Délmagyarország, 2001. március (91. évfolyam, 51-76. szám)

2001-03-10 / 59. szám

6 PANORÁMA SZOMBAT, 2001. MÁRCIUS 10. Módosításra vár a közbeszerzési törvény Elúszhatnak a közpénzek A közbeszerzési eljárá­sokhoz kapcsoló feljelen­tések szaporodása miatt egyre fontosabb, hogy a jelenleginél szigorúbb tör­vényi szabályozással kell(ene) garantálni a közpénzek felhasználásá­nak tisztaságát. Ennek apropóján kértük beszél­getésre Berényi Lajost, a Közbeszerzések Tanácsa elnökét, aki a napokban Szegeden, az önkormány­zatok tisztségviselői ré­szére szervezett közbe­szerzési oktatás egyik előadója volt. - Véleménye szerint szük­séges-e a hazánkban csu­pán öt éve létező és az el­múlt évben már módosított közbeszerzési törvényben foglaltak újragondolása? - Feltétlenül, meg is szüle­tett az erre vonatkozó javaslat. Az országgyűlés várhatóan a tavaszi ülésszaka alatt tárgyal­ja, így az 2002. januárjában már hatályossá is válhat. A felsorolható érvek között pe­dig megemlíthető: tavaly pél­dául 530 milliárd forint fel­használása forgott kockán a mintegy négyezer közbeszer­zési eljárás során. Ez a ma­gyarországi GDP 4,5 százalé­kát teszi ki! Ezért sem mind­egy mire költjük a közpénze­ket. - Mely cégekre, intézmé­nyekre vonatkozik a közbe­szerzési törvény? - A központi költségvetési szervekre, az önkormányza­tokra és a közszolgáltató vál­latokra. Az utóbbiakra vonat­Berényi Lajos: szigorúbb és egyértelműbb törvénnyel csökkenteni lehetne a korrupciógyanút. (Fotó: Schmidt Andrea) kozóan azonban külön tör­vényt kell majd hoznunk, ha uniós taggá válunk. Ezért a törvénymódosítás kapcsán fel­vetődött az uniós jogharmoni­zációs elvárások figyelembe vétele is. - Miután közel ötven évig nem működött a közbe­szerzési intézményrend­szer, sok szervezet megpró­bál kibújni e törvényi köte­lezettség alól. - Valóban. Ezért szorgal­mazzák sokan a törvény egy­értelműbbé, szigorúbbá tételét. Jelenleg a pályázatok közel 80 százalékát a versenyfeltételek­nek leginkább megfelelő, nyílt, 2-3 százalékát meghívá­sos eljárással hirdetik meg. Létezik azonban a korrupció­veszélyes, tárgyalásos eljárás. Ez két éve még a közbeszerzé­si törvény hatálya alá tartozó beruházások, áruvásárlások, illetve szolgáltatások egyhar­madát érintette! - Sokan kifogásolják azt is, hogy külföldi pályázók ajánlatával nehéz verseny­be szállni. - Ez előfordulhat. A hazai pályázók a törvény értelmében tíz százalék előnyt élvezhet­nek, valamint a pályázatokban szerepelhet például a helyi munkaerő alkalmazására vo­natkozó elvárás. Ugyanakkor tudni kell: hiába zárnák ki a külföldi ajánlattevőket, mivel Magyarországon bejegyeztet­hetik magukat és ezzel máris magyar cégnek számítanak. - Ki tehet észrevételt a köz­beszerzési eljárások esetle­ges törvénytelen lebonyolí­tásával kapcsolatban? - Miután a jelenleg hatá­lyos törvény egyik hibája az is, hogy az ellenőrzésekre nincs külön szervezet, fontos, hogy erre bárkinek módja van. Leggyakrabban a pályázatok vesztesei élnek a lehetőséggel, de a Közbeszerzési Döntőbi­zottság kivizsgálja az állam­polgári bejelentéseket is. - Mennyire megalapozot­tak ezek az észrevételek? - Az elmúlt esztendőben a négyezer pályázatból 700-zal kapcsolatban nyújtottak be jogorvoslati kérelmet, ame­lyek közel fele megalapozott­nak bizonyult. - Milyen szankciókra szá­míthatnak a törvénysze­gők? - A Közbeszerzési Döntő­bizottság részben vagy egész­ben semmissé nyilváníthatja a pályázati eredményt, illetve magát a kiírt pályázatot. Emellett bírságot is kivethet, amely a törvény hatálya alá eső cégek, önkormányzatok, intézmények esetében egymil­lió forinttól a közbeszerzési pályázat értékének 30 százalé­káig terjedhet. Az érintett, nem jogi személyiségekre most százezer forintos bünte­tés szabható ki. Az összegha­tárokat ugyanis minden esz­tendőben, a költségvetési tör­vény szabályozza. N. Rócz Judit mcius 3ho muri m mumnm Á CSEREPES SORI PMCBiJÁmm mwswi ^jjJUJi i! Beépített szekrények Újság, könyv, brossúra, katalógus, szórólap, ügyviteli nyomtatványok! 62/466-847. Születésnapi buli a McDonald's-ban A hetesek bűvöletében FIZETETT HIRDETES! — Ki gondolná, hogy már hét esz­tendeje annak, hogy a Kárász utcán megnyitotta kapuit Szeged első McDonald's étterme. Igaz, másfelől úgy tűnik, mintha min­dig is itt lett volna a szegediek talán legkedveltebb gyorsétter­me, ahol nemcsak a minden új iránt nyitott fiatalok találnak finom falatokat. A McDonald's szegedi étterme most a hetes szám jegyében ünnep­li születésnapját. A hetesek bűvöle­tében totózhatnak a „hetes" évfor­dulón azok, akik elfogadják a McDo­nald's invitálását. Azok között ugyan­is, akik kitöltik a Kárász utcai McDo­nald'sban, vagy a lapunkban közzé­tett McToto-szelvényt, és március 11-én, a szülinapi bulin 8-18 óra között bedobják az étteremben el­helyezett gyűjtőedénybe, azok között vasárnap 18.30-kor „hetes" nye­reményeket sorsol­nak ki. A fődíjas 7 hétig, további 7 helyezett pedig 7 napon keresztül mindennap egy szabadon válasz­tott menüt és egy desszertet ingyen fogyaszthat el. A szülinapon ün­neplők egyébként a McDonald's 7 állandó szendvicsét 77%-os áron fogyaszthatják egész vasárnap. A McDonald's-ot ünneplőket va­sárnap, március 11-én fergeteges buli várja. Délután kettőkor feltűnik a színen a McDonald's mókás bo­hóca, Ronald, aki szokásához hí­ven a jó hangulatról gondoskodik. A hétéves ünnepelt szülinapján rajzversenyt is hirdet, amelyen elsősorban a gyermekek részvéte­lére számítanak. A szülinapi buli egyik legfőbb ékessége lesz majd az elkészült művekből rendezendő kiállítás. A Csigafiúk zenekara 15.30-kor lép színpadra, s egy órá­val később - a kicsit korosabbak nagy örömére - a Storyville Jazz Band muzsikál annak bizonyságá­ul, hogy a McDonald's szívesen ünnepel együtt az idősebb korosz­tállyal is. És hogy a hetesek között legyen egy hatos is: a szülinapi buli ese­ményeiről a Média 6 rádió tudó­sít. (x) 1. Mikor van nyitva a Kárász utcai étterem? q a) 7-24 • b) 6-24 • c) 0-24 2. Milyen hús van a McFarm szendvicsben? • a) marba • b) sertés O c) mindkettő 3. Miből áll az álompite? • a) fagyi, pite, öntet O b) pite, shake, öntet lJ c) puding, pite, fagyi 4. Ki Ronald McDonald's? O a) a McDonald's figura • b) a szegedi étterem vezetője q c) a McDonald's alapítója 5. Rendelhetsz-e szülinapi zsúrt a McDonald's-ban? • a) igen • b) nem O c) csak nyáron 6. Melyik új szendviccsel kérheted a Happy Mealt? • a) Big Mac • b) Röfi Burger • c) Sajtburger 7. Magyarországon jelenleg hány McDonald's üzemel? • a) 67 • b) 7ó • c) 88 Olvassunk, búvárkodjunk, vetélkedjünk együtt! A Somogyi-könyv­tár gyermekkönyvtá­ra megyei szintű pá­lyázatot hirdetett ja­nuár 22-én a Délma­gyarország és Délvi­lág napilapokkal kö­zösen. A pályázatot két kategó­riában írtuk ki: 1. Családi nevezésnek fo­gadjuk el, ha a pályázni kí­vánt csapat minimum 3, ma­ximum 5 főből áll és vala­mennyi tag családi, rokoni kapcsolatban van egymás­sal. A csapatban lennie kell legalább 1 fő óvodás vagy kisiskolás korú gyermeknek. Legfeljebb 2 felnőtt tagja le­het, de 13 év feletti gyermek felnőttként vehet részt a pá­lyázatban. 2. Egyéni nevezésre a 10­12 éves korúakat várjuk! A feladatokat a két kate­góriának megfelelően külön feladatlapokon tesszük köz­zé az iskolákon, könyvtára­kon, sajtón keresztül. A részletes pályázati ki­írás a megyei napilapok ja­nuár 22-i számában jelent meg. Az első feladatlap, mely­nek témaköre a magyar nép­mesék volt, a Délmagyaror­szág és Délvilág január 27-i számában jelent meg. Eredményhirdetés május 26-án a Somogyi-könyvtár gyermeknapi programján a játékos záróvetélkedő után. A feladatlapokat minden forduló után be kell küldeni a Somogyi-könyvtár gyer­mekkönyvtárába ellenőrzés és pontozás végett! A második forduló feladatsora Magyar ifjúsági mesere­gények, regények A feladatok megoldásá­hoz a következő művek me­gadott részleteit kell elolvas­ni: - Nógrádi Gábor: Segít­ség, ember! (A Sün és a Bé­ka című fejezetek.) - Békés Pál: A Félőlény. Szerszámkereskedelemmel, valamint építő- és kisgépkölcsönzéssel foglalkozó vállalkozás keres értékesítési és gépkölcsönzési feladatok ellátására VEVŐSZOLGÁLATI MUNKATÁRSAT Petőfi S. sgt.-i üzletébe. Elvárások: - legalább középfokú villamosipari vagy gépész végzettség -jó kapcsolatteremtő és kommunikációs készség - önálló munkavégző képesség - számítógép felhasználói szintű ismerete - megbízhatóság. Előny: - szerszám- és csiszolástechnikai ismeret - kereskedelmi gyakorlat - elektromos kisgépjavításban szerzett jártasság - idegen nyelv ismerete (angol, német vagy szerb). Bérezés: - megegyezés szerint. Érdeklődni lehet: 62/444-614. Jelentkezés: kézzel írott önéletrajz beküldésével az alábbi címre: Atlanti-Szerszám Kft., 6725 Szeged, Petőfi S. sgt. 93. 002311271 NYOMDAI SZOLGÁLTATÁS: 62/466-847. ÍN Bp.: Móra, 1991. p. 40-51., 56-61., 64-69. (A hatodik, hetedik, kilencedik és tizen­egyedik fejezet.) Beküldési határidő: március 23. A megoldásokat szemé­lyesen vagy postai úton a Somogyi-könyvtár gyer­mekkönyvtárába kérjük el­juttatni (6720 Szeged, Dóm tér 1-4.). Családi pályázóknál a név, lakcím megjelölésével, egyéni pályázók esetében kérjük az iskola és az osz­tály feltüntetését is. Feladatok mind az egyé­ni, mind a családi kategóriá­ban pályázóknak. 1. Keresztrejtvény Mi a süni, a sikló és a bé­ka közös tulajdonsága? A helyes megfejtés a süni há­tán jelölt sorban alakul ki. A rejtvény valamennyi kérdé­sére be kell küldeni a vá­laszt! 1. Egy béka maximális életkora lehet fogságban. (Számmal.) 2. Ez szükséges a béka tartásához. 3. Az állatszerző gyere­kek „beceneve". 4. Állati védőfegyver. 5. A béka egyik élőhe­lye. 6. Kihalt állat. 2. Segélykiáltás írjatok egy általatok kivá­lasztott állat nevében se­gélykiáltást, feljelentő vagy panaszlevelet! Eredeti ötle­tek előnyben. 3. Rajz Rajzoljátok le valamelyik szörnyet a megadott részle­tekből, lehet a rémrendszer­tanból is! A kép szabadon választott technikával A/4­es méretben készüljön! További feladat kizárólag az egyéni kategóriában pá­lyázóknak. 4. Akik a műből kima­radtak Találd ki, mitől lehet veszélyes a - Rettegett Uralmány, - Falánk Mindenthabzso­lanc, - Hamisszavú Füllencs? Ha te lennél a Félőlény, hogyan győznéd le őket? További feladatok kizáró­lag a családi kategóriában pályázóknak. 4. Veszélyes szörnyek Találjatok ki három szörnyű SZÖRNYES próbát, amelyben az emberi rossz tu­lajdonságok, gyarlóságok je­lennek meg! Hogyan lehetne ezek ellen a szörnyek ellen védekezni? írjátok le a próba menetét és végkifejletét! 5. Előadás Készüljetek föl egy kivá­lasztott állat szokásaiból, életéből úgy, hogy a záróve­télkedőn el tudjátok játszani (beöltözés nélkül, csak moz­gással és hangokkal)! A be­mutató ne tartson tovább 2 percnél! Márna n®722 Szeged, Mérey u. 15. JHcicy \ Nyitva tartás: H-P.: 6-20-ig £semegt J s»>.: 6-12-ig Heti ajánlatunk: Trappista sajt Party vajkrém 250 g Sole félzsíros túró 250 g Sole kaukázusi kefir 0,5 Sole tejföl 20% 450 g Medve sajt eredeti 200 g natúr Afrikana csokoládé 6 íz, 100 g Gold Pack növényi étolaj 1 Top sonka Háztartási keksz Gy. 250 g 1064 Ft/kg 199 Ft 179 Ft 144 Ft 163 Ft 222 Ft 99 Ft 212 Ft 729 Ft/kg 75 Ft Ticket Restaurant étkezési utalványokat elfogadunk. \ ADVANTA VETŐMAG AJÁNLAT PfPP HYSUN 321 Az OMMI 1998-2000 évi fajta összehasonlító kísérleteinek legmagasabb termőképességű hibridje (1998: 3,57 t/ha . 1999: 3,24 t/ha, 2000: 3,72 t/ha), melynél az olajprémiumra is számíthat. Kiváló gombabetegség ellenállóság és mézelő képeség jellemzi. Koraisága a biztos betakarítás záloga. V1RTUOSE ESS* „A" sivatag kukorica Egy igazán korai, megbízható hibrid. HYPNOS + CL Szomszédai irigyelni fogják Ónt 1 A jobb termóhelyek rekord £ várományosa. SEMAFOR 20 FSel csávázva is « kapható. 8 További információért forduijon területi képviselőnkhöz: BERTÓK Péter (Tel.: 06-302-57S895) vagy a jelentősebb -.etőmag forgalma,

Next

/
Thumbnails
Contents