Délmagyarország, 2001. március (91. évfolyam, 51-76. szám)

2001-03-10 / 59. szám

SZOMBAT, 2001. MÁRCIUS 10. Szent-Györgyi Albert kiadatlan kézirata A béke élet- és erkölcstana Szent-Györgyi Albert (jobbról) 1939-ben Szegeden, a róla készült szobor alkotójával, Vágó Gáborral. (Fotó: Liebmann Béla) A Pesti Napló 1938. április 7-i számában megírta, hogy amikor az előző év december 10-én Stockholmban SzentGyörgyi Albert (1893-1986) átvette az orvosi, Roger Martin duGard (1881-1958) pedig az irodalmi Nobel-díjat, elhatározták, hogy közös könyvet írnak „a békéről és az emberi testvériség útjáról". Azt is megírta az újság, hogy december 14-én a svéd király együtt látta vacsoravendégül a két Nobel-díjast feleségestül: a király jobbján SzentGyörgyiék, balján Martin du Gard-ék ültek... Rejtély, honnan vette értesüléseit a Pesti Napló. Martin du Gard azóta megjelent naplója ugyan arról valóban szól, hogy Szent-Györgyivel és még két másik kitüntetettel együtt várta a díj átadásának szertartását, de ennél többet kettejük kapcsolatáról nem árul el. Sehol nem említi, hogy egyáltalán beszélt volna Szent-Györgyivel. A király jobb oldalán sem ő ült - hanem a felesége... De hogy valami alapja volt a Pesti Napló hírének, arra most derült fény. Kristó Nagy István, a Magvető Kiadó egykori főszerkesztője ugyanis őrzi Szent-Györgyi Albertnak 1938 novemberében franciául írt. 80 gépelt lap terjedelmű, La paix, sa biologie et sa morálé című kiadatlan kéziratát. Nem Martin du Gard-ral, hanem egyedül írta, s Párizsban szerette volna kiadatni. Két nappal az orvosi Nobel-díj odaítélése után, 1937. október 30-án kelt levelében Molnos-Müller Lipót (1896 -1979), a pécsi egyetem magántanára, 1930-tól a Párizsi Magyar Tanulmányi Központ (később Intézet) igazgatója, jókívánságainak kifejezése mellett megragadta az alkalmat, és meghívta Szent-Györgyit, hogy „lehetőleg stockholmi útja alkalmából, vagy ha ez nem lehetséges, bármely más időpontban" tartson előadást az intézetben. E kérésnek Szent-Györgyi akkor nem tudott eleget tenni. Ám több mint egy évvel később, 1938. november 3-án a Sorbonne díszdoktorává avatta, s ekkor ellátogatott a Párizsi Magyar Intézetbe is. Időközben, szeptember óta, Liege-ben vendégprofesszor volt, és Dubuisson professzor laboratóriumában folytatta Szegeden megkezdett, később híressé vált izomkutatásait. Ott írta meg említett művét a béke kérdéséről. Bevezető szavai szerint éppen az 1918. november 11 -i francia-német fegyverszünet huszadik évfordulóján látott hozzá. Művét az ifjúságnak ajánlotta. A Párizsi Magyar Intézetben a budapesti Eötvös-kollégium legendás tanára, a francia fővárosba egy évtizedes pesti működés után 1931 -ben visszatért Aurélien Sauvageot ajánlott neki kiadót. SzentGyörgyi azonban elfelejtette a kiadó nevét. Liege-bol december 13-án írt levelében Molnos Lipótot arra kérte, hogy 16án, amikor átutazóban mindössze néhány órát tölt Párizsban, hozza őt össze a kiadóval. Ez a találkozó azonban nem sikerült. 1939 februárjában Szent-Györgyi az Egyesült Államokba utazóban ismét megállt Párizsban, és ekkor Molnos Lipótra bízta kéziratát, kérve, adassa ki. Sajnos, hasztalan. Jóval később, 1973 októberében, amikor Molnos már Budapesten lakott, és huszonhat év után, a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Biológiai Központjának 11-i avatóünnepségére hazavárták Szent-Györgyit is, vissza akarta neki adni a kéziratát. Megmaradt Molnos Lipótnak a kézirathoz csatolt levele, amelyben megokolta, miért nem tudta művét kiadni. „Hogy a francia kiadás nem valósulhatott meg, az akkori súlyos nemzetközi helyzeten múlott - írta. - A kiadásra előkészített másolatot március közepén már több francia személyiség látta, ajánlatukra több kiadó elolvasta. Mind elismerte a mű kimagasló tudományos, irodalmi és morális értékét, páratlan meggyőző erejét. Békés korszakban mindenik örömmel vállalta volna megjelentetését. De akkor a franciákra már ránehezedett a háború réme. Nem akarták a háborút, féltek tőle, tudták, hogy sem lelkileg, sem katonailag nincsenek felkészülve rá. Hat hónap múlva kitört a világháború..." Molnos 1943 decemberében tért vissza Budapestre.„A körülmények alakulása folytán - úgymond - sokáig nem láttam, hogy juttathatom vissza biztonságosan a kéziratot. Most felhasználom az alkalmat, hogy megtegyem. Végtelenül fáj, hogy a megbízásnak nem sikerült eleget tennem, és elnézést kérek, hogy csak most tudom visszajuttatni a kéziratot." Most sem tudta: találkozásuk valami miatt ekkor is meghiúsult. Postára ezután sem merte bízni, így maradt nála. Azután, Szent-Györgyi is, Molnos is elhunyt. A kézirat fiához, Molnos Józsefhez került, tőle pedig ennek unokabátyjához, Kristó Nagy Istvánhoz. Kristó Nagy István (* 1921) barátom megkért, nézzek utána, netán azóta mégis megjelent-e a munka. Maga SzentGyörgyi a Válasz 1946. decemberi számában Egy biológus gondolatai című, még 1942-ben írott tanulmányában megemlítette: „Hogy gondolataimat tisztázzam írta-, 1938 elején egy angol, a következő őszön egy francia nyelvű munkát írtam a háborúról, annak okairól és megelőzésének lehetőségeiről. Egyik munka sem elégített ki. Mégsem értettem a háborút. Úgy éreztem, hogy mint önállójelenséget talán meg sem lehet azt érteni, kell, hogy az valami sokkal általánosabbnak legyen a részlete. így mindkét munka kiadatlanul maradt fiókomban..." Nyilván az emlékezet korlátozottsága az oka, hogy Szent-Györgyi félretájékoztat bennünket. Az angol munkáról sem tud senki; a francia nyelvűt pedig nem „a következő őszön", tehát 1939-ben írta, hanem még ugyanazon év őszén; s nem a fiókjában maradt, hanem Párizsban, mivel nem sikerült kiadatnia. Szabó Tibor és Zallár Andor Szent-Györgyi Albert Szegeden és a SzentGyörgyi-gyűjtemény (Szeged, 1989) című könyve 63. lapján ezt írta: „1938-ban két könyvet, egy német nyelvűt és egy franciát írt a háború ellen, az utóbbit a Nobel-díjas Martin du Gard-ral közösen." Gyanús volt, hogy ennek az állításnak a forrása szintén a Pesti Napló idézett híradása lehetett. Ezért a világhálón Szent-Györgyi Albert unokaöccséhez, a szintén biokémikus Szent-Györgyi Andráshoz (* 1924) fordultam. Ő sem tud nagybátyjának e munkájáról. Közvetítésével a Szent-Györgyi Albert munkahelyén (Laboratory of the Institut for Muscle Research of the Marine Biological, Woods Hole, Massachusetts, USA) a Nobel-díjas tudós bibliográfiáját számítógépen nyilvántartó Jane McLaughlintól azt a tájékoztatást kaptam, hogy ez a mű ismeretlen előtte is. Szegeden, a Szent-Györgyi Albertet Nobel-díjához, segítő kutatásainak városában a Bába és Társai Kft. Nyomdavállalat vállalta a kézirat kétnyelvű kiadását. Rakonczai János (*1917) ny. főiskolai tanár már lefordította. Egyébként - meglepetésemre - ő hallott e munkáról: még annak idején francia professzora, Szent-Györgyi Albert szegedi kollégája, Zolnai Béla (1890-1969) beszélt tanítványainak róla. Az első Nobel-díjakat 1901. december 10-én osztották ki. Hazánk a századik évfordulót a mi Nobel-díjasunk kiadatlan munkájának közkinccsé tételével ünnepelheti meg. Már a könyvhétre megjelenik. Péter László Kleopátra orra és a történelem Dr. Dévény István: A nagy világtörténelmi elméletek és koncepciók helyett egyszerűen a napi feladatokra kellene koncentrálnunk. (Fotó: Miskolezi Róbert) Rendhagyó életpályát mondhat magáénak dr. Dévény István, aki Oswald Spengler nagy hatású művéről, A nyugat alkonyáról tartott előadást nemrégiben a Kárász utcai TIT Értelmiségi Klubban. A Svájcban élő teológus, filozófus 1929-ben Szegeden született, az itteni főiskolán teológiát végzett, majd a budapesti egyetemen doktorált. 1958-tól a Szegedi Hittudományi Főiskolán tanított egészen 1972-ig, amikor elhagyta az országot. -Hogyan került Svájcba? - Közel harminc év múltán ma már nem tartom fontosnak elemezni a távozásom okait, ezért csak annyit mondok: a folyamatos ellenőrzés miatt nem éreztem igazán szabadnak magam. 1972-ben turista útlevelet kértem, és egyszerűen nem jöttem haza. Svájcban megkíséreltem az egyházi szolgálatot, hiszen a svájci római katolikus egyház a tenyerén hordott, de a magyarországi tapasztalataim birtokábanjobbnak láttam, ha kilépek az egyház kötelékéből. 1979-ben kértem a laicizálást a vatikáni hatóságoktól, és miután megkaptam az engedélyt, egy olyan család tagja lettem, amelyben az édesapa meghalt. A fogadott gyermekeim gyermekei igazi nagyapjuknak tekintenek, a nyolcéves nagyobbik unokám nemrégiben megkérdezte: „Nagyapa, ha te meghalsz, ki lesz a mi nagyapánk?" Most Luzernben élek, 1994-ben, 65 évesen mentem nyugdíjba, az utolsó 13 évben az ottani egyetem tudományos könyvtárosaként dolgoztam. Nyugdíjasként is találok hasznos elfoglaltságot, a Jelenkorban, a Holmiban, a Távlatokban és a Vigiliában jelennek meg az írásaim. Néhány éve a szegedi egyetemen tartottam egy előadássorozatot, a pécsi egyetem filozófia tanszékén pedig immár harmadik éve adok elő Kierkegaardról, Descartes-ról és Pascalról. -1972 után mikor tért haza először? - Csak 1989-ben, mert tizenhét évig tartott, amíg megkaptam a svájci állampolgárságot. Szerencsére édesanyám élt még, így találkozhattam vele. Ma is sok rokonom, barátom és régi ismerősöm lakik Szegeden, ezért mindig örömmel jövök vissza. - Miért épp Spenglerről tartott előadást a TIT-klubban? - A kezdet és a vég problematikája számomra már katolikus teológusként is alapkérdésnek számított. Amikor a teológia után a filozófia felé orientálódtam, akkor is azok a filozófusok érdekeltek, akik ezzel a problémával konfrontálódtak. így jutottam Kari Löwith Világtörténelem és üdvtörténelem című könyvéhez is, majd azokat a filozófusokat kezdtem tanulmányozni, akik laicizálták az engem mindig foglalkoztató teológiai alapkérdést. Amikor néhány éve a szegedi Csejtei Dezső és felesége fordításában magyarul is megjelent Spengler nagy munkája, a már meglévő német kiadás mellé azt is beszereztem. Erdekeinek és boszszantanak a nagy világtörténelmi tablók, bosszantanak, mert minél erősebb bennük a determinisztikus szemlélet, annál gyengébb az emberi szabadság és felelősség. Én viszont úgy gondolom, nem lehet levenni az emberek válláról a felelősséget, hogy tetteikkel és szavaikkal befolyásolhatják a világot. A nyugat alkonyát Spengler még úgy írta, mintha a németek győznének, ám amikor 1918-ban megjelent, már elvesztették az I. világháborút. Óriási hatása volt ennek a könyvnek, egyik kiadást követte a másik. Amikor Spengler 1922-ben megjelentette a második kötetet, az elsőt is átdolgozta. A katasztrofális gazdasági helyzetben lévő Németországban 1927ben már a hetvenötödik kiadásnál tartottak, s azóta már megjelent finnül, svédül, bolgárul és spanyolul is. - Mi lehet A nyugat alkonya népszerűségének oka? - Befejezettség érzés él az emberekben mostanában. Nem olyan szép tónusú, mint amit Spengler jövendöl, ő ugyanis azt mondja: Európa eltűnése - a nyugat alkonya nem olyan, mint a Titanic elsüllyedése, hanem mint egy fönséges naplemente. Ettől a szemlélettől azonban a II. világháború borzalmai után már távol állunk. Spengler - aki német nacionalista volt, de Hitlert elutasította, prolet ariemek nevezte - már nem élte meg a világégést, hiszen 1936ban meghalt. Nem élte meg az emberiségre váró további szörnyűségeket sem. A lappangó félelmi hangulatot, az aggódási pszichózist ma is sok dolog erősíti: a klónozással, a genetikával folytatott játék, az ózonlyuk növekedése, a rettenetes népességrobbanás. Mindezek hatására az emberek könnyen kapnak ilyen könyvek után. Ezt jelzi az is, hogy az ötezer példányos magyar kiadás rögtön elfogyott. - Mi a személyes válasza Spengler determinisztikus felvetéseire? - A nagy világtörténelmi elméletek és koncepciók helyett egyszerűen a napi feladatokra kellene koncentrálnunk. Az emberek egyharmada ugyanis nem azon töri a fejét, hogy mi lesz az emberiség vége, hanem azon, hogy milyen étel kerül másnap az asztalára. Az éhező egyharmadnak nem világtörténelmi koncepciókra van szüksége, hanem arra, hogy rendezzük végre közös dolgainkat. Nem hiszek abban, hogy minden determinált. Van Pascalnak egy találó megjegyzése: ha Kleopátra orra csak két centivel hoszszabb, akkor Antonius és Caesar nem vetekszenek egymással, hanem esetleg összefognak. Akkor pedig nem jön létre a caesari diktatúra és a világtörténelem is másként alakul. A mindennapi élet jelentéktelen, kicsiny dolgai is determinálnak, ahogyan az ilyen könyvek is, mint Spengleré. Azokkal a tudósokkal, művészekkel, gondolkodókkal kapcsolatban, akik valamilyen nacionalista, vallási vagy pártpolitikai koncepció, ideológia szolgálatába állnak, ahelyett, hogy az egész emberiség ügyét - akár a napi problémáit - tartanák szem előtt, ma is aktuálisnak tartom Julién Benda nyolcvan éve írott könyvének, Az írástudók árulásának megállapításait. - Svájci állampolgárként figyel arra, hogy mi történik ma Magyarországon? - Az újságok alapján óvakodnék bármiről is állást foglalni. Azt viszont tudom, hogy világviszonylatban olyan óriási pénzmozgások történnek, hogy akármerre nézünk, a politikusok lassan bábszínházi zsinórpadlásról irányított figuráknak látszanak. Néhány, a részvények millióival rendelkező pénzember otthon ülve irányítja az egész világgazdaságot. Emiatt anonim veszélyzónába került az emberiség, mert ezen a szinten már nehéz felelősségérzetet és emberi elkötelezettséget találni. A pénz lett az anonim nagyhatalom. Magyarországon is szűk az a terület, ahol a politikusoknak valódi döntési lehetőségei vannak. Aggasztó, hogy a választópolgárok leszállítják az etikai mércét, nem követelnek hősies szolgálatot a politikusoktól, és ezáltal az etikai alapértékek - a becsület, az igazmondás, a bajtársiasság, a kiállás a kimondott szó mellett, a másik ember elfogadása - veszélybe kerülnek. Nemcsak a politikában, hanem a mindennapi életünkben is. Hollós! Zsolt