Délmagyarország, 2001. március (91. évfolyam, 51-76. szám)
2001-03-13 / 61. szám
Március 15-én Ünnepségek városszerte m A Torony alatt A Délmagyarország melléklete a szegedi önkormányzat megbízásábál Makkosházról a szolgáltatóház hiányzik Fák, panelek, parkok Azon a téren, ahol buszok és trolik pihennek a végállomásukra érve, jól elférne egy szolgáltatóház. (Fotó: Gyenes Kálmán) Munkatársunktól Gazdag programot állítottak össze a szervezők az 1848-as forradalom évfordulójának idei megünneplésére. A városban március 15-én több helyszínen lesz koszorúzás, emlékünnepség, megemlékezés. A városi alkalmak mellett a részönkormányzatok többségében is méltóképpen emlékeznek meg nemzeti ünnepünkről. Szegeden délelőtt 9 órakor a városháza előtt az országzászló ünnepélyes felvonásával kezdődik a rendezvénysorozat. Ezt követően a panteonban a Petőfiszobornál, majd az Aradi vértanúk terén az 1848-as emlékműnél helyezik el a kegyelet koszorúit. Az idei központi városi ünnepség a Móra Ferenc Múzeum előtt lesz. Itt fél 11től térzene fogadja az ünneplőket, amelyben közreműködik a városi fúvószenekar, ezután pedig a Szőreg és Vidéke Lovas Egyesület huszárjainak bevonulásában gyönyörködhet a közönség. A Himnusz 11 órakor csendül fel, ekkor veszi kezdetét a központi ünnepség. Ezen ünnepi köszöntőt dr. Bartha László, Szeged megyei jogú város polgármestere mond, az ünnepi beszédet pedig ezúttal Varga Mihály pénzCsaknem két éve működik a városházán az ISO 900l-es minőségbiztosítási rendszer. Az elmúlt héten volt az a vizsgálat, mely az önkormányzat elmúlt fél évi tevékenységét ellenőrizte. Ennek eredményéről beszélgettünk Mezey Róbert jegyzővel. A csütörtöki a második felülvizsgálati úgynevezett auditálás volt, amit az ISO végzett Szegeden. Az önkormányzat azért kért féléves ellenőrzést az évi egy alkalom helyett, mert úgy gondolta, hogy amíg nern működik a hivatalban hosszabb ideje a rendszer, célszerűbb minél gyakrabban megvizsgálni azt. Az ellenőrzés jó eredménnyel zárult. Mindössze egyetlen apró hibát találtak, ami egy kisebb fokú adminisztrációs hiányosságból adódott: a különböző oktatásokon résztvevő kollégáknál nem volt dokumentálva, hogy ha valaki hiányzott, azt mikor pótolta. Ezt a következő ellenőrzésig kell kijavítani, tehát fél év múlva, ami egyébként öt percbe kerül majd. Az összes többi, előzőleg feltárt apróbb hiányosságot sikerült bepótolni, és azt el is fogadták. Az elmúlt másfél év tapasztalatai tehát azt mutatják, hogy a rendszer működik. A minőségellenőr kiemelte, hogy ez nagymértékben köszönhető a belső ellenőrzésnek is. Van ugyanis az önkormányzatnál egy körülbelül húsz fős társaság, amely saját feladatain kívül az ellenőrző tevékenységet is ellátja. Ez az auditorhálózat figyeli a működést és ha valamilyen hiányosságot tapasztal, akkor azt jelzi és kijavíttatja. Ennek a belső ellenőrzési programnak köszönhető tehát többek között, hogy a múlt héten ilyen kevés hiányosságot találtak az ISO-sok. A minőségbiztosítási rendszer működtetése az ipari termelő cégeknél talán kicsivel evidensebbnek tűnhet, hiszen ügyminiszter mondja majd el a szegediek előtt. Ezután a Szegedi Nemzeti Színház és a Hóra Színház művészei lépnek fel. A Klauzál téri Kossuth szobornál fél 1-kor koszorúznak az állami szervek, szervezetek, pártok, civil szervezetek képviselői. Az ünnepi program este 7 órakor zárul a Szegedi Nemzeti Színházban, Erkel Ferenc Bánk bán című operájának előadásával. A részönkormányzatok megemlékezéseinek sora március 14-én Tápén kezdődik. Itt déli 1 órakor az Országzászló emlékműnél lesz az emlékezés és a koszorúzás. Ünnepi beszédet mond dr. Bartha László, országgyűlési képviselő, Szeged polgármestere. Egy nappal később, március 15-én, Kiskundorozsmán. a Petőfi Művelődési Házban és az 1848-as kopjafánál délelőtt 10 órakor tartanak emlékező ünnepséget és koszorúzást. Ünnepi beszédet mond dr. Tímár László, Szeged város alpolgármestere. Szőregen délután 2 órakor a Tömörkény István Művelődési Házban „Jöjj el, szabadság!" címmel tartanak megemlékező műsort. Egy órával később a Hősök terén, az 1848-as emlékműnél, elhelyezik a kegyelet koszorúit. Az alkalmon Rákos Tibor, országgyűlési képviselő mond ünnepi beszédet. az ISO elsősorban az előállított termékek minőségéért vállalja a felelősséget. Tulaj1 donképpen az önkormányzat is terméket állít elő. A közgyűlés például határozatokat hoz, aminek ugyanúgy lehet selejtes része, mini mondjuk egy futószalagnyi tejnek. Ilyennek tekinthető például az, amit megfellebbeznek, majd a másodfokú helyhatóság mégis elfogadja, hiszen ez azt jelenti, hogy hibás volt az elsőfokú döntés. A szegedi önkormányzatnál az úgynevezett „selejt" száma alacsony. Az általános igazgatási részen 0,09 százalék volt a jogos megtámadások száma, és a közgyűlés működése is csak 0,1 százalékban hibás. Ez a jegyző szerint annak köszönhető, hogy a minőségbiztosítási rendszer miatt egy-egy akta annyi kézen átmegy, hogy a hibalehetőségek számát minimálisra tudják szorítani. A fentebb említett adatok országos viszonylatban is jónak mondhatók. Ez jót tesz a hivatal működésének, de az igazi elégedettséget az ügyfelek megfelelő kiszolgálása biztosítja. Az önkormányzat ugyanis elsősorban szolgáltató cég, tehát a működés mellett vizsgálható a vevő elégedettsége is. Az önkormányzatnál van lehetőség vevőreklamációra, van ügyfélfogadás és panasznap, valamint működik a zöld szám is. Ezek alapján végeztek néhány felmérést, hogy osztályozhassák a hivatal tevékenységét. Az okmányiroda nagyon rossz minősítést kapott, ezen a jövőben megpróbálnak változtatni, viszont például az adóosztály és a szociális osztály az ötös skálán 4 feletti átlagértéket kapott. Az ügyfelek elégedettsége tehát valahol jelzi a működés hatékonyságát. Hiszen az ISO minősítés az önkormányzat számára elsősorban azért volt fontos, hogy a megkövetelt precíz munka a lakosság életét és ügyvitelét könnyítse. Tintár Kriszta Makkosház. Húsz évvel ezelőtt még csak tervezői asztalon felejtett rajzokról olvashatták le a Szeged fejlődése iránt érdeklődők - ilyen névvel nagy lakótelep épül majd a körtöltés mellé. Ma pedig már arról beszél, e városrész gondjait elemezve, Kozma József képviselő, a 20-as körzet szenátora: megérett az idő az utak felújítására, panelrekonstrukcióra is kellene pénz. Ami pedig a parkokat illeti - milliókért ültethetnék még mindig a fákat azért, hogy ne csak repülőből kitekintve tűnjék oly ligetesnek ez a vidék. Amikor az 1980-as évek elején megkezdődtek a nagy építkezések a Csongrádi sugárút, az Agyagos utca és a körtöltés között - s a geodéták kijelölték azt a sávot, amelyen egyszer majd a Makkosházi körút széles aszfaltcsíkja fut - a szegedi polgárok különösebb meglepődés nélkül fogadták a hírt: újabb lakótelep épül a városban. Az új körútra bámuló hatalmas betonház ugyan megdöbbentett néhány, szépérzékkel megáldott sétálgatót, de hát a Szeged köré már csak úgy épült a vasbeton karéj, hogy az embereket nem igazán kérdezték meg, mégis, milyen alakú házban szeretnének lakni. Makkosház így aztán a panelos építkezésben megszokott rend szerint terebélyesedett, egyik kockaház illeszkedett a másikhoz, s egyszer csak már arra lehettünk büszkék - lám, 8 ezer ember ismét új lakásba költözhetett. Se posta, se étterem A másfél-, két-, netán két és fél szobás összkomfortokkal nem is volt különösebb probléma - legalábbis nem több, mint a korábban épült, odesszai, tarjáni, Északi-város lakótelepeken. Ám az gyorsan kiderült, Szegednek ebben a körzetében már sok olyan építményre nem maradt pénz, amilyen máshol még megbújt a betonházak között. - A legfontosabb intézmények persze elkészültek idézte föl beszélgetésünk során a makkosházi hőskort Kozma József, a 20-as számmal jelölt makkosházi választói körzet városház képJ viselője. - így lett Makkosháznak idővel orvosi rendelője, gyógyszertára, iskolája, óvodája és bölcsődéje is. De még ma sincs e kerületben egy olyan étterem, amelyikben az igényesebb vendég is szívesen asztal mellé ülne. Mint ahogy hiányzik egy olyan szolgáltatóház is, amelyik otthont adhatna mondjuk egy postának. Hely pedig lenne. Hiszen efféle épülethez ideális helyszint el sem lehetne képzelni a troli- és buszvégállomás mellé, a Hont Ferenc utca végére. Ám ott olyan rengeteg pénzbe kerülne az építkezés, hogy egy ekkora beruházását napjainkban egyelőre senki nem mer felvállalni. Persze sokan azt mondják az itt élők közül, hogy már akkor is elégedettek lennének, ha egy újságospavilonnal bővülne a makkosházi komfort — beszélt a gondokról Kozma József. Körforgalom a Csongrádin Majd szóba került néhány olyan beruházás, amire a szűkös anyagi lehetőségek közepette is jutott pénz. így például a Csongrádi sugárúton elkészült Szeged egyik körforgalmú csomópontja, ami a korábbinál jóval biztonságosabbá tette az átkelést Makkosház és Újrókus határán. Hasonló megfontolásokból építették át a közelmúltban a Makkosházi körút széles útját - itt menekülőszigetek, új lámparendszerek szolgálják a gyalogosokat és az autósokat. Áruházak hiánya miatt sem panaszkodhatnak immár az egy évtizede még csak garázsboltokhoz szoktatott makkosháziak, hiszen már három is sorakozik egymás mellett a Makkosházi körúton. A Honfoglalás névre keresztelt park pedig nemcsak jól felszerelt játszótere miatt közkedvelt az errefelé élők köréhen, ugyanis 1996-óta ez a terület az idősebb makkosháziak sétatere is. Ami pedig a kisebb beruházásokat illeti - a csongrádi sugárútra és az Agyagos utcába épült új járdáknak köszönhetően sáros időben is különösebb cipőkárosodás nélkül gyalogolhatnak itt az erre siető makkosháziak. - Persze nem minden eredményünk mérhető csak megépített aaszfaltméterekben, és elköltött milliókban - szakította meg a beruházási leltárt Kozma képviselő. Hiszen például van nekünk Makkosházán egy olyan iskolánk is, amely átadása óta magas színvonalú képzést nyújt a környékben lakó diákoknak, s egyben a városrész közösségi központjává is vált. Nagyon sokat jelent ez egy olyan betonvilágban, ahol eddig egyetlen kulturális létesítmény sem épült. Park a rendelőnél De vajon épülhet-e valaha is? - merült fel a kérdés, amikor Makkosház terveiről is szót ejtettünk a 20-as körzet szenátorával. - A makkosháziak természetesen azt szeretnék, ha egy közösségi ház is szolgálná a kényelmüket. Nem is mondunk le arról, hogy egyszer erre is jut majd pénz. De arra kicsi a remény, hogy a közeljövőben rendelkezésre állnának a szükséges milliók. Nem kell viszont már sokat várni arra, hogy az orvosi rendelő és a gyógyszertár szomszédságában egy új parkot avathassunk. Nagy szükség is van új zöldterület kialakítására - mondta Kozma József -, hiszen Makkosházról leginkább a fák, bokrok, a levegőt tisztító növények hiányoznak. Ezért is szeretnénk, ha mind a Csongrádi sugárúton, mind a Makkosházi körút mentén elültethetnénk annyi fát, amennyi akár egy kisebb védőerdőként óvná a zajtól és portól a házakat. Természetesen nem mondtunk le egy szolgáltatóház építéséről sem, míg a nyugdíjasokat és kismamákat egy-egy klubbal szeretnénk megajándékozni, a kamaszoknak kedvezve pedig utcai kosárlabdapáMunkatársunktól A Honvéd téri református gyülekezetben a közelmúltban történt lelkészváltást követően néhány állandó istentiszteleti alkalom módosul. A presbitérium határozata szerint, április elsejétől, vasárnaponként délelőtt 10 órakor és este 6 órakor lesz igehirdetés a templomban. Új alkalomlyák építésre költenénk forintokat. Aztán arról se feledkezzünk meg, hogy lassan megroppannak, elkopnak a '80-as években átadott utak és járdák is. Ezek felújításához is milliókra lenne szükség. Azt meg kiszámolni is nehéz, mekkora összeget igényelne a panelépületek rekonstrukciós programja. Már pedig erre is költeni kell, hanem akarjuk, hogy egy-két évtizeden belül panelkörzetünk házai teljesen elhasználódjanak - vettük sorra a makkosháziak terveit Kozma Józseffel. Beszélgetésünk végén egy nem is annyira makkosházi, mint inkább Szeged összes lakótelepére érvényes gond került szóba. Mindenki nagyon örülne, ha javulna a közbiztonság. A Csongrádi sugárút vidékén is rendszeresen gyakorlatoznak a kocsifeltörők, a lakásbetörések miatt is joggal aggódnak a lakók, s bizony egy-két bekábítózott fiatallal is könynyen össze lehet futni a makkosházi utcán - mondta el a 20-as körzet képviselője. S bár ma már a rendőrség munkáját polgárőrök is segítik Makkosházán, a bűnfelderítés csak akkor lesz igazán eredményes, ha a lakók azonnal jelzik, apaikor gyanúsan mozgolódó idegeneket pillantanak meg házuk környékén. Bátyi Zoltán ként vezették be a csütörtök este 6 órakor kezdődő angol nyelvű bibliakört is, amelyre nemcsak a nálunk tanuló külföldi egyetemistákat várják, hanem minden érdeklődőt. A Honvéd téri református templomban nemzeti ünnepünkön, március 15-én, délelőtt 10 órakor tartanak emlékező istentiszteletet. rtrdekes verseny szemtaÍ2j núi lehettek mindazok, akik néhány nappal ezelőtt, este tíz óra után a Tisza Lajos körúton voltak. A Tisza Volán egyik busza, valamint az SZKT egyik villamosjárata mérte össze az erejét a Kossuth Lajos sugárút-József Attila sugárút közötti útszakaszon. A futam a közlekedési lámpa zöld jelzésére indult a postapalota elől. A buszjárat Már az indulás Tisza-rali után a bokszutcába kényszerült, így a villamos néhány méternyi előnyre tett szert. A bokszkiállás a szerelők - és a csengő miatt igencsak iparkodó utasok - gyorsaságának köszönhetően alig pár másodpercig tartott. A buszsofőr - behozandó a lemaradást - nagy gázzal indult, és a két versenyző nemsokára fej fej mellett haladt tovább a körúton. A sofőrök régi ismerősként, elismerően biccentettek egymásnak. A görög étteremnél a sárgán villogó lámpa nem lassíthatta a versenyt, de a balkanyar miatt a villamos lassítani kényszerült. A ralit végül e lassítást miatt nyerte meg a Tisza Volán versenyzője, néhány testhosszal. Mi pedig igyekeztünk kapaszkodni... Sornyai Tibor Istentiszteletek Megfelelnek a minőségi elvárásoknak A rendszer működik