Délmagyarország, 2000. november (90. évfolyam, 256-280. szám)

2000-11-11 / 264. szám

Kun Lajos, a SZEOL egykori népszerű labdarúgója ma autóbuszdiszpécser Balatonfüreden. (Fotó: Gyenes Kálmán) Mesterhármas! SZEOL AK-Budapesti Honvéd 4-3 (3-1) A 20. percben Balogh ívelhetett szögletrúgást a jobb oldalról, élesen beló'tt labdáját a védó'k elvétették, nem így Kun, aki közelről a hálóba továbbította, 1-0. Gruborovics Somogyihoz játszott, ő a középen nagy lendülettel megiramodó Kunhoz továbbított, aki miután becsapta Nagyot, a 1 l-es pont tájáról keresztezni próbá­ló Sallai mellett laposan a kapu jobb oldalába ló'tt, 3-1. A bal oldalon Gruborovics vezette fel a labdát, a Honvéd térfelének közepén járt, amikor észrevette, hogy a másik oldalon megindult Kun. Remekül, ütemre elrúgva tálalta a labdát a csatár elé, aki futtából féima­gasan a kapu jobb oldalába bombázott, 4-2. (Délmagyarország, 1984. március 11.) hozatnék, repi cigarettával kí­nálnálak, és megajándékozná­lak egy szép albummal a kis­város nevezetességeivel; szí­nes fényképek a Kossuth-for­rás ivócsarnokáról, a keringé­si zavarokat javító források­ról, a Balatoni Panteonról, ahová, jegyezném meg vicce­sen a polgármester helyében, Te is bekerülhettél volna, ha nem a SZEOL színeiben on­tod a gólokat. Vagy csak nekünk annyira fontos ez az átkozott futball? Akik a nyolcvanas években voltunk kiskölykök. a mérkőzések után éjszakába nyúlóan rúgtuk a labdát és Gruborovics Tiborok, Szabó Lászlók vagy Kun Lajosok akartunk lenni. A család férfi tagjai sajnálkoztak, bezzeg ők még Benék, Mészöly Kálmá­nok, Sándor Csikarok, Kal­már Ferencek, Puskás Öcsik voltak a grundokon. Mentsé­günkre szolgáljon, hogy az öt­venes évek közepén azért szidták Sebes Gusztávot, mert állandóan arra a tizenhat-ti­zennyolc pesti labdarúgóra tá­maszkodott. Ez a tizenhat-ti­zennyolc pesti fiatalember al­kotta történetesen az Arany­csapatot. Valami hír csak eljutott ró­lad is a Balaton partjára. Az NB valahányas Füredben fel­kértek az ificsapat edzésére. Tizenhat-tizennyolc éves nagy melákok Lajos bácsinak szólítottak, és nem jártak edzésre. Májustól szeptembe­rig a fürdővárosokban nagy a pörgés, jönnek a szabados ex­keletnémet csajok, szüzessé­get elveszíteni csakis velük érdemes. Te meg csak ülsz az NB valahányas Balatonfüred öltözőpadján, ahol a leváló vakolatot Bundesliga-csapa­tok poszterei takarják, úgy­ahogy. Néha befut egy-egy másnapos tizenhat éves, veled együtt hatan vagytok az edzé­sen, nem csodálom, hogy ele­ged lett. A kissrácok, csillan fel a szemed, a romlatlan hét-nyolc évesek, azokkal öröm foglal­kozni. Ma már kizárólag ezt a korosztályt vállalod. Fogal­muk sincs, ki voltál, apjuk­ként tisztelnek, nem számít náluk semmi az eredményen tefctnid RIPORT • KULTÚRA • TUDOMÁNY • ÉLETMÓD Vajda Mihály filozófus: „Közép-Európa kulturális otthonként végleg elveszett." • „Kolléga úr, maga a matematika gyilkosa!" • Minden idők leghosszabb pollenszezonja Nyolcvannégyben Gru­borovics Tiborok, Kozma Zoltánok, de leginkább Kun Lajosok akartunk lenni, mert ö lőtte a leg­több gólt a SZEOL-ban. A felhólyagosodott talajú dühöngök a szegedi lab­darúgók nevétől volt hangosak. Kun Lajos rossz csillagzat alatt szü­letett. Büntetésből kellett Szegeden maradnia, és amikor végre elhagyhat­ta volna a várost, már senkinek sem kellett. Ami nem tartozik össze, nem is marad együtt. Kun La­jos két éve Balatonfüre­den él. Amikor belövöd a harma­dik gólt a bajnokcsapat Buda­pesti Honvéd hálójába, nem arra gondolsz, hogy tizenhat év múlva Volán-diszpécser leszel Balatonfüreden. And­rusch a védőket szidja. Nagy Antal Garabára néz, Garaba Nagy Antalra, elszaladsz kö­zöttük, kárörvendően rájuk sandítasz, és torkod szakadtá­ból üvöltőd, hogy „góóóóól". A lelátón egymás nyakába borulnak a drukkerek. Komó­csin Mihályt a vasutasstadion kopottas dísztribünjén ölelgeti a mellette felugró elvtárs (még az ülőpárna is a földre esik), a játékosfeleségek már a zsebükben érzik a hatszáz forintos győzelmi prémiumot. Lemész a Grubóval a Tisza Gyöngyébe, ismeretlenek kül­dözgetik a köröket, a DJ a legújabb Szűcs Judith számot keveri. Jó érzés, ha felismerik az embert a Tisza Gyöngyé­ben. A kelleténél persze me­gint többet isztok; ha győztök, ezt senki nem veti a szeme­tekre, vereség után meg ki az a marha, aki nyilvános helyen mutatkozik?! Hazafelé egy­mást átölelve, valami slágert dalolva, bandukoltok az új hí­don, lassan pirkad, de a Kék­fekete még nem nyitott ki. Tizenhat év múlva Bala­tonfüreden már a kutya sem tudja, ki voltál. Pedig a város­ban Te vagy az egyetlen, aki három gólt lőtt a Budapesti Honvédnak. A polgármester helyében fogadnálak, beültet­nélek a süppedős fotelba, a titkárnővel konyakot és kávét stadionotok nincs, a felújított Tisza-parti stadiont elszúrták, a füvet sorvetővel ültették. Néha egész délelőttöket utaz­tok, míg beengednek valame­lyik külvárosi göröngyös pá­lyára. Hiába a bravúros kilen­cedik hely, a következő évben úgy esik ki a csapat, hogy sor­sa már az őszi utolsó fordu­lókra eldőlt. A SZEOL és annak jog­utódja éveken keresztül az NB II-ben szerepel, feljutni nem sikerül, míg nyolcvanki­lencben a Vasas elleni osztá­lyozón. amely néhány napra a Nemzeti Kerekasztal-tárgya­lásokról szóló híreket is félre­söpri, kis híján sikerül a bra­vúr. A visszavágón nulla-nul­la az eredmény, ha ennyi ma­rad, ismét elsó osztályú a Sze­ged, alig van hátra húsz perc, amikor Pataki Tamás lecserél. Biztos vagy a feljutásban, be­mész az öltözőbe zuhanyozni, készülsz a pezsgőbontásra. Hallod bentről, hogy botrány van. Szabó Gyula röplabdás mozdulattal beleüt a labdába a tizenhatoson belül, a Vasas tizenegyest kap, Szabadi bel­övi, a játékvezető, a békéscsa­bai Németh alig ússza meg a lincselést. Egymással szemben ülünk a füredi buszállomás kocsmá­jában, nem érted, miért le­hetsz még mindig érdekes egy szegedi újságcikkben. Szavai­dat jegyzetelem, néha közbe­szólsz, ezt meg ezt ne írjam. Olyan bundákról mesélsz, amelyekben általában Te nem vettél részt, mindig mások. És. kiábrándító történeteket mon­dasz el a nyolcvanas évek prominens játékosairól^ edzőiről; kibontakozik egy romlott világ képe. Hiába fo­gadtam meg számtalanszor, hogy otthagyom riportalanyo­mat, ha kikapcsoltatja magnó­mat, lefogja tollamat. De kifo­gás mindig akad: Balatonfü­red messze van, nincs potyára tízezer forintom a benzinkölt­ségre, különben is, jó fej vagy, a cechet nem hagyod kifizetni. Az anyagot megírtam. És kicsit sajnálom, nyolcvan­négyben miért nem gyűjtöt­tem inkább lepkéket, mint a Rácz az első emeleten. Téth-Szenesi Attila Amikor belőtted a harmadikat a Honvédnak... Mi lett veled. Kun Lajos? kívül, és sírva fakadnak, ha kikapnak. Rajtuk kívül a fut­ball nem érdekel, mintha meg lennél sértődve a sorsra vagy mire, hogy azon a bizonyos mesterhármason, a tíz, izzadt­ságszagú szegedi éven kívül mást nem tudtál letenni az asztalra. ígéretes atlétaként indultál, Békés megyében rajtad kívül talán senki nem futotta 10.6 alatt a százat, mégis inkább a Honvéd Szabó Lajos SE-ben kamatoztattad a gyorsaságod. Az NB Il-es katonacsapatból persze elvitt a Budapesti Hon­véd, a klub bérelt lakásában éltél Détárival és Sallaival. A jövődben biztos lehettél, válo­gathattál az ajánlatok között, de nyolcvankettőben megcsi­náltad életed nagy hülyeségét. Súlyos árat fizettél azért, mert egyszerre írtál alá a Debre­cennek és az Újpesti Dózsá­nak. Ketten is letesznek eléd egy kisebb vagyont, persze hogy megzavarodsz. Az ügyből botrány lesz, nem vagy válogatott, nincs nagy hatalmú patrónusod, aki elsimítaná az ügyet; öt évig nem igazolhatsz el a SZEOL­ból. Fellebbezel a munkaügyi bíróságon, ez nem divat akko­riban, de persze elutasítanak. Huszonhattól harmincegy éves korodig olyan csapatban kell játszanod, amely a leg­felső osztályban többnyire epizódszerepre van ítélve. Oda vannak az álmaid; a pesti nagycsapat; a remény, hogy elkerülj az általad irigynek tartott városból; a válogatott­ság; a játék, hétről-hétre tízez­rek előtt. Kinek kellenél har­mincegy évesen? A Kaszás Gábor vezette Szegedben maradsz, a vas­utasstadionban verhetetlenek vagytok, a Rába, a Honvéd, a Ferencváros, a Dózsa ellen táblás ház előtt játszotok. A vezetők a prémiumot mégis ezer-ezerötszáz néző után fi­zetik, hiába mutatjátok az új­ságokat, ahol 12-15 ezer nézőt írnak a tudósítók. Saját Grecsó Krisztián A félelem árnyalatai A Z a tapasztalatom, hogy a megalázottság okkersár­gájából és a harag zötyögős szívű vöröséből keveredik ki a félelem leírhatatlan, folyton változó színe. Az a sosem egy­forma szín. amire ránézve mégis tudom, hogy ez az, ez a félelem színe. Nem is bírom ilyenkor, általában fölkiáltok: meg vagy, te átkozott, megis­mertelek! Meg én, noha úgy van, ebben az életben sosem kaptam azon a félelmet, hogy ugyanaz a köntöse lett volna, mint legutóbb. Arra gondolok, azért van ez, mert belül, valahol a zúza és máj között, ahol a lélek ís lakik, ott történik ez a komoly és nehéz elkeveredés, harag­ból és megalázottságból, ezért egyáltalán nem úgy van, mint amikor a gombfestékkel lesz ugyanez. Arra például egyál­talán nem hasonlít, ahogy az egyik színtócsából a másikba emelem a pemzlit, aztán a pi­rosból és a kékből, lila íesz. Mindig-lila. Ettől a lehető leg­távolabb van ez az egész Tanulmányaim komolyan lendültek előre nem rég, bát­ran mondhatom, fejlődőképes vagyok. Szegeden, a Royal ét­terem előtt, a Kölcsey utca sarkán működik egy félelem­szabadegyetem, nem is sejtet­tem eddig, de van - és kitűnő eredménnyel zártam ott egy félórát, úgy tűnik, előre mene­telemet a legmagasabb rette­gés-körökbóí is támogatják. Egy öreg Trabant tejfölös szélvédőjén át láttam meg először, ahogy egy körkörösen mozgó zseblámpából világít a kapzsiság vaksárgája. Keve­redésre ekkor még nem is gondoltam, ez a sárga, nem az a sárga, ezt a fajtát ugyanis a jó szív és a szelídség lanyha rózsaszínje nem állhatja, sza­ladgál rajta az a vak szín, akár gőlődin levesen a meleg zsír. Hát a legmagabiztosabb és - túlzás nélkül mondom ­legkedvesebb ábrázatommal adtam át a csendőröknek a passzusokat, legyen meg, ami­nek meg kell lennie. Ereztem, hogy szememből némi szimpá­tia-zöld árad, a biztosítási papíroshoz hasonló zöld ez, csak élet van benne, meg lel­kesedés: a dolgukat végzik, kedves, fiatal fiúk, például ez, meg olyanok, hogy egyék az, aki dolgozik. Utólag tudom, nem a szimpátia zöldjét tük­rözték annyira az egyenruhák vikszolt gombjai. Nem ezt az ízes, suttogás zöldet láttam a fakabátokon, dehogy: a naivi­tás kopott szürkéje volt az, olyan erősen, hogy még csil­lámlani is bírt. Utoljára fölső tagozatban, az első csók előtti másodpercekben láttam ennyire csillogni ezt a szürkét, Popovics Lőrinc kisplasztikái de akkor, ott, bevallom, bele­: fért. Idő javával azonban lesz ! ebben a szürkében némi fa­nyar, mégis élénk kék, olyas­fajta, amilyen a Balaton kékje lehetett akkoriban, mikor még í a másnapos Géza fejedelem • küldte partjára leghűségesebb i szolgáját, áztasson bele né­hány kapcarongyot, mert tel­jesen kiszáradtak égő keblén, homlokán. jry ármilyen furcsa, van a AJ hatalom feketéjében né­mi fehér, minthogy nem szín ez se, az se, és a kettő úgy van együtt, mint életre van ráadá­sul a halál, szóval nem kívül vagy belül vannak egymáshoz képest, hanem egyszerűen együtt, de olyan szorosan, ahogy férfi nővel csak igen ritkán, kivételes szerelemkor. 77zt a fehéret láttam meg fa­ll/kabátjaim szemében. Ezt a feketében fehéret, amit szabad szemmel látni nem lehet, csak az apró embe­rek apró hatalmának feketéjé­ben: ellenőrök, parkoló őrök, portások, és mindenek előtt rendőrök szenes feketéjéből üt ki. Mintha hipó lenne a verej­tékük A baloldali lámpavilág hiányát hosszan taglaltuk. Hogy félig világítás nélkül, sánta biztosítékkal mit lehet, mit nem, erről szívesen beszél­gettünk. Ahogy megvillant a hatalom fehérje, kezdett is csöpögni bennem a megalá­zottság okkersárgája, és mint­ha csak kísérője lenne, csú­szott hozzá rögtön a harag zö­työgős szívű vöröse. Duplán is félni kezdtem, mert az a ta­pasztalatom, hogy egyébként is ebből a kettőből keveredik ki a félelem folyton változó színe. És van ebben a folyton változóban némi igazság. Ezt az árnyalatot például egyáltalán nem ismertem. Ar­ról hallottam persze, beszélik hogy akkortájt volt utoljára hasonló a városban, mikor a Tiszatáj vezetőségét menesz­tették Akkor az Anna-kút felől látta valaki, amint a kőrútnál elfújja balra egy pusztai szellő. Jóllehet, még azt is tu­dom, legutoljára a Mars téri tojásárusok látták a félelem­nek ezt a színét, éppen akkor, mikor a CPG tagjaival befor­dult a Csillag bejárójára a rabszállító, mégsem ismertem meg rögtön. Csak mikor a probléma megoldására ka­nyarodtunk, akkor fogtam gyanút. Hogy ez a szín az ah­hoz a színhez hasonló lehet. Mikor azt mondta a fakabát, író embernek lehetne ilyesmi­re is fantáziája, akkor erősö­dött. Meg hogy tegyek az iga­zolványba annyit, amennyit gondolok, de gondoljak csak minél többet, és akkor nem is láttuk egymást, akkor még jobban. Amint remegő kézzel belegyűrtem az okmányba a pénzt, már biztosan tudtam. Ez szinte olyan. És végre fölis­mertem, micsoda munka fo­lyik itt. Belecsöppentem egybe a szabadegyetem legfonto­sabb kurzusaiból. Ki is pipáltam hazafelé: teljesítve.

Next

/
Thumbnails
Contents