Délmagyarország, 2000. szeptember (90. évfolyam, 205-230. szám)
2000-09-11 / 213. szám
IV. A DÉL SPORTJA HÉTFŐ, 2000. SZEPT. 11. Kedvezőtlen vásárhelyi előjelek teremlabdarúgás Munkatársunktól Ma este a második forduló mérkőzéseit rendezik meg a teremlabdarúgó NB I-ben. a HKFC'93-Szuperinó ebben a szezonban először lép pályára hazai környezetben. A vásárhelyiek a saját közönségük előtt megyei rangadó során mutatkozhatnak be. hiszen a Hódtói Sportcsarnokban. 19.15-kor kezdődő meccsen az Első Beton Szeged vendégszerepel. A hazaiak mestere, Himer István nincs könnyű helyzetben, hiszen csapata - Szrenka és Fazekas sérülése miatt - várhatóan rendkívül tartalékos lesz. A vendég Első Beton viszont a legerősebb összeállításában várja a megyei rangadót. Szurkolói busz Munkatársunktól Szurkolói busz indul szeptember 16-án (szombaton) 13.30-kor a Hódtói Sportcsarnok elől a Derecske-Hódmezővásárhelyi B & B Autóker NB l/B-s női kézilabda mérkőzésre. Az érdeklődő szurkolók - az önköltséges utazási ár befizetése ellenében, illetve a harmincnyolc hely betöltéséig naponta 10 és 21 óra között a sportcsarnok büféjében jelentkezhetnek. Vásárhelyi kupameccs kosárlabda Munkatársunktól Az NB II-es férfi kosárlabda bajnokságra készülő Hódmezővásárhelyi KSK szerdán 19 órától a Magyar Kupa újabb fordulója kapcsán lép pályára. A vásárhelyi együttes a Kossuth Zs. középiskola tornacsarnokában a Kiskunfélegyháza csapatát fogadja. Totóeredmények Budapest (MTI) A totó 36. heti szelvényén szereplő mérkőzések eredményei: 1. BremenDortmund 1-2 2 2. BochumHamburg 0-4 2 3. VfB StuttgartBaycrn München 2-1 1 4. WolfsburgHertha BSC 2-1 1 5. 1860 MünchenSchalke 04 l-l X 6.1. FC KölnLeverkusen l-l X 7. BradfordArsenal l-l X 8. CoventryLeeds 0-0 X 9. IpswichAston Villa 1-2 2 10. NewcastleChelsea 0-0 X 11. PescaraEmpoli 1-3 2 12. TrevisoCagliari 2-3 2 13. RostockFreiburg 0-0 X Pluszmérkőzés: 14. CottbusFrankfurt 2-0 1 Nagy ábrándok helyett nagy tervek Schumacher-silcer forma -1 Legszebb ábrándjait nemcsak hollywood-i filmekben láthatja viszont. A Postabank Jelzáloghitel most megadja a lehetőséget, hogy a nagy ábrándok nagy tervekké, színes valósággá váljanak. A Jelzáloghitel ingatlan fedezet ellenében, az ingatlan piaci értékének akár 45%-áig igényelhető és tetszőleges célra felhasználható. Lakossági ügyfelek részére • A többi hitelfajtánál magasabb maximális összeg felvételét teszi lehetővé: 1 millió Ft-tól 20 millió Ft-ig igényelhető, 6 hónaptól 10 évig terjedő futamidővel. Kisvállalkozók részére • 1 millió Ft-tól 30 millió Ft-ig igényelhető, 9 hónaptól 3 évig terjedő futamidővel. Amennyiben kölcsönigényét 2000. október 31-ig benyújtja, a szerződés első évében kamatkedvezményben részesül! O Post aBank és Takarékpénztér Rt, Egy másik bank Hitelinfo: (06 40) 44-22-00 www.postabank.hu Negyedik hely a Hírős-kupán röplabda A Medikémia extraligás férfi röplabdacsapata a zalakarosi edzőtáborozás után pénteken és szombaton Kecskeméten, a Hirös-kupán szerepelt. A szegedi együttes három vereséggel a csalódást jelentő negyedik helyen végzett a Kaposvár, a Kecskemét és a Dunaferr mögött. A zalakarosi edzőtábor ha lehet ilyen sarkosan fogalmazni - negatív mérleggel zárult, mert Torma Péter csütörtökön megsérült, vérömleny keletkezett a vádlija alatt. Pihennie kell, de szerdán már újra edzésbe állhat. Nyári Sándor vezetőedző is nehéz napokat élt át, hisz' testvére, a válogatott-kerettag röplabdás Nyári Endre súlyos eszenvedett, ezért érthetően - nem tudott teljesen „ott lenni" Kecskeméten és csak a meccsekre koncentrálni. - Együttesünket megviselte - értékelt Nyári Sándor -, hogy Berkes és Petheő után egy újabb válogatott-kerettagot veszítettünk el. Az első, a Dunaferr elleni találkozón még az edzőtábor és az ötórás autóút fáradalmai is a lábakban voltak. A másik két derbin látottakkal összességében elégedett lehettem. Természetesen rengeteg még a javítani, a csiszolni való, s azt sem szabad elfelejteni, hogy teljesen felforgatott hadrendben vettük fel a küzdelmet a legjobb összeállításban pályára lépő riválisokkal. A bajnoki rajtig még fogunk és kell is fejlődnünk. A szegedi együttes eredményei: Dunaferr SE-Medikémia Szeged 3:1 (-19, 23, 25, 20). Medikémia: Mészáros, Bunford, Nyirka, Hulmann, Jánosi, Mondi. Csere: Torma, Péterfy. Edző: Nyári Sándor, Nusser Elemér. Kecskeméti RC-Medikémia Szeged 3:2 (23, -20, 23, -15, 9). Medikémia: Mondi, Péterfy, Nyirka, Bunford, Tamás, Jánosi. Csere: Farkas (liberó), Mészáros, Hulmann. Edző: Nyári Sándor, Nusser Elemér. Kométa-Kaposvár-Medikémia Szeged 3:2 (-18, 19, 21, -25, 11). Medikémia: Mészáros, Nyirka, Bunford, Hulmann, Jánosi, Mondi. Csere: Farkas (liberó), Péterfy. Edző: Nyári Sándor, Nusser Elemér. További eredmények: Kecskeméti RC-KométaKaposvár 0:3 (-22, -22, -23), Kométa-Kaposvár-Dunaferr SE 3:1 (20, 15, -21, 19), Kecskeméti RC-DunaferrSE 3:0(17, 13, 20). A Hfrös-kupa végeredménye: 1. Kométa-Kaposvár, 2. Kecskeméti RC, 3. Dunaferr SE, 4. Medikémia Szeged. A Medikémia legközelebb szeptember 16-án és 17-én teszteli a felkészültségét a kazincbarcikai Vegyész-kupán. I. P. Monza (MTI) A verseny elején egy tömeges baleset okozott kisebb gondot. A rajt után, a második kanyarban Frentzen későn fékezett, kilökte csapattársát, Trullit, valamint Coulthardot és Barrichellót. A salakágyba csúszott autókba a szétszóródott alkatrészekben felbukó De la Rosa (Arrows) is belecsapódott. Az utóbbi autó Coulthardnak ütközve a levegőbe repült, majd centiméterekkel Barrichello Ferrarija mellett, felfordulva ért földet. Bár a Safety Car bejött, a verseny folytatódhatott. A forma-4 vb 14. futamát, az Olasz Nagydíjat végül Michael Schumachcr (Ferrari) nyerte, és két pontra csökkentette hátrányát Hákkinennel (West-McLaren-Mercedes) szemben a világbajnoki címért folytatott küzdelemben. Az Olasz Nagydíj végeredménye: 1. M. Schumacher (német, Ferrari), 2. Hákkinen (finn, West-McLarenMercedes), 3. R. Schumacher (német. BMW-Williams), 4. Verstappen (holland, Arrows), 5. Wurz (osztrák, Benetton), 6. Zonta (brazil, BAR-Honda). A vb állása: 1. Hakkinen 80, 2. M. Schumacher 78, 3. Coulthard 61 (brit, McLaren-Mercedes), 4. Barrichello 49 (brazil, Ferrari), 5. R. Schumacher 24, 6. Fisichella (olasz, BenettonPlaylife) 18 ponttal. A konstruktőröknél: l.West-McLaren-Mercedes 131, 2. Ferrari 127, 3. BMW-Williams 34, 4. Benetton 20, 5-6. JordanMugen-Honda és BAR-Honda 13-13 ponttal. Sydney: az olimpia és a fogkefék városa? Dudás esküvővel hangolt atlétika Dudás Gyulának, a Szegedi VSE gyaloglójának a hét végén két nagy álma is valóra vált: megnősült és útra kelt Sydneybe, az olimpiára. A 20 km-es gyaloglásban vannak nála esélyesebbek is az aranyra ezt ö is jól tudja -, de ígéri: mindent megtesz azért, hogy teljesítményével örömet szerezzen a szegedi polgároknak és a feleségének, Molnár Anettnek. Dudás Gyulát pénteken elbúcsúztatta klubja, a Szegedi VSE. Szabó Gyula elnök és Ludvig Zoltán ügyvezető, többek között, egy órát adott ajándékba az olimpikon atlétának -, hogy le ne késsé a repülőgépet... Ha mégis megtörténne a malőr jegyezte meg az elnök tréfásan -, akkor csakis vonattal jöjjön haza. - Jólesett az egyesület gesztusa. De csütörtökön az olimpiai kiállítás megnyitóján is majdnem elsírtam magam - emlékezett vissza Dudás Gyula. - Ott álltam, hallgattam a beszédet és átgondoltam az életemet: honnan indultam, hová jutottam és mennyit küzdöttem már. Elérzékenyültem... Nagyon figyelnem kellett, nehogy elbőgjem magam a sok gyerek előtt... - Kicsit prózaibb kérdés: mennyit kellett ezért a sikerért dolgozni? - A téli alapozás, az erőgyűjtés, az állóképességfejlesztés időszakában 25-40 km volt a napi penzum. Áprilistól, a versenyidőszaktól azonban már kisebb a terhelés, ekkor már „gyorsítunk", s a formábahozás az első számú feladat. - Végül megszerezte a repülőjegyet a nagy útra. - Hát elég sokat leszünk a levegőben... Vasárnap 13 órától másnap este hétig, csak egy hasonlót éltem át, amikor San Franciscóba utaztam. Az időeltolódás 9 óra, amit megpróbálok már a gépen leküzdeni, ami azt jelenti, igyekszem ausztrál idő szerint élni. - Ez azért így sem lesz egyszerű. - Szerencsére a versenyem, a 20 km-es gyaloglás csak 22-én lesz, így marad időm a pihenésre és az edzésre is. - Mit lehet tudni a pályáról, az ottani viszonyokról? - Szerencsére nem tombol majd hőség, 20-25 fok körül lesz a hőmérséklet, viszont a váratlan és erős széllökések megviccelhetik a mezőnyt. Az olimpiai faluban Urbanik Sanyival lakom majd egy szobában, egy kis házikóban. Ezek az utolsó információim. - Ausztráliában népes a magyar kolónia él - köztük egykori szegedi sportolókkal -, velük lesz alkalma találkozni? - Rengeteg címet és telefonszámot kaptam, átadandó üzenetekkel. Remélem, hogy erre, az ismerkedésre is nyílik majd lehetőségem. - Említette már, hogy az egyik ünnepségen átgondolta az életét. Nagy utat tett meg, amit saját akaraterejének, céltudatosságának köszönhet. Kik segítették ebben, s mit érez irántuk? - Azt nem tudom szavakban kifejezni... Az edzőm, Antal Andor olyan, mintha az apám lenne, rengeteget köszönhetek neki, s nagyon sajnálom, hogy nem tarthat velem Sydneybe. De lélekben ott lesz... A Szegedi VSE mindent megadott, biztosított hogy valóra válthassam az álmomat, az olimpiai szereplést. A feleségemről. Molnár Anettről - akit szombaton vettem el - és a szüleiről is csak a szeretet hangján szólhatok, s persze, a szponzoraimnak is hálával tartozom. De mindenkit ide sorolhatnék, aki gondol rám, szurkol nekem - érzem az emberek szeretetét. Sydneyben kicsit hiányozni fog Szeged... - Ismét egy kicsit „komolytalanabb" téma. Csak annyit mondok: fogkefe... - Már alig várom, hogy bemehessek Sydneyben a boltokba és feltérképezzem a kínálatot. Most nagyjából nyolcszáz darabot számlál a gyűjteményem, jó lenne ezt ezerre „kiegészíteni". Persze, elsősorban az olimpia a fontos. Remegek, reszketek, ha csak rá gondolok - „vallotta be" elutazása előtt Dudás. Imre Péter