nem Barguzinban temették el. Újabban rájár a szám Petőfi Rehecára. Horváth Dezsá Schmidt Andrea: Viz fölött Az elmúlt hetekben a sikerlisták állandó szereplője volt A muzsika mesekertje című kötet, amely Csáth Géza zenéről szóló összegyűjtött írásait tartalmazza. A regényes életű szerző, Kosztolányi unokaöccse 1887-ben Brenner József néven Szabadkán látta meg a napvilágot, sokat ígérő irói és zenekritikusi indulása után gyakorló orvosként előbb morfinista, majd elmegyógyintézeti ápolt lett. 32 éves volt, amikor lelőtte feleségét, és két hónap múlva megmérgezte önmagát. Szajbély Mihálynak, a Szegedi Tudományegyetem Klasszikus Magyar Irodalmi Tanszék tanszékvezető egyetemi tanárának szerkesztésében a Magvető Kiadó az elmúlt években sorra jelentette meg Csáth különböző Írásait. Tanulságos történet, ahogy az irodalomtörténész kezei között kibontakozott egy kevéssé ismert életmű, és egy nagy író lassan elfoglalhatta méltó helyét a magyar irodalomban. - Hogyan kezdett foglalkozni Csáth Géza életművével? - Egyetemistaként találkoztam vele először. Csáth abban az időben nem volt része az egyetemi tananyagnak, nem volt kanonizált szerző. A Nyugat nagyjainak kritikai köteteit lapozgatva már középiskolás koromban feltűnt, hogy ennek a titokzatos figurának akit ködlovagként is emlegettek - a köteteiről szinte mindenki írt. Amikor kezembe került novelláinak Illés Endre által kiadott válogatása. A vörös Eszti címűről készítettem egy szemináriumi, majd egy diákköri dolgozatot. Az egyetemet 1977-ben végeztem el, akkor indult a Kardos György vezette Magvető Kiadónál a Magyar Tallózó sorozat. Egy hirtelen jött ötlet volt ez Kardos részéről, mert akkoriban Pándi Pál emberei keményen támadták Mészöly Miklóst a Népszabadságban. Ezen Kardos annyira begurult, hogy felajánlotta Mészölynek, csináljon a kiadónál valamit. Mészöly előadta régi tervét, hogy jelentessenek meg olyan elfeledett írásokat - nem feltétlenül szépirodalmat amelyek érdekesek lehetnek. Kardos azonnal szerződést adott neki, azt is megkérdezte, kikkel szerkesztené a sorozatot. Mészöly vonta be a munkába Foszépirodalmi tevékenysége mellett tudott zenélni, zenét szerezni, zenekritikákat írni, festeni és rajzolni is, és ráadásul elvégezte az orvosi egyetemet. Tudatos morfinista - Miért lett Csáth morfinista? - Nem tudott mit kezdeni a zsenijével, túlságosan is sokirányú volt az érdeklődése, nem volt képes egyetlen dologban elmélyedni, mert a többihez is ugyanolyan tehetsége lett volna. Miután egyszerre nem csinálhatott mindent, pótszerekhez nyúlt. Csáth nem azáltal vált azzá, aki, mert morfinista lett, hanem azért lett morfinista, mert az volt, aki. A legzseniálisabb művei a korai írásai, amikor még nem érintette meg a morfium, ami egyébként nem felszabadítja a fantáziát, hanem inkább lenyugtatja. Csáthnak épp azért lehetett szüksége kábítószerre, hogy zsenijének ezt a nyugtalanító vibrálását elviselhető szintre hozza. - Ennyire tudatosan használta volna a morfiumot? - Meggyőződésem, hogy igen. Világosan kiderül majd ez, ha megjelennek Csáth izgalmas olvasmánynak ígérkező naplói. A Szabadkán élő Dér Zoltánnal, akinek nagyon komoly érdemei vannak abban, hogy Csáth kéziratos hagyatéka nem szóródott szét, egyet közösen már sajtó alá rendeztünk, s ez Fej a pohárban címmel meg is jelent a Magvető sorozatában. Remélhetőleg sem egészségi állapota, sem egyéb akadályok nem állják útját annak, hogy ugyanitt megjelentesse a birtokában lévő többi Csáth-kéziratot is. - Egyetért azzal a jellemzéssel, hogy Csáth nagy író és szánandó, „nyomorúságos emberparány" volt? - Valaki, aki nem tud mit kezdeni a zsenijével, előbbutóbb szánandóvá válik. Lehet irigykedni rá, amíg úgy tűnik, hogy kibontakoztatja a tehetségét, végül azonban az ilyen típusú emberek inkább az együttérzésünket váltják ki. Idestova negyedszázada oktatok az egyetemen, a hallgatók között sok kis Csáth Gézával találkoztam már. A legsokoldalúbban tehetségesek hajlamosak arra leginkább, hogy hamar szánandókká váljanak. Nem hétköznapi értelemben vett balfácánokká, hanem kibontakozni nem tudó zsenivé. Hallási Zsalt Beszélgetés Szajbély Mihállyal, a Csáth-kötetek szerkesztőjével A ködlovag reneszánsza Szajbély Mihály: Csáth Géza tehetségét kibontakoztatni nem tudó titokzatos zseni volt. (Fotó: Gyenes Kálmán) garassy Miklóst. Lukácsy Sándort és Szörényi Lászlót. Lukácsy és Szörényi tanáraim voltak az egyetemen, nekik jutott eszükbe, hogy Csáth Gézának azt az elfeledett elmeorvosi tanulmányát, ami később Egy elmebeteg nő naplója címmel jelent meg, a sorozat egyik első darabjaként ki lehetne adni. Nem elég nagy író Mivel a diákköri dolgozatomban emlegettem, felkértek, hogy szerkesszek kötetet belőle. Persze Kardos sem volt gáncs nélküli lovag, az első felindulás után már inkább szabadulni igyekezett a hivatalos irodalompolitika ínyének egyáltalán nem megfelelő sorozatszerkesztőktől. Úgy hogy a sorozat megjelent kötetein már nem is szerepelt a nevük, a Magyar Tallózó címet pedig szerzői jogi okokból később Magyar Hírmondóra változtatták. Az átkeresztelt sorozatban azután sorra jelentek meg azok a kötetek, amelyeket még Mészölyék vettek fel a listára. Magyarán nem csak az ötletet lopták el tőlük, hanem az anyagot is. Miután a Csáth-kötet 1978-ban napvilágot látott, felhívtak a Gondolat Kiadótól, hogy írjak Csáthról egy kismonográfiát a Nagy Magyar írók sorozatba. Elkészítettem a kötet szinopszisát, amit hosszú csend után azzal küldtek vissza, hogy úgy gondolják, Csáth Géza mégsem elég nagy magyar író. - Ez nem vette el a kedvét Csáthtól? - Tudomásul vettem, hogy Csáth Géza nem tartozik a magyar irodalomnak ahhoz a kanonizált részéhez, amelyről egy ilyen tradicionális sorozat részeként akkoriban írni lehetett. A Csáth-életművel való foglalkozást egyébként is csak kirándulásnak, extra hobbinak tekintettem, hiszen elsősorban a felvilágosodásés reformkori magyar irodalmat kutattam. A kismonográfia elutasítása után eltelt öthat év, és a Gondolat Kiadónál kezébe került valakinek a régi szinopszis. Felhívtak, hogy mégiscsak meg kellene írnom. Végül 1989-ben jelent meg ez a kötet. Miközben írtam, rájöttem, hogy Csáth novellisztikájának legalább a fele csak a korabeli lapokban jelent meg, életében kiadón köteteiben sok kitűnő novellája nem szerepelt, és nem kapott helyet a későbbi, Illés Endre és Dér Zoltán-féle válogatásokban sem. Ráadásul a korabeli Csáth-kötetekhez nem is lehetett hozzájutni, mert szinte minden könyvtárból ellopták őket. Közben a Magvetőnél sok minden megváltozott, előnyére a kiadónak, és amikor az új igazgatót, Hegedős Máriát megkérdeztem, hogy nem lenne-e kedvük Csáth összegyűjtött novelláit kiadni, vevők voltak az ötletre. így aztán 1988 nyarán leadtam a Mesék, amelyek rosszul végződnek kéziratát, majd több évre elmentem Bécsbe tanítani. -Ez a kötet sem jelenhetett meg rögtön... - Időközben megtörtént a rendszerváltás, összeomlott a könyvpiac, ezért hosszú időre lekerült a napirendről a megjelentetése. Evek múltán kaptam egy levelet a Magvetőtől, amelyben arról értesítettek, hogy szeretnék újra kiadni az Egy elmebeteg nő naplóját. Indignált levelemre válaszul elküldték az összegyűjtött novellák korrektúráját. 1994-ben, hat évvel a kézirat leadása után jelent meg a kötet, és váratlanul óriási siker lett. - Minek volt köszönhető a kedvező fogadtatás? - Csáth Géza főként a középiskolás és egyetemista korosztályok körében évek óta nagyon népszerű volt. Valószínűleg szerepet játszik ebben novellisztikájának és életének eredetisége is. Az önmagát tönkretevő zseni, aki nem tud mit kezdeni a tehetségével és belehal a kábítószerezésbe, különösen érdekli a fiatal generációkat. Több nemzedék nőtt fel úgy, hogy szenvedélyesen érdeklődött Csáth iránt, így amikor egy vaskos kötetben megjelentek a novellái, sokan megvásárolták. Univerzális tehetség - Csáthról azt tartják, életmódját és novellisztikáját tekintve is megelőzte korát. - Életmódját tekintve talán nem, hiszen a kábítószerező, önmagát tönkretevő zseni figurája nem vele jelent meg az irodalomban. Novellisztikájában viszont sok új elem van. Ha párhuzamosan olvassuk írásait a fiatal Kosztolányi novelláival, akkor kitűnik, hogy Csáthban több az eredetiség, egyfajta új narrációra talált rá, ami korábban nem volt jellemző a magyar irodalomra. Amit Csáth csinált, az a 20. század utolsó három évtizedében vált újra érdekessé, gondolok például Esterházy és mások Csáthtal való játszadozásaira. Érdekes kutatási terület lenne megvizsgálni, hogy a nyolcvanas évek magyar írói számára mi tette annyira izgalmassá a Csáth-életművet, mit hasznosítottak belőle, és hogyan tudott Csáth egyfajta „szerves ősként" beépülni a kortárs magyar irodalomba. - Az elmúlt években a Magvetőnél megjelent kötetekkel helyére került Csáth életműve? - Egyértelműen belekerült a magyar irodalomnak abba a szövegkánonába, amit ma mérvadónak szoktak tekinteni. - Csáth Gézának volt esélye arra, hogy Kosztolányihoz hasonló nagy ívű pályát fusson be? - Csáth sokkal zseniálisabb, sokoldalúbb tehetség volt, mint Kosztolányi, aki maga is érezte ezt. Kiderül a levelezésükből, vagy abból, ahogyan Kosztolányi Csáth korai halála után az emlékéhez viszonyult. A tisztelet és nagyrabecsülés mellett pici féltékenység is élt benne univerzális tehetségű unokaöccse iránt, aki