Délmagyarország, 2000. december (90. évfolyam, 281-304. szám)
2000-12-22 / 299. szám
6 KITEKINTŐ PÉNTEK, 2000. DEC. 22. alá? Kedves Környékbéliek! M ondhatjuk: hol van még karácsony?.' Persze, hiszen, mindent mondhatunk. És a karácsony, ha percben mérjük, tényleg még nincs itt. Ha kegyesek vagyunk magunkhoz, még van rá majdnem három napunk. Különben is: milyen karácsony az, amelyik novemberi idővel érkezik?, hiszen csütörtökön délelőtt még olyan fényével aranyozta a Nap a fák ágonmaradl leveleit, mintha a legszebb őszben lennénk. Hó egy szál se. Pedig... már megmutatta magát a hételőn. És a fagy is egyre csipkedősebb. Úgyhogy mondjuk csak rá bátran: hol van még karácsony? Nem említve az idei esztendő rohanását. Nem tudom, a kedves környékbéliek úgy tapasztalták-e, de a kétezres év jóval hamarébb telt, mini az eddigiek. Mire mondom ezt? Még igazából föl se ocsúdtunk a bővizes tavaszból már megperzselt bennünket a forróság. Télbevezető hideg őszünk is szinte alig volt. És, már itt is az esztendőzáró ünnepek sora... Holott még igazából fői se készülhettünk rájuk. Biztos helyen ugyan a télrevaló, megforrt a szőlő leve, a savanyítani tett káposzta és a vágni való jószág is kellően elszortírozva, de még minden olyan, mintha a legnagyobb munkák idejét élnénk. Se ajándék, se fenyő. De még egy szaloncukor se. Érdekes, pedig körénk már ősztől fonódnak az ünnepi épülő reklám csillámos fonalai. Egyre szétterültebben borul ránk az ájtatos pénzcsalás aranyozott palástja. IJpni se léphetünk, látni se láthatunk már miatta, és mégis: szinte észre se vesszük, hogy itt az ünnepek sora. Megváltozott köröttünk a világ. A minap váltottunk erről néhány mondatot a balástyai boltban, aholis az üzletvezető megjegyezte, hogy az új módi szerint nyáron vesszük a csizmát, télen meg a fűkaszát. Szaloncukrot meg egész évben. C sakhogy! A nyári szaloncukor szinte ehetetlen, a júliusi csizma beázik decemberben s a leárazott fűkasza pedig hasznavehetetlen. Nyilván ez azért van így, mert nálunk, nem tudni, hogy milyen kereskedői megfontolásból, de szezonjában mindennek az egekig verik az árát. És, ezt a szokást mintha a nyakunkra telepedett multik is átvették volna. Erre merem én igazán megkérdezni kedves mindnyájunktól: hol van még karácsony? Mivel oly sokáig várni az idén se lehet, gyerekkénti vágyakozással kívánja annak érkezését, véle a boldog ünnepet minden kedves környékbélinek: Zsombói népfőiskola matyó Pető Margit könyvével, amelynek néprajzos történései igazán messze esnek a kisteleki tanyasortól, de ha a krumpliról, káposztáról, szokásokról írottakat olvasom mintha együtt gyerekeskedtünk volna. Mára a gyermekkori szegénység boldognak hoz össze bennünket. A matyó konyháról írott „Kedves vendég, tiszteltessél, nálunk megvendégeltessél" című könyvében a karácsonyváró böjti bablevesről említi: „Öblös vastányérból ettünk még akkoriban, kerek vaskanállal, belefért tányéronként majd egy liter leves. Ott nyüzsögtünk az asztalhoz ülve, türelmetlenül várva, hogy a tűzforró étel lehűljön egy kicsit. Miközben kanállal kevergettük, fújtuk nagy igyekezetünkben bőszen kalimpált a lábunk. Ez viszont nagy illetlenségnek, főbenjáró bűnnek számított a megterített asztalnál. Rögtön ránk ripakodtak: „Ne harangozz az ördögnek!" A mai állapotainkon keseregve - sok a baj, kevés az öröm, fogy köröttünk a tisztesség - hihetjük: öregeink tudták, hogy mi, miért is történik? Ha nem is visz el mindnyájunkat az ördög, de hatalmába keríthet. Annyit azért megmondok, jó Bendegúz módjára, aki mint egy másik könyvből tudjuk, a bakterházi történeteket mesélte, Rideg Sándor révén, hogy nálunk kellő volt a védekezés az ördög ellen. Hozzánk a káposztáskád lepedőjébe burkolódzó, álarcos Jézus Lajos hozta a fölcicomázott karácsonyfát. Miután az asztalra tette, kint az udvaron a legkisebb Fiú, hősnek kijáró virtussal birkózhatott meg véle. Elfognia, kivallatni igazából sohasem tudta, de hosszú nyomozás után azt kiderítette: a fát a vasúton túli kiserdőből hozta. Anyánkra, s az asztal alá tett keresztény hagyományokra tisztelettel a szénára, szalmára pisszegtünk is erről mindahányan csak voltunk. Majoros Tibor Munkatársunktól Emberré válásunk legszembetűnőbb jele a tagolt, értelmes beszéd. Szinte mindenkit érdekel, hogyan alakult ki. A Biblia bábeli nyelvzavarral magyarázza a más-más nyelvek létrejöttét, de föltehetően van rá más magyarázat fs. Napjainkban hódítanak az úgynevezett nagy nyelvek, bennünk pedig nő az aggodalom: mi lesz a kicsik sorsa? Az ember és a nyelv kapcsolatáról beszélget kedden este a zsombói Wesselényi népfőiskola hallgatóival dr. Békési Imre. Szivartorony Szegeden Churchill és Castro kedvencei Winston Churchill szótárában a „szivar" és a „kubai" szavak valójában egymás szinonimái voltak. Churchill vidéki házában, Chartwellben 3-4000 szivart tárolt, s ezek közül válogatott kedvére nap, mint nap. Valószínűleg Camachot, vagy Romeo y Julietat szívott akkor is, amikor élete első nagy magasságú repülőútján oxigénmaszkot adtak rá a nyomáskiegyenlítés nélküli pilótafülkében. Zsebkésével kilyukasztotta a maszkot, s a nyílásba illesztette szivarja végét... Chegevara és Fidel Castro kedvenc szivarja, a Cohiba az Amerikai Egyesült Államokban - a Kubával szemben bevezetett embargó miatt - hiánycikknek számít, s egy-egy darabért szinte még ölni is képesek a megrögzött szivarosok. Szegeden azonban bárki könnyedén hozzájuthat a legnemesebb szivarok között is unikumnak számító Cohibához, a Novotel szálló halljában a közelmúltban megnyílt szivarüzletben, ahol a legnagyobb magyar szivarforgalkalmatosság egy hydrométerrel felszerelt, különleges fából készült ládika, amelyben állandó páratartalom mellett őrizhetik értékes szivarjaikat az igényes dohányzás hívei.) Természetesen senki sem születik úgy, hogy ismeri a szivarozás minden fortélyát, ezeket a tudnivalókat csak a legszerencsésebbek leshették el a titokzatosan félhomályos szi varszobákban nagyapáiktól, dédapáiktól, akik még abban az időben fújták az utánozhatatlan, mélykék füstöt, amikor a szivarozásnak valódi polgárjoga volt az országban. Éppen ezért a Cigar Tower szegedi képviseletének munkatársai kitűnően képzettek, és nemcsak a szivar élvezetének fortélyaiba vezetik be a vásárlót, de akár egyéniségükhöz illőn ajánlhatnak füstölnivalót a betérőknek. A Cigar Tower szegedi képviselete minden nap 719 óra között várja a vásárlókat. (x) mazó cég, a Cigar Tower teljes kínálata megtalálható- * „ A szivarozás kultúrája-., nak még emléke is elhalványodott Magyarországon az utóbbi negyven esztendőben. Ma már azonban a világ minden tájáról - például Kubából, Dominikából, Hondurasból és Hollandiából - származó szivart megtalálnak az illatos dohánylevelek élvezői, akár a Tisza-partján is. A legnagyobb szegedi szivarüzlet természetesen nemcsak, hogy több száz féle szivart - hölgyek számára dohánylevélbe göngyölt pipadohányból készült „könnyű szivarkákat" de magát a kultúrát is kínálja a betérőknek. A szivarozás nem egyszerű időtöltés, a szertartáshoz pedig elengedhetetlen a kiegészítők sora. Azaz a szivarvágók, a különleges gyújtók, no meg a humidorok. (Ez utóbbi alNagygereblye, szakajtó, cserépedény A karácsonyi asztal A Cigar Tower szegedi képviselete - a Novotel szállá halljában - a világ legkedveltebb szivarmárkáit kinálja a polgároknak. Olvastam, mert másoknak kerestem olvasnivalót karácsonyra, hogy régen a böjti asztalhoz szabadult gyereknek nem volt szabad a lábával az asztal alatt kalimpálni, mert azzal „az ördögnek harangozott!" Eszembe is jutott rögtön, hogy nálunk ilyesmi nem fordult elö. Emlékeim szerint a ciberelevest szívből utáltuk, a mákos tésztát inkább cukorral ettük volna, mintsem mézzel, merthogy méz nálunk mindig volt, és az asztal alatti zsákba tett szénát, szalmát megfelelőképp a babonák mezején kaszált marhaságnak neveztük. Igen ám, csakhogy felénk - a nehézséges ötvenes években - Jézus Lajos hozta a karácsonyfát, és előtte az a kisfa - az állami erdészet faállományába tartozott! Már mondhatjuk: nagy volt a mi szegénységünk! Senki sem hisz ebben a terííett asztalnál. Az aszalt almának már a tartója is oda lett, nemhogy az, amiből a ciberét főzzünk. Pedig lehet, hogy a gangtetőn szárított almaszeletek, szilvaszemek egészségesebb ennivalónak bizonyulnának, mint a hagymával, zsírral, paprikával rottyantott kolbászszeletek. És böjtösnek is böjtösebben hangzik, mint a tejfölben párolt harcsa, holott az is nagyon egészséges. így, szegény cibere, amely a félig pusztult almák mentéséből daraboltan száradt előbb a vesszőből kötött kastetőn, majd a napról levéve a direkt az aszalt gyümölcs tárolására varrott vászonzsákban, most már csak az emlékek levesét ízesíti. Kíváncsi lennék, hogy megenném-e most, mert gyerekkorunkban nemcsak a karácsony böjtjén, hanem - sok Ha ezeket a régi használati eszközöket, amelyeket a balástyaiak hordtak össze, mind az ünnepi asztal alá tennénk - harangozhatnánk az ördögnek... (Fotó: Gyenes Kálmán) almafa volt a szőlőben majdhogynem minden héten főztük. (Legalább is én így emlékszem.) Azt se panaszként mondom, de mostanra derült ki igazán, hogy nálunk a család egy napot megspórolt a hármas ünnepből. A jószágok gondozása karácsonykor is folyamatos volt, ebben nem lehetett apelláta, de, hogy a Szenteste napján is úgy termeltük ki a tuskót a földből, mintha köznap lett volna, azért most egy kicsit morogni támad kedvem. Hogy be lettünk mi csapva! Utólagos szerencse tán ebben a szerencsétlenségben, hogy amikor az anyukánk a kemencefűtéssel volt elfoglalva, apánk meg a szomszédba ment dióra kártyázni, sikerült megrövidíteni a szaloncukros doboz tartalmát, s másnap a fa körül állva ámultán hallgatni, hogy ezek a falusi boltosok régen nem merték kicserélni krumplira az ezüstpapírha csomagolt cukrot. Merthogy a cukorszerző manőverrel többen éltek a mi nagy családunkban. Voltunk ugyanis egy tunyára heten, egy nagy kenyerestállal, ahogy ma mondanánk. (Mint mára végérvényesen kiderült: apánk csak egyszer dézsmált, anyánk pedig soha.) Úgyhogy, a karácsonyböjti munkát, a tuskózást, már igazából nincs is kinek felrónom, ezért a múlt mindenképp mentendő kacatjai közé vetem. Jól is teszem, mert folyamatosan táplálom a mostani családom, hogy a régivel, gyerekként mennyire szerettük a böjt utáni estéket, mert apánk, föltisztálkodva, félrefésült hajjal, kipirosult arccal darálta a mákot, viccelt és vidám volt. A minap testvérem, az élő három közül az egyik, rámpiritott: ezt jól kitaláltam! Mire én jól kitálaltam, hogy az ne beszéljen, aki a húgunk születése napját se tudja, hiszen tényleg megtörtént: négy testvér, négy időpontra esküdött, s mivel már mindnek emlékeznie kellett, így hát nálunk az emlékezésben csak én lehetek a hiteles. Persze, a szeretet ünndpének közeledtével újra éljük a régvolt történeteket, amelyek, mondjuk meg őszintén, ahányszor elhangzanak, annyiképp módosulnak, de értéküket sohasem veszítik el. Főleg akkor, ha valamelyikünk ráolvas a miénkhez hasonlót, vagy olyat, amelyik velünk is megtörténhetett volna. így vagyok a