Délmagyarország, 2001. február (91. évfolyam, 27-50. szám)

2001-02-17 / 41. szám

Tito szerepe a jugoszláv felbomlásban A restaurátor két hétig várt a napsugarakra Európa eredetiséget kér tőlünk Vasutasokról akartam írni, és hajszál híján vakvágányra futottam. Azzal az emberrel akartam kerülni egyet, aki augusztus utolsó vasárnapján „vitte" a tehervonat gépét. Máig érthetetlen baleset történt Fehér-tó tövében. Papp Jánost kértem a közvetítő szerepre, de fájdalmas hírrel szolgált: annyira megrázta lelkileg a baleset, arra kér általa. ne faggassam. Erőszakkal az Isten nyakára se szeretnék menni, a vele való találkozást is elhagynám, de ilyen becsületes embert keresek éppen! Akinek akkora lelke van. hogy belerokkanni is képes. Egy héten át csörgettem telefonját, mindig a lehallgató készüléke kapcsolt be. Ha nem megy, ne eróltessük. Ha vallom, hogy se fizetésért, se szívességből nem ártanék senkinek, legyen érvényes ide is. Sokszor írtam már róluk. Napjainkban halnak emberek sorozatos balesetekben, nekünk kell megkeresnünk az elhárító megoldásokat. Ha csak egy maradna életben minden megírt cikkem után, hálás lennék az ábécének, hogy megtanulhattam. „Sínművészetit" végeztek Makra Györgyöt utalta ki a véletlen szerencse, amikor engedélyt kaptam a mozdonyon utazásra, ó volt a Szegedről Félegyházára induló vonat masinisztája. Lengyel Zoltán viszont idáig vezette, a meleg-csákányváltás kettejük között történt. Meglepődve kérdezte Zoltán: - És mit akar megtudni? - A bablevest szereti jobban, vagy a mákos tésztát? Azonnal kiérezte jámbor szándékomat, elmosolyintotta magát. - Miért mozdonyvezető akart lenni? - Engem még a füstösgőzös vett le a lábamról. Időközben a mérnöki pálya is megcsapott, de anyagi lehetőségeink elnehezültek. Érettségi után nagyvasúti vontató és vontatott járművezető maradtam. - Erre viszont tudok mondani valamit. A fogadalmi templomot se akarja lebontani senki csak azért, mert hangosan üt az órája. Ezt is meg lehet szokni. Megint ott vagyunk azonban az elején: ha csak egyetlen embert azért nem gázol el a mozdony, akár száz év alatt is, mert a dudaszó figyelmeztette, én is azt mondom, maradjon. - Koszorú van a nyári baleset helyén. - Sajnos, tele van már a vasút melléke. Csak egy döglött kutyát látunk a sínek mellett. A józan ész azt mondatja velünk, oktalan állat, miért ment oda. A kutyaész másként jár. Személyfordások vagyunk, Őszeszéken is megállunk. A menetrendben jól van írva, de a tábla a százéves hibával, az elsó szótagban még mindig dupla sz-szel. - Odabentről nem látszik, de tessék megkapaszkodni: mostanáig nekem se tűnt föl. Az „odabent" gyöngéd célzás a följebb valókra. - Egy időben a Makóról Vásárhelyre vivó szárnyvonalon a menetrendben egyszer csak előugrott a Budapest -Keleti pályaudvar. Hogyan került oda? Heccból? A menetrend nem heccre termett. Tévedésből? Számítógépes átok? Eddig jutottunk, Kisteleknél hálásan megköszöntük, hogy elviselt bennünket. Előtte megkérdezem még, álmosodott-e már el menet közben? Van-e például kávé a termoszban? - Sokkal jobb, ha lehúzom az ablakot, és kidugom a fejemet. A szél kicsapja az álmosságot. Indulás elótt fölhúzta a „fekete doboz" ketyegőjét. Biztosra veszem, semmi rendellenességet nem jegyzett föl. A fekete dobozról jut viszont eszembe, ha rám bíznák, minden indulás előtt bemondanám az utazók füle hallatára, ki vezeti a mozdonyt. Ahogy a repülőnél is bemondják a pilóta nevét. Pedig ott, állítólag, kevesebb a baleset. Ha együtt vagyunk jóban-rosszban, legalább tudjunk egymásról. Horváth Dezső tefánici RIPORT • KULTÚRA • TUDOMÁNY • ÉLETMÓD Itt egyszer lehet tévedni, de örökre... Szemed a pályám legyen! - Mit adna az olyan embereknek, akik Pörbölynél akkumulátort loptak ki a jelzőből, Csengelénél pedig rézhuzalt gyűjtöttek a biztosító berendezésből? - Ők is emberek, ezt mondatná velem a megbocsátó igyekezet, de mert emberek halálát okozzák, nagyon megbüntetném őket. - Ha ide állítanám óket maguk mellé tíz évre, hadd lássák a veszélyt? - Minket büntetne vele. Nekiszegeztem Gyurkának azt a kérdést, amivel a megroppant mozdonyvezetőnél is kezdtem volna: - Vágott már csirkét? - Még nem. - Ölt már disznót? - Még azt se. Nem biztos, hogy ennyi elég az alkalmassági vizsgához. Kapcsolt azonnal mindkettő: - Tessék csak jól belegondolni! Eljut valaki pályája végéig komoly baj nélkül, és nyugdíj elótt szalad be a madzag. Pszichikailag tette tönkre. - Gyurka, maga mit végzett? - Sínművészetire jártam én is. Évfolyamtársak voltunk Zolival. Pusztán rutinból? Sínművészeti? Már ezért a szóért érdemes volt fölkapaszkodnom a vezetőállásba. - Most mindent lehet. Mit változtatnának akár a vasútnál, akár a közútnál, hogy kevesebb húsdaráló legyen? - Ennél nehezebbet nem is kérdezhetne. Nálunk kéthavonta oktatás van. Arról beszélünk, amit tudnunk kell. Pedig mi már álmunkban is tudnánk mozdonyt vezetni. Hasonlót hoznék be a sofőröknek is, meg a sofőrködöknek is. Pusztán rutinból nem lehet vezetni. - Amikor a félkarú sorompók visszahozását emlegetMakra György úton, a V43-as mozdonyon. (Fotó: Gyenes Kálmán) tem, még a pokol legfenekére kívántak. - Időközben, úgy látszik, belátták, a fénysorompó nem elég. Ahol busz is jár, ott már újra vannak félsorompók is. Ráadásul a villogó fehér lámpa magyar specialitás. A készítők szerint azt jelenti csak, hogy működik a berendezés, és nem ad automatikusan szabad utat, de majdnem mindenki annak érti. Sajnos, akkor is villogott már fehér, amikor más is volt a sínen, de keresztben rajta. Ha csak egy embert vezet is félre, már nem szabadna meghagyni. Külföldön villog a piros, mint a macska szeme, amikor jön a vonat, és semmit nem jelez, ha nem jön. Szerintünk az a jobb. De a KRESZ-ben meghagynánk, hogy akkor is kötelező körülnézni. Ahol kereszteződés van, ott életveszély van! - És nagyobb bádogra szerelik odakint a két pirosat. Jobban föltűnik, ha távolabbról ugrál. - Ezt is kezdik belátni végre. Mindig a miniatűr változattal kezdjük. A bicikli hátsó pirosa is akkora volt valamikor, mint a gombostű gombja, ma már villogót hoztak divatba. Egyelőre a körforgalom táblája is parányi, mintha palacsintasütőnek szánták volna. Azért is rimánkodtam, a villanyrendőr pirosa is legyen akkora, mint a lenyugvó nap. A tilos mindig nagy legyen. Emberéletet nyerhetünk vele. Kezdik már nagyobbra szabni. - Döcögtetőért is könyörögtem. - Nagyon beválik az is. Nem igaz, hogy a hitvány aszfaltba nyomott barázdák is megteszik ugyanazt. Aki elfáradt, aki belemerevedik a vezetésbe, azt a ritmikus rázkódás rázza föl jobban. - Az autósok tiltakoznak ellene. Tönkreteszi a lengéscsillapítót. - Én is vezetek kocsit. Ha betartom az ott megengedett sebességet, nem teszi tönkre. Vegyük észre, emberek, itt életről és halálról van szó! Ez nem játék! Itt egyszer lehet tévedni, de örökre! Ahogy az , akkumulátor kilopása se olyan, mint amikor kiveszem a kiflit a barátom zsebéből. Ki vezeti a mozdonyt? Fél hét van, elindulunk végre. Megint megüti a fülemet valami: - Személyfordások vagyunk. - Az mi? - A forda? Fordulószolgálat. - Álmodtak már arról, hogy mozdonyt vezetnek? - Elsó években igen. Tizenkét esztendeje tengelyen vagyunk, már nem nagyon. Aki viszont gázolt már, annak biztosan előjön rémálmában is. Ettől is ments meg, Uram, minket! - A gőzmozdonyhoz képest? - Esküszöm, Európa talán leggyöngébb mozdonyai a mieink. Gerinc, derék itt is előjön. A közbeváltó gépen a füldugó is. Mindig itt van a zsebemben. Ismétlésként vesszük át útközben mindazt, amit már a Truman-gózös idején megtanultam. A dudafát például, amit lármafának is, fütytyentőnek is mondanak. Be is tarjuk mindet. - Előírja a szabályzat, pedig nem sok értelme van már. A fénysorompónak, a félsorompónak és az András-keresztnek elégnek kéne lennie. - Egyik barátom panaszkodott. Alsóvárosra költözött, és nem tud aludni a rendszeres éjszakai dudaszó miatt. Zelei Miklós A mindent elszed malmo€ska V

olt. hol nem volt. még az Óperenciás-tengeren is innen, ahol a kurta farkú kis Túr siet beléd, volt egy szegény ember. Ennek a szegény embernek annyi gyereke lehetett volna, mint a rosta lika, még eggyel több is, de időben elkapartatták mindet. Volt így egy használt Trabantocskája, ippeg csak akkorka. hogy ki se látszott a kerekecskéi verte porból, mögéje meg egy kis utánfutó csinálva magad, s azzal járta a szegény ember az erdőt, gyűjtögette az eldobált akkumulátorokat a feldolgozónak. Amint ott szedeget, magányosan reciklál. még üres üveget. egész konzervet is talált, hát mit látnak szemei! Egy szép tisztáson játszadozik két szép gyermek, egy fiú és egy leányka. Odamegy a gyermekekhez, szóba ereszkedik veliik, s megtudja tőlük, hogy a leányka napjötti Berlin tanácselnökének lánya, a fiú pedig napmenti Berlin polgármesterénekfia. Mert úgy tudjátok meg, hogy éppen azon a tisztáson volt a határa a napjötti és a napmenti országnak. Drótokat szögeltek, szögeket drótoztak egymáshoz ott a népek, s a napjötti leányka nem mert nekirohanni a csengőbongó ércgyepűnek, hiába integet napmentén a fiú. De a szegény ember megörült a sok nyaláb vasnak! A drótokból kihúzkodta a szögeket, a szögekhői kiráncigálta a drótokat. és az egészet elvitte a méhbe, az árából meg jól berúgott. Dehogy gondolta, hogy a méhtelepről a sok drótot meg szöget rögvest viszik is tovább, s mindjárt a kertje végében fogják újraállítani, hogy még az édes öccse se futhasson át hozzá egy kis garatöhlögetésre. Amikor kijózanodott a szegény ember, látta, hogy az árokban hever. Fölült, széjjelnézett. Réti nyúlpaszuka. vörösbegy, ártéri poszmó sárga leveleit söpörte a szél. Csuda egy kopárság volt körülötte! Még a kis bors Trabantocskát is kifogták az utánfutóból! Biztos aszitték, hogy a napjötti leány után maradt, bucsálódott a szegény ember, aztán befogta magát az utánfutó elé, és hazahúzta nagy kínlódva a mérgezett hulladékát. Még a biztosítótűk is mind eltűntek a háztól a sok kitűző miatt! Meg ne halljam még egyszer a demokratákat, ordított otthon a felesége. A szegény ember meg csak vigasztalta, hogy akinek semmije sincs, az semmit se veszíthet, de az értelmes beszéd nem fogott az asszonyon. Se pénz, se poszmó* Felüti a fejünket egy behajtás, hogy csak úgy koppan. Mi lesz akkor? Elege lett a szegény embernek a sok ordításból, felindult, neki napmentinek, ment a nádszálszép világkisasszony udvarába. Mégis ő, a szegény ember segítette férjhez, így okoskodott. Áldott szerencséjére, nem messze lakott az ifjú pár. Bement a szegény ember az udvarra. ott játszott a napmenti fiú meg a napjötti leány, de mihelyt meglátták, kézen fogták azon nyomban, és vezették fel a departmentbe, mintha rögtön tudták volna, miért jött. Tudták is! A maimocskát kérje, bácsi, mondta neki a napmenti fiú meg a napjötti leány. Ilyen időkben, amikor kulcsévre kulcsév következik, az kelI az olyan szegény .embernek, mint maga! Nem felejtette el a szegény ember a jó tanácsot, pedig hétszer is fejbe rúgták, mire fölért. Na, ott is volt az asztalon a maimocska. Itt írd alá, ott írd alá, mondták a szegény embernek, amikor a maimocskát végre odadták neki. Mert nagyon úgy tettek, mintha nem akarnák adni. Úgy-e, gondolta magában a szegény ember, csak nem gyerekjáték lesz ez, ha olyan nehéz szívvel adták ide. Hóna alá fogta a maimocskát, sietett hazafelé, hogy a lukas Adidas alig érte a földet. Amint nagy sebesen igyekezett, egyszer csak azt látja, hogy valami rettentő nagy feketeség közeledik feléje. Csak jött, csak jött, s hát mi volt az?! Egy éktelen nagy fekete kalap, alatta egy ember, de alig tudott lépegetni, úgy el volt gyöngülve, mint az őszi légy. A nagy kalapú ember enni kért. Egy falás száraz kenyerem van még, mondta a szegény ember, telepedjünk le! Helyet foglaltak két használt gumiabroncson az út szélén, a nagy kalapú ember maga mellé tette a kalapját, nézett, ugrált a gigája, a szegény ember meg előhúzta a zsebéből a falás száraz kenyeret, de mielőtt kettétörte volna, a maimocska járni kezdett, hörgött, zakatolt, és hamm, bekapta mind az egészet. Beleharapott még a nagy kalapú ember csuklójába is, ahogy az utánakapott a kenyérnek. Úgy megijedt ettől a nagy kalapú ember, hogy elfelejtette a gyengeséget, talpra szökkent, és uccu, olyan sprintet vágott ki, mintha még kalóriapénzt is kapott volna. Még a nagy kalapot meg a botját is otthagyta. A maimocska leállt és boldogon mosolygott a gazdájára. A szegény ember nézte, nézte, miképpen hízik a maimocska. aztán úgy gondolta, hogy inkább megszabadul tőle. Az útszélen felejti! A nagy kalapot bánatosan a fejébe csapta, ha már ott maradt gazdátlanul, vette a botot is, és inalt volna csendeskén tovább, de a mai mocska nagyot ugrott, és hopp, befészkelte magát a szegény ember hóna alá. Gyerünk, édes gazdám, ordította a maimocska, és beledöfött a szegény ember oldalába. Amint közeledett a háza felé, a szegény embert majd fölvetette a bánat és keserűség. Csodamalma van. de micsoda malom az, aj-baj! Am hiába sóhajtozott, mert a maimocskát nem tudta letenni, csak már odahaza, ahogy befordult a konyhába. Hát ezt hozta kegyelmed, játékszert, méltatlankodott az asszony. Pedig mára csak a tegnapi leves zacskóját tudtam megfőzni. Meghallotta a maimocska a fedő csörömpölését. nekiugrott a levesnek, fazekastul fölfalta, s megint hízott egy kicsit. M

ost már az asszony is látta, hogy nem játékszer az. Fogta a nyújtófát, és nekiugrott a maimocskának, hogy agyoncsapja. De több se kellett a botnak, kitépte magát a szegény ember szorításából, a feleség hátára ugrott, és püfölte a berlinert, hogy csak úgy porzott. Jaj, jaj! Aztán a szegény ember fejét potyolta. Leverte róla még a nagy kalapot is, hajadonfőtt menekült ki a szegény ember a házából, nyomában a feleség sikoltozott, a kalap meg kigurult az udvarra, beirányította magát, és piff! puff! paff! bumm! lőni kezdett a szegény ember meg a szegény asz-szony után. A maimocska meg csak hízott odabent a házban. Es amikor a szegény ember meg a felesége hátra mert nézni, már csak azt látták, ahogy feszíti szét belülről a falakat.