Délmagyarország, 2000. szeptember (90. évfolyam, 205-230. szám)

2000-09-11 / 213. szám

HÉTFŐ. 2000. SZEPT. 11. A HELYZET 11 Zákányszékről, Zsombóról is vittek paradicsomot Újraindult a bordányi léüzem DMK-indítvány Hazamenni, szavazni! Paradicsomsor. Vasárnapi csendélet a feldolgozónál. (Fotó: Karnok Csaba) Szavas" asszony Selindi Jánosnét, Terikét csak úgy emle­getik Bordányban, hogy „szavas asszony". Harminc évig volt vezető a szövetkezetben, néha még ma is elvtársozik, s véletlenül ta­nácselnöknek szólítja az érkező polgármes­tert, de ő már csak ilyen. Emlegeti Nagy­Huszein Tibort, akinek neve összefonódott a feldolgozóval, majd fejből sorolja az alapító szövetkezeteket is. Bordány, Zákányszék, Zsombó, Domaszék, de mondja az Üllési és a Tápéi Takarékszövetkezetet is. Terikének csupán százötven mázsa paradicsoma van az idén, hatszáz négyszögölről, s özvegy létére maga vezeti az utánfutós kocka luidál is. ­Nagy hülye voltam - mondja, de szeretné, ha megmaradna a feldolgozó, hogy a gyere­keknek, az unokáknak legyen megélhetésük. K. A. A budapesti székhelyű Délvidéki Magyarok Kö­zössége arra ösztönzi a Magyarországon élö, de még jugoszláv állampol­gársággal rendelkező délvidékieket, hogy minél többen térjenek haza sza­vazni. Mint ismeretes, a kis-Jugoszláviában szep­tember 24-én tartanak el­nök- és parlamenti vá­lasztásokat, de ezen a napon tartják a helyható­sági választásokat is. Ez­zel kapcsolatban tegnap Budapesten sajtótájékoz­tatót tartottak a DMK ve­zetői: Andrási Attila el­nök, Márton Zoltán és Kabók István alelnökök. Andrási Attilát, az érdek­képviselet elnökét ekkor szólaltattuk meg. A Délvidéki Magyarok Kö­zösségének elnöke szerint a közelgő választásokon a élet­bevágóan fontos a magyar többségű önkormányzatok új­raválasztása. Nem hiszi ugyan, hogy szeptember 25­én egy demokratikus, etnikai­lag toleráns, a prosperitás út­jára térő Jugoszláviában éb­rednek majd, ennek ellenére meg kell tenniük mindent, hogy a magyarság helyzete ne romoljon. - Nem veszélyes arra buz­dítani a Magyarországon élőket, akik egykor nyilván félelemből távoztak hazá­jukból, hogy most erre az egy napra térjenek haza? - kérdezem Andrási Attilát. ' - Ezzel kapcsolatban kell elmondanom, hogy az ottani magyarság már úgynevezett NATO-kisebbség. - Ez mit jelent? - A szerbek és a délvidéki magyar politikusok nagyon jól tudják, hogy mit jelent ez a fogalom! Atrocitások azért nem történtek és törhetnek ki, mert az ottani magyarság egy úgynevezett hágai védőernyő alatt áll. Ahol a volt Jugoszlá­via területén eddig kegyetlen­kedések voltak az elmúlt időszakban, ott protektorátu­sok jöttek létre! Ezt pedig Szerbia nyilván nem óhajtja... - Ön innen Budapestről hogyan ítéli meg a válasz­tások kimenetelét? - Nehezen tudom elképzel­ni azt a jelenetet, amikor Mi­losevics gratulál a győztes el­lenzéki vezetőnek, Vojiszlav Kostunicának, együtt meg­hallgatják a himnuszt, beje­lenti nyugdíjba vonulását, majd lesétál a pódiumról... Tiszafüred-Örvény (MTI) A Tiszai Információs és Segélyhívó Rendszer (TISR) életbeléptetésével új távlatok nyílnak meg az információs társadalomban - állapította meg Tiszafüred-Örvényen Felkai László, a Belügymi­nisztérium közigazgatási ál­lamtitkára. - A rendszer állami és tár­sadalmi szervezetek összefo­gásával jött létre, ami példa­értékű kezdeményezés, hi­szen azt a célkitűzést szolgál­ja, hogy minél közelebb ke­rüljön egymáshoz állam és polgára - tette hozzá az ál­lamtitkár a működési enged­ély átadását megelőző beszé­dében. - A TISR mind hatósági, mind katasztrófavédelmi, mind civil szempontból hasz­nosítható, de riasztási-menté­Ezzel szemben inkább azt tar­tom valószínűleg, hogy a je­lenlegi jugoszláv elnök a hata­lomhoz való túlzott ragaszko­dása miatt, a voksolás megha­misítására is képes. - Ebből zavargások lehet­nek... - Ez a változat sem zárható ki. - A Délvidéki Magyarok Közössége a közelmúltban szövetségre lépett a Vajda­sági Magyar Keresztény­demokrata Mozgalommal. Erről az új szervezetről tudni kell, hogy a Kasza József nevével fémjelzett Vajdasági Magyar Szövet­ség egyik platformja, az úgynevezett Európa Plat­form. - A platformosodás nem tetszik a VMSZ politikusai­nak. Ebbe a dologba mi nem óhajtunk beleavatkozni, hi­szen az az ő belső ügyük. Mi azonban úgy érezzük, hogy ez a keresztény-nemzeti irányult­ságú szervezet áll legközelebb hozzánk. Ezért a szeptember 24-i választásokon is az ő je­löltjeiket támogatjuk Zentán és Adán. Andrási Attila lapunknak elmondotta, hogy eddig Ma­kón, Kiskunfélegyházán, Veszprémben, Bicskén, kül­földön pedig Kölnben alakí­tottak alapszervezeteket, s egyöntetű célkitűzésük, hogy a délszláv helyzet (köze­lebbről: a délvidéki körülmé­nyek) rendeződése után haza óhajtanak költözni. A magyar­országi tartózkodásukat, meg­fogalmazása szerint: emigrá­ciót, csak átmeneti állapotnak tekintik. Ezért tartják rendkí­vül fontosnak, hogy a Délvi­déken olyan szervezett politi­kai erővel tartsanak kapcsola­tot, mint az Európa Platform, amely az említett célkitűzések magvalósításában segítségük­re lehet. - Az etnikai tisztogatást nem csak megállítani, de a „hozományait" meg is kell szüntetni! Közép-Európára rendkívül veszélyes, ha bár­mely nép a másik kárára etni­kai gyarapodást érhet el! Emi­att nem csak a saját visszatele­pülésünkhöz ragaszkodunk, hanem támogatjuk azokat a kezdeményezéseket is, ame­lyek a szülőföldünkön ideigle­nesen tartózkodó és vendég­szeretetünket élvező szerb menekültek - teljes jogbizton­sággal - szülőföldjükre való hazatérését célozza - mondot­ta lapunknak a DMK elnöke. Kisimre Ferenc si célokra és vízminőségi adatok gyűjtésére is alkalmas - tette hozzá. A TISR meg­építését indokolta, hogy dina­mikusan fejlődő vízi turiz­mus van a Tiszán, és a hoz­zátartozó mellékfolyókon, il­letve a hajózási szabályzat módosítása szerint kötelező lesz a Tiszán a hajórádiók használata. A Balatonon és a Dunán már kipróbált rádiós rendszer előnyei: a tiszai rádióforgal­mazás folyamatosságát bizto­sítja, aminek különösen árvíz idején van nagy jelentősége; veszélyhelyzetek megoldását és rendészeti feladatok ellátá­sát segíti; hozzájárul a kör­nyezetvédelmi monitoring rendszer kiépítéséhez - kö­zölte Bakondi György, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője. Tíz nap után vásá­rolt teg­nap újra paradicso­mot a To­ma-Fruct bordányi léüzeme, a gazdák már az utcai demonstrációt is fontolgatták, amikor ki­derült, vasárnaptól ismét átveszik az árut. Tavaly ilyenkor már javában so­rakoztak a paradicsom­mal megrakott pótkocsis teherautók a bordányi feldolgozó előtt, tegnap valamivel csendesebb volt az élet a léüzem körül. A kevesebb termelő azon­ban mintha hangosabb ­vagy inkább csak elkese­redettebb - lett volna a korábban megszokottnál. A „paradicsomsor" tegnap nem lógott ki a főútra Bor­dányban, a pótkocsis trakto­rok, a Pannónia-motoros cset­tegők és a kocka Ladák mögé kötött utánfutók terméssel ra­kodva álldogáltak a léüzem kerítése mentén, bebocsátásra várva. Mészáros József Zsom­bóról érkezett, most csupán Három napon át ünne­peltek a deszkiek. A 2000. évi falunapokon kapta meg a község a millenniumi országzászlót, utcabálon ropták a táncot a falubeliek, polgármeste­rek vizsgáztak főzöverse­nyen a bográcsok mellett, s tűzijáték is kiszínezte az eget Deszk fölött. Aki szombaton délután ­mondjuk úgy egy óra tájban ­suhant át kocsijával Deszken, s akár csak egy fél órára is megpihent a falu szabad­időparkjában, minden bi­zonnyal kitüntette magában a „Vidám község" címmel ezt a települést. Nem véletlenül tet­te. Ugyanis a nagyon kellemes nyár végi napsütésben ekkor csodaszép majorettek felvonu­lásában gyönyörködhettek a sportpálya környékén bámész­kodók, láthattak szépen felci­comázott fogatokat, míg a sportközpontban meggyulladt a láng több, mint harminc bogrács alatt. Ez utóbbi tüzes­kedés pedig azt bizonyította, hogy ily sok településvezető fogadta el a deszkiek meghí­vását a polgármesterek főző­versenyére. Mert bizony efféle látvá­nyossággal is megajándékozta a Deszkre érkezőket, s persze a község polgárait, az a há­nyok mázsát hozott,-de koráb­ban átvettek már tőle ötvenet. Egy kis holdja van, összesen kétszáz mázsára szerződött. Kint van még a földön több mint száz mázsa, de nem re­ménykedik abban, hogy mind meg is vásárolják tőle. - Pedig azt vetettem, amit a Mártika ajánlott, de hát na­gyon zöld még a növény szá­ra, sok idő van hátra a teljes érésig - mondja kissé nekike­seredve, majd hozzáteszi, ó ugyan nem kapott semmiféle írást a szerződésfelbontásról. Az már a hét elején eldőlt, hogy a Toma-Fruct megálla­podást kötött a Paribor Érté­kesítő és Szolgáltató Szövet­kezettel, hogy vasárnap reggel romnapos rendezvénysorozat, ami a 2000. évi falunapok né­ven vonult be Deszk történe­tébe. De senki ne higgye ám, hogy a programsorozat ren­dezői csak a szombati vigada­lomra koncentráltak. Ugyanis már pénteken ünnepelt a falu. Még pedig a Tempfli téren, ahol Lörincz Csaba, a külügy­minisztérium helyettes állam­6 órától a Paribor megkezdi a paradicsom felvásárlását a bordányi üzemben. A Toma­Fruct 98 Kft. pedig bérmunká­ban vállalja a nyersanyag fo­lyamatos feldolgozását. Pénte­ken a vezetőség és a termelők egyeztettek, s ennek Balogh Ferenc bordányi polgármester szerint lett is eredménye. Tanács István zákányszéki gazda 550 mázsára szerződött, egy hektáron termel paradi­csomot. Ő is azt a magot vete­tette, amit az üzem ajánlott, a holland Dartnak ugyan egy forint volt szeme, de szép ter­mést hozott. Háromszáz má­zsát már le is adott, s tökélete­sen tisztában van azzal, hogy nem Bordányban dőlnek el a titkára adta át a millenniumi országzászlót a községet kép­viselő polgármesternek, Si­micz Józsefnek. Míg a megye­zászlót dr. Frank Józseftől, a Csongrád megyei közgyűlés elnökétől vehették át a deszki­ek. A pénteki nap krónikájá­hoz tartozik az is, hogy két ki­állítás nyílt a faluban. Az egyiken Zoltánfy István dolgok. Jön az iráni meg a kí­nai paradicsom - ez utóbbi Hamburgon, a kikötőn keresz­tül -, s nem tesznek rá vé­dővámot. így nem csoda, ha a tönkremegy a magyar paradi­csomágazat. A kínai sűrítményről a bor­dányi soron valakinek nemes közvetlenséggel csupán az ju­tott esszébe, hogy „illetékes miniszterünk ezután majd nem Malájföldön, hanem Kí­nában massztroztatja testét, más nemigen változik". Balog Ferenc, agronómus­ból lett polgármester, kényte­len a földön járni, s szerinte a pénteki termelői egyeztetés eredményt hozott. Ezt a meg­állapítást a hallgatóság illedel­festőművész alkotásait mutat­ták be, míg a másik anyagát megtekintők helytörténeti fo­tókkal ismerkedhettek meg. Aztán este színpadra léptek afro-jazz táncosok, s nagy si­kert aratott a Dáridó, mint ahogy az utcabál is. Szombaton az iskola udva­rán gyülekeztek bensőséges ünnepre a deszki polgárok. A mes fejcsóválása kíséri, de semmi több. A polgármester abban látja az előrelépést, hogy a paradicsomot addig veszik, ameddig van, javítot­tak a fizetési feltételeken, s az áron is. A gazdáknak minőségtől függően egyébként 9,50 és 13 forintot ígértek a paradicsom kilójáért, a kiindulási alap az 5,2 százalékos szárazanyag­tartalom. A pénz egyik felét 15, a másikat hatvan napon belül kaphatják meg a ter­melők. A tíz nappal korábbi leállást megelőzően a Nyír­ségből is hoztak paradicsomot Bordányba. úgy tűnik, az itte­ni magasabb ár elbírta a kilón­kénti 3 forintos szállítási költ­séget. Kiderül, hogy mostaná­ban a környéken 8 forintért készpénzes vásárlók is veszik a konténeres paradicsomot, majd az árut viszik 11 forin­tért Kecskemétre. Szerződé­sük van, nagyban szállítanak, bizonyára megéri. Érdekes, hogy jellemzően gépi fajtákat vetettek a kör­nyékbeli termelók, a Pető '86­os, illetve '95-ös olasz mellett holland hibrideket, illetve né­hány öreg, de felfrissített kecskeméti fajtát. Ennek el­lenére a sorban tegnap csak olyan paradicsom volt, ami kézi szedésű, kombájnnal csu­pán a messzebbről érkező dusnoki, illetve mélykúti ter­mést takarítják be. A kerítésen belül semmi iz­galom, a bordányi léüzem technológiája, dióhéjban: mo­sás, szelés - nem roppantásos darálás - előmelegítés 70 fok­ra. passztrozás, besűrítés 45 fokon, steril tartósítás, csoma­golás. Hat kilóból egy kiló 28 százalékos szárazanyag-tartal­mú sűrítmény lesz, ez azon­ban már szabadban, műanyag zsákkal bélelt hordókban is tá­rolható. Bittó János üzemve­zető tegnap csaknem egybe­forrt rádóitelefonjával, egy al­kalommal hosszan győzködte a gerendási - Békés megyei ­termelőt, hogy szerződés nél­kül nem tud árut fogadni. Elég a környékbeliekkel újraszer­ződni. Kovács András tanintézet névadó ünnepségét rendezték ugyanis, amelynek keretében Zoltánfy István festőművész nevét vette fel a deszki általános iskola. Ezen a délelőttön, miköz­ben a horgászverseny részt­vevői a nagy halfogásokról szóló történetekkel szórakoz­tatták egymást a kora reggel rendezett vetélkedés után, a sportcsarnokban kézilabdások dobálták a gólokat, a faluház parkjában pedig emlékfákat ültettek. Aztán jött, ugyebár,, a polgármesterek főzőversenye, amelyről nem hiányoztak Deszk testvérközségeinek első emberei sem. így bogrács mellé állt Wiesenbach, Kö­nigstein, Rahó és Oroszhegy polgármestere is. Sokan szó­rakoztak szombaton a sportve­télkedőkön, valamint a „Mi­énk a színpad" című kulturális műsort nézve. Este pedig már a falubálon ropták a deszkiek a táncot. Ezt a rendezvényt még tűzijáték is színesítette. A vasárnapi falunapi ren­dezvények keretében ünnepi szentmisét tartottak a római katolikus templomban, majd itt rendezték meg a Szegedi Kürtkvartett hangversenyét. Ezt követően pedig egész nap szabadtéri játszóház fogadta a vendégeket a szabadidőpark­ban. Bátyi Zaltán Tiszai információk Utcabál, iskolakeresztelő, főzőverseny... Falunapok Deszken s ' tfttCtn 1 KÖHYVrAB UtStSOTttA Lörincz Csaba, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára (képünkön középen) adta át a millenniumi zászlót Simicz Józsefnek, Deszk polgármesterének. (Fotó: Karnok Csaba)

Next

/
Thumbnails
Contents