Délmagyarország, 2000. november (90. évfolyam, 256-280. szám)

2000-11-14 / 266. szám

Úrhatnám polgár Ha megkapom az ösztöndíjam, mindig úrnak képzelhetem magam, ugyanis a ropogós bankjeggyel néha kilométereket sétálok, amíg hajlandóak azt felváltani. Az úrhatnám ember peckes járását öltöm magamra ilyenkor, s arra gondolok enyhén gőgösen, hogy mennyi, de mennyi pénzem is van. Azt jótékonyan feledem egy darabig, hogy csak egy újságot, két zsemlét, vagy egy üveg bort vásárolnék a kisboltban. Ahol a tízezres láttán megadóan tárják szét a kezüket: ebből én, sajnos, nem tudok visszaadni, menjen már át a túloldalra, talán ott... Az úrhatnámságnak persze az ösztöndíjam csekélysége gyorsan véget vet. S amikor az utolsó ötszázasomat veszem fel a Vértanúk terén Edinánál - a nevet onnan lehet tudni, hogy az ügyintéző kiírja egy pici plasztikkártyára -, bizony, kissé szégyellem magam, és nagyon sajnálom, hogy az automatából kivehető legkisebb összeg az ezres. De talán azt még jobban sajnálom, hogy ennyi nekem nincs. A szeltd-szép mosoly azonban, mellyel ezt a kisebb vagyont Edina kiteszi elém a pultra, arra utal, hogy Edina még nem feledte el azt az időt, amikor ő volt diák. Sarnyai Tibor Torony alatt Biztonságpolitika Nemzetközi tanácskozás a kézifegyverekről Rangos nemzetközi összejövetelt szervez a Szegedi Biztonságpolitikai Központ (SZBK). November 17-18-án a kézi fegyverek csökkentéséről szóló nemzetközi konferenciát tartják Szegeden, a Tisza Szállóban. A kétnapos programban csaknem 40 ország szakemberei és nemzetközi szervezeteinek képviselői vesznek részt. Tegnap délelőtt, az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón. Tóth LászU>.'\ központ alapítványi elnöke, újságírók előtt elmondta, hogy ezúttal a SZBK (Szeged megyei jogú város, a Szegedi Tudományegyetem, a Magyar Tudományos Akadémia, mint alapítók) és a Diana hercegnő Alapítvány támogatásával jött létre ez a nagyszabású összejövetel. Mint mondotta, a tanácskozás alapvető célkitűzése, ezúttal is, a térség demokratizálódásának elősegítése, egymás jobb megismerése, s a területen dolgozók ismeretanyagának cseréje. Szeged földrajzi helyzetéből adódóan - a délszláv válság hatása miatt - az elmúlt tíz év alatt hátrányos helyzetbe került, s most ezt a hátrányt, előnyünkre igyekszünk fordítani. Erre jogosítanak fel bennünket a közelmúltban történt jugoszláviai események is. Arra a kérdésre, hogy mekkora veszélyt jelentenek országunk számára a térségben fellelhető kézifegyverek, Tóth László emlékeztetett, hogy a horvátországi, a boszniai, a koszovói háborúban használt, s meg nem semmisített fegyverek potenciális veszélyt jelentenek a térség minden országa számára. Tudniillik a nemzetközi bűnözés terjedésével, ezek a bajt okozó harci eszközök, hozzánk is „beszivároghatnak". Ez pedig beláthatatlan következményekkel járhat egy békés, civilizált, demokratikus állam, esetünkben Magyarország számára is. Ezért hívták meg a térség minden országát, valamint az ENSZ, az EB ESZ, a NYEU, a NATO és egyéb nemzetközi katonai és politikai szervezet, valamint civil egyesülés képviselőjét, hogy közösen próbáljanak ismereteket szerezni és véleményt cserélni a helyzetről, a lehetőségeikhez mérten pedig javaslatokat tenni a veszélyforrások felszámolására. K. F. A Délmagyarország melléklete a szegedi önkormányzat megbízásából Népművészeti kiállítás az Alkotóházban Tájról tájra Klebelsberg Kunó mintaszerű egészségpolitikája Kulturális és tudományos boom Juhász Lászlóné népművész, a kiállítás egy részletét mutatja a kamerának. (Fotó: Miskolczi Róbert) „Mert miből fakadt mindaz, amit tettem? Egy politikai alapmeggyőzódésböl, abból, hogy mostani helyzetünk javulását, sorsunk jobbrafordulását csak attól várhatjuk, hogy művelődési téren fajsúlyosabbak leszünk, s hogy ezt a világ irányadó nemzetei elismerjék... Mert lehetséges egy másik alternatíva is, amelyre a magyar nemzet nem is mer gondolni, az, hogy kitörölnek bennünket az önálló nemzetek sorából... Ha kultúrfölényünket elveszítjük, ez be is fog következni. Ez adta meg nekem a kétségbeesés elszántságát, hogy küzdjek azért, hogy a nemzet minél szélesebb rétegeit hassa át az a végzetszerű meggyőződés, hogy lenni és művelődni, vagy nem lenni, ez nálunk teljesen egyértelmű." Ekképpen búcsúzott gróf dr. Klebelsberg Kunó a szegedi egyetem professzori karától 1931. október 5-én. Nemrég volt a tudomány napja, ilyenkor illik rá is emlékeznünk. Klebelsberg, minisztersége utolsó éveiben, a nemzeti jövedelem 10-15 százalékát fordította kultúrára, tudományra és egészségügyre. (További részletek Melocco Miklós Klebelsberg-szobrán olvashatók a Széchenyi téren). Vallotta, hogy a születés adta kiváltságot, vezetéshez való jogot fel kell váltania a műveltségnek, tudásnak, szakértelemnek, és az erkölcsi feddhetetlenségnek. Ő dolgozott ki először hazánkban tudománypolitikai koncepciót és valósított meg tudatos és tervszerű kutatáspolitikát. A jövő orvosa Klebelsberg kultúrpolitikájában az orvostudomány fejlesztése kiemelt fontossággal bírt. Ekképpen érvelt a parlamentben: „Aki azt hirdeti, hogy elég lenne egy egyetem Magyarországon, annak azt a választ adom, hogy ha egy egyetem lenne, akkor például a műtétek sorát a jövő orvosa csak valahonnan a tanterem nyolcadik sorából láthatná. Még ellenségemnek sem kívánom, hogy olyan orvos műtétjének vesse magát alá, aki diagnózist, avagy a fontos műtétet, amelyeket sürgős esetben a faluban végrehajt, csak az iskola padjainak nyolcadik emeletéről látta, de megelőzőleg soha végre nem hajtotta. Nekem kis auditóriumokra van szükségem az orvosképzésnél, hogy az orvostanár minden egyes leendő orvossal Klebelsberg egyetemépítő programja is világszínvonalú volt. (Fotó: Nagy László) személy szerint foglalkozhassék; ahol annak a leendő orvosnak módjában van a legfontosabb és legsürgetőbb műtéteket ismételten elvégeznie, hogy a szükséges manuális ügyességgel mehessen ki az életbe. Itt nem tréfáról, nem teóriáról, nem garasról van szó, hanem emberéletről. Magyar emberek ezreinek életét rosszul képzett orvosok kezére ki nem szolgáltathatjuk!" A gyermekek minisztere A szolnoki bábaképző felavatásakor, mely az ország első ilyen intézménye volt, így szól: „Vagy talán azt akarják egyesek, hogy haljanak meg a szülőanyák és pusztuljanak el az újonnan született magzatok azért, mert az orvosok és bábák nincsenek kellően kiképezve?" Ragaszkodott ahhoz, hogy az egyetemek építése mindenütt a klinikák építésével kezdődjék: „Mióta kultuszminiszter vagyok, az egyetemi beruházásokra megszavazott összegből egyetlen fillér sem került másra, mint kizárólag a klinikák építésére, amelyek nemcsak kórházak, hanem ambulanciák is, melyek a világ legdemokratikusabb intézményei, mert ott mindenki, attól a szolgálótól kezdve, aki elvágta az ujját, a súlyos üzemi balesetben megsérültig, megjelenhet, aki díjtalan gyógykezelésre szorul." A népegészségügyön belül is külön megkülönböztetett figyelmet szentel a gyermekgyógyászat fejlesztésének: „A magyar kultuszminiszter a magyar gyermek minisztere is. Ezért illik, hogy a munkát a gyermekklinika emelésével kezdje meg. De gyermekegészségügyünk állapota is rákényszerít bennünket arra, hogy a gyermek- és csecsemőgyógyászat ügyével a legnagyobb szeretettel foglalkozzunk, hiszen Magyarországon egyenesen megdöbbentők a csecsemőhalálozásra vonatkozó statisztikai adatok. Egyetemépítő programom élére tehát a szülészeti és gyermekklinikák építését állítottam. Ennek eredményeképpen az elmúlt két évben már megnyitottam Pécsett a gyermekklinikákat százhúsz ággyal, és Debrecenben egy másikat ugyancsak százhúsz ággyal. Szegeden a gyermekklinika mögött még e hónapban megkezdjük a nőgyógyászati és szülészeti klinikák, a magyar anya klinikájának munkáit" - írja a gyermekklinika és egyben a szegedi egyetem alapkövének letétele előtt. Európa élvonalában A debreceni és szegedi klinikáknak szánta a sokat szenvedett és elhanyagolt Alföld súlyos egészségügyi problémáinak megoldását, különösen a magas gyermekhalandóság csökkentését, mert ahogyan mondja: „általában a dolgozó korban levő népesség nem akarja viselni terhét a gyermekek gondozásának. Mentől műveltebb, civilizáltabb és erkölcsösebb egy nemzet, annál jobb dolga van annál a nemzetnél a gyermeknek. Ez a nemzetek kultúrfokának - az én meggyőződésem szerint - az első fokmérője". A pécsi klinikák feladatául a tbc elleni küzdelmet szánta. Az amerikai gyorsasággal felépített 21 klinika Európa élvonalába tartozott orvosi felkészültséget és technikai felszereltséget illetően is: minden klinikán volt EKG, röntgen, laboratóriumok, a katedrákon - kultúrdiplomáciájának köszönhetően - világlátott és világhírű orvosprofesszorok oktattak. A Nobel-díjas Szent-Györgyi Alberten kívül ifj. Jancsó Miklós (aki szintén Nobel-díjas lett volna, ha nincs „hidegháború" az ötvenes években) farmakológus, Haynal Imre, Rusznyák István belgyógyászok, Bugyi István, Jáki Gyula sebészek. Láng Imre, Sánta Kálmán agysebészek, Kőrnyei István agykutató, Miskolczy Dezső ideggyógyász, Waltner Károly gyermekgyógyász stb. Az orvosok nemzetközi szintű tudásukkal és feddhetetlen magatartásukkal a betegek feltétlen bizalmát és a társadalom megbecsülését élvezték. Európai szintű fizetést kaptak, a „szocialista vívmányunk", a megalázó hálapénz ismeretlen fogalom volt. Klebelsberg kultúr- és tudománypolitikájának is köszönhetően népegészségügyünk helyzete a két világháború között jelentős mértékben javult: hazánk a világ orvosokkal legjobban ellátott országa lett: kevesebb, mint ezer lakosra jutott egy orvos. Duplájára nőtt a betegágyak, gyógyító intézetek száma, az átlagos kórházi ápolási idő annyi volt, mint a világelső Németországé és Svájcé, a 2-9 éves gyermekek alacsony halálozási arányát tekintve Európa élvonalába tartoztunk, a férfilakosság átlagos életkora 64 év volt, annyi, mint ma(l), az összhalálozás csökkenése nálunk volt a legnagyobb egész Európában. A magyar védőoltási rendszer - hála a Klebelsberg-építette Országos Közegészségügyi Intézetnek - egyike volt a földkerekség legjobbjainak. Fénykorát élte az iskolaorvoslás, ekkor kezdődtek és váltak átfogóvá a csecsemőés terhestanácsadások, házi betegápolás, a rádióban az egészségügyi ismeretterjesztő műsorok, százezrek tanultak egészségügyi ismereteket az iskolán kívüli népművelés keretében. Negatív fordulatok Klebelsbergnek is köszönhetően a trianoni tragédia dacára a magyar népegészségügy évszázados lemaradásokat hozott be: a balkáni színvonalról az európai államok középmezőnyéhez - Olaszország, Spanyolország - zárkózott fel, és minden bizonnyal, ha nem jöttek volna közbe történelmünk újabb, tragikus fordulatai, ma a fejlett nyugateurópai szinten lenne, a jelenlegi nem éppen irigylésre méltó 66., Afganisztán utáni hely helyett. Ma a hazai egészségügy katasztrofális válságát éli. Világelsők vagyunk a daganatos betegségek, szív- és érrendszeri eredetű halálozások, a középkorú férfiak halálozásában stb. Klebelsberg a népegészségügy ugrásszerű fejlődését is előmozdító, nagy ívű kulturális és tudománypolitikája követendő példaként szolgálhat. A nehézségek megoldása elsősorban és mindenekelőtt állami feladat, mely csakis jelentős anyagi ráfordítással és pártpolitika felett álló nemzeti összefogással valósítható meg. Dr. Hencz Péter tal. Körülbelül három évig készült erre az alkalomra az ismert szegedi népművészet mesterének a csoportja. A kiállításon láthatunk még több fajta - például erdélyi és délvidéki - hímzést, továbbá csont- és fafaragást, hímes tojásokat, nemezképeket. A régió anyagából meg kell említeni a szegedi papucsot, a kovácsoltvas és gyékény munkákat, kosárfonást, a vert csipkét, s több más, a zsűri megfogalmazása szerint, egységesen magas színvonalú kiállítási exponátumot. A rendezvénnyel kapcsolatosan meg kell jegyezni, hogy az előzetes tervek szerint november 19-éig tart nyitva, de a nagy érdeklődésre való tekintettel, valószínűleg az év végéig a közönség „rendelkezésére" áll majd. Ez azonban még egyeztetés tárgya, tehát hamarosan eldől, hogy a kiállítók anyagait meddig tarthatják az Alkotóház bemutatótermében. A kiállítás mindennap délelőtt 10-től este 6-ig tart nyitva. Munkatársunktól Ujabb színvonalas népművészeti bemutatkozóval jelentkezik a Dél-alföldi Népművészeti Egyesület, közismertebb nevén, az Alkotóház. Dr. Ványai Éva, humánpolitikai alpolgármester nyitotta meg a 13. országos népművészeti kiállítást, amelynek anyagát korábban Budapesten, a Néprajzi Múzeumban, láthatta a közönség. Jellinek Márta, a Dél-alföldi Népművészeti Egyesület igazgatója elmondta, hogy októberben kapták vissza az anyagot budapesti kiállításról, s azt követően került sor az itteni rendezvény szervezésére. A kiállított anyag között vannak hímzések, több tájegységből is: a megyei fehér hímzés, a vásárhelyi hímzés, valamint egy kifejezetten erre a kiállításra készült, a vásárhelyi női subának a feldolgozása dr. Szabó Imrénének, a népművészet mesterének a kutatása és feldolgozása ál-