Délmagyarország, 2001. február (91. évfolyam, 27-50. szám)
2001-02-28 / 50. szám
6 HELYI TÜKÖR SZERDA, 2001. FEBRUÁR 28. A diákok továbbra is külön Nem épül új egyetemi klub A felsőoktatási integráció kapcsán felmerült a gondolat, hogy a Szegedi Tudományegyetem egységes hallgatói klubot hozzon létre, az elképzelés azonban mára - legalábbis egyelőre lekerült a napirendről. A fejlesztésekre kapott világbanki kölcsön felosztásakor a diákképviselet belátta, fontosabb feladatok is vannak egy klub felépítésénél. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a hallgatók végleg lemondtak volna a nagy egyetemi klubról. Idén nyáron kibővítik és felújítják a Szegedi Tudományegyetem tanárképző főiskolai karának klubját. A főépület alagsorában lévő Tamási Áron Klub (TÁK) ezáltal több mint kétszer akkora lesz, mint most. A korábban is a klubhoz tartozó nagyteremben jelenleg működő hallgatói boltot és karrierirodát az alagsor másik részébe költöztetik. A felújítás költségeit a kar fizeti, a berendezéseket pedig a Főiskolások a Szegedi Universitasban Alapítvány szerzi be. - Szeretnénk életet csiholni a TÁK-ba, mivel az egyetemi integráció során nem jött létre olyan klub, amelyet a főiskolások is magukénak érezhetnek - indokolja a terveket Döhör András, a tanárképző főiskolai kar hallgatói önkormányzatának elnöke. Elképzelések ugyan születtek a Szegedi Tudományegyetem egységes klubjának létrehozásáról, ezek azonban - legalábbis egyelőre - lekerültek a napirendről. Jancsák CsaDomaszéki kábelek Munkatársunktál A legutóbbi domaszéki falugyűlésen szóba került a kábeltelevíziós rendszer kiépítése. Az elképzelések szerint a közeljövőben a falu belterületén fogni lehelne több műholdas csatornát is. Az önkormányzat által adott térképvázlat alapján a Kábel-2 Bt. becsült számításokat végzett a kivitelezés várható költségeiről. A 16 csatornás fejállomás közel 4 millió forintba kerül. Többek között nézhető lesz Domaszéken a magyar programok mellett a Viva. a CNN, az RTL2, a VOX és az olasz tévé is. A kábelek, erősítők és egyéb műszaki berendezések felszerelése 6,8 millió, a tervek engedélyezése pedig 1,2 millió forint lenne. Ehhez jönne még a közel 1,4 millió forintos szerelés is, így összesen 13,4 millió forintért nézhetnék a domaszékiek a műholdas programokat. Háromszáz lakás esetén 20 ezer forint az egyéni rész, de ez 400 csatlakozó esetén már háromezerrel csökkenne. Állomásfőnök: Darvas Tibor Tegnapi lapunk megyei hóhelyzetéről szóló cikkében sajnálatos módon „elírtuk" a MÁV Rt. Szeged Személypályaudvar irányítójának nevét. Az állomásfőnököt Darvas Tibornak hívják. Tőle és olvasóinktól szíves elnézést kérünk. Az egyetemi szórakozóhelyek szűkösnek bizonyulnak a diákok számára. A JATE-klub bővítése megoldaná a helyhiányt? (Fotó: Miskolczi Róbert) ha, az egyetem hallgatói önkormányzatának elnöke ezt azzal magyarázza, hogy az integrációs fejlesztésekre kapott világbanki kölcsön felosztásakor a diákképviselet belátta, fontosabb feladatok is vannak egy hallgatói klub felépítésénél. Még akkor is, ha a ma működő hagyományos egyetemi klubok szűkösnek bizonyulnak a szórakozni vágyó diákok számára. A JATE-klub nagyterme legfeljebb háromszáz fő befogadására képes, s a SZOTE-klubba sem fér be ennél több diák egyszerre. S az csak a probléma egyik része, hogy az említett számhoz képest huszonötször több nappali tagozatos hallgató tanul Szegeden, igaz, sokan betérnek az egyetemhez nem kötődő városi szórakozóhelyekre is. A másik gond viszont az, hogy a nagyobb teret igénylő események - például kari napok, gólyabálak, állásbörzék, s különféle konferenciák - megrendezésére egyik egyetemi klub sem alkalmas. Tóth Attila, a JATEklub vezetője úgy véli, elsősorban ez utóbbi miatt tartaná érdemesnek egységes hallgatói klub létrehozását, ám ennek több százmillió forintos építési költsége szerinte kétségessé teszi, hogy az elképzelés rövid időn belül megvalósuljon. A klubvezető azt sem tartja minden igényt kielégítő megoldásnak, ha a szórakozóhely jelenlegi területe kibővülne azokkal a pincebeli helyiségekkel, amelyeket a majdani Ady téri tanulmányi centrumba költöző könyvtár hátrahagy az egyeDorozsmai nagybani piaci árak (Február 27.) Termény Ar Termény Ar Alma 35-45 Ft/kg Kínai kel 70 Ft/kg Ananász 400 Fl/db Kiwi 180 Ft/kg Banán 188 Ft/kg Körte 220-230 Ft/kg Burgonya 43 Ft/kg Lilahagyma 80 Ft/kg Cékla 80 Ft/kg Narancs 120-190 Ft/kg Citrom 180-200 Ft/kg Mandarin 230-300 Ft/kg Csemcgchagyma 40-60 Ft/cs Máka 560 Ft/kg Datolya 120 Ft/dob. Paprika (TV) 70-100 Ft/db Dióbél 800 Ft/kg Paprika (hegyes, erős) 50-80 Ft/db Fokhagyma 280-330 Ft/kg Paradicsom 400 Ft/kg Füge 130 Ft/dob. Retek 15-40 Ft/cs Gesztenye 350-400 Ft/kg Saláta 50 Ft/db Gomba 320-350 Ft/kg Sárgadinnye 1050 Ft/db Görögdinnye 400 Ft/kg Sárgarépa 70-80 Ft/kg Gyökér 125 Ft/cs Sóska 250 Ft/kg Karalábé (régi) 20 Ft/db Spenót 250 Ft/kg Karalábé (új) 70 Ft/db Szőlő 900 Ft/kg Karfiol 170-190 Ft/kg Tojás 16-18 Ft/db Káposzta 15 Ft/kg Uborka (kígyó) 240 Ft/kg Kelbimbó 170 Ft/kg Vöröshagyma 52 Ft/kg Kelkáposzta 40 Ft/kg Zeller 30-60 Ft/db tem Dugonics téri központi épületében. Ezek a termek is csak a kisebb létszámú rendezvényeknek adhatnának otthont, s meg sem közelítenék a debreceni vagy a pécsi egyetemi klub méreteit. A debreceni „Lovardában" ugyanis három-négyezer diák is szórakozhat egyszerre. Tóth Attila úgy véLi, a könyvtár olvasótermeinek bevonásával lehetne a nagy létszámú rendezvényeknek is helyet biztosítani. A pincéből a felső szintekre való terjeszkedést szorgalmazza Jancsák Csaba HÖK-elnök is, aki szerint ezáltal olyan kulturális centrum jöhetne létre, amely már lehetővé tenné gólyabálak és nagyobb konferenciák megrendezését. Ezek mellett azonban helyet adnának a kevesebb hallgatót vonzó egyetemi színházi előadásoknak, és szakesteknek is. A reménytelibb elképzelésekkel szemben Döbör András úgy véli, jó néhány évre elúszott az összegyetemi klub létrehozásának lehetősége azzal, hogy a világbanki kölcsönből semmit nem költenek erre a célra. Vannak olyanok is, akik nem látják szükségét egy ilyen szórakozóhely kialakításának. Gerzanics Miklós, a SZOTE-klub vezetője azzal érvel, az egyes karok még az integráció után is élesen elkülönülnek abból a szempontból, hogy az oda járó diákok milyen zenei stílust, szórakozási formát kedvelnek. Ez pedig alátámasztja, hogy szükség van a más-más igényeket kielégítő klubok megtartására. Hegedűs Szabolcs Zákányszéki társulások Munkatársunktól A zákányszéki önkormányzat a kötelező feladatainak egy részét más településekkel való együttműködési megállapodás alapján vagy társulásban látja el. Az építésügyi feladatokat Mórahalommal közösen végzik. Öttömössel együtt látják el a gyógypedagógiai munkákat. A víziközművet tizenegy település közösen üzemelteti. A családsegítő és gyermekjóléti szolgáltatás feladatait Ülléssel együtt látják el. A pénzügyi és gazdasági ellenőrzéseket pedig a térség tizenöt önkormányzata által kötött társulás látja el. www.Volkswagen.hu, wap.volkswagen.hu Volkswagen Classic HUF 430 000 forint árkedvezménnyel. Német autó, magyar ár. • Klasszikus limuzin, új belső tér. Volkswagen Classic HUF 430 000 Ft árelőnnyel, az extrák széles választékával és 455 l-es csomagtérrel várja önt márkakereskedésünkben. « Vezető- és utasoldali légzsák • Szervokormány • "Alfa„-rádió 4 hangszóróval, tetőantennával • Magasságállítható kormányoszlop • Elektronikus indftásblokkoló > ISOFIX előkészítés (biztonsági gyermekülésrögzítési pont) > Fordulatszámmérő > Zöld hővédő üvegezés . Pótféklámpa Volkswagen Classic HUF Az Ön Volkswagen-márkakereskedője: Porsche Szeged 6725 Szeged, Sárosi u. 11. Tel.: 62/486-911, Fax: 62/493-368 E-mail: vw@porscheszeged.hu 1.4 16V 75IJJ. motor esetén. Az árkedvezmény ménéke motortípus szerint változhat, és az 1.4 60 LE, 1.4 16V 75 LE és az 1.9 LE SDI-re vonatkozik. Az akció korlátozott darabszámú gépkocsira érvényes és 2001. február 1-től kötött szerződésekre vonatkozik. Tudománytörténeti kiállítás Évfordulós emlékcsarnok A Szegedi Tudományegyetem könyvtára az évfordulós emlékcsarnok kiállitás-sorozat keretében a héten három professzor emlékére rendezett kiállítást: Herrmann Antal etnográfusra, Horváth Imre biológusra, valamint Horusitzky Ferenc geológusra dr. Szentirmai László c. főigazgató és dr. Juhász Antal egyetemi tanár emlékezett. A kiállítási anyag javarészt a neves tudósok könyveit, tudományos publikációit, fotókat és karikatúrákat tartalmaz. A tárlat a Dugonics téri központi épület I. emeleti folyosóján április 30-áig tekinthető meg. A százötven éve született Herrmann Antal etnográfus volt az első magyar egyetemi tanár, aki tudományos szinten foglalkozott a néprajzzal. Tanítványa volt többek között Bálint Sándor és József Attila is. Herrmann professzor a XIX. század végén úttörő szerepet vállalt a hazai cigánykutatásban is, később a Cigánykutatók Nemzetközi Társaságának főtitkára lett. Kutatómunkájában elsősorban az erdélyi népéletet tanulmányozta, valamint életművének maradandó értéke a magyar és a kárpát-medencei néprajzi kutatások intézményi keretének megteremtése volt. A kiállításon többek között a néprajztudós hagyatékának dokumentumai láthatók: megtekinthető a Magyarországi Néprajzi Társaság 1889-es alapító okirata, a taggyűjtőlap, és a professzor kéziratában a társaság alapszabálya. A tudós közleményei és főbb művei képezik a kiállítási anyag jelentősebb részét, így az igényes kiadású „Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képekben" című kiadvány, valamint a „A Hegyek Kultusza" című 1893-ban Kolozsváron kiadott mű. Az általa útjára indított Ethnographia című folyóirat, valamint róla készített karikatúrák és fényképek színesítik az alakját és munkásságát megidéző tárlatot. A kiállításon bemutatott másik professzor a hetvenöt éve született Horváth Imre biológus, aki az egyetem éghajlattani, valamint a növénytani tanszékén dolgozott, ez utóbbit 1965-től 79-ig vezette. A tárlókban láthatók tudományos közleményei, tanulmányai, valamint doktori értekezése a fény színkép összetételének növényökológiai szerepéről. Harmadikként, születésének századik évfordulóján Horusitzky Ferenc geológusra emlékeznek, aki 1946tól 1950-ig vezette a földtani tanszéket. A professzor főbb kutatási területe a történeti földtan, rétegtan, valamint Magyarország földtana volt. ^'gyűjteményben válogatást láthatunk tudományos közleményeiből és könyveiből. így a Magyar Királyi Földtani Intézet évi jelentését 1933-35 évekről, illetve az 1930-as kiadású „Ásványtan és Földtan" című munkáját. Lévay Gizella Matrica és járatszám Munkatársunktól Lapunk Csörög rovatában szóvá tették, hogy néhány trolibusz hátsó járatszámát eltakarják a szélvédőre ragasztott reklámmatricák. Szélpál Gábor, a Szegedi Közlekedési Társaság közönségkapcsolati irodavezetője lapunk, s az utasok tájékoztatására elmondta: a régi reklámok a hirdetővel kötött szerződés lejártáig maradnak a helyükön. Az új hirdetések elhelyezésénél ügyelnek arra, hogy a kocsik hátsó járatszáma is jól látható legyen. ( NISSAN J www.nissan.hu Az Új NISSAN ALMERA már 2 740 OOO forinttól 500 000 Ft (min. 15%) kezdő befizetéssel2DL_ Summit finanszírozással elvihető (THN114,99%) 1 —gmmmmme**^ Ajánlott kenőanyag: Ragaszkodjon a leghosszabb garanciaidőhöz is! GEMMAX-AUTÓ KFT. Szeged, Dorozsmai út 6., Telefon: 62/474-433