Délmagyarország, 2001. február (91. évfolyam, 27-50. szám)

2001-02-17 / 41. szám

II. STEFÁNIA SZOMBAT, 2001. FEBRUÁR 17. Ha egy regény megdolgoztat Könyv a falban Tito és Mao: párhuzamos életrajzok A szovjet modell renitensei A. Sajti Enikő történész: Tito reményeden a kínai forradalomban. (Fotó: Schmidt Andrea) Nem hiszem, hogy egy-egy történelmi figura mélyen és tartósan befolyásolhatná országa életét - mondja A. Sajti Enikő történész, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi tanára, akinek a közelmúltban Polonyi Péterrel jelent meg közös kötete. A Pannonica Kiadó biográfiai sorozatában A. Sajti Enikő Josip Broz Titóról, Jugoszlávia egykori köztársasági elnökéről, mig Polonyi Péter a kinai forradalmat győzelemre vivő Mao Ce-tungról irt életrajzot. Interjúnkban arra voltunk kíváncsiak, milyen párhuzam vonható a két államférfi között, van-e szerepe Titónak abban, hogy szétesett Jugoszlávia, és mennyire volt törvényszerű Szlobodan Milosevics felbukkanása hat évvel Tito halála után? - Miért éppen Mao lett Tito párja? - kérdeztük A. Sajti Enikőtől. - Amikor Szvák Gyulával, a kiadó vezetőjével, a sorozat szerkesztőjével meditáltunk, hogy kik jöhetnek számításba, akkor a nemzeti kommunizmus eme két, térben távol eső figuráját tudtuk elképzelni egy kötetben. - Mao mellett felmerült másnak a neve is? - Drazsa Mihajlovicsra, a csetnikek vezetőjére gondoltam, aki a második világháborús szerb ellenállásban a partizánok, így Tito ellen is harcolt, és akit 1946-ban Belgrádban kivégeztek. Jugoszlávia nemzeti történelme szempontjából ésszerűbb lett volna egy kötetben szerepeltetni a két politikust, de figyelembe kellett venni a kiadó üzleti érdekeit. Mihajlovicsot leginkább a szűk szakma ismeri, ezért letettünk enől a tervről. - Milyen párhuzam állítható fel Tito és Mao között, akik kortársak voltak ugyan, bár életükben soha nem találkoztak egymással? - Mao Ce-tung 1949-ben került hatalomra, egy olyan időszakban, amikor Tito szorult helyzetben volt. A Szovjetunió vezetésével erős kampány folyt Jugoszlávia ellen, amelynek jegyében például Magyarországon a Rajk-per zajlott. Tito olyan reményeket táplált a kínai forradalom győzelmével kapcsolatban, hogy az az iszonyatos nyomás, amely Belgrádra nehezedett, talán enyhülhet. Ez akkor nem következett be, hiszen a szovjet-kínai viszony első szakasza rendkívül barátságos volt. Azzal azonban, hogy Kína a Szovjetunióval és Észak-Koreával részt vett Dél-Korea megtámadásában, a Jugoszlávia elleni esetleges intervenció terve lekerült a napirendről. Mao egyébként ebben a korszakban beállt a jugoszláv vezetést bírálók táborába. - Es Titónak mi volt a• véleménye a kínai politikáról? - Reménykedett abban, hogy a szocializmust Moszkvától függetlenül építő Peking nem egy szovjet típusú modellt valósít meg. Arra nem találtam utalást, hogy Tito rájött volna: a kínai elmaradottság szinte logikus következménye az állam túlzott hatalma. Amikor 1958-tól nyilvánosságra került a szovjet-kínai ellentét, akkor sem talált egymásra a két ország, Tito nem vált Peking kedvencévé. - Bár az elég bizarr, hogy Kína éppen Albániát, Jugoszlávia nem éppen baráti szomszédját veszi védőszárnyai alá... - Ez sem véletlen. Peking ezzel demonstrálhatta, hogy be tudott törni a szovjet érdekszférába. Az Albániánál lényegesen fejlettebb Jugoszláviával ugyanezt már nem tudta megtenni. Titónak a kétpólusú világban elfoglalt helye annyira kedvező volt, hogy egy Kína iránti világos elkötelezettséggel Jugoszlávia óriási presztízsveszteséget szenvedett volna. A hetvenes évek elején egyébként volt némi gazdasági közeledés a két ország között, de ez soha sem teljesedett ki. - Könyvében azt írja, hogy míg Tito politikusi erényeket csillogtatott, addig Mao feszültségkeltő tényező volt. Vagyis: miközben Jugoszlávia békésen fejlődött, addig Kínában különféle kampányok, például az abnormális kulturális forradalom sokkolta az embereket. Folytatva gondolatmenetét: Kína gazdaságilag talán soha nem volt olyan erős, mini manapság, míg az egykori Jugoszlávia szörnyű tíz éven van túl. A két ország sorsa függetleníthető-e egykori markáns vezetőitől? - Ha tovább követi a gondolatmenetemet, akkor láthatja: Jugoszlávia összeomlásáért én nem kizárólag Titót teszem felelőssé, bár bizonyos szerepet természetesen játszott ebben. Igaz az is, hogy Kína sem Mao államférfiúi erényei miatt lett világhatalmi tényező. A történelmi figurák mélyen és tartósan nem befolyásolhatják országuk életét. Tito sem volt képes olyan struktúrák gyökeresen megváltoztatására, melyek később Jugoszlávia felbomlásához vezettek. Igaz, a tekintélyelvű rendszer miatt Tito életében is számos problémával nem kellett az országnak szembenéznie. - Jugoszlávia összeomlása kizárólag Tito halála után következhetett be? - Ahogy vékonyodtak a szövetségi államot összekötő szálak, úgy csökkent a dinamikája annak a nemzetközi erőtérnek, amelynek Jugoszlávia a második világháború után a létét köszönhette. A kétpólusú világ megszűntével nem maradt olyan erő, mely egybetartotta volna az országot. - Titónak volt arról véleménye, hogy halála után mi lesz Jugoszlávia sorsa? - A nyilatkozatai egyértelműen arra utalnak, hogy ezt az építményt tartósnak, halála után is működőképesnek tartotta. Meg volt győződve arról, hogy a kollektív államfői testület, amelynek halála után az ország irányítását át kellett vennie, egyben tartja majd Jugoszláviát. - Minek köszönhető a Tito személyét övező mítosz? Amikor az elhunyt Tito testét vonattal körülhordozták Jugoszlávián, a vasútállomásokon valódi könnyeket hullajtottak érte az emberek... - Tito a nemzeti ellentétek tompításának volt a szimbóluma. Az ó nevéhez fűződött a második világháborúban az ellenállási mozgalom egyik szárnyának a győzelme. Az antifasizmus nagyon fontos értékrendje volt a korabeli világnak. A szovjetbarátság után érdeme volt, hogy egy fenyegetett, nehéz helyzetben talpon tudta tartani az országot. Az ötvenes évek második felétől fokozatosan érzékelhető volt egy komoly életszínvonalemelkedés, amely jórészt a nyugati segélyeknek és hiteleknek köszönhető. Ennek következtében a Nyugat és Jugoszlávia között a hatvanas évektől nincs áthághatatlan szakadék. Nincs vasfüggöny, legfeljebb egy ritka szövésű fátyol. Titónak ezeken túl az elnemkötelezettség is komoly tekintélyt adott, maga mellé állítva ezzel a harmadik világot. - Mennyire volt törvényszerű, hogy halála után néhány évvel felbukkan egy hasonlóan karizmatikus vezér, Szlobodan Milosevics, aki ugyan nem egyesítette, hanem megosztotta Jugoszláviát? - A nagy formátumú politikusok soha nem engedik, hogy felnőjön mellettük egy hasonló vezető. Az már szinte logikus, hogy a Tito halála utáni első karizmatikus egyéniség a szerb nacionalizmust és nem a jugoszlavizmust képviseli. Jugoszlávia felbomlását megelőzte Tito deheroizálása a szerb és a horvát történetírásban és közvéleményben, bár a multietnikus BoszniaHercegovinában, elsősorban a muszlimok körében, megőrizte korábbi nimbuszát. - Vannak-e arra mutató jelek, hogy a szerbek és a horvátok szembenéznek a Tito nevével fémjelzett évtizedekkel, saját múltjukkal? - Ma még az emberek zöme fekete színekben látja a múltat és az új országok új elitjei is ebben érdekeltek. A történészek pedig azon szorgoskodnak, hogy sérelmi szempontból írják át a múltat. Ez azonban nem tarthat sokáig. A hangsúlyok már ma is mintha változnának... A szerb és horvát történetírásnak el kell jutni odáig, hogy higgadtan, a maga bonyolultságában elemezzék hajdani országuk háborúba torkolló válságát és ne csak egyetlen bűnbakot nevezzenek meg. Tito valódi felelőssége is csak ily módon érhető tetten. Tóth-Szenesi Attila Életemben először gondoltam egy könyv elolvasása után, hogy úgy három méterről én bizony beleállítom a falba. Hogy erre a dühödten erőszakos gondolatra ragadtattam magam, nem csak a könyv jó kemény borítója inspirált, annál inkább a könyv utolsó néhány mondata, a zárlat. Jean Echenoz Egy év című méretében nem túl nagy regénye azzal indul, hogy Victoire reggel fölébred az ágyban, és holtan találja maga mellett kedvesét, bizonyos Félixet. Első rémületén túl további rémület rajta az úr, mert képtelen visszaidézni, hogy mi történt az este. Gyorsan öltözik, csomagol, és a véletlent is kijátszva össze-vissza bujdokol Franciaországban, mert nem szeretné, ha belekeveredne az ügybe. Egy éven át bujkál, pénze elfogy, ellopják, egyre lejjebb csúszik, lassan alig ismerni rá, hontalanokkal bandázik, betör, lop, hogy éhen ne haljon, s természetesen eközben agyilag lepusztul kissé. Néha azonban feltűnik életében egy régi barát, Louis-Philippe, nem tudni, hogyan talál Victoire-ra, de valahogy mindig rátalál, és tájékoztatja a nyomozás állásáról. Majd mikor már egy éve bujkál a nő, Louis-Philippe közli vele, az ügyet lezárták. Ekkor Victoire visszamegy Párizsba, rendbe hozza magát, majd betér kedvenc helyére. És itt jön a bumm. A kedvenc helyén Munkatársunktól Tovább folytatódik a Szegeden egyre nagyobb népszerűsgének örvendő előadás-sorozat, az alsóvárosi ferenes kolostor által szervezett Ferences kollégiumi esték. A hétfő esténként hét árakkor kezdődő előadásokat az alábbiakban ismertetjük. Az előadásfolyam első állomásaként Kőkertben liliom címmel Berecz András népdalénekes estjét február 19-én láthatják. Egy héttel később, február 26-án az Úr énekmondója címmel a 75 éves Vasadi Péter költő várja az érdeklődőket. Március 5-én „Az alázat értelme: az egy nő társaságában meglátja Félixet, kinek halála miatt, ugye, poklokat kellett kiállnia. A nő elcsodálkozik, de főleg azon, hogy a halottnak hitt Félix közli vele, LouisPhilippe halt meg egy évvel ezelőtt. Ő az, aki a nőt folyamatosan informálta. És akkor itt vége a regénynek, és itt néztem meg magamnak a szemközti falat. Első ránézésre azt mondtam, egy ilyen zárlat, kis híján, bunkóság. Végigolvasni egy szinte teljesen realista regényt, majd a végén pár mondattal fölborítani ezt az egészet, „mert valami csattanó kell". Nos, én végig úgy voltam a regénnyel, hogy jó, akkor most realista regényt olvasok, bár igaz, annak nem sok realitása van, hogy egy nő csak úgy bujkálni tudjon egy évig, no de, legyen. És akkor beletörődtem, hogy ez ilyen, egy ilyen kálvária, és akkor a nő a végén vagy meghal, vagy süllyedni tovább már nincs hová neki, és akkor ott marad, vagy pedig visszatér. Az egész könyvhöz méltóan ezeket tartottam reális megoldásnak. Ehelyett - visszatér ugyan Párizsba - az író beint egy nagyot, kénye-kedve szerint, és az egész történetet értelmetleníti, a realitást áthúzza egy annak teljesen irreális megoldásával. Az ilyenért pipa vagyok, szeretem, ha jól van megoldva valami, mondjuk ne azzal, hogy kivégezzük a főhőst, találjunk már ki valami frapértelem felmagasztaltatása" címmel tart előadást Weissmahr Béla egyetemi tanár. Heller Ágnes akadémikus, egyetemi tanár március 5-i előadásának címe: Holocaust! Megbocsátás? Megbékélés? - lehetséges? Tóth Dámján ferences testvér, történész „A magát fölmagasztaló értelem, a gőg csődje: Felvilágosodás(?) és ami utána következik" címmel tart előadást március 19-én. „A családban élő, és a kolostorban élő ferencesek miként segíthetik egymást hivatásukban?" A feltett kérdésre Németh Béla és neje, a Ferences Világi Rend tagjai, valamint Hegyi Bálint ferences testvér válaszol március 26-án. A Franciaországból érkező Náray Fepánsat. De ne ezt! Aztán telt s múlt az idő, percek, és kezdtem ráérezni, miről is van itt szó. Nem a blöffről! Hanem inkább annak teljes átélhétőségéről, hogy valójában milyenek is ezek a realista történetek. Hogy az írásban mennyi sansza van a realitásnak. Semmi. Beleéljük magunkat egy elgondolt realitásba, és akkor kiderül, hogy az nem volt igaz. Alapvetően tehát az úgynevezett realitás relativizálásáról van itt szó, a kőkemény valóság esetlegességéről, hadd ne mondjam, a realitások hazugságfokáról. Illetve arról, hogy a való életben is realitásnak megélt dolgok mennyire iszamós talajon állnak, s főként, ha ezt a realitást a nyelv, a beszéd teremti (lásd: akár politika). És akkor egyre nagyobb becsben tartanám a szerzőt, aki képes volt hosszú oldalakat írni, hinteni, csak azért, hogy a végén, mint - megfordítva - egy önleleplező illuzionista, néhány mondattal adja meg a lényegit. Bár, teszem fel, lehet, hogy csak önvédelemből értelmeztem így a regényt, csöppet sem biztos, hogy nem az írói slendriánság alappéldáját olvastam, de ez már az én dolgom, a megértés magánügye. Viszont ha akkor ott mégis beleállítom a könyvet a falba, nem történt volna más, mint az irreális regényvég irreális folytatása a realitásban. Podmaniczky Szilárd renc Mária klarissza nővér, novícia magisztra, és Papp Tihamér nagyszőlősi ferences testvér, misszióvezető Kláráról és Ferencről, az „egymástól tanulnak Istenről" témakörében beszélgetnek április 2-án. Egy héttel később, április 9-én „Csak a víz-tiszta szív mentheti meg vizeink, a természet tisztaságát" címmel Pekete András, a Szentendrei Ferences Gimnázium igazgatója tart előadást. A naptestvér énekéről, mint Assisi Szent Ferenc evangéliumáról elmélkedik Barsi Balázs ferences testvér, gvardián április 30án. „Élet a remény öröméről. A Róm. 5,1-11; 8, 1838 magyarázata" címmel május 7-én Roska Péter főiskolai tanár tart előadást. Gyenes Kálmán: Fekete-fehér Berecz András, Vasadi Péter, Heller Ágnes Ferences esték