Délmagyarország, 2001. január (91. évfolyam, 1-26. szám)

2001-01-12 / 10. szám

6 KITEKINTŐ PÉNTEK, 2001. JAN. 12. Kedves Környékbéliek! M eteorológusainknak, szegényeknek, ha valakiknek nincs sikerélményük, nekik aztán tényleg nincs. Időjárásra tett tegnapi jelzéseik szinte alig egyeznek a ma valóságával. Amióta több csatornát nézhetünk a té­vében, több időjósunk kerül szerencsétlen helyzetbe. Megpróbálja ugyan mindegyikük kialakítani sajátos időjárás-jelentő fazonját, de az ígért idő- legyen az épp hamar zordság vagy erős enyhület - nem jön. Kétség­beesetten ajánl ide esőt, oda havat, amoda szelet, emide fagyot, másfelé ködöt; jut is ezekből ide is meg oda is, csak épp amoda nem, ahová jelölve volt. (Aprógyermek korom óta érzem: időnek járása kevésszer olyan, aho­gyan azt a rádió, tévé híreli. Es az újsággal - ha este ol­vasom a nap reggelére jósolt időjárást - se jutok sokra a helyes felmelegedést illetően.) Mit tegyünk? Ez van... Talán, ha kiszabadíthatnánk az időjárás szeszélyeinek hadat üzenő meteorológusa­inkat az előrejelzés rabigaként nehezülő jármából. Ne kelljen jelezniük, hogy milyen idő várható, hanem csak bólogatniuk: ilyen volt az idő! Hamar zéróra futna sikertelenségük. Este bemonda­nák például, hogy Szegeden, csaknem százezer ember ázott volna meg, ha éppen kint tartózkodott volna ernyő nélkül a szabad ég alatt. A tévé ügyeletes időjárásjelző­je, formás színező irónnal satírozná a térképtájat ahol esett, karikázná ahol nem. A magyar meteorológia azonmód a fellegekben jár­hatna! (A tömérdek pontatlanságot külföld nyomatja ránk. A messziről jött előrejelzés, pedig - akárcsak az ember - „azt mond, amit akar".) A jelzett reformmeteo­rológiával elsők lehetnénk a világon, akiket nem tréfál meg az időjárás szeszélye. Mert, arra, hogy lesz-e eső, nehéz a válasz, de arra, hogy volt-e? - arra könnyű! Habár?! Történelmünk során többször kiderült: ne­künk a múlt történései nem mindig azok, aminek hitet­ve vannak. Járhatunk így az időjárással is... Hamar lennének, akik egy kis potya eső kedvéért még a csilla­got is letagadnák az égről. Úgyhogy... rtngedjék meg a kedves környékbéliek, hogy a ma­lii gyar tévémeteorológia megreformálására tett javas­latom ezennel-azonnal visszavonjam. Maradjon csak minden a régiben. (Olvasókedvük is!) Jó munkát, hasz­nos időtöltést, alkalomnak megfelelő időjárást kíván: tcÁtrr Kutyanyak és Pitricsom nélkül Balástyától körbe - Balástyáig Ha az első nem is, de az ezredfor­duló má­sodik hete biztos úgy marad meg a nép emlékezeté­ben, hogy a munkára al­kalmas volt. A keddi esőnapot kivéve a gyö­nyörű tavaszt idézte. A télközépi januártól ritka mozgást kezdeménye­zett. Elénk lett a határ, benépesedtek a kertek. Sokan puhították, táplál­ták a földet, jelölték he­lyét a korai vetemény­nek. Mi is tettünk egy kört, kutyafuttában igaz, de autóztunk Ba­lástyától Balástyáig. Járt, itt-ott már járhatat­lan utakon. Ahol már teljes mivoltá­ban feszült a fólia a vasvá­zon, takart az üvegház, ott is takarékra lehetett állítani a télre csinált meleget, visszább lehetett venni a ka­zánok hevületét, hiszen a szabadban is tíz fok körüli volt a hőmérséklet. A balás­tyai faluszélen, a kapitánysá­gi vonatmegálló irányába ha­ladva láttuk, hogy mindkét fertály fóliásai éltek a jó idó adta lehetőséggel. Ugyanez mondható a csengeleiekre, akik fát vágtak, trágyát hord­tak, munkára fogták a tárcsá­kat, földforgató rotátorokat. Juhászékat az erdősarki ta­nya kertjében találtuk. Sán­dor gazda két segítséggel ké­szült a pirosretek vetéséhez. Miután kellően betrágyázták az ágyásnak való földcsíko­kat, és bele is forgatták erő­sen, vázat állítottak a fóliasá­tornak. Előbb Szilárd fiú be­lőtte a helyét az első tartó­nak. Minden ceremónia nél­kül beleverte a félkörre hajlí­tott vascsövet a puha honiok­ba. Miután Mária asszony el­lenőrizte, hogy szemre passzol e az új a másikhoz, és ezt helyeslő bólogatással a fiatalember tudomására hoz­ta, Havadi Szilárd illesztőt Forráskút Munkatársunktól Ha Forráskút után kuta­tunk a világhálón, a kereső­program 264 találattal örven­deztet meg bennünket. Ezek között találunk olyan doku­mentumokat is, melyek csu­pán megemlítik a falu nevét (ilyen például az igen hasz­nos helyközi buszmenet­rend), de találunk olyat is, mely bővebb tudással is szol­gál. A településről szorgos kezek angol és német nyelvű ismertetőt készítettetek, vala­mint Mórahalom honlapján tanulmányt a homokháti tér­ség keletkezéséről, adatokat annak területéról és az ott élők lélekszámáról. Megta­lálhatjuk ezen kívül a falu térképét, valamint a helyi rendeletek lajstromát is. Zsombó Munkatársunktól Néhány orvosi témájú előadás következik a heten­kénti rendszerességgel tar­tott zsomböi Wesselényi népfőiskola foglalkozásain. Hétfőn este 6-kor dr. Balog Ádám a nyelőcső és a gyo­mor gyógyításának műtéti lehetőségeiről beszélget hallgatóival. Luggató Juhászéknál. Csengelén retekmagnak készítik az ágyat. (Fotó: Gyenes Kálmán) váltott és majdhogynem a fo­gójáig járatta meg a lyuk­nyomó vasszöget, a T betűt formázó csőfúrót, hogy a most készüló sátortartó váz se üssön el a többitől. Mi több: pont úgy álljon! Ugyanis: a szélsőhöz igazo­dik a sor, mikor mennyit ad ki a fólia - annyi fél kariká­ból. Amint egymás mellé ke­rülnek a vasvázak, a tetejü­kön is egymáshoz erósítik azokat, hogy legyen tartása magának a fóliasátornak és természetesen később a ben­ne lévő melegnek. A fóliafe­dél, mint tudjuk, a kertész egyik komoly segítsége, álta­la tud télben is tavaszt for­málnia a korai vetemények­nek. Sándor gazda készsége­sen válaszolt még a legnai­vabb kérdésre is, merthogy nem hitte el, hogy amit e so­rok írója kérdez, azt a maga fejétói nem tudná. Eszerint: a csengelei erdőszéli tanya kertjében a fólia a piros re­teknek készül. A földje kívá­natos bemunkálása után ke­rül elő a maghelypontozó luggató, olyan tüskés henger, amit ha végigtolnak a puha földön, lyukakat hagy maga után, mindig egyforma távol­ságra. E lyukakba, amiket a luggató lyuggat, pötyögtetik be az apró retekmagokat, majd söprűvel gyöngéden befedik ezeket, elegyengetik föléje a föllazított, puha föl­det. Ahol végigtaposták az ágyást, mert valahol a lugga­tósnak, retekmagszóróknak és a söprűzóknek is állniuk kell, azt késóbb újra puhít­ják, bevetik és így alakul ki egyenként, katonásan sora­kozva a később már számol­hatatlan reteksereg. Megfele­lő hőmérséklet, kellő ned­vesség és gondos gazdai helytállás szükségeltetik, hogy ebből a semminek lát­szó, aprólékos munkából a dorozsmai piacon jó árért el­adható (millió) retekcsomó legyen. Esetünkben éppen piros, mert Juhászék most et­tól várják az új évi boldogu­lást. Az sem újdonság már, hogy a retek lehet fehér s nemcsak gömb alakú, mint a piros és kemény, hanem a névadójára tisztelettel: hosszúkás, törékeny - akár a jégcsap. Nem hoztuk szóba, de kívánhatjuk mindnyájan, hogy Juhász gazdának „jöj­jön be a retek" és kapjon érte jóval több pénzt, mint amennyit eddig annak mun­kájába beleölt. Akik ismerik, mert nem csak a mostani ott­honában Csengelén, hanem attól jóval messzebb is elju­tott már a híre, Sándor gaz­dát szorgalmas, becsületes­nek embernek ismerik. Sok mindennel próbálkozott a kisteleki tanyavilág szülötte, de leginkább a jószágtartás­ban vélte megtalálni a mun­kája örömét. Libákat, csirké­ket nevelt, disznókat hizlalt. A szövetkezet bomlásával gazdálkodó lett. E minőségé­ben váltottunk a minap né­hány mondatot. Nem először már életünkben és nagyon reméljük: nem is utoljára. A Balástyától Balástyáig ívelő körjáratunkban, Csen­gele faluját elhagyva nem tértünk be a valamikori bál­ázó hely mellé épült Kisbeté­ró kocsmába, csupán pillan­tást vethettünk az erdei mész­kénléfóző-gyárra is; alig időztünk a pusztaszeri piacté­ren, ahol nem lévén piacos nap, egy árva lélek se volt, mert a kutyanyaki tanyavi­lágba vágyakoztunk. Csak­hogy le se tértünk a Puszta­szert Ópusztaszerrel összekö­tó útról, mert annak nemrég fölújított részén - épphogy bele nem ragadtunk a sárba. A jó öreg - még a szocialista érában gyártott - szovjet autó megfeneklett ugyan, de végül is kikecmerkedett velünk on­nét. Mezőjáró balástyai kö­rünk, most úgy fejeződött be, hogy a kutyanyaki élménybe­számoló (Kis-Zer tanyasorá­nak megtekintése) és a pitri­csomi változások föltérképe­zése is későbbre marad. Ha marad. Robogva az ópuszta­szeri úton, annyit azért úgy kutyafuttából megállapíthat­tunk: arrafelé is szabadba csalta a gazdákat az évezred­kezdet januári melege. Majoros Tibor Mészáros Péter, csenge­lei őstermelő: - Nem mindig találják el, hogy milyen lesz az idő, de hallgatom őket. Nézem a tévében. Azt már megfigyeltem, hogy egy na­pot késnek. Amit tegnapra mondtak, abból mára lett in­kább valami. Az időjárás ki­számíthatatlan. A mostani enyhe tél nagyon jó a fóliá­soknak, dolgozhat mindenki kedvére, de lehet, hogy meg lesz majd ennek a böjtje. Mellettünk, ahol most szép a vetés, onnét tavaly ilyenkor vödörrel hordtuk be a kuko­ricát. Állt a földjén a víz, tö­réskor meg se közelíthettük. Azért is hagytam, mert a csőnek semmi baja a hideg­ben. Lóg lefelé a fagyban. Lajos József, pusztaszeri nyugdíjas kézbesítő: - Mind a hármat meghallgatom a té­vében, mert mi három adót fogunk. Az egyiket a másik után nézem. Hinni nem na­gyon hiszem, hogy úgy lesz, ahogy ők gondolják, jócskán mellé szoktak mondani néha. A 81. évemet taposom, de ilyen enyhe télre nem emlék­szem. Szinte nincs is hideg. Még szerencse, hogy ilyen, örül neki a nyugdíjas, keve­sebb tüzelő fogy. Igazából az lenne a jó, ha mindenre futná a nyugdíj, és ilyesmivel nem kéne számolnunk. Mondják, hogy volt már ilyen meleg tél, csak én hiába gondolok vissza, nem emlékszem, hogy mikor lehetett. Bánfi István, felső-pusz­taszeri munkanélküli: - Nem szépítem, megmondom úgy, ahogy van: nem sokat hall­gatok rájuk. Felőlem mond­hatják az esőt, a szelet, a ha­vat, akkor hiszem, ha már ide ért az az ópusztaszeri ha­tárba, ide a mi tanyánk fölé. Ennek ellenére nézem a té­vét, és a rádiót is hallgatom miatta. Jó volna, ha ilyen enyhe maradna a tél, leg­alább márciusig. Azután már csak kihúznánk valahogy ta­vaszig. Utána meg már akár a jó idő is jöhetne. Még itt dolgoztam a paprikaszárító­ban, ha esett, ha fújt menni köllött, akkor jobban odafi­gyeltem, hogy milyen időt mond a hazugláda. Tóth Sándor, kisteleki gazda: - A kettesen meg a négyesen is megnézem, hogy milyen időt jósol a tévében a meteorológia. Nem mind jön be, de mára, szerdára bejött. Enyhe maradt az idő. A ter­mészet alakítja ezt ilyenné, és azok, akik ezzel foglalkoz­nak, ki vannak téve a hirtelen változásoknak. Volt már ilyen enyhe tél máskor is. Szépen utolérte magát az idó. Az ősz nagyon rossz volt, szárazba vetettük a gabonát. Mostanra az ilyen esók miatt, mint a keddi is volt, szépen beerősödtek. Ismerem a kör­nyéket, járom az országot, lá­tom, hogy máshol is így tör­tént. A csapadékos tél kijaví­totta a száraz ősz hibáját. Egyengetik a víz útját Mint korábban már szóvá tettük, a csengelei mókás legények vizi úton semmiképp sem küldhet­tek volna pár üveg sört a sándorfalvi cimboráknak, hiszen annyi mindenben elakadhatott a szállít­mány; ugyanis a csator­nát véges-végig benőtte a nád, a gyékény, a vizi suttyó és átjárói beiszapo­lódtak szeméttel, a nem­törődömség szutykával. Bele-belekiabáltunk még jóval a múltkori vizesség előtt a kisteleki, balástyai nagy pusztába, hogy valakiknek ki kéne tisztítani a mezők öreg kanálisait, mert jöhet még ránk a nem kívánt víz. Pár éve aztán jött. Elóbb nyárközépen, aztán a legnagyobb özönében — épp a két karácsony között - kellett megpiszkálni az útját, hogy ne törjön be Balástyára, Kistelekre, Ópusztaszerre, Zsombora. Volt kapkodás, fe­jetlenség, egymásra mutoga­tás, mert a pincékbe, kertekbe szilajul beosont az utcák vize. Árkolt, kanálisolt, csatorná­zott, aki csak tehette. A vízve­zető állami cégek mosták ke­zeiket, merthogy nekik ott vol­tak a megvadult folyók. A ta­nyai, a falusi ember úgy egyengette a víz útját, ahogy tudta. Végén a víz leszaladt a földekről, fölszikkadt a pincé­ből, eltűnt a kertből. Olyannyi­ra, hogy most, amikor már az ügyes gépek lendülettel kotor­ják a csatornákat - esetünkben épp a Csengelét Sándorfalvá­val összekötő vadvízvezetőt ­örömmel nyugtázhatjuk: meg­van a gazda! A csatornákat gondozzák! A simára pucolt csatornafenék láttán már arra is gondolhatunk, hogy ezen most már megy a víz, mint a vízfolyás. No, de állítsunk ha­mar zsilipet a mondandó útjá­ba, és itt azzal zárjuk el a me­zei vizekről szóló eszmefutta­tást, hogy szép munka volt, akárki is csinálta. (A rendbe tétel munkáját a majsai vize­sekre bízták a szegediek). Csengelétől Sándorfalváig ki­kotorták a kisteleki csatorna medrét. Ötven év szemetét rakták a partra. Es ha a fölé­ledt csatornagazda igazából föl is zsilipezi majd azokat (vízfogókat állít), minden úgy történik, ahogy a vizek gazdál­kodásának kalendáriumában a csatornáról írva vagyon: „ha sok víz gyülemlett, vigye, a kevest - tartsa ott!" Vagy (ma már ez sem ördöngösség): máshonnét hozzon! M. T. Hallgat-e a meteorológiára? Sándorfalvától Csengeléig kotornak. (Fotó: Gyenes Kálmán)

Next

/
Thumbnails
Contents