Délmagyarország, 2001. február (91. évfolyam, 27-50. szám)

2001-02-23 / 46. szám

CSÜTÖRTÖK, 2001. FEBRUÁR 22. SZEGED ÉS KÖRNYÉKE 285 Szocialisták a kétéves büdzséről A csőd költségvetése? A szegedi önkor­mányzat MSZP-frakciója tegnap sajtóbeszélgetés keretében azt elemezte, ha megszavazzák a 2001-2002-es költség­vetést, akkor két esz­tendő múlva csődbe jut Kozma József, a városi közgyűlés MSZP-frakciójá­nak vezetője Szeged kétéves büdzséjével kapcsolatban ki­jelentette: furcsa költségve­téssel állunk szemben, míg 2001-ben 2,6, 2002-ben 2,1 milliárd forintnyi működési hiánnyal számol az előter­jesztő közgazdasági iroda, ami hatalmas összeg. „Ennyi bizonytalanság­gal. ennyire rossz induló-po­zíciókkal és ekkora hiánnyal költségvetés Szegeden a de­mokratikusan választott ön­kormányzat történetében még nem készült" - ezt már Básthy Gábor önkormányza­ti képviselő mondta, aki ve­títéssel egybekötött előadás­ban elemezte a büdzsé neu­ralgikus pontjait. Mint mon­dotta, a 37 milliárdosra ter­vezett főösszegben a bizony­talanságok 5-6 milliárdot is kitehetnek. Aggasztó, hogy a város egyre növekvő mér­tékben szorul rá a folyama­tos működési hitelfelvételre. Azt is elmondta, 1994-98 között sosem zárt mínusszal a város, a Fidesz-vezette ön­kormányzat megalakulása­kor plusz 730 millió forint volt a város folyószámláján. Básthy szerint sok a kérdőjel a költségvetésben. Nem biztos, hogy van pénz az ISPA-támogatások saját forrásigényére, a helyi tö­megközlekedés finanszírozá­sára, a vízmű-ügyek követ­kezményeinek rendezésére, valamint nem tudni, hogy alakul az infláció. A fe­lelőtlen döntések, mint pél­dául az oktatási intézmények átszervezése, a diákélelme­zés privatizációja és az intéz­mények takarításának köz­pontosítása is éreztetik hatá­sukat. A szocialisták „nagy blöffnek" nevezték a kong­resszusi központ, a déli Ti­sza-híd felépítését, s az egy­ablakos ügyfélszolgálat be­vezetését. Ezzel szemben a valóság: üres kassza, kifosz­tott város és adóssághegy. • Medovárszki Éva, a pol­gármesteri hivatal közgazda­sági irodája vezetőjének te­lefonon tettünk föl néhány kérdést a szocialisták sajtó­tájékoztatóját követően. Mint mondotta, egyér­telműen apadó összegű hi­ánnyal számolnak, hiszen a 2,6 milliárd 2002 végére 2,l-re csökkenhet - a tervek szerint. De el is tűnhet, ha a város bevételei jól alakul­nak, valamint a költségve­téstől megkapják az állami támogatásokat. Amíg ezek a pénzek nem érkeznek meg, a költségvetés „féllábas", hi­szen a kiadási oldalt be kell tervezni, a bevételit azonban nyitva hagyják. Szeged nem megy csődbe, mivel vannak pénzeszközei, értékpapírjai, amelyek megfelelő fedezetet nyújtanak a hitelek felvételé­hez. Ezekhez a vagyon megőrzése érdekében nem nyúlnak. F. K. Tiszaszigeti szomszédolás Munkatársunktól Ma folytatódik a Délma­gyarország Kft. és a Rádió 88 közös Szomszédolója. A tiszaszigeti művelődési ház­ban este 6 órától az öttömö­siek lépnek föl. A Derűs Al­kony nyugdíjas kórus népda­lokat énekel. Wolford Dóra a teknősről és a nyúlról ver­sel, Molnár György pedig saját novelláját olvassa fel. Gárgyán Gréta nemcsak szaval, hanem zongorázik is. Rajta kívül a billentyűk elé ül még Tornyai Kinga, Vol­ford Bettina, Brandt Evelin, Kocsmár Anett. A szigetiek emellett lát­hatnak, hallhatnak még ka­marazenét, furulyajátékot és néptáncot. Az öttömösiek bemutatkozását tréfás kán­kán zárja. Csörög a Pannon GSM Kedves Olvasóink! Közérdekű problémáikat, észrevételeiket, tapasztalataikat Kalocsai Katalin újságíró munkatársunkkal oszthatják meg. Ügye­letes kollégánk reggel 8 és délután 4 óra között, va­sárnap 14 és 16 óra között várja hívásaikat á 06­20-94.12663-as mobiltelefon-számon. Elveszett tár­gyaikat kereső, illetve talált tárgyakat visszaadni szándékozó olvasóink ingyenes hirdetésben tehetik közzé mondandójukat. Hirdetésfelvétel: 8 és 18 óra között a 06-80-820-220-as zöld számon, illetve személyesen a Sajtó­házban és a hirdetőirodákban. Játszótérbontás. Szo­morúan nézte végig B. Zs., hogy lebontják a Csorba ut­cában a játszóteret. Felhívta a Környezetgazdálkodási Kht. illetékesét, aki azzal indokolta a játékok elvite­lét, hogy gyerekek híján a szabadtéri játékszerek ki­használatlanok. s baleset­veszélyesek, mert a betonra „épültek". Olvasónknak vi­szont az a tapasztalata, hi­szen ablakából naponta rá­lát a játszótérre, hogy jár­nak oda gyerekek, jórészt a környéken lakó idősek uno­kái, és a közeli Piros iskola tanulói is gyakori vendégek ott. A balesetveszélyről pe­dig az a véleménye, a ját­szótér egyik részén homok van a játszóeszközök alatt, a másik oldalon is lehetőség lenne a betonalap megszün­tetésére. Telefonálónk azt végképp nem érti, hogy mi­ért vitték el a pihenőpado­kat is? Kórházi vizsgálat. Az egészségügyi miniszter ál­tal a Nyírő kórházban tör­téntek miatt elrendelt orszá­gos kórházi vizsgálatot nem ártana kiterjeszteni a szociális otthonokra is - ja­vasolja egy, a szociális szférában 30 évig dolgozott ápolónő. PANNON QSM 1> • A számlálásuk nem ad valós képet Összeírt hajléktalansorsok Milyen jövedelemmel rendelkezik, dolgozik-e, van-e fedél a feje fölött és még ezekhez hasonló kérdésekkel egészítették ki a hajléktalanoknak szánt népszámlálás kérdőiveket. Az utcán élők nagyon bizalmatla­nok, ezért összeírásuk­nál a szociális munká­soknak körültekintőnek kellett lenniük. Szerda este Szegeden, a Londo­ni körúti idényszállón töltötték ki az utolsó űrlapot. Este hat óra. Már többen bebocsátásra várnák a Lon­doni körút és a Kálvária su­gárút sarkán lévó épületbe. Ezen a szegedi idényszállón mintegy félszáz hajléktalan hajthatja telente meleg szo­bában párnára a fejét. Most azonban a vacsora után nem lett mindjárt pihenő, hanem a szociális munkás segítsé­gével kitöltötték a népszám­lálói kérdőíveket. - Ezek az űrlapok csak néhány kérdéskörben térnek el a Központi Statisztikai Hivatal által kiadottól ­mondta Kulcsár Péter szoci­ális munkás, a Londoni kö­rúti idényszálló koordináto­ra. Ezek az apró változtatá­sok némelyike viszont prob­lémás. A hajléktalanok na­gyon bizalmatlanok, mikor a jövedelmükről, esetleges munkájukról faggatják őket. Nem hisznek a titoktartás­ban, így félnek, hogy még azt a kis pénzüket is elvesz­tik. A családról, gyerekekről szóló kérdések hallatán többség elérzékenyül. Péter egy kolléganőjével közösen írja össze Szeged hajlékta­lanjait. Körülbelül 950-en élnek fedél nélkül a város­ban. A nyomtatványokon vi­szont jóval kevesebbet tud­nak csak föltüntetni. Tarta­nak az esetleges megkülön­böztetéstói, ezért nem vall­ják magukat hajléktannak, így az összeírás nem ad va­lós számot róluk. Aranyi Lászlóné, Terike 1998 óta hajléktalan. Ken­deresről került a szegedi ut­cákra. A Szolnok megyei községet azért kellett el­hagynia, mert fia és menye többször megverte. Négy unokáját így csak 2-3 ha­vonta láthatja. Terike 10 éves korától dolgozott, cse­lédként kezdte. Szülei mel­lett gazdái is többször me­gütötték. A szemével és az asztmájával leszázalékolták. Havi 14 ezer forint se­gélyből próbál megélni. Amíg volt pénze, addig sze­rették a fiatalok, de most el­üldözték otthonából. - Sze­retnék én dolgozni, csak nem bírok - panaszolta. - Több mint három évet feküdtem egyhuzamban kü­lönféle kórházakban - vette át a szót Szakács István. A Szegedi Közlekedési Tár­saságtól ment nyugdíjba 1986-ban. Utána 13 évet dolgozott egy zsombói is­merőse sertéstelepén. Ott romlott meg az egészsége. Tizenhét fok hidegben gya­logolt naponta több kilomé­tert is egy vékony cipőben. Lábai lefagytak. A jobbat tóból amputálták, a balt pe­dig többször műtötték. Fele­ségétől elvált. Az asszony a most 17 éves lányuk után egy fillért sem fizet. István 25 ezer forintos nyugdíjából havonta vonják le a közel hétezres gyerektartást. Ágy­szomszédja, Balogh Lajos tíz éve került utcára. O is rokkantnyugdíjas. Csak a lányával tartja a kapcsola­tot, fia hallani se akar sze­rencsétlen apjáról. Kőműve­seknél dolgozott, de az epi­lepsziás rohamai miatt gyorsan elküldték. A népszámlálást a két férfi fölöslegesnek tartotta. - Mert mi az emberek sze­mében csak nullák vagyunk, lesz....nak minket! - fakad­tak ki dühösen. Ok nem saj­nálatot, adományokat vár­nak, hanem munkalehetősé­get. Kormos Tamás Gázos pénzek Munkatársunktól Vásárhelyen írta alá tegnap délután a megye hét települé­sének polgármestere - Nagy Sándor (Kistelek), Darázs Sándor (Sándorfalva), Búzás Péter (Makó), Rapcsák And­rás (Vásárhely), Gyovai Ti­borné (Mindszent), Szirbik Imre (Szentes) és Nógrádi Zoltán (Mórahalom) valamint a kormányt képviselő Szakács Imre. az Ifjúsági és Sportmi­nisztérium államtitkára - azt a szerződést, melynek értelmé­ben akár két héten belül is megérkezhet az önkormány­zatokhoz a gázközművagyon előlege. Kistelek 41 millió fo­rintot kap, melyet a sportcsar­nok és rendezvényház építé­sének folytatására fordít. Sán­dorfalva az 55 millióját a szennyvízhálózat kiépítésére, Makó a maga 66 milliójának túlnyomó részét a fürdó fej­lesztésére, Mórahalom a 28 millióját az ipari park és a tu­risztika fejlesztésére, míg Szentes az 51,5 millióját a vá­rosközpont rekonstrukciójára fordítja majd. Mindszent 30 milliójának több helye is lesz, ám az biztos, hogy egy része „beépül" az idén induló csa­tornázási munkákba. A Vásárhelynek jutó 87 millió forint pedig a település életben maradását szolgálja majd. Rossz ötlet az átszervezés A vagyon eróziója A közművelődési in­tézményi kör teljes összeomlását jelentené, ám semmiféle pénzügyi megtakarítást nem ered­ményezne, ha a jelenle­gitől eltérő formában működtetnék az intézmé­nyeket - mondja az ön­kormányzat partnerszer­vezete, a Szegedi Közművelődési Tanács. A szegedi közgyűlés pénz­ügyi bizottságában született javaslat szerint költségmegta­karító célzattal meg kell vizs­gálni a közművelődési intéz­mények működtetésének a jelenlegitől eltéró formáit. Ezt a költségvetés módosító javaslataként tervezik meg­tárgyalni a március 2-i közgyűlésen. Mint csütörtöki lapunkban megírtuk, az ötlet, hogy vállalkozási formában működhetnének a művelődé­si házak, nem új, de már ko­rábban sem aratott sikert. Sem helyi szakmai berkek­ben, sem a főhatóságnál. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM) a közelmúltban felügyeleti vizsgálatot végzett Szegeden, amelynek eredményeként megállapították, hogy a költ­ségvetési intézményként való működtetésnek nincs valódi alternatívája. A Szegedi Közművelődési Tanács, amely 23 civil szer­vezetet tömörít és a városi önkormányzat szakmai véle­ményezési jogú partnerszer­vezete, február 19-i ülésén foglalkozott a pénzügyi bi­zottsági javaslattal. Mint Kiss Ernő, a tanács vezető ügy­vivője elmondta, a jegyzőnek továbbított állásfoglalásuk­ban azt kérték: a közgyűlés ne építse be a költségvetési rendeletbe a pénzügyi bizott­sági módosítást és ne adjon teret a korábbi közgyűlési rendeletekkel ellentétes át­szervezési kezdeményezé­seknek. A tanács tagszerve­zetei elképesztőnek tartják az indítványt. A művelődési há­zak vállalkozási formában, alapítványi, vagy egyéb szer­vezetek által működtetve nem lennének képesek ellátni a feladataikat, ezzel a lakos­ság széles rétegei károsodná­nak - szól az állásfoglalás. A ma jól működő intézményi kör összeomlana. Ráadásul a város számára nem hozna pénzügyi megtakarítást az át­szervezés, viszont garantált és gyors vagyoneróziót, va­gyonvesztést „eredményez­ne". Az ügyvivő mellesleg megjegyezte: az utóbbi hat évben ez már legalább a ne­gyedik kísérlet Szegeden az intézményhálózat átszervezé­sére; a szakszerűtlen működ­tetési ötletek és nyomukban a véget nem érő megbeszélé­sek sok időt és energiát ra­boltak el a képviselőktől és a kulturális intézményekben dolgozóktól egyaránt, s az utóbbiakat ráadásul örökös bizonytalanságban tartják. Megkérdeztük az önkor­mányzat illetékes bizottsága vezetőjének véleményét is. Dr. Berekné dr. Petri Ildikó. a kulturális és közművelődési bizottság elnöke azt mondta, a pénzügyi bizottsági költ­ségvetési módosító javaslatot nem támogatják. Nemrég tár­gyalták meg ugyanis a mi­nisztériumi vizsgálati jelen­tést, amelynek következteté­seivel egyetértettek. Vagyis azzal, hogy a jelenlegi mű­ködtetési forma, a költségve­tési intézményként való fel­adatellátás megfelelő. S. E. Aranyai Lászlónénak is a Londoni körúti idényszálló ad telente menedéket. (Fotó: Gyenes Kálmán) IRODALMI EST. Mo­csár Gábor József Attila-dí­jas író születésének 80. év­fordulója tiszteletére irodal­mi összejövetelt rendez ma 18 órától az újszegedi Bálint Sándor Művelődési Házban (Temesvári krt.42.) a Szege­di Írók Társasága. A vendé­gek: Dér Endre író. Lengyel András irodalomtörténész, Tóth Béla író, a Szegedi írók Társasága elnöke. A házi­gazda: Kiss Ernő. TŰZIJÁTÉK AZ ÓVO­DÁBAN. Télbúcsűztató far­sangot tartanak ma délután fél 6 órától az ásotthalmi Tölgyfa Utcai Óvodában. A gyerekek csúfoló versekkel, kiszebáb égetéssel, tűzijáték­kal űzik el a telet. FARSANGI TÁNCHÁZ lesz ma 19 órától a Bartók Béla Művelődési Központ nagytermében. A szatmári, mezőségi és kalotaszegi tán­cokhoz az est házigazdája: Patyi Zoltán és zenekara szolgáltatja a muzsikát. FEKETE ÖZVEGY. Tarantella- és skorpiókiállí­tás nyílik szombaton 9 óra­kor a Bartók Béla Művelő­dési Központban. A zooló­giai kiállítás közel félszáz fajt mutat be, köztük a csak filmekből és irodalomból ismerteket: a világ legna­gyobb pókját, a Fekete Öz­vegyet, valamint az afrikai óriás skorpiót. A bemutatót gazdag leírások és képek egészítik ki. A speciális üvegterráriumok megfelelő biztonságot adnak, és le­hetővé teszik az állatok fil­mezését, fényképezését akár tíz-hűsz centis távol­ságból. A szervezők kérik, hogy a csoportok előzete­sen a művelődési központ telefonszámán jelentkezze­nek be. A kiállítást márci­us 31-éig reggel kilenctói este kilencig lehet megte­kinteni. SPORTRÓL ÉS EGÉSZ­SÉGRŐL. Testnevelés, sport, egészség címmel tu­dományos ülést rendeznek Szent-Györgyi Albert emlé­kére szombaton délelőtt tíz órától a szegedi városháza dísztermében. A tanácskozás témája a magyar testnevelés, a sport és a népegészségügy jövője. A meghívott tíz előadó között szerepel töb­bek között Gyulay Endre, a szeged-csanádi katolikus egyházmegye püspöke, Schmitt Pál. a Magyar Olim­piai Bizottság elnöke, Bene­dek György és Csanádv Mik­lós. a Szegedi Tudomány­egyetem Általános Orvostu­dományi Karának professzo­rai. A rendezvény fővédnöke Orbán Viktor miniszterel­nök. VÉLEMÉNY. A tegnap­előtt megjelent „A hét kér­dése" című rovatunkban arra voltunk kíváncsiak, mit gon­dol az utca embere a Fekete Angyalról. Bucskóné Lehota Ágota úgy érzi, hogy az alábbi, általunk közölt mon­dat nem az ó véleményét tükrözni: „A tett indoka, az­az a halálba segítés már más megközelítést igényel", ol­vasónk ugyanis közölte ve­lünk, hogy határozottan el­utasítja az aktív eutanáziát. A félreértésért szíves elnézé­sét kérjük. AZ INDIGÓ ZENE­KAR koncertezik szomba­ton este 9-kor a Soho Music Clubban. Az együttes reper­toárján elsősorban a '70-es, '80-as évek legjobb rock ze­néi szerepelnek. Az Edda, a P. Mobil és Korál legszebb korszakának hangulatát me­gidéző zenekar vendége az A-tól z-ig együttes lesz.

Next

/
Thumbnails
Contents