Délmagyarország, 2001. február (91. évfolyam, 27-50. szám)

2001-02-14 / 38. szám

6 KITEKINTŐ SZERDA, 2001. FEBRUÁR 14. Az almafák állva halnak meg! Répa kerül a helyükre..• Megcsonkolva... Szabó Mihályék gyümölcsösének bevégeztetett. (Fotó: Gyenes Kálmán) Kedves Környékbéliek! ri ejetlenség-e megcsonkolt almafa láttán fejetlenM ségrffl beszélni? A fejetlenség fogalmát olyankor szoktuk behozni beszédünkbe, ha valami kapkodással, irányító elme hiányában, vezető nélkül alakul olyanná, amilyenné alakul. Ha fejetlenül mennek a dolgaink... Ugyanakkor, ha nagyon erőltetjük, a szó szoros érteiméhen is vesztheti fejét az almafa. Akkor, amikor koronájától fosztják. Lenyakazzák ágait, fűrész vagy fejsze csapta csonkok maradnak a törzsön. A szóba hozott két fejetlenség egybe is eshet. Mint mostanában egyre gyakrabban látni, nyilván a kedves környékbéliek is tapasztalták: ereje teljében termő gyümölcsösök bitangolnak el ilymódon. Előbb csak metszetlenek, gondozatlanok maradnak, aztán ,Jejüket vesztik", s kerülnek tűzre jóesetben vagy eszi azokat az enyészet időtlen időkig. Gondoltak már arra, hogyan fogalmazzuk meg azt az állapotot, amikor elkeseredettségében ragad fejszét a gazda, s annak esik haraggal, vagy beletörődéssel, ami szívének csücske volt. Amit nehéz munkával a maga örömére alkotott. És, hogy ezt mások fejetlensége miatt kell tennie? Az uralkodó elmék nemtörődömsége, hozá nem értése miatt? Gondolom, Önök sincsenek még mind hozzászokva az olyan fejetlenséghez, aminek következtében működő gépezetet muszáj tönkretenni, vagy jól termő gyümölcsfákat kell kiszaggatni. Szomorú ilyesmiről hallani, látni még szomorúbb. V

alakik, valamit nagyon elbaltáztak mifelénk, ha a munkája gyümölcséből élő ember azért retteg, hogy hő gyümölcse lesz a munkájának és emiatt ki kell baltáznia maga melltíl az életét tápláló gyümölcsöst. (Na, ezt most jól odamondtam!) Mert, aki termő fáit kiszedni kényszerül, az már nagyon elkeseredett. Oldalunkon most azok szólalnak meg, akik igencsak távol állnak a fakiszedő döntések törvényi meghozatalától, de közel a saját gyümölcsösükhöz. Olyan emberekről, akikben a legnehezebb időkben is él a remény, a szebbre, a jobbra. Köszönti kedves mindnyájukat: ti^jerT A barackszemző boldogtalan ember Koza József tősgyökeres domaszéki, de ilyen nehéz időkre nem emlékszik. (Fotó: Gyenes Kálmán) Aki csak látta, megcsodálta. Szegedről haladva az ötös úton, Balástya és Kistelek között balra, az egyik tanya és a betonút között, jóideje díszlett egy gyönyörű almáskert. Egy kéz munkájáról, szépet szerető gondolkodásról árulkodtak a formás fakompoziciók. Nemrégiben csúf esett beléjük. Koronájukat vesztették, tuskóikat megszaggatták. Tűzoltókocsik robajlunuk Kisteleknek. Szirénás hangjukra Szabó Mihály abbaRöszkének veszszük az irányt. A földút a ládányi határ gyümölcsöséhez visz bennünket. Sándorék birtoka kerítéssel körülvett. Balról az erdő domaszéki, arrébb a tanyák már röszkeiek. Mihály apa és fia, Rudolf ide hét éve 1860 barackfát ültetett, s tavaly 800zal toldották. így, mostanra 14 és fél holdas lett a ládányi barackos. A falu másik részéből, a sziksástói tanyából járnak át ide. Nyolc kilométeres az út. A homoktengeri barackos minden munkája a családra hárul. - Otthon, a tanya mellett is van barackosunk, volt egy hold szőlőnk is, de azt tavaly kiszedtük. „Nemborivó" ember vagyok, jött ez a rendelet, nem fogok írogatni, jelentgetni minden hónapban, hogy mennyi a borom, hova adom. Almával sohasem foglalkoztam, csak a barackkal - tudjuk meg Mihály gazdától, mielőtt a kerítéskaput kinyitnánk. A ládányi homok, ahová az új birtokot alapozták a téeszidőben hereföld volt. annak előtte meg szólót nevelt. Árverésen szerezte magának a Sándor család. merthogy az ősi birtokot, ahogy errefelé mondják: 59-ben beiábfásítótták. A barackossal kicsit pótolva lett a zákányszéki nagyapa négy és fél hold szőleje, amelyben hagyja az ásást. A lefejezett fának dől. Szusszan kicsinykét. Karnyi gyökerek halma már körötte. Lefelé emeletes a gödör, amely az almafacsonkot körbefogja; az alsó szint - lám lat a tuskó szívéhez. Szabó Mihály almafái jórészt már a holt almások birodalmát gazdagítják. Nincs értelme életben tartásuknak - mondja. Firtathatnánk okát, mondhatnánk, hogy kár értük. Negyven fa állt a szőlő soraiba ültetve Balástya és Kistelek között. Mutatósan metszéskor, virágzáskor, almapirkadáskor. - Még erősek, egészségesek - paskolja meg a törzs Mihály apjáék hárman - s ők, testvérként szintén hárman - sokat dolgoztak. A téeszföldek parcellázásával Rudolf és Erika is részhez jutott, így a sziksóstói Sándorék, (kiegészülve a vővel, Antóni Zoltánnal) csanem hatvan hold domaszéki föld gazdái lettek. Ahogy számoltuk, ennek jó harmada - barackos. Domaszéken a legnagyobb. (Zákányszéken többen, például Bókáék is ennél nagyobb gyümölcsössel bajlódnak). Megtudjuk, hogy a kisebbik része faként, a többi meg „szemről" lett ültetve, ami annyit jelent, hogy az augusztusban beszemzett (befűrészelt sebeit Mihály gazda. - Tavaly már szedtem ki belőlük. Szabóéktól elröppentek a gyerekek (igazán nem is értékelhették az ősi birtok kincsét), a permetezés drága, a gyümölcsládázás fárasztó és ahogy Szabó Mihály említi: - Az ósszel a szép alma kilójáért csupán 23 forintot adtak. Ültetésének idején egy kiló almáért fél vekni kenyeret számolhatott a piacoló. Ma öt kiló szép almát kell eladni, hogy legyen érte egy kenyér. A balástyai családnak - mikor fejszére, traktorkötélre ítélték a gyümölcsöst ojtott) barackágat 8-10 centis korában, a másik év tavaszán teszik a földjébe, megadott sorra és távolságra egymástól. Sándorék csepp csemeteszemei már anyányiak lettek. Bármennyire is szép, gondozott és igazán reménytkeltó ekkora birtoknak még a látványa is, véle, pillanatnyilag inkább a baj mutatkozik. Tavaly a fákon maradt a gyümölcs, nem lehetett túladni rajta. Még lébaracknak se vették. A fiatalabbik Sándor, az ifjúgazda Rudolf mondja: - Keveset eladtunk a dorozsmai piacon, a többivel a pesti nagybanit jártuk. Az I "" ' ' hfa M v * fi v >•- - V a bó termés tett be végleg! Annyi almájuk termett, s ráadásul Szabó gazdának közben a kórházzal is meg kellett barátkoznia, hogy Zsuzsa mama. bár jól beletanult a piacolás mesterségébe, nem látta értelmét az almás további fenntartásának. Ennek ellenére: nő a másik! Szabóék, akit etájon inkább Dudraiéknak ismernek, a régi gyümölcsös mellé már elültették az újat. (Kezdheti mutatni magát az ifialmás a tanyabejáró másik oldalán). A régiről halljuk: - Gyerek voltam, jó nyolcvan centire megfordítottuk a földjét. Egész télen első gyümölcstől az utolsóig, nekünk mindből terem. Sajnos, nem tud összekorbácsolódni olyan szövetkezet Domaszéken, a zákányszéki is bomlik, ahová árában át lehetne adni a barackot. Az volna a legjobb, ha idejönne érte a kamion. Erre a gazdák által régóta óhajtott kereskedésre még várni kell; a táblaszéli kupecoktól meg mentsen bennünket az Isten, de két vagon baracknál ez teljesen kizárt, úgyhogy marad a remény: egyszer majdcsak úgy lesz... Sándorék, mikor belevágtak az újbóli gazdálkodásba benne voltunk. Később, amikor már termett, a téesz elvitte, de visszaadták háztájiba. A szüleim elhaltak, rám maradt minden munka. Fiatalként mentem a fán, mint a majom. Fütyörésztem, ágról ágra jártam. Ha metszeni kellett, metszettem, ha permetezni, permeteztem. A ládázással, a piacolással se volt baj. Ötvenhat óta benne vagyok... - Mindig gazdálkodott? - Volt rendes munkahelyem! Szerelő voltam Szegeden, letettem a gépipariban az érettségit, dolgoztam Kisteleken, téeszben. - Itthon a könnyebb? - A magam ura vagyok. Most is, nekiálltam gépfűrésszel, a vastagabb ágakat földaraboltam, a gallyat bekévéztem. Ide álltam az utánfutóval, behordtam, összekazlaztam. - Az almafatörzset keresik a szobrászok is... - Kőműves barátom, a pusztaszeri Bagi Sanyi ajánlott egy asztalost, aki elviszi majd a faderekakat. A tuskót meg a fejet levágom, ad értük háromszor ennyi tűzre való fát. Miután ezt végigmondtuk, Dudrai (Szabó) Mihály kézbevette a fejszét. Odaodacsapott újólag a földjétől bontott gyökérnek, hogy onnét folytathassa az almafák sorsának bevégzését, ahonnét érkezésünkkor abbahagyta, s mi lássuk: az almafák állva halnak meg! Ha majd megszédíti, vagyishát: dönthetővé teszi mind, hozza a villásfogú kistraktort, kiemeli azokat tuskóstól a földből, a talajt utánuk elmunkálja - és sárgarépát ültet a helyükre. Majoros Tibor nem gondolták, hogy ezen a barackoson elgazdagodnak, de, hogy ne érje meg, arra egyáltalán nem gondoltak. A mélyszántást kivéve mindent maguk csináltak, büszkék, hogy egy fillér állami segítség nélkül. Ültetést, csemetepótlást, trágyázást, rotátorozást, a fakoronák alakítását, metszését, a permetezést, a szedést és mini hallottuk: a pesti piacolást is. Komoly helytállást kér a családtól a hatvanholdas birtok, s azon belül ez a rengeteg barackfa. Megtudtuk: egy hétéves fáról, fajtáját és minőségét illetően négy-öt rekesz gyümölcs szedhető; azokba hét-nyolc kiló fér; ki lehet számolni, ha öl barackot veszünk egy kilónak; 2500 fáról szemenként leszedni a termést, bizony: aprólékos, időölő munka. Es ha nincs piaca ennyi baracknak, akkor, bizony idegölő is. Sándorék (Mihály, Rudolf, Erika) kezdik az évet télen, mikor a nyulak munkáját kémlelik, s befejezik a következő télen, mikor már túl vannak a tavaszi vizességen, a nyári szárazságon - a trágyázáson, vesszőkaparáson, méregszóráson; a fák ágainak egyenkénti szemlézésén - majdhogynem a barackok megszámolásán is. Nemrégiben éppen száz kisfát kellett kihúzniuk, .s azok helyére az idén újakat ülteiniük, mert olyanokat tettek akaratuk ellenére a földbe amelyekről kiderült, hogy ha terem: eladhatatlan lesz. Hogy miért teszik? Lehet, hogy épp a legifjabb Dániel és Alexandra kedvéért... M. T. A valamikori boldog barackojtóember mostanában nagyon boldogtalan. Koza József saját maga mondotta ezt, s nemcsak annak kapcsán, hogy más fának eredt néhány általa becsülettel beszemezett barackág, mint gondolta, hanem éppen azért, mert még most is ott a pincéjében a tavalyi alma és pálinkának se főzetheti, mert megugrott a cefrefőzés ára. Olyan világot élünk - említette - amelyben a tisztességes munkának nincs becsülete. Hetvenharmadik életévét tapossa, és 1953 óta beszemzett jónéhány facsemetét, mondhatni, hogy a fél homokhátat ő látta el ültetni való kisfával Röszkétől - Csengeléig, de mostanra annyira elkeseredett, hogy a saját állományát mind „fölforgatta lábával az égnek". Szavaival: - Kidobáltam mind! Barackot, almát. (Mármint a fáit.) Föl a többinek a tetejére a 120 gyönyörű almafámat! Okát se titkolja, borzalmasan drágának találta a hozzájuk szükséges mérgeket, értelmetlennek a véle való munkát. Inkább puszta földnek hagyja, de pénzt nem költ rá. Pedig, mint mondotta, ha szükséges lenne, a koránál fogva még megvan az aktivitása az ültetésre, miután, akár becsukott szemmel is tudna még szemzeni. (Érte még pénz se kéne adnia...) Mert, mint mindnyájunk bólogatása közepette kimondta: mindene volt a gyümölcsös! Abban élt, annak a munkája nyugtatta. Emellett bennünket almaevőket is megemlített a dolgok ilyetén alakulásáért, hiszen, legtöbbünk már a multiboltokba jár, megvesz egy nagy almát drága pénzen, minthogy feleannyiért vinné a sokkal jobbat, sokkal zamatosabbat - a homoki gazdától. A gyümölcsoltó boldogtalan emberünk tősgyökös domaszékiként mondotta ezt. Értsünk belőle mindaddig, míg nem késő! Pászítsuk hozzá, hogy az egyházi Gyümölcsoltó Boldogasszony sohasem volt boldogtalan. A termékeny munka szentje volt. Igaz, nem a mi hatalmat sűrűn váltó világunkban... M. T. Ha a ládányi fák teremnek, a sziksóstói Sándor családnak már több mint 20 hold, szép barackos gondjával kell számolnia. (Fotó:Gyenes Kálmán) A maguk pénzén ültették! Sándorék Ladányban