Délmagyarország, 2001. január (91. évfolyam, 1-26. szám)
2001-01-03 / 2. szám
t ihf w w: 2 HAZÁNK ÉS A NAGYVILÁG SZERDA, 2001. JAN. 3. glóbusz CSEH MINIMÁLBÉR. Csehországban 4500^ rónáról 5000 koronára emelték a havi minimálta kötelező levonások után a tiszta havi minimálbér' korona januártól. Ez 414 koronával több, mint a jelS legi létminimum. A minimális bruttó órabér ezek után^ 30 korona, a korábbi 25 korona után. Tavaly a minimálbért négyszer emelték, összesen 73 százalékkal. NŐI ÖNKÉNTESEK. Január 2:a kisebbfajta forradalom kezdetét jelezte a német hadsereg számára: a Bundeswehr öt évtizedes történetében először vonultak be női önkéntesek fegyveres szolgálatra. 244 újonchölgy kezdte meg az alapkiképzést a szárazföldi csapatok, a légierő vagy a haditengerészet valamelyik egységénél. Valamennyien önként jelentkeztek a hadsereghez. AITARAK MILÍCIA. A tavalyi nyugat-timori vérengzések kapcsán bíróság elé állították a kelet-timori milícia egyik vezetőjét, Eurico Gutterest. A 27 éves Gutteres a hírhedt Aitarak elnevezésű milíciának volt a vezetője. A vád szerint Gutteres felbujtója volt a nyugat-timori Atambua határvárosban történt zavargásoknak, amelyek során meggyilkolták a többi között az ENSZ három segélydolgozóját is. SOROS JÓSLATA. Soros György amerikai befektető arra figyelmeztetett, hogy az amerikai gazdaságra „durva és rázós" földet érés vár, és ennek elsősorban a felzárkózó piacok láthatják kárát. - A durva földet érés azt jelenti, hogy az amerikai gazdaság jelenleg lassít, és ez alkalmasint visszaesésbe vagy igen kis növekedésbe torkollhat több negyedéven keresztül - mondta az El Mercurio című chilei lapban megjelent nyilatkozatában. LENGYEL SEGÍTSÉG. A jövőben a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban és Belaruszban bajbajutott magyar állampolgárok az ott működő lengyel külképviseletek segítségét kérhetik. A magyar és a lengyel külügyi tárca konzuli szolgálatának megállapodása alapján a Lengyelországnak a KNDK-ban és Belaruszban működő, konzuli feladatokat ellátó külképviseletei szükség esetén segítséget nyújtanak a két ország területén bajba jutott magyar állampolgároknak és egyes esetekben ellátják konzuli védelmüket. VOLENDAMI ÁLDOZATOK. Kilencre nőtt a hollandiai Volendamban bekövetkezett tűzvész halálos áldozatainak száma: egy 13-éves lány halt bele sérüléseibe. A tűzvész nem sokkal éjfél után következett be a zsúfolásig telt szórakozóhelyen. Csillagszórókat gyújtottak, a szikrák lángra lobbantották a mennyezetre függesztett díszeket, amelyek lehullottak, és meggyújtották a vendégek ruháit. A lángok terjedését sikerült ugyan gyorsan megfékezni, de az épület harmadik emeletén lévő kávézóban tömegpánik tört ki, s emiatt sokan vesztették életüket vagy szenvedtek súlyos sérüléseket. ELMARADT GÁZMEGÁLLAPODÁS. Elmaradt, és néhány hónapon belül alig is várható a lengyel-norvég gázmegállapodás decemberre tervezett aláírása. Az a bökkenő, hogy a norvég állami Statoil olajtársaság több évre szóló garanciát kért a lengyel kormánytól az átveendő földgáz mennyiségére. AZ ISZLÁM ÉS A RENDŐRNŐK Indonéz rendőrnők megtalálták a „megoldást" az iszlám vallás előírásainak betartására - fejkendőt viselnek a sapka alatt egy ellenőrzőponton. (MTI Telefotó/AP/Ahmad Ibrahim) Nyíregyházán hagyomány, hogy a megye vagy a város egy kiválasztott kéményseprője köszönti a helyi vezetőket az év első munkanapján. Felvételünkön: Helmeczy László, a megyei közgyűlés elnöke Kis Tibor tiszalöki kéményseprővel poharazgat. (MTI Telefotó) Jó gazdasági eremények várhatók Budapest (MTI) A kormány kedden áttekintette a világgazdaság ez évi tendenciáit, azok magyarországi hatásait, különös tekintettel az Egyesült Államok gazdaságának várhatóan lassuló növekedésére - közölte a kabinet új évet köszöntő, első, Budapesten tartott üléséről a Miniszterelnöki Hivatal (MeH). A kormányülésen Matolcsy György gazdasági miniszter jelezte: nagy biztonsággal megállapítható, hogy Magyarország gazdasága 2001-ben is jó eredménynek örvendhet, s továbbra is megmarad annak a lehetősége, hogy Magyarország fejlettsége 15 éven belül elérje az Európai Unió átlagát. - Martonyi János külügyminiszter szerint a magyar export ebben az évben haladhatja meg először a 30 milliárd dollárt - áll a Miniszterelnöki Hivatal közleményében. A kormány tájékoztatást hallgatott meg arról is, hogy az Amnesty International hollandiai csoportja - válaszolva az Országimázs Központ levelére - elnézést kért a Magyarország jó hírét súlyosan rontó hirdetési kampány miatt. Lemondott a villaépítö Pozsony (MTI) Korábbi előrejelzésének megfelelően lemondott a szlovák kormány védelmi minisztere, Pavol Kanis. Utódját, Jozef Stankot Rudolf Schuster államfő szerdán nevezi ki. A Demokratikus Baloldal Pártjához (SDL) tartozó Kanis lemondásához az vezetett, hogy nem tudott elszámolni a 15 milliós költséggel épülő villájára fordított költségek eredetéről. Közölte: a bevételeinek legális eredetét igazoló könyvvizsgálói szakvéle-' ményt átadta az államfőnek, de a nyilvánosság előtt továbbra sem hajlandó megnevezni azt a barátját, akitől jelentős kölcsönt kapott. Az államfő a lemondást elfogadta, és szerdán kinevezi az új védelmi minisztert, a szintén baloldali SDL-hez tartozó Jozef Stankot, aki eddig Szlovákia prágai nagykövete volt. Gyorshajtó belügyér Belgrád (MTI) Belgrádi sajtóértesülés szerint gyorshajtásért megbírságolták a szerb belügyminisztert: fél évszázada ez az első eset, hogy a „rendőrminisztert" saját emberei ily módon felelősségre vonják. A bírságolásról a Beta belgrádi hírügynökség számolt be szerb belügyi forrásokból szerzett értesülésére hivatkozva. Eszerint Prelevicset még december 30-án bírságolta meg két közlekedési rendőr a közép-szerbiai Gornji Milanovac mellett, miután kismértékben túllépte a megengedett sebességet. A rendőrök tudatában lehettek annak, hogy milyen fontos személyiséget állítottak meg: rendőrségi források szerint először ugyanis igazoltatták a gyorshajtót, és csak utána rótták ki rá a 150 dináros (a jelenlegi árfolyamon 5 márkával egyenértékű) bírságot. Gém az igazgató Budapest (MTI) A pénzügyminiszter 2001. január l-jével Gém Erzsébetet, a miniszterelnök gazdasági főtanácsadóját bízta meg az Európai Újjáépítési .és Fejlesztési Bank londoni központjában a Magyarországot megillető poszt betöltésével - közölte a PM. A megbízás után a magyar, a cseh, a szlovák és a horvát pénzügyminiszter Gém Erzsébetet választotta meg az országcsoport igazgatójának. Géni Erzsébet az EBRD országcsoport igazgatói poszton Soós Károly Attilát váltja. Szexuális szokások Dar es Salaam (MTI) Benjámin Mkapa tanzániai elnök újévi beszédében szexuális szokásaik megváltoztására szólította fel honfitársait annak érdekében, hogy a 200l-es esztendőben ne terjedjen tovább országában a szerzett immunhiányos betegség (AIDS). 1999. decemberi statisztikai adatok szerint 8850 AIDS-beteget tartottak nyilván a keleti-afrikai országban. További 1,75 millió személy - az összlakosság mintegy 6 százaléka - hordozza szervezetében a halálos kórt okozó HIV-vírust. Bern (MTI) Új államfője van Svájcnak: Moritz Leuenberger környezetvédelmi, szállítási, tájékoztatási és energiaügyi miniszter, a Svájci Szociáldemokrata Párt (SPS) egyik vezetője tölti be egy évre a soros elnöki tisztséget az alpesi országban. Az 54 éves új államfő hétfőn vette át hivatalát az előző elÚj államfő Svájcban nőktől, Alfréd Ogitól. Első nyilvános beszédében Leuenberger honfitársait és az országban élő külföldieket türelemre és előretekintésre buzdította. Az új elnök szerint tartózkodni kell „a régi szép időkkel" kapcsolatos nosztalgiázástól, mert bár bizonyos elkerülhetetlen változtatások elbocsátásokhoz és leépítésekhez vezetnek, Svájc számára hatalmas lehetőségeket rejt a technológiai fejlődés. Az új államfő támogatja az alpesi ország csatlakozását az Európai Unióhoz, de nem tartja időszerűnek a csatlakozási tárgyalások azonnali megkezdését. Svájcban márciusban népszavazás útján döntenek a kérdésről. Leuenberger mellett az alelnöki posztot Kaspar Villiger jelenlegi pénzügyminiszter tölti be egy éven keresztül. Érik a belső egység? Berlin (MTI) Tíz évvel az állami egység helyreállítása után a német főváros lakossága számára eltűnőben van az egykori kelet- és nyugat-berliniek közötti szellemi fal is - derül ki egy friss felmérésből. A Forsa közvélemény-kutató intézet kérdéseire beérkezett válaszokból, amelyeket a Die Welt keddi szúrna elemzett, kitűnik, hogy a főváros keleti és nyugati felében élők egyaránt a munkanélküliséget tekintjk a legsúlyosabb gondnak. Előbbiek 42, utóbbiak 40 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a 15,2 százalékos berlini munkanélküliséget tartja a 2001. évben elsőként orvosolandó problémának. A második számú gond az oktatás, az iskolák állapota: a nyugat-berliniek 41 és a keletberliniek 30 százaléka érezhető intézkedéseket vár a tanárhiány miatt rendszeresen elmaradó órák problémájára és az egyre elhanyagoltabb iskolaépületek felújítására. Figj^lcmre méltó, jio^vj ft berlinieket ma már alig érdeklik a sajtó által a mai napig szívesen taglalt „újraegyesülési problémák ", a keleti és a nyugati országrész közötti szintkülönbség. A főváros keleti és nyugati felében lakók számára ezek a témák gyakorlatilag nem léteznek: erre enged következtetni, hogy a megkérdezettek 0-2 százaléka válaszolt igennel arra a kérdésre, foglalkoztatjáke őt a két német állam egybeolvadásának társadalmi követkc/niépyei.|H.j J|( Visszahonosított lengyelek Varsó (MTI) Jerzy Buzek lengyel miniszterelnök kedden a szenátusban találkozott az anyaországba látogató kazahsztáni lengyelek 70 fős küldöttségével, akiket a mai Nyugat-Ukrajnából telepítettek ki a háború idején a szovjet hatóságok Kazahsztánba. A találkozón jelen volt Alicja Grzeskowiak, a szenátus elnöke is. Buzek aláhúzta, hogy az idén január elsejével életbe lépett visszahonosítási törvénynek köszönhetően a Kttzahs,?tá)jiba szakaclt lengyelek végre visszatérhetnek az óhazába. A visszahonosítási törvény azokra a lengyelekre vonatkozik, akik a törvény életbe lépése előtti napon állandó jelleggel Örményországban, Azerbajdzsánban, Grúziában, Kazahsztánban, Tádzsikisztánban, Türkmenisztánban, Üzbegisztánban vagy az Oroszországi Föderáció ázsiai részében éltek. A legtöbben közülük - mintegy 60 ezren - Kazahsztánban laknak, s ezek egyharmada s^re^ hazatelepülni. Bizonyítaniuk kell, hogy egy szülőjük, nagyszülőjük vagy két dédszülőjük lengyel származású, valamint azt, hogy ragaszkodnak lengyel gyökereikhez. A két legnagyobb lélekszámú (300-300 ezres) határokon túli lengyel kisebbség, a fehéroroszországi és az ukrajnai, ezúttal nem élhet a visszahonosítási törvénnyel. Számukra a második világháború után négy alkalommal tették lehetővé a hazatelepülést - 1945-ben, 1957-ben, 1965-ben és legutóbb 1996-ban. ,.,,„ ,, tl DAN JÁNOS SZEREPE. A következő választáson a '98-as eredmények felülmúlása a Független Kisgazdapárt célja, ennek eléréséhez valamennyi (százhetvenhat) választókörzetben kíván jelöltet állítani - közölte Torgyán József, a párt elnöke. Zsikla Győző és a makói Dán János személyében új frakcióvezető-helyettesekkel kezdődhet az idei munka; az eddigi frakcióvezető-helyettesek, Csúcs László, Horváth Béla, Várhelyi András a kabinetrendszer felállításában, működtetésében kapnak nagyobb szerepet - közölte Torgyán József. SZÁNDÉKOS ROBBANTÁS. Nem véletlenül következett be robbanás a sombereki cipőüzem tűzödéjében szilveszterkor. A nyomok alapján bizonyosra vehető, hogy a külföldi tulajdonú cipőüzem varrodájának tűzödei részlegében nem véletlenül következett be az a gázömlést, amely a robbanáshoz vezetett. Személyi sérülés nem történt. A mohácsi tűzoltóság ügyeletese szerint az üzemrészt elárasztó gáz robbanása „szerencsére" eloltotta a keletkezett lángokat is, így a tűzoltóknak már csak a gázcsapot kellett elzárniuk. RÉZVEZETÉKLOPÁS. Kecskeméten egymillió forint értékű rézvezetéket lopott el egy helyi kft. telephelyéről az ismeretlen tettes szilveszter napjára virradóan. A kecskeméti rendőrkapitányság megindította a nyomozást az ismeretlen tettes kézre kerítésére. FEBRUÁR ELEJÉN DRÁGUL A KENYÉR. Drágul a kenyér és a péksütemény előreláthatólag február elején már a kiskereskedelemben is. A pékségek és sütőipari üzemek most folytatják ártárgyalásaikat a kiskereskedőkkel és a nagy áruházláncok képviselőivel az áremelésről. Mivel az áremelést az előállítóknak általában 30 nappal előbb kell jelezniük, ezért a kiskereskedelemben az áremelést a vásárlók a legtöbb helyen várhatóan csak februárban fogják tapasztalni. BESZESZELT. Áttévedt Romániába egy beszeszelt férfi; a húszéves törökszentmiklósi fiatalember szerelmi bánatában - és erősen ittas állapotban - az újév első napján, hétfőn vonatra szállt. Lökasházáig utazott, majd gyalogosan áttévedt Romániába. A fiatalembert a román határőrök elfogták. A magyar határőröknek visszaadott törökszentmiklósi férfi, az újévi kaland után visszautazhatott lakhelyére. A TISZA SZOLNOKNÁL. Jelentős áradással „köszöntötte" az ezredfordulót a középső szakaszán a Tisza, az elmúlt öt nap alatt ötméteres vízszintemelkedést rögzítettek a szakemberek a szolnoki vízmércén. A december 29-ikén, pénteken mért 31 cm vízállás január 2-ikára 532 centiméterre változott. A Zagyva is megáradt: a főfolyó visszaduzzasztó hatás miatt szintén megemelkedett a torkolatnál a vízszintje. Az ok: a Tisza döntően ukrán vízgyűjtőjén december 25-31. között átlagosan 90 milliméter csapadék hullott. (óvöíüojI