Délmagyarország, 2001. február (91. évfolyam, 27-50. szám)

2001-02-10 / 35. szám

II. STEFÁNIA SZOMBAT, 2001. FEBRUÁR 10. Az oroszlános kútról Tóbiás Klára képzőművész az alábbiakban saját köztéri szobrával, a Klauzál téri oroszlános kúttal kapcsolatban fejti ki véleményét, reagálva Tóth Attila kritikájára (Délmagyarország jan. 27.). Tóth Attila művészeti író, a Szeged szobrai és muráliái című könyv szerzője, doktori értekezését a köztéri emlékművek történeti tudatformáló szerepéről irta. Lapunk Tóbiás Klára álláspontját tiszteletben tarva közli az írást, de változatlanul fenntartja jogát a művek autonóm bírálatára. Nekem nem az a feladatom, hogy frappáns írásokkal válaszolgassak az arra méltatlanoknak, a helyi lap hasábjain keresztül. Nem is tenném, ha nem sokalltam volna meg azt a hazugsághalmazt, amit a szobrom által vérig sértett, ellenséges tábor üzenget. Üzenget, mert ha megteheti, miért ne tegye? Hiszen ma ez a divat, mindenkit és mindent bemocskolni, s mint a vad kutyák, marakodni a koncon, s közben ujjal mutogatni egymásra. Az oroszlános kúttal kapcsolatosan Tóth Attila művészeti író rosszindulatú véleményével megpróbált tényszerűen hatni, miközben igazi fogalomzavarral nem a szobor, hanem írása folyamán végig ő küszködött. A kút medencéje az én tervem alapján készült, mégpedig pontosan úgy, ahogyan terveztem. S miközben valóban dicséret illeti az iparos munkát, mégiscsak az alkotóé a tett. Lechner Ödön épületeit csak mesteri fokon dolgozó iparos emberek tudták megépíteni, mégsem említik meg őket név szerint, csak az építészt, pedig nem ő keverte mesteri módon a maltert. A kifejezett rosszindulat már itt maradéktalanul tetten érhető. Tóth Attila tudniillik pontosan tudja azt, hogy a díszkút millenniumi pályanyertes alkotás, melynek az l:l-es gipsz modelljét szakzsűri találta alkalmasnak a megvalósításra, és a millenniumi támogatásra is egyben. így, ezt a pályamunkát zsűrizték, név szerint: Gremsperger Beatrix. a Millenniumi Kormánybiztosi hivatal megbízottja által delegált Pap Gábor Magyar Örökség-díjas művészettörténész, Pál Mihály szobrászművész. A főépítész úr és a főépítészi iroda megbízásából többen, a műemlékvédelmi hivatal részéről Széphegyi László igazgató úr, és még vagy tizenöten a városi hivatal részéről képviselték magukat a zsűrizésnél. A szakemberekkel egyetértésben, Szeged város közgyűlése nyilvánosan megszavazta e kút tervének megvalósulását. A második zsűri a Képzőés Iparművészeti lektorátus által delegált zsűri volt, melyet a lektorátus részéről az igazgatóhelyettes Prókai Gábor képviselt. Szakértők voltak: Janzer Frigyes és Lap is András szobrászművészek. A zsűrizésben Tóth Attila is részt vett. Mindannyian aláírták azt a jegyzőkönyvet, ami a munkámra vonatkozólag a következőket tartalmazza, és csakis ezt tartalmazza, idézem: „a Lektorátus a szakvélemény alapján megállapítja: mediterrán hangulatú, hatásos, dekoratív díszkút készült, mely motívumhasználatában a millennium megünnepléséhez is kapcsolódik". A továbbiakban a jegyzőkönyv jogosan kifogásolja a bronzöntők munkáját, de ők azt akkor még nem fejezték be. Nem sokkal ezután. irányításom alatt korrigálták hibájukat, és az országalma aranyozásával, ezen összetett munka befejeződött. Ne felejtsük el, hogy itt nem egyetlen szoborról van szó, hanem összetett, szerelési, gépészeti munkákat igénylő szoborkútról, s a különböző anyagok külső és belső formai illesztése többet igényel, komplikáltabb feladat, mint posztamensre helyezni egy bronz szobrot. További hazugság még, és politikai hangulatkeltés, hogy az országalmára az árpádsávos címer került volna. Az országalmát a mai magyar címer, vagy az eredetin is szereplő Anjou-címer díszítette volna, a terv szerint. A kompozíció azonban az elkészített tűzzománc- (mai magyar) címer elhelyezését, saját döntésem alapján, nem igényelte. Kérem a kedves szegedi lakosokat, menjenek el a szegedi Móra Ferenc múzeumba, és nézzék meg annak szépségesen rendezett, állandó kiállítását, a nagyszentmiklósi kincs másolatait, és olvassák el, az arról írottakat. Nézzék meg a szárnyas oroszlánokat, amelyeket őseink, edényeiken, örökül hagytak ránk. Múltunk ősi motívumrendszerében királyian gazdag hagyományra lelünk: ez az. amit munkámon keresztül láttatni akartam. Aki meg ezen gúnyolódik, az szíve szerint a Szent Koronát is a svájci sapka szintjére süllyesztené - mert már ilyet is hallottam. Abban viszont a művészeti író úrnak igaza van, hogy a kút oroszlánjai nem valami gyermekriogató vadállatok: az igazi hatalom szelíd, ettől lesz erőt sugárzó. Ugyan nem bikák, hanem oroszlánok állnak őrt az országalma alatt, ezért Tóth Attila a bikacsököt nem találhatja meg a szobron; de úgy gondolom, az állatok heréje, a sörénnyel együtt, egyértelműen az oroszlánok nemiségére utal. Talán olyan szobrokról írt a művészeti író úr, amelyeket nem tekintett meg kellő figyelemmel? A művészetre születni kell, a műkritikus viszont nem árt, ha művészettörténész. Kiss Beáta művészettörténész, a Nemzeti Galéria munkatársa, nem igényelte a látvány mellé a magyarázatomat, mint ahogyan a díszkútavató beszédet mondó, dr. Visy Zsolt helyettes államtitkár sem. Tóbiás Klára szobrászművész Nagy László: Prága Iskola és minőségbiztosítás A nevelés nehezen mérhető Torzra |z Tömörkényről Soós Aladár rajza a Szegedi Napló mellékletéből 1913-ból. (Apró Ferenc kutatása) Idegen szóval: karikatúra. A Szegedi Napló vasárnapi humoros mellékletében, a Hüvelyk Matyiban jelent meg 1913. március 2-án. Készítője S. A., azaz Soós, késóbb Sós Aladár (1887-1975), a Napló munkatársa, élete végén Budapest főépítésze. Lám, ilyent is adtunk a fóvárosnak. Sós kitűnó tollú újságíró volt: képzőművészeti kritikái, egy-egy szegedi szobrot, épületet bemutató írásai mindmáig értékállók. A Műegyetemen szerzett építész diplomát, egyidejűleg a Képzőművészeti Főiskolán az esti tanolyamon Ferenczy Károlynál alakrajzot tanult. Építészeti irodákban szerzett gyakorlat után került Szegedre. Dolgozott Magyar Edénél is, utána a MÁV igazgatóság fómérnöki stallumáig vitte. Tömörkényhez és Mórához hasonlón, főállása mellett végzett teljes értékű újságírói munkát. Pályaképének megírásával még adósok vagyunk. Lánya, Sós Júlia adatgazdag cikkben mutatta be édesapját a Kortársban (1965). Minden bizonnyal Sós Aladár írta a rajzot kísérő szöveget is. Mégpedig abból az alkalomból, hogy a pesti Nemzeti, majd a szegedi színház is bemutatta Tömörkény egyfölvonásosát, a Barlanglakókat. Az író ekkor pályája csúcsán állt, neve országosan ismert volt, egy-egy tárcáját nagy német lapok is közölték. Áradt felé a szeretet, a tisztelet. Sóstól idézek: „A szerzó. Sok ezer embernek gyönyörűséget szerző. Arcképe itt kissé marcona, haragszik, amiért lerajzolták... a szerzó szakadatlanul dolgozik. A kultúrpalotában, a boltban méri a tudás pántlikáját, otthon pedig, a kis Tisza-parti házban szerzi, szerzi egyre a gyönyörűséget. Ezért nevezte hát Tömörkény kedves tréfásan pántlikamérésnek - vigyázat: nem pálinkamérésnek! - a könyvtár és a múzeum együttesét, hiszen a látogatóknak ott mérték a tudás pántlikáját. Szép, hangulatos szavunk a pántlika, használta Móra is. Dolgos kezű, a családi szegénységgel küszködő édesanyjáról írta, hogy soha nem volt egy piros pántlikányi öröme... Sós Aladár azzal fejezte be sorait, hogy a sok ünneplés talán ráveszi Tömörkényt háromfölvonásos darab írására. Nem tette meg, mert mint mondta, a magyar paraszt egész életében nem beszél annyit... Apró Ferenc A közoktatási törvény szerint az iskoláknak nevelési programjuk mellett az intézmény minőségbiztosítási rendszerét is meg kell határozniuk. Farkas Olga közoktatási szakértő, főiskolai docense szerint a szervezetekre kitalált minőségbiztosítást aggályos a nevelési munkára is alkalmazni. - A nevelési program megalkotását és a minőségbiztosítási kötelezettséget ugyanaz a paragrafus követeli meg. Mindkettó a nevelés minőségét célozza, de eszközei különböznek. A nevelés alkotó jellegű, nincsenek követhető sémái. A legfontosabb, hogy a tanár érzékeny legyen a gyerekek iránt. A neveléstudomány a minőségjavulás reményében a tanárok szakmai tudásának növelését szorgalmazza. A minőségbiztosítási rendszer kiépítésekor is szerepet kap a rugalmasság, igazodás a helyi sajátosságokhoz, azonban működtetése - mint rendszeré - gyakran mechanikus. A minőségügyi szakma a minőség javulását az iskola, mint szervezet jobb működésében látja. - A minőségbiztosítás Nyugat-Európában a közoktatás területén is működik: van-e európai uniós ajánlás a témában? - Az Európai Unió ezt a kérdést a tagországok felelősségi körébe utalja. Ha a minóséget racionális-gazdasági oldalról értelmezzük, az oktatás mint a munkaerő „termelésének" sajátos ágazata válik fontossá, a cél tehát az iskola, mint versenyképes szervezet. Ha azonban a tanulók személyiségének fejlesztése az alapfeladat, akkor a társadalmi-kulturális irányzatot követik. A tehetség, a szakismeret kibontakoztatása a fejlesztésközpontű szemléletet kívánja meg. Ekképpen azt nézzük, hogy a tanuló önmagához képest mennyit fejlődött. zoktatási minőségfejlesztésére szánt pénzt közvetlenül az iskolákban lehetne felhasználni, mondjuk a tanárok képzésére. Eredményt hozna egy „szerepcsere" is, hiszen az iskolával szembeni követelmények megértésében sokat segít arra a kérdésre a válasz: én magam mit várok a saját gyerekem iskolájától? Szakértelmet, barátságos hangnemet, megértést, lelkesedést és lelkesítést? Ezeket várhatják a szülók tőlünk, tanároktól. Másfelől feltehető a kérdés: mit várnak a tanárjelöltek, a gyakorló pedagógusok a képzó- és továbbképző intézménytói? Hasznos lenne pedagógusokat megkérdezni, mit és hogyan tanítson a főiskola, egyetem, mire van szükségük, hogy felkészültebbeknek érezzék magukat. - Ha jól értem, ön több teendőt lát a nevelési munka területén, mint az iskolaszervezet ésszerűsítése terén... - Bárhonnan indulunk ki, elsósorban szakszerű nevelésre van szükség. Érzelmi ráhatás nélkül nem lehet nevelni. Ha a minőségbiztosítást nézzük, eljárási rendelkezéseket és munkautasításokat követünk, lefektetett szabályokhoz tartjuk magunkat. Ugyanakkor a viselkedéskultúrával foglalkozó szakemberek számos baj okát látják abban, hogy nem tartjuk be megegyezéseinket. Gondoljunk a közlekedési balesetek riasztó statisztikáira vagy a törvénysértések növekvő számára. De felhozhatjuk a háztartási gépek használati utasításait, vagy a munkahatáridők be nem tartását is. Ahhoz, hogy a minőségbiztosítás - e szabványos tevékenység - a hozzáfűzött reményeket beváltsa, elóbb a szabályok betartásának képességét kell kiépíteni. Ezek szerint így vagy úgy, a minőségjavulás kulcsfogalma a személyiségfejlesztés, a nevelés. A két irányzat ezen a ponton találkozik. Panek Sándor - Apropó verseny: a szegedi iskolák közt eléggé éles vetélkedés van a gyerekekért. Ezt kedvezőnek ítéli a minőség szempontjából? - A szegedi versenyszerű helyzet megélhetési kényszerből származik, hiszen azt az intézményt zárják be, ahol nincs kit tanítani. A nevelés szempontjából azonban az aggály nem gazdasági, hanem az, hogy a verseny akadályozza az iskolákat abban, hogy a gyerekek a belső lehetőségeiből többet megvalósítsanak. - Végső soron mi alapján ítélhető meg, hogy egy iskola jó munkát végez-e? - Nehéz a kérdés. Ha a cél a versenyképesség fokozása, az eredményesség attól függ, hogy a mennyiségi mutatók alapján fölállított rangskálán az iskola hol szerepel. Ha viszont a tanulók tudati, viselkedésbeli változása a cél, akkor a pedagógiai munka eredményét minőségi mutatókkal írjuk le. Amikor egy tanárnak sikerült elérnie, hogy a gyerekek köszönjenek. akkor ez nem mérhető a rangskálán. Minóségi mutatókkal viszont mérhető: egy falusi iskolában akár több eredmény érhetó el, mint egy fóvárosi gimnáziumban. Ha azonban az értékelés mennyiségi mutatók alapján történik, a nevelésben kitűnő iskola a ranghelyekben könnyen alul maradhat. - Mit gondol, az iskolák felkészültek-e a minőségbiztosítási munkára? - Az igazgatók körében még nem tudatosult, hogy a minőségbiztosítási eljárás a közoktatás számára nem a pedagógusmesterség megújulását, a nevelés javítását ígéri. A másik: az iskolák önerőből nem tudják fizetni a rendszer bevezetését, pályázati pénzhez pedig kevesen jutnak. - Amikor a tanári munka minőségéről beszélnek, a tanórára gondolnak, pedig az iskola még jópár feladatot ad a pedagógusnak... - Tény, hogy a tanárok többirányú elfoglaltsága akadályozza a minőségjavulást. Egy szegedi szakközépiskolában az egyik kolléganő így vélekedett: „Mennyiségben biztos, hogy a plafonon vagyok. Ennél többet képtelenség teljesíteni. A minóségben tudnék sokkal többet nyújtani, de akkor a mennyiséget kellene csökkenteni." A pedagógusok arról számolnak be, hogy naponta átlagosan hét különféle feladatuk van. Ezekből csak egy a felkészülés és a tanítási órák vezetése. A felgyorsult élettempó sodrásában a tartalmi munkáról óhatlanul könynyebben lemondunk a formai megoldások javára. - Ön hogyan javítana a közoktatás minőségén? - Hasznos lenne, ha a kőFarkas Olga: „Egy falusi iskolában akár több eredmény érhető el, mint egy fővárosi gimnáziumban." (Fotó: Miskolczi Róbert)