Délmagyarország, 2000. december (90. évfolyam, 281-304. szám)

2000-12-02 / 282. szám

tefanici RIPORT • KULTÚRA • TUDOMÁNY • ÉLETMÓD Románia az Európai Unióba integrálódó országok és Oroszország közötti „szürke zónába" zuhanhat. • A depresszió népbetegség: gyakoribb mint a magas vérnyomás. • „Ott voltam a Metropolitanben, amikor az összeomló díszlet kis híján Gregor József fejére zuhant." Röszke önkormányzatának nem kell sokat költenie »v| falumarketingre. Hiszen falujuk nevét - a nagy forgalmú határállomás miatt - jól ismerik az egész országban. A jugoszláv-magyar határon található, elöregedett országkaput éppen napjainkban cserélik újra - már készül a több mint 3 milliárd forintból épülő új átkelő. E riportban azonban nemcsak arról lesz szó, milyen kényelmet kínál majd a jövőre elkészülő határállomás a vándoroknak. Beszámolunk arról is, mennyien, s milyen rakománnyal puttonyukban utaznak napjainkban, 2000 mikulásünnepe előtt a Röszkén útlevelüket kezeitetők. Hajamat köd fésülte, lábam hol bokáig, hol csak cipőkoszoló mélységig merült a homokba. Amikor pedig ügyesen átbújtam a hatalmas betoncsövek közötti sikátorokon, már csak gödörugrásból kellett levizsgáznom. S történt mindez Röszke község külterületén, mégpedig olyan közel a magyarjugoszláv határához, hogy csak azért nem botlottam fel a határkaróban, mert felkészült, nagy helyismerettel rendelkező kísérők mutatták meg, melyik is a jó irány. Hárommilliárdból szépül Röszke Csak semmi ijedtség, kérem. (és az elítélő megjegyzéseket is kéretik más időkre elspájzolni), ugyanis nem csempészáruval megrakott, zöldhatáron rosszalkodó svarcfuvarosként kóboroltam a pusztaságban. Röszkei barangolásom oka sokkal prózaibb volt - határvidékünk soha nem látott, kis túlzással talán még gigantikusnak is nevezhető beruházásnál jártam, épftkezésnézőben. Új országkapu díszíti egy év múlva Röszkét - ezzel inviA csempészek szeszben, cigiben, CD-ben utaznak Röszke új országkapuja táltak homokbuckákat mászó kirándulásra a minap. S hogy még véletlenül se érezzem azt, fölösleges volt egy órát eltöltenem a prérin, Túri Zoltán és Juhász István mérnök urak láttak el újabb és újabb információkkal. így például azt is megtudtam: a több mint 3 milliárd forintos költséggel épülő új határállomás - amely egyébként a jelenleg még Kiskunfélegyházánál ácsorgó autósztráda magyarországi végállomása lesz egyszer - 16 hektáros területet foglal majd el. A most zajló földmunkák során 16 ezer köbméter földet túrnak, fúrnak, faragnak, szállítanak a gépek, s amíg a most funkcionáló határállomáson 12 sorompó üzemel, addig a 2001 őszén, már az átadási ünnepségre készülő országkapuban 92 sorompót szerelnek majd fel. - Természetesen az új létesítményben a számítástechnika legkorszerűbb eszközeit szerelik majd be, míg a vámellenőrzést olyan műhely is segíti majd, ahol akár darabjaira szerelhetnek szét egy kamiont. De az sem mellékes, hogy Röszkénél a magyar-jugoszláv határon nemcsak hasznos és kényelmes átkelő épül, hanem olyan szép is, amilyen jelenleg talán egyetlen sincs Magyarországon - magyarázta Túri Zoltán. - Csak vasbeton csatornadarab százezer forintba kerül. Nem csoda, hogy a végén 3 milliárd lesz a számlán - mondta Túri úr. Majd megnyugtatott: azért nem minden fillért kell az állami kasszából költeni, ugyanis a költségek igen tetemes részét PHARE pénzekből finanszírozza a megrendelő, a magyar állam, amely aztán a Vám- és Pénzügyőrséggondjaira bízza a röszkei puszta új díszét. Pár perccel később a jövőből megérkeztünk a jelenbe. Azt pedig nem más képviseli Röszke országhatáHa ügyesen pakol az utas, akár egy minibolt árukészlete is elfér a kocsiban. (Fotó: Schmidt Andrea) rán, mint egy ütött-kopott, agyonhasznált épület, fináncok, határőrök évtizedekkel ezelőtt épített bázisa. Orkán, kvarcóra, benzin... Az a határállomás, amely végignézte, hogyan változtak a csempészdivatok, ahol egyszer orkánkabátra vadásztak a fináncok, aztán azt keresték, az autók melyik rejtett zugában bujkálnak a kvarcórák, a „echte originál" jugó hanglemezek. De ezen a határon viaskodtak egymással azok a naftahuszárok, aki az embargó idején szállították kocsijaikban az üzemanyagot, fittyet hányva bizonyos New Yorkba székelő, s tiltó jogszabályok megalkotásában jeleskedő ENSZ nevezetű szervezetre. Amikor pedig Halasyné Bacsa Ildikó pénzügyőr őrnaggyal, a röszkei vámparancsnokság vezetőjével felidéztük a határállomás múltjának legjelesebb eseményeit, az is kiderült: a legális és félig (vagy még annyira sem) legális üzleti ügyletek felsorolásával hosszú órákat is el lehetne tölteni. - Jómagam 1987-ben kezdtem meg szolgálatom Röszkén, s az azóta eltelt 13 év alatt sikerült megtapasztalnom, mennyi leleménnyel rendelkeznek a határon forgolódók. Mert, ugye, a felsoroltak mellett azért átéltünk mi egy hűtőládás, Gorenjekorszakot is, aztán mi kutakodtunk az isztambuli, bőrkabátos „turistabuszokban" is, s előfordult az, amikor a határállomáson hegyekben állt a sok elkobzott sajt, vaj, mert akkor éppenséggel az élelmiszer kivitelét tiltotta a törvény - mesélt nem is olyan régmúlt történéseiről az őrnagy asszony. Majd szóba kerültek a kamionok, amelyek valaha a gróf Széchenyi István evezőspályáig, vagyis Szeged határáig álltak sorba. Magyar boltos jugó vevője - A jugoszláviai háborúk idején aztán Röszke szinte kiürült. S még ma is érezhető, hogy az utazók, a szállítók csak nagyon óvatosan merészkednek vissza erre a határállomásra - mondta Halasyné, s ezzel beszélgetésünk a vámtörténelem-óráról „kicsöngetve" már a jelen gondjaihoz kanyarodott. így aztán megtudhattam: bármennyire is reménykedtek a magyarországi boltosok, hogy a jugoszlávokat otthonmaradásra késztető, nem kevés márkába kerülő vámilleték eltörlésével most aztán újfent megindul délről a bevásárlóroham, a vártnál egyelőre sokkal kevesebben éreznek késztetést arra, hogy a szegedi marketekben meg shopokban verjék el a pénzüket. Munkájuk azért akad a fináncoknak, nem is kevés, ugyanis aki egyszer mégiscsak átlépi nálunk a határt, az aztán megvesz mindent, amire futja a költségvetéséből. Aki ötvenezer forintnál több áru beszerzésére is képes, az a határon máris lobogtatja a számláját, mert hogy ebben az esetben jogosult áz áfa visszaigénylésére. Egy ilyen akció tömérdek papírmunkára kényszeríti a vámost. De legalább pontosan lehet tudni az áfaértékből, hogy 2000-ben, október végig 4,7 milliárd forint értékű áru utazott át Röszkénél magyar földről a Vajdaságba. Hogy mennyit ér az a tengernyi mosópor, szalámi, elektromos herkentyű, ami után nem áfáztak? Ezt ki tudná megmondani? Egy biztos, a piaci napokon délelőtt már hosszúra nyújtózkodik a sor a belépő oldalon, míg délután a kilépésre várakozók gondoskodnak arról, nehogy elaludjék a nagy unatkozástól a finánc. Mert legyen bármilyen mérsékelt is a forgalom az egykori csúcsterheléshez képest, novemberben már jócskán több mint százezer ember nyújtogatta kezelésére az útlevelét Röszkén. És lassan visszaszoknak erre a határállomásra a kamionok is. Határon „felejtett" autók Személyforgalom, kamionforgalom, tranzitforgalom. Az őrnagy asszony pontosan ismeri a röszkei határhétköznapok minden részletét. Éppen ezért merészkedtem elő íegizgalmasabbnak tűnő kérdéssel: a csempészforgalomról, mégis mi a vámosok véleménye? - A csempészek, köszönik, 2000 őszén is jól vannak - mosolygott a vámparancsnok. — Kivéve persze azok — tette hozzá -, akiket megkérünk arra, ugyan felejtsék már nálunk autójukat. Pár perccel később egy gondosan bekerített kis téren mutatta meg Halasyné azokat a kocsikat, amelyeket a röszkei pénzügyőrök foglaltak le, mint a csempészet eszközeit. - Hol van már az az időszak, amikor néhány üvegben, az úti holmik közé elrejtve fuvarozták a tiszta szeszt a csempészek? Nagy leleménnyel és nem kevés műszaki ismerettel rendelkező profi italfuvarosok léptek az amatőrök helyébe, akik a gépkocsikat átalakítva rejtegetik az autók legeldugottabb zugaiban a szeszt. Szivattyúztunk mi már ki alkoholt üzemanyagtartályából (képzelheti, mennyire lehet tiszta az (gy szállított „tiszta szesz"...), sárvédőből, gázüzeműnek mondott autó gáztartályából. S amikor a csempész elköszön a felfedezett rakománytól, természetesen azt is pontosan tudja: teljesen jogszerűen kobozzuk el autóját is. A kocsik aztán a jogerős bírói döntésig nálunk pihennek, majd árverés után kerülnek új gazdához. A legnagyobb szeszfogást egyébként egy jugoszláv kamion átvizsgálása során produkáltuk a elmúlt időszakban - 20 ezer liter alkoholtól búcsúzhatott el a fuvarozója. No, persze, nemcsak szesz utazik illegálisan a röszkei határon. A cigaretta ma is slágercikk. S bár a nagyszoknyájuk alatt füstölnivalót rejtegető asszonyságok száma jelentősen csökkent, azért a vámraktárak még nagyon távol állnak attól, hogy kongjanak az ürességtől. De érkeznek még a határra ügyesen eldugott sportcipők (mind a világmárkák silány hamisítványa) svarcban másolt CD-lemezek is. Ám az illegális kereskedelem nagy fölfutására majd akkor lehet igazán számítani, ha megpezsdül az élet a szabadkai piacokon is. Mert megpezsdül, ahhoz kétség sem férhet. Nem nehéz megjósolni azt sem: a jövőre elkészülő új határon is görcsbe rándul jó néhány „turista" gyomra, amikor így szól a finánc: „Ugyan nyissa már ki, uram, a gépkocsi csomagtartóját..." Bátyi Zoltán S

emmi kedvem horgász ni - jelentette ki lapértesülések szerint tegnap este Anasztáziának (Nasztia) Thakács. Tudósítónk megtudta: leálltak a folyópart-mellvédnél, azon a helyen, ahol nyáron a Béke úszóház lebeg, és Thakács belesúgott Anasztázia fülébe valamit. Erről nem volt szó - reagált a hírre Anasztázia, könyökével arrébb tolta Thakácsot. - Kösz a meghívást, jó hely ez a halászcsárda, de ebből nem következik, hogy... - Nagy, szakadt felhők világítottak a holdfényben, márványosan tükröződve a téleleji vízen, ami úgy nézett ki, mint az este fogott dévér, mely reggelre meghullafoltosodik s megdermed. Apróbb-nagyobb körök tágultak a vízfelszínen. Mi lehet ez? Telelőhelyére vonuló halcsapat? - A Balatonon is van ilyen, a vitorlázórepülő csak azt észleli, letekintve az alatta elterülő, kísértetiesen világos tóra, hogy Farkas Csaba Szerintem haladjunk tengeralattjáró nagyságú, sötét folt terjeng a vízben magyarázta Anasztáziának Thakács, aki könyökével távol tartotta őt magától. A folt lassan halad, változtatja alakját. Ugyanez csónakból: mintha alulról verné fölfelé törő zápor a vizet, snecik ezrei kapkodnak a víz felszínén nem tudni, miket - mondta Thakács. Mint laptársunknak tudomására jutott, vázolta: a rajban elhelyezkedő halak folytonosan változtatják helyüket, a csapat széléről, félve a ragadozóktól, a többiekhez mind közelebb igyekvő példányok egyre beljebb kerülnek a tömegbe, míg középről kifelé igyekeznek a halak, mert benn kevés az oxigén. - Egy süllő - szemléltette a helyzetet Thakács - elhalványodottan figyeli a haltömeget, mely bizonytalanul, gomolyogva közelít feléje, a ragadozó lassan hátrál, majd leeresztett hátúszókkal, zavartan menekül, s eltűnik a távolban, amelynek színe, mint az ablak elé tartott üvegpohárban a vízzel föleresztett tej. - Akkor most ezek is vonuló halak? - kérdezte Anasztázia a Tisza-parton, a mellvédre könyökölve. Munkatársunk utánajárt, s mint megtudta, Anasztázia hozzátette: - Naa, hagyjál! - Nem kellene mást csinálni, csak lejönni egy matchbottal, világító úszóval, és az ember perceken belül megtudná, mik ezek fejtette ki nézeteit Thakács, és még hozzátett valamit. Közvetlenül ezután halkan följajdult, mert rúgás érkezett térdébe Anasztázia iránya felől. - Bár lehet, hogy a vonuló hal nem is eszik - közölte, bizonyos áttételek révén, lapunkkal, majd megemlékezett az 1997. nov. 21-i, balatoni gardavonulásról. - Ködös éj volt - kezdte beszédét Thakács -, egyszer csak loccsanásokat lehetett hallani, a parttól nem is olyan messze. Mint amikor a dévér locsog, májusban, ivás idején. A gond csak az, hogy novemberben - mutatott rá emberi számítás szerint, kilométeres körzetben egyetlen halnak sem lenne szabad itt tartózkodnia. A loccsanás viszont mind több, itt is locsog, ott is csapkod, belevilágítok a kristálytiszta, gőzölgő vízbe, amelynek aljára leszállt már a hínár: félméteres gardák vonulnak keletről nyugatra, a parttal párhuzamosan. Eloltom a lámpát, a süllőző készség kishallal csalizott horgát odaejtem, ahol a legsűrűbb a locskolás. Kapás semmi, csak néha-néha rándul meg a botvég, ha nekiúszik a zsinórnak valamelyik garda. - Szerinted itt is ez történne? - kérdezte Anasztázia. Értesülésünk szerint váratlanul hozzátette: Megmondtam, hogy ne tapizz! - Nagy valószínűséggel ugyanez a helyzet fogadná a horgászt itt, a Tiszaparton is - adott átfogó helyzetértékelést Thakács. — Engem biztos nem fogad, nincs kedvem horgászni. Könnyű lenne kijelenteni: azért nincs, mert láttam tavaly tél végén-tavasz elején (mikor is ért ide a cián ?, már elfelejtettem) a szédülten kóválygó halakat a zavaros vízben, még a levegőnek is keserűmandula-szaga volt; a nagy példányokat, az ikrával telt hasú, csodaszép süllőket, csukákat ki tudták szedni a halászok, de az aprókkal nem törődhettek. Imádlak, Nasztia, mondtam már? Szidtam magam, miért nem hoztam egy vödör vizet, kikapkodnék pár ivadékot, azt a tenyérnyi karikakeszeget például, ami még nem fordult hassal fölfelé, csak szögletes, gátolt mozdulatokkal köröz a gazcsomó mellett, meg azt a kis snecit, amely a sáros partnak ütődik bambán, és pihegve úgy marad, meg azt a még kisebb bodorkát, ami közömbösen lebeg a vízben, tőlem fél méternyire - néhány napig csak el tudnám tartani őket, amíg levonul a cián, gondoltam. Nasztia, teljesen tündér vagy. Lehetne mondani, nyilván azért nincs kedvem horgászni, mert fölrémlenek bennem e ciános képek. Ez is közrejátszhat, ám az igazság, úgy tűnik, a következő: egyszerűen „csak úgy" nincs kedvem horgászni, pedig hallom, van hal a Tiszában, nem is kevés. Csodálatos vagy, Nasztia. A Balatonon ugyan lenne kedvem, de azt meg majdnem leeresztették, két kilométerre a parttól is fél méteres a víz, ide ugyan hal nem jön ki, ezt is elb(...)ták, mindent elb(...)nak, semmi értelme lemenni, s elkölteni egy rakat pénzt. Ezek után, azt hiszem, érthető, miért nincs kedvem horgászni fejezte be az elemzést Thakács. Csak nézte, nézte a márványfoltozottságú vizet, nézte Nasztiát. Anasztázia az órájára pillantott a hidegzöld lámpafényben. - Szerintem haladjunk — mondta. (A szerző Yasmina belém olvas című kötete a napokban jelenik az Accordia Kiadónál.)