Délmagyarország, 2000. szeptember (90. évfolyam, 205-230. szám)

2000-09-15 / 217. szám

A kővetkező 24 órában a Kárpát-medencét egy gyenge hidegfront érinti, ezért eleinte kisebb eső, záporeső még néhol kialakulhat, később azonban nem valószínű csapadék. Az ország területén pén­tek estig változóan felhős ég várható több-keve­sebb napsütéssel. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9, 14, a legmagasabb nappali hőmér­séklet pénteken 21, 26 fok között alakul. Isten éltesse! ENIKŐ, MELITTA Az Enikő név Vörös­marty Mihály alkotása az Eneh mondai női névből. A monda szerint Eneh volt Hunor és Magyar anyja. A név azonos az ünő - szar­vastehén - szóval. A Melitta görög ere­detű név, jelentése: szor­galmas, méh. Egyéb, a naptárban nem szereplő mai névna­pok: Alpár, Bogáta, Bor­isz, Dolóresz, Doloróza, Hetény, Imelda, Katalin, Kató, Lola, Lolita, Lo­ránd, Lóránt, Mária, Meli­ton, Nikodém, Nióbé, Pa­méla, Roland, Tódor, Tö­hötöm. Halászok Tizennégy japán halász tűnt el a Csendes-óceánon Hokkaido szigetének magas­ságában - jelentette a japán parti őrség. A halászhajó ­tizennyolc emberrel a fedél­zetén - eddig ismeretlen ok­ból felborult. Az időjárási viszonyok kedvezőek voltak. A vízi jármű vészjelzéseket adott le. Egy közelben hala­dó hajó négy személyt ki­mentett, de a többi tizennégy halásznak nyoma veszett. ummiffls KATONAI ÉS MUNKARUHÁZATI BOLT % Német és amerikai katonai, vad ász, horgász gyakorlóruhák, munkaruhák, dzsekik, Ingek, bakancsok, hátizsákok, katonai kiegészítő felszerelések Szeged, Bartók tér 9. Nyolcas ikrek: egy megszületett A milánói szülészorvo­sok nem tudták megakadá­lyozni, hogy szerda este megszülessék - á terhesség huszonötödik hetében - a nyolcas ikreket váró szicíli­ai asszony egyik gyermeke, akinek állapota megle­hetősen súlyos. A harminc­egy éves Mariella Mazzara egy „túl jól" sikerült mes­terséges megtermékenyítés­nek köszönheti ezt a rend­kívül fjőséges gyermekál­dást. A dél-olaszországi asszony terhességének csu­pán huszonötödik hetében van, s körülbelül egy héttel ezelőtt az észak-olaszorszá­gi Milánó egyik kórházá­ban helyezték el, rendkívüli ellátást és megfigyelést biz­tosítva számára. Alvilági betontemetö Az orosz alvilág által meggyilkoltak „betonsírjá­ra" bukkant a rendőrség Moszkva egyik elővárosá­ban. A rendőrség a szerve­zett alvilág által elkövetett büntettek után nyomozva találta meg a „bombabiztos sírhelyen", másfél méter vastagságú betonba be­ágyazva hat ember holttes­tét. Az olasz maffiafil­mekből ismert módszerrel eltüntetett áldozatokat több mint négy évvel ezelőtt a konkurens banda bérgyil­kosai egy bárból hurcolták el és egy garázsban végez­tek velük. A holttestek ki­szabadítása a betonból több mint egy hetet vett igénybe - olvasható az Interfax je­lentésében. O nnan tudtam meg, hogy megjelent kisded írásom a tölgyfa pusztulá­sáról, mert a reggeli órákban fölhívott valaki illetékes. Nem vasvillával akart fölkeresni, együtt érző beszélgetésre , csak. Már a telefonba azt mondta, megeshet, hogy 10-15 év múlva nem lesz egészséges fája Újszegednek. Ré­mülten hajlottam a találkozóra. Szakmájának két kitűnősége jött el. Ők is azt mondták, tíz fából nyolc biz­tosan beteg. Előszedtük várható szo­morú következményeit is. Majdnem­majdnem érintési közelségbe jött az idő, amikor tarvágást kell végezniük Újszegeden. Föltehetően viharos éjsza­ka, lehúzott csuklyában, rendőri bizto­sítással merik csak kivágni őket, mert a népharag ellenük támad. Legszebb li­getünket akarjátok tönkretenni? Talán még választási buktató is lehet belőle. Mi lenne a megoldás? Már most kellene elkezdeni a szisztematikus pót­lást. Apránként cserélni azt, amelyik szomorú sorsa beteljesülni látszik. Eh­hez azonban tervezet kell, azt jóvá kell hagynia valakiknek, és az újítási szán­dék mellett mindenekfölött pénz is szükségeltetik. Most éppen nincsen. És mintha minden évben éppen nem len­Horváth Dezső Tölgyfa, lakottan ne. Ha tüdőnkről, a mi egészségünkről van is szó. Amikor már beszaladt a madzag, akkor tudunk észhez térni, előre gondolkodnunk mintha soha nem lenne időnk. A beszélgetés azonban a kukacos tölgyfa érdekében történt. Talán fá­jóbb szívvel látják nap mint nap, de nem tehetnek semmit. Törvény van rá, hogy a tölgyfa lakottan nem háborgat­ható. Legfőbb pusztítója, a cincér lak­ja, az pedig védett bogár. Személyiségi joga, eszmei értéke van. Aki bántja, megbüntetik. Nincsen olyan természetfilm a tele­vízióban, amelyikben ne jönne elő a tigris, az oroszlán, a fehér cápa, vagy az alattomos-álmatagul pislogó, de a szomját oltó sivatagi minden vadra le­csapó krokodil. Talán soha nem lenne jó természetvédő belőlem, de jobban sajnálom a szülő gnút borjastól, mint falkában vagy egyedül támadó pusztí­tóját, és kamaszos szendeséggel azt se nagyon bánom, ha amazt a kihalás fe­nyegeti. Ujjnyi vastag kukacok is lak­nak a fa belsejében, mocskos férgek­nek tartom azokat is. Mondják, persze, mondják, csak a túlkoros fákat támad­ja a cincér is, meg a kukac is, társulva a szú minden fürészporos fajtájával, én továbbra is a tölgyfát siratom, meg a liget várható jövőjét. Tisztelni való szakmai öntudattal mondja Joóné Kádár Zsuzsa is, Bör­csök Attila is, örökségben kaptuk föl­dünket, és számíthatunk az utókor át­kára, ha csak faforgácsot hagyunk rá. Kiolvasták gyönge irományomból, hogy a természetes pusztulás megállí­tására akarnám elrettentő példaként megőrizni a kukacos tölgyfa hegy- és vízrajzi térképet idéző törzsét, de szak­mai kötelezettségük tiltja, hogy cincé­rellenesség látszatába kerüljenek. A lecke föl van adva. Megkérném Hemmert Janit, a hőscincért is rajzol­ja rá a figyelmeztető gyűrűre. Szegeden Mérhetetlen szorgalom - mérhető „arany" Szakáll Nárcisz Rozália Szeptember 10.. 14 óra 50 perc, 3280 g. Sz.: Magda Irén és Szakáll László (Röszke) Kosztolányi Dániel Szeptember 13.. 8 óra 40 perc, 3970 g. Sz.: Nagy Erzsébet és Kosztolányi József (Szeged). Horváth Georgina Dominika Szeptemberi 2., 23 óra 20 perc, 3360 g. Sz.: Szél Erika és Horváth László (Szeged). Vígh Dominik Szeptember 13., 8 óra 40 perc, 3670 g. Sz.: Juhász Anett és Vígh Attila (Csengele). Ivkovic Andrej Szeptember 13., 13 óra 35 perc, 3450 g. Sz.: Pap Éva Rozá­lia és Ivkovic Dániel (Szeged). Horváth Bálint Ákos Szeptember 14., 5 óra 30 perc, 3700 g. Sz.: Szűcs Márta és Hor­váth Attila (Szeged). Szűcs Edina Szeptember 14., 3 óra 15 pete, 3680 g. Sz.: Kneip Márta Mónika és Szűcs László (Bordány). Makón Vásárhelyen Mészáros Laura Evelin Szeptember 13., 9 óra 35 perc, 3150 g. Sz.: Mészárosné Hegedűs Andrea és Mészáros Zsolt (Hód­mezővásárhely). Csongrád megyé­ben ma az alábbi körzetben számít­hatnak sebesség-el­lenőrzési akcióra a járművezetők - Sze­ged: 5 és 7, vala­mint 13 és 23.30. Napi átlaghőmérséklet A vízállás tegnap A Tisza Szegődnél: 100 cm, Csongrádnál: -101 cm, Mindszentnél: 4-cm. 5=g£V A víz hőfoka Szegeden: 20A* Makónál: -31 cm. A Nap kel: 06.23, nyugszik: 18.56. A Hold kel: 20.05, nyugszik: 07.45. A Pán Uno cipődiszkontban szeptember 25-ig egyes modettekre 30% •BT KEDVEZMÉ Folyamatosan bővülő kínálat felnőtt- és gyermekmodellekből. Szeged Plaza Évgyűrűk vallomása Tóth Sándor Szeptember 13., 14 óra 40 perc, 3000 g. Sz.: Czövek Erzsé­bet és Tóth Sándor (Makó). Szentesen Farkas Péter Szeptember 13., 12 óra 45 perc, 3030 g. Sz.: Lajos Andrea és Farkas Péter (Csanytelek). Gratulálunk! Belfast (MTIj Rendkívül súlyos termé­szeti katasztrófa történt más­fél évezrede a Földön, olyan, amely a sötét középkor eljö­veteléhez vezetett és egybee­sett a római birodalom szét­hullásával - állítja egy észak­írországi tudós. Lehet, hogy egy üstökös darabja csapódott bolygónkra, lehet, hogy pél­dátlan vulkánkitörés történt, de bármi volt is, borzalmas le­hetett, és tisztán tetten érthető a fák évgyűrűi révén - mond­ja Mike Baillie, a belfasti Qu­een's Egyetem professzora. A globális környezeti ese­mény 540 táján történt, de nincs róla említés egyetlen történelemkönyvben sem. Az elvékonyodott évgyűrűk alap­ján azonban bizonyos, hogy valami rendkívüli történt, méghozzá olyan, amiről az egész világon árulkodnak a fák. Hasonlóan pontosan jel­zik, hogy 1816-ban az észak­amerikai földrészen nem volt nyár - mondta Baillie. Bár a történelemkönyvek „hallgat­nak", a mitológia nem. A XIII. században feljegy­zett népköltészeti szövegek említést tesznek 540 körül, Arthur király halála táján Ga­ulban egy üstökösről, s hogy az ég lángokban állt. A pákozdi csata emlékére rendezett történelmi hadijátékra készül a Jászfényszoru" alakult. Szűcs Mihály nevét viselő hagyományőrző huszárcsapat, melynek tagjai a 48" 49-es szabadságharc Koburg huszárezredének egyenruháját viselik. Előtérben Ézsio* Vencel kapitány, a bandérium alapítója. (MTI Telefotó: H. Szabó Sándor) Telitalálat! A hétvégén tartják Röszke falunapját. A szegedi paprika hírnevét öregbítő községben idén a paprikatermesztök szorgalmának köszönhetően - a mostoha időjárás ellenére - sok helyen minőségi terméket gyűjtöttek be. Felvételünk a röszkei „arany" egyik szakértőjének, Vastag Józsefnek a tanyáján készült. (Fotó: Karnok Csaba) Sziámi dilemma Jál öltöznek A Skandináv lottó 37. já­tékhetének nyereményei a következők: telitalálatos szelvény 1 darab volt, nyere­ménye 120 millió 422 ezer 153 forint. A hattalálatosok­ra 130 ezer 42, az ötösökre 2801, a négyesekre 493 fo­rintot fizetnek. London (MTI) Az angol római katolikus egyház feje sürgette a londo­ni fellebbviteli bíróságot, tartsa tiszteletben a szülők akaratát, és hagyja meghalni a Manchesterben egy hónap­ja megszületett sziámi ikre­ket. Cormac Murphy-O'Con­nor, Westminster érseke csü­törtökön terjesztette írásban a katolikus egyház véleményét a bíróság elé, amelynek dön­tenie kell arról, jogukban áll­e az orvosoknak a sziámi ik­rek - Jodie és Mary - szétvá­lasztása a szülők akarata el­lenére. A katolikus hitű szülők hallani sem akarnak a londo­ni felső bíróság által a múlt hónapban engedélyezett műtétről, ezért kérték a fel­lebbviteli bíróságot a határo­zat megváltoztatására. Ha az ikreket szétválasztják, csak Jodie élhetne normális életet, Mary azonnal meghalna. Ha összenőve maradnak, mind­ketten meghalnak hat hóna­pos koruk előtt. A manchesteri kórház or­vosai közben felfedezték, hogy Jodie, aki eddig az élet­képesebb volt, a hét eleje óta nem megfelelően növekszik, viszont Mary egyre jobban fejlődik. Az orvosok feltéte­lezése szerint Mary egyre több tápanyagot von el test­vérétől, és ezzel veszélyezteti annak normális fejlődését. Ha ez a folyamat folytatódik, a sziámi ikrek szétválasztását legkésőbb október elején el kellene végezni, mielőtt be­töltenék a két hónapos élet­kort. Washington (MTI) A People amerikai maga­zin felvette az év legjobban öltözöttéinek listájára Britngy Spears popénekesnót és Vil­mos angol királyi herceget. Nagyon rossz helyezést ka­pott ellenben a jövő héten nyilvánosságra kerülő névsor­ban Bruce Willis, a neves amerikai színész és Christina Aguilera énekesnő. A jól, il­letve rosszul öltözöttek névso­rát öttagú zsűri állította össze, amelynek a rap-énekes Sisqo is tagja volt. Ő elismerő sza­vakkal illette Vilmos herce­get, Károly brit trónörökös 18 éves fiát. Hasonlóképpen ,jó helyezést" kapott Jennifer Aniston, Brad Pitt hollywoodi színész felsége is. Christina Aguileránál azt hiányolta a zsűri, hogy nem visel csillogó ruhákat. Bruce Willis ellen pedig az volt a kifogása, hogy zakóinak ujja vagy túl rövid, vagy túl hosszú. Huszárűdvözlet - jász mödra

Next

/
Thumbnails
Contents