Délmagyarország, 2001. február (91. évfolyam, 27-50. szám)

2001-02-10 / 35. szám

tefánia A minőséghez be kell tartani megegyezéseinket. • Tömörkény arcképe kissé marcona, haragszik, amiért lerajzolták... • Ruszofóbiából felszámolták a félévszázados orosz piacot. ,,Pozitív érzés és nyitottság" Visszaállamosított filmgyártás? A renitens logó kitűzése. Háttérben a kincstári plakát. (MTI Telefotó: Sándor Katalin) A 32. Magyar Filmszemle játékfilmzsűrijének fődíját Tarr Béla Werckmeister harmóniák című alkotása kapta. A dokumentumfilmes fődíjat Csillag Ádámnak ítélték Mostohák című filmjéért. A rendezői díjat Sopsits Árpád a Torzók és Mohi Sándor az Ahogy az isten elrendeli - Olga című filmjéért vehette át. Első filmes rendezői díjban Hajdú Szabolcs részesült, aki Macerás ügyek című filmjével mutatkozott be a szemlén. Első filmes díjat kapott Incze Ágnes (I love Budapest) és Török Ferenc (Moszkva tér). Az operatőri díjat Pohárnok Gergely vehette át az I love Budapest és a Díjak Szortírozott levelek című filmek fényképezéséért. A kísérleti filmek kategóriájában Fliegauf Benedek Beszélő fejek című alkotása győzött, míg a kisjátékfilmek kategóriájában Mundruczó Kornél AFTA című munkája nyerte el leginkább a zsűri tetszését. Kiosztották a legjobb férfi és női színésznek járó díjat, amelyet Hollósi Frigyes (Feri és az édes élet), illetve Börcsök Erika (Paszport) nyert el. A legjobb férfi epizódszereplő Mácsai Pál (Torzók), míg a legjobb női epizódszerepet Pápai Erzsi (Moszkva tér) alakította. A legjobb vágásért járó Aranyolló-díjat Lemhényi Réka vehette át a Macerás ügyek vágásáért. A Mikrofon-díjat, amelyet a legjobb hangmérnöknek ítélnek, ezúttal Márkus Tamás kapta a Vakvagányok című film vágásáért. A legígéretesebb ifjú tehetség. Hámori Gabriella egymillió forint értékű médiatámogatást kapott a Joy magazintól az I love Budapest című filmben nyújlott alakításáért. A zsűri értékelése szerint a legjobb forgatókönyv a Feri és az édes élet című filmhez készült, amelyet öten írtak: Czabán György, Para-Kovács Imre, Buglya Sándor, Győri Csilla és Pálos György. Véget ért a 32. Magyar Filmszemle. Ezeken a hasábokon foglalkozhatnánk a fődíjas Werckmeister harmóniák című filmmel, Tarr Béla alkotásával. Méltathatnánk a rendezó érdemeit, aki a kritikusok szerint eddigi legszemélyesebb filmjével állt elő. Vagy felhívhatnánk a figyelmet egy igazán tehetséges új generáció képviselőire, akik elsó filmjeikkel jelentkeztek a fesztiválon; a szerelmi háromszögtörténetet feldolgozó Hajdú Szabolcsra, az 1989-es év szubjektív történelmét elénk táró Török Ferencre, vagy az emberek közötti apró kapcsolatokról filmet készítő Incze Ágnesre. Szentelhetnénk még egy apró megjegyzést Szóké Ándrás alkotásának és a benne - nem túlságosan nagy átütőerővel - cigányvajdát alakító Fábry Sándornak. Mindez együtt érdekes is. művészileg is rendben van, s az sem mellékes, hogy a filmek egyike-másika közönségsiker volt. A 32. Magyar Filmszemle mégsem a bemutatott alkotások miatt vonul be a szemlék történetébe. „Nem tudok filmet csinálni" „Megírtuk aztán a forgatókönyvet. beadtuk az akkori Társulás Stúdióba, ott elfogadták. és rá egy hétre bezárták a stúdiót. Ezt követően megaláztatások sorozatát kellett elszenvednünk, amíg a forgatókönyvvel házaltunk a különböző stúdiókban, mert nem érték be azzal, hogy azt mondják, ez nekik nem kell, hanem végig kellett hallgatnunk a véleményüket, ami elég durva volt. Volt olyan stúdióvezetó, például Babarczy László, aki közölte, hogy én nem is tudok filmet csinálni, jobban tenném, ha elhagynám a pályát" - nyilatkozta egyik hetilapunk legfrissebb számában Tarr Béla filmrendező, aki pedig nem akármilyen filmre igyekezett összekalapozni a pénzt. Alkotása, a Werckmeister harmóniák kapta a 32. Magyar Filmszemle játékfilmzsűrijének fődíját. Nem nehéz rájönni: valami nincs rendben a magyar filmfinanszírozás körül. A rendszerváltozás utáni kormányok eddig nem szándékozták pénzért megvásárolni a rendezői függetlenséget. Nem mintha bármely hatalom különösebben tisztelné az alkotói szuverenitást, leginkább azért, mert nem jutott eszükbe. Vagy ha mégis, akkor a költségvetési keret nem tette számukra lehetővé az ötlet megvalósulását. De ne szaladjunk ennyire előre. Sokáig úgy tűnt, pénz híján, meg se rendezik az idei filmszemlét. Ez némelyekből akár egy megkönnyebbült sóhajt is kiválthatott volna, emlékezve az elmúlt évek egy-egy zajos botrányára. A két évvel ezelőtti szemlén például három kategóriában nem osztottak ki fődíjat és nem jutalmazták a legjobb első filmes rendezőt sem. Akkor a filmes szakma a kulturális tárcával együtt háborodott fel és értetlenkedett, de mára ez az egység a múlté. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és a tűzijátékok fényében sütkérező Országimázs Központ az utolsó pillanatban adott 70 millió forintot a filmfesztivál megrendezésére. Igaz, gondoskodtak arról, ne lehessen őket önzetlenséggel vádolni: a lebonyolításba bevonták a vezető kormánypárt házi PR-cégét, a Happy End Kft.-t, amely a szó szoros értelmében igyekezett markánsan megváltoztatni a szemle arculatát. Szárnyas ember és Fidesz-jelvény Elsó intézkedésükkel a filmfesztivál eredeti lógóját, Bagossy Levente alkotását (egy embert, akinek szárnyai filmtekercsből vannak kivágva), a „pozitív érzés és a nyitottság" hiányára hivatkozva elutasították. Helyette egy számítógépes grafikával készült, narancssárgában úszó női arcot favorizáltak, ettől azonban a filmesek lettek negatívok és zártak. A Bagossy-logót kitűzőként hordák a renitensek, valahogy úgy, ahogy a kopott farmerdzsekin a Fidesz-jelvényt volt szokás viselni nyolcvankilencben. Abban az évben amiről egyébként Török Ferenc készített remek filmet, felidézve a nyugat-majmoló vadkapitalizmus hajnalának ma már nevetséges világát. Azóta tizenkét év telt. Túl vagyunk taxisblokádon. Bokros-csomagon, Torgyánon. Kapitalizmusunk kezd mind EU-konfortabbá válni, melybe az is belefér, hogy a Filmközpont Rt. döntsön a támogatandó alkotásokról, átadva helyét a jelenlegi támogatási rendszernek, amely szintén nem működött. A visszaállamosítással az új szervezet a kultuszminiszter felügyelete alá tartozó tartós állami tulajdonú társaságok sorát gyarapítaná, vagyis az állam lenne a filmalkotások kizárólagos megrendelője. Ennek riasztó jeleit máris érzékelni: a tervek szerint kétmilliárdért készülne operafilm Bánk bánról, míg 1,8 milliárdért Széchenyi Istvánról. Az igyekezet akár dicséretes is lehetne, különösen a néhány évvel ezelőtt bemutatott Koltay-féle Honfoglalás ismeretében. Az új haza birtokba vételét hozzávetőleg tizenöt lovassal oldották meg a gyermeteg technikával felvett filmben úgy, hogy ebben a nem túl nagy számban az ellenséges besenyő had, valamint a szláv népek tengere is benne foglaltatott. A milliárdok mégis túlzóak, ha tudjuk: Magyarországon egy 300 millió forintból készült film kifejezetten magas költségvetésűnek számít. És akkor arról még nem ejtettünk szót arról, mi lesz, ha Bereményi Géza filmrendező az életének a döblingi elmegyógyintézet magányában önkezével véget vető Széchenyiről nem tud kellően „pozitív érzést és nyitottságot" sugalló filmet készíteni. A cechet az állam állja A Széchenyiről és Bánk bánról szóló film alighanem benne lesz abban az évi két alkotásban, amelyet a Részvénytársaság pályázat nélkül is támogathat. Ebben az esetben az egész cechet az állam állja, míg a pályázatok nyertesei a film költségvetésének ötven százalékát kapják meg, így továbbra is marad a házalás a forgatókönyvekkel. Amelyek jó lesz, ha „pozitív érzést és nyitottságot" sugallnak majd a jövőben. Egy rosszkedvű országban mégsem lehet kapitalizmust építeni. Töth-Sxenesi Attila O

ktatott engem Schriwanek bácsi mindenféléről, elmondta akár a titkos női ügyeket is. amiknél, mint hangsúlyozta. nincs fontosabb, és olyankor nem is akarta mással kezdeni, mint a konkrétummal mindjárt. Nézd csak meg azt a szárazkaput, mutatott Kárpátiék kapujára, ami kis híján olyan széles, akár egy kocsibejáró, nézd csak meg magadnak, ha ösmered az öreg Istent, azt bizony három kőművessel, három lakatossal kellett szélesebbre imádkozni, Kőmíjes Kelemen éppen nem jött, személyesen, nevetett Schriwanek bácsi, de söröztetni, vacsoráitami kellett a segédmunkásokat így is rendesen, azok meg dolgoztak, hogy kiférjen valahogy Kárpátiné. Úgy volt ám az, fiam, bökött meg, hogy az öregek otthonából már üzentek, akkora vplt a fólháborodás. Haladni kellett, hadd mehessen Káipátiné dolgozni, hiszen ilyen okkal, hogy beledagadt a házba, nem lehet nem járni munkába! Aztán tényleg, rázta meg a fejét Schriwanek bácsi, ez valóban nem szép. Ment ám a nagy pletyka, hogy valaki asszony létére nem fér ki a házból, hát miképpen dagadt meg annyira. ezt kérdezte tőlem is Váczy tata. aztán meg azt gajdolta, hogy gyanús lehetett az már befelé is. előző este. mikor igyekezett Kárpátiné a vacsorához. valami gyanúcska lehetett ott. hogy de szűk, de szűk ez a félfa erről is, arról is! Különben, folytatta Schriwanek bácsi, ennek megvan a maga oka. de azzal, hogy sokat evett volna Káipátiné, született Tőzsér Olga, nevetséges magyarázni. mégha igaz is, hogy furcsa családból származik az Olga. Ott van mindjárt a testvére! Ismered biztosan Klári bácsit, vagy nem. kérdezte, Klári bácsinál nem tudni, mi van a lába köziben, hermésznek. vagy minek hívják az ilyet, és Klári bácsi hetmész. hihetetlen, de nem tudni, tök van-e rajta alul, vagy vágás, pedig, fiam, mindenről tudni, vessző van-e rajta, vagy vágás, el lehet dönteni mindenről, hogy férfi dolog-e, vagy nem, mindenről, kivéve a rettegést, úgyhogy Klári bácsi valószínűleg maga a rettegés, hiszen róla se tudni ilyen ügyben semmit, bár. hajolt közelebb Schriwanek bácsi. elárulom, én jobban örülnék sokkal, ha férfi volna. Klári bácsi is, meg a rettegés is, mert a férfiaknak másképp működik Grecsó Krisztián Kárpátiné kövérsége a kezük: amíg vacillálni kell, addig nagyon biztos, de amikor ütni kell megkegyelmeznek, ám a nők azok nem, azok addig vacognak, amíg minden mindegy, aztán mikor ütni kell. ütnek, nincs teketória! D

e visszakanyarodva Kárpátinéhoz: ilyen akkor sincsen, hogy beledagad valaki a házba, ha akadnak furcsaságok a családban, ilyen, hogy estéről reggelre megnő a kerület, mintha csak dinkatök lenne a test, nincsen. Aki ezt így hiszi, az úgy gondolkozik, mint a tollas-boglyás struccmadár a temetősarkon. Elmagyarázom, kezdte nagyon lassan, miért hízott meg Kárpátiné. Egy egészen messzi dologgal van az összefüggésben! Nem gottdolnád. ugye, fiam. hogy az az eset. mikor teli volt az Újfalu majd összes háza hernyóval, hogy ott volt az a milliom selyemhernyó végig a Napkelet utcától az ottani temetőig, az összefügg ezzel. Bizony mondhatom, én sem gondoltam volna! Úgy kezdődött, emelte föl a hangját Schriwanek bácsi, elmesélem, hogy megijedtek itten a faluban, mert lófing volt azoknak hernyóknak a méreg, hiába a permet, csak mászott le a rengeteg csúszómászó az eperfákról és föl, mint valami borostás szőnyeg, emelkedtek a meszelt házfalakon, hogy a színük nem látszott, csaknem mocorgott az egész falu, a határból úgy látta a 'tekintet, minta reszketnének a házak, nem tudom, tárta szét a karját, szerintem reszkettek is, de nem azért, fiam, amiért mindenki hitte, hogy Isten verése, dehogy, éppen nem azért: jutalma. Jutalma bizony, hogy lássa, aki látni akarja, miként rázkódik a nevetéstől a vályogban az a nagy akarás, hogy csiklandozza a sok féreg a megannyi belekavart oktalanságot,, azt a rövidlátó csakazértist, amitől, őszintén szólva, hangosodott föl még jobban Schriwanek bácsi, fölépült az egész kóceráj; hogy mi módon kuszkurálja a dacot, amelyik annak idején keverte a nehéz a vályogot a szikkadt kéz helyett, az irigy ábrándozást, amelyik az ablakot gittelte. Nem verése, hát, jutalma. De nem látta azt senki. fiam. behunyták a szemük, oszt' kapaszkodtak, szorították a karfát, mintha nem elengedni kellett volna éppen, mindent elengedni, hiszen azt mutatta a Jóisten, ennyi, fiam. hogy ennyi, el lehet szalajtani az egész oldalt a büdösbe, úgy ahogy van, meg lehet könnyebbülni, súlyról, nehézségről a halál előtt gondolat se essék. De bevallom, mondta, az az igazság, egy kicsit mellé ment a nagy jó szándék, minden lett a szegvári népek részéről, csak nagy elengedés, meg kiengedés nem. inkább volt pocskondiázás, mert szaladt föl a mész ára a csillagos égig. Tanulság ez. dehogy tanulság. mulatság. A Bartucz-ház aztán megnyugodott. nem remegett, se közelről, se távolról, mert beszőtték vastag selyemmel a hernyók, mennvasszonvháznak hívták a faluban, mert olyan volt, mintha fátyolba öltözött volna a talpfától a tetőig minden, ott díszlett rajta a drága anyag, még Bartucz Lajos doktor is haza jött Pestről, de nem tudom, mit szólt, nem hallottam. Meg kellett volna kérdezni őt, mert igen okos ember volt, talán ő tudta volna, hogy akkor ez most miért az Elet, vagy miért a Tudomány... No, itten kanyarodok vissza, hogy Kárpátiné, született Tőzsér Olga nem a zsírtól, szalonnától lett ám bő boroshordónyi! Nem, hanem attól, hogy ő, Tőzsér Olga volt azon kicsikébe, ki ébren volt, hogy így mondjam, mikor mindenki aludt! Bizony ám. míg mások csak remegtek a hernyórajzás miatt, akár a kocsonya, addig, mondhatom neked. Kárpátinéban pislákolt a világ, emlékszem, bólogatott Schriwanek bácsi, azt ismételgette, hogy ha a népek kidugják újra a fejük, akkor lesz csak éjszaka valójában, nem most, mikor a hernyók uralkodnak. y^\kos beszéd ez. fiam. azt \J motulom, lehet belőle tanulni. attól, hogy fehérnép mondta. Mert emlékezzél csak vissza, miért jöttek a hernyók, rögtön rájössz, milyen okos. Csak aztán, azt is el kell mesélni, valahogy léket kapott az egész, és a dinnye is olyan, ha félig megeszi az avas, a többit is dobni kell. Kárpátiné is így járt: mindig csak ez a nagy akaratosság volt benne, hogy tüdőből nem lehet leélni az életet, mert még a szív is elfelejt akkor dobogni, és csak fújódott, kelt belül az elégedetlenség, mintha fánknak való tészta leiuie, hogyha az ember kialudta magát, nem akar ledőlni újra, ezt panaszolta, meg hogy nem lehet csak becsületből: félig még itt, de félig azért ott is, mikor itt nincs súly, de amarról van, hát vagy itt szorítasz, siránkozott, és amott fogsz beszarni. vagy esetlegesen visszáján jönnek ki a ugyanezek dolgok, és, fiam, addig-addig hergelte magát, míg bele nem szo-' rult, meg nem hízott az elégedetlenség, míg bele nem dagadt Kárpátiné, született Tőzsér Olgába a nagy tudni akarás, mondván, ezt így nem lehet. Nyugodjál meg, fiam. szomorkodott Schriwanek Bácsi, tényleg nem lehet, és mégis így van. de mindegy, ilyenek voltak ezek a nők mindig is. amióta világ a világ, semmi sem volt nekik elég.