Délmagyarország, 2000. augusztus (90. évfolyam, 178-204. szám)
2000-08-11 / 187. szám
PÉNTEK, 2000. AUG. 11. SZEGED 5 csörög a Pannon GSM Kedves olvasóink! Közérdekű problémáikat, észrevételeiket, tapasztalataikat ezen a héten Kéri Barnabás ügyeletes újságíró munkatársunkkal oszthatják meg, aki munkanapokon reggel 8 és 10 óra között, vasárnap 14 és 15 óra között a 06-20-9432-663-as rádiótelefon-szánton várja hívásaikat. Elveszett tárgyaikat kereső, illetve talált tárgyakat visszaadni szándékozó olvasóink ingyenes hirdetésben tehetik közzé mondandójukat. Hirdetésfelvétel: 8 és 18 óra között a 06-80-820-220-as zöld számon, illetve személyesen a Sajtóházban és hirdetőirodáinkban. Füzet. Deák Imre kiskereskedésében füzetet szeretett volna árusítani, ezért örömmel ment a Metró áruház szerdán kezdődő akciójára, amelyen igen kedvező árú irkákat kínáltak. Bár már a reggeli nyitásnál belépett az áruházba, egyetlen füzetet sem tudott venni, mert a készlet néhány perc alatt elfogyott. Deák úr szerint az ilyen akció csak arra jó, hogy letörje az árakat. Epilepszia. Üllési telefonálónk kéri, az a tolvaj, aki szerdán a Hősök kapuja melletti éterem teraszáról elvitte epilepsziás rohamot kapott öccse irattárcáját, tegye le azt az új klinika portáján. Olvasónk ugyanakkor köszönetet mond annak a férfinek, aki öccséhez mentőt hívott. Ultrahang. Rónai Antal a 472-084-ről kérdezte, miért kell szakorvosi beutaló birtokában Szegedre utaznia csak azért, hogy a Il-es rendelőintézetben egy hasi ultrahangvizsgálat időpontját egyeztesse szakorvosával. Olvasónk szerint telefonon is kaphatna időpontot, s akkor csak egyszer kellene Szegedre utaznia. A Il-es rendelőben kérdésünkre, elmondták, a betegeknek ugyan nem egyeztetnek telefonon, ám a háziorvos a szakorvossal telefonon konzultálva kérhet betegének vizsgálati időpontot. Azért fontos a pontos előjegyzés, mert a napi 15-ös kapacitás helyett néha harminc beteget is meg kell vizsgálni, ami csak az időpontok pontos betartása mellett lehetséges. Csomag. Fiatal olvasónk egy keskeny, testmagasságánál kicsit hosszabb - telefonálónk majdnem kétméteres - csomagot szállított buszon. A sofőr ezt nem nézte jó szemmel, és leszállította a járműről. Ahogyan azt a Tisza Volán illetékeseitől megtudtuk, a járműveken 60x40x20 centiméternél nem nagyobb kézipogygyász, illetve legfeljebb egy facsemete, vagy egy ródli szállítható a balesetveszély elkerülése miatt. Az erről, illetve az esetleges pótjegyvásárlás szükségességéről szóló tájékoztató egyébként minden buszon megtalálható. Délután elnémult Maké és Vásárhely Munkatársunktói A Déltáv Rt. szakemberei tegnap délután 14 óra körül észleltek meghibásodást a cég egyik digitális telefonközpontjában. Az Ericcson típusú központban bekövetkezett üzemzavar miatt Szeged és Vásárhely, illetve Szeged és Makó között szakadt meg a telefonos kapcsolat. Ahogyan azt dr. Lednitzky Pétertől, a Vivendi Telecom Hungary kormányzati és külkapcsolati igazgatójától megtudtuk, kora délután már negyven, elsősorban számítógépes szakember dolgozott a hiba kijavításán. Ilyen jellegű meghibásodás egyébként évek óta nem történt a Déltáv Rt.-nél. A 14.45-kor keletkezett üzemzavart 17.58-kor sikerült elhárítani. Ekkor a vonalas készülékek már mind működtek, s a kábel nélküli, úgynevezett DEKT rendszerű telefonok nagyrészén is lehetett beszélni. Dr. Lednitzky Péter elmondta, az eset után átfogó vizsgálatot indítanak a hiba okának megállapítására, s az esetleges hasonló esetek elkerülésére. Algyői lovasnap Munkatársunktól Hetedik alkalommal rendezi meg az algyői önkormányzat és a községben működő Gazdakör a lovasnapot. Idén augusztus 12-én, szombaton 9 órától, az algyői bekötőút mellett fölállított lovaspályára várják a látogatókat. Lesz két fogathajtó és három ugrószám. A versenyek szünetében az érdeklődők szkanderben dönthetik el, vajon ki közülük a legerősebb. A SZEGEDI HID ALATT ISMÉT SÜTIK A HALAT! A ROOSEVELT TÉRI HALÁSZCSÁRDA HÉTKÖZNAP IS VÁRJA VENDÉGEIT EGY CSALÁDI VACSORÁRA! Ízelítő az étlapról: FILÉZETT PONTYHALLÉ, BIRKAPÖRKÖLT, ROSTON SÜLT PONTY, KÁRÁSZ, JÉRCEMELL, FLECKEN CSAPOLT SÖR, FAGYLALT KEHELY TISZAI HALFESZTIVÁL 2000. SZEPTEMBER 1-2-3. VÁRJUK RÉSZTVEVŐK JELENTKEZÉSÉT! ® 424-111 fi 424-333 Képek, árak az INTERNET-en www.autoinfo.hu/ettermek A külföldiektől többet lehet kérni? Albérletpiac, csodák nélkül Lakótelep. A kialkudott árak szájhagyomány útján terjednek. (Fotó: Karnok Csaba) Az ingatlanboomot nem követte albérlet-boom se az országban, se Szegeden. A lakásárak tavaly óta tartó égbe menetelése nem volt hatással a bérlakáspiacra. Szakemberek úgy látják, legfeljebb inflációarányosán emelkedtek a kiadott otthonok bérleti díjai. Szegeden az augusztus a kiadó albérletek utáni keresgélés szezonja. Soha ennyi lakás még nem várt kiadásra, mint ebben az időszakban vélik az ingatlanpiacon jártas szakemberek. Ennek oka természetesen az, hogy az utolsó egy esztendő során, aki csak tehette, ingatlanba fektette megtakarított pénzecskéjét. Míg ugyanis a banki kamatok nagysága és az infláció egyszámjegyűre változott, addig az ingatlanárak évente 20-25 százalékkal megemelkedtek. Az újonnan megvásárolt lakások pedig immáron a kiadói oldalon is megjelentek. A meghirdetett bérleti díjak azonban első olvasásra nem dobják föl a kis ösztöndíjból, minimálbérből élő érdeklődőket. Az kialkudott ár természetesen már sehol sem szerepel, de szem- és fültanúk hiteles leírásai szerint olykor meg sem közelíti a kiindulási helyzetet. Emiatt a szegedi albérleti piacon nagy meglepetések sincsenek. A kiadó és a bérbeadó egyaránt tudja, egy főbérlővel dúsított albérletért 8-10, egy garzonért 20-25, a két-három szobás lakásokért 25-50 ezer forintot lehet kérni, plusz a rezsi összegét. (Az 50 ezer forint jelenthet extra módon felújított panelt egy-két ember számára, de fedezhet olyan tömegszállást is, amelyikben akár nyolc diák is meghúzza magát.) Az áremelkedés idén - az egy évvel ezelőtti helyzethez képest - mindössze inflációarányos, sőt, olykor még annyi se. Sokat elárul a piacról az is, mi az a plafon, amit döngetni lehet a bérleti díjakat illetően. Szegeden dr. Vass István, a Limit Kft. munkatársa mozog otthonosan a témában. A Limit két-három havonta kap ugyanis tőkeerős, multinacionális cégektől olyan megbízást, hogy hosszabb-rövidebb időre a Tisza-parti városba költöző vezetőiknek, munkatársaiknak keressenek bérbe vehető lakást. A felkérők konkrétan megfogalmazzák, milyen árat fizetnének, s általában körülíiják a lakás komfortfokozatát is. Leginkább belvárosi és újszegedi ingatlanok jöhetnek szóba. A garázs és a lakás, ház kifogástalan minősége, jó felszereltsége elvárás. A Limit szerint 150-200 ezer forintos átlagos havi bérleti díjban állapodnak meg felek, ennél magasabb összegről nem tudnak. Az üzletembereken felül még a külföldi diákok hajlandóak megfizetni a luxus kategóriát. Nemrégiben két ilyen diák vett ki a Fekete sas utcában egy 95 négyzetméteres lakást 140 ezerért. Természetesen a közvetítő iroda által megszabott, s a cégek által kifizetett díjak után a bérbeadóknak adózniuk kell. Ők fehér hollónak számítanak, a lakások 95 százalékát ugyanis feketén adják ki a magánszemélyek. Szakértők szerint ennek oka, hogy a 60 ezer forint az a lélektani határ, ami felett adózva is nyereséges lehet az üzlet, alatta azonban ráfizetéses. Januárban megváltoztak az ingatlankiadás szabályai. Ha önálló tevékenységgel szerzett jövedelemről van szó, tételes és diktált költségelszámolás közül választhatnak a lakásaikat kiadók: az előbbinél a teljes bevétel költségként elszámolható, ezt maximum 40 százalékos adó terheli, utóbbinál csak a bevétel 10 százaléka. Aki egyéni vállalkozóként ad bérbe, adózhat átalányadózással (a bevétel 35 százaléka lehet költség), vagy vállalkozói szja formájában (a bevétel 82 százaléka és a lakás ára is elszámolható, ám iparűzési adót kell fizetni). Aki az összbevételt jövedelemként tartja nyilván, annak a teljes összeg 20 százalékát adóként kell befizetnie és semmilyen címen nem csökkentheti bevételét. Nem igazán éri meg az önkormányzati tulajdonú bérlakásokat albérletbe adni. A helyi rendelet szerint egyszobást egyáltalán nem lehet kiadni, a kétszobásnak pedig csak a lakás meghatározott hányadát, amennyiben ehhez az IKV Rt.-nél hozzájárulnak. A bérbe adott alapterületért pedig a „házinéni" az alaplakbér ötszörösét fizeti be az önkormányzat kasszájába, miközben a bevétel után adózik is. Feketén általában csak az albérleteztet önkormányzati lakásban, akinek nagyon jó szomszédai vannak... Fekete Klára Pakett Bróker: tőzsdetagság nélkül Gazdát cserélt Munkatársunktól Saját kérésére július 18ától megszünteti a Budapesti Értéktőzsde Tanácsa a szegedi székhelyű Pakett Bróker Rt. tőzsdetagságát - adta hírül tegnapi jelentésében a Magyar Távirati Iroda. A hír magyarázata teljesen hétköznapi, s szerencsére ez alkalommal az ügyfeleknek sem kell félteniük megtakarításaikat. A szegedi brókercéget július 17-én magvásárolta a hazai értékpapír-forgalmazók egyik legnagyobb cége, a Concorde Rt. A kétmilliárdos vagyonnal bíró új társaság viszi tovább, változatlan helyen és a meglévő szakemberekkel az ügyeket. - Pusztán technikai lépésről van szó, amelyről ügyfeleinket levélben már értesítettük is - mondta Papp László. A Pakett Bróker Rt. úgy vonult ki a tőzsdéről, hogy kérte, a tőzsdetanács mentesítse a három hónapos felmondási idő letöltése alól. A tanács ezt helyben hagyta azzal a fenntartással, ha a brókercég még júliusban rendezi kötelezettségeit a tőzsde és a Keller Rt. felé. A közlemény szerint azonban a Pakett Brókernek nem tartozik a tőzsdének. frSzúnyoginfá,' DM-információ Az augusztus 8-i „szúnyogszámlálás" adatai szerint az utóbbi héten sűrűbben rajzanak a szúnyogok Szegeden. Kedden este 8 és 9 óra között a városban és környékén kijelölt mérőpontokon gyűjtötték a vérszívó rovarokat. Gyálaréten 36, a Klebelsbergtelepen 156, a móravárosi Sancer-tavaknál 18, a Rókusi körúton és a Kossuth Lajos sugárúton 60, Kiskundorozsmán 8, Szőregen 6 szúnyogot találtak. Sziksósfürdő, az Aradi vértanúk tere, az Olajbányász tér, az újszegedi víztorony, és a vízügyi igazgatóság tápéi központja „szúnyogmentesnek" bizonyult. Légi és földi kémiai beavatkozást Gyálaréten, Móravárosban, Kecskés- és Klebelsbergtelepen terveznek, légi kémiai kezelés Rókuson várható. Legutóbb augusztus 2-án, Kecskés- és Klebelsbergtelepen, valamint Gyálaréten irtották a szúnyogokat. M á r biztos, hogy több mint egy teljes évig lóg lakat szeged patinás cukrászdáján, a tavaly október 4-én bezárt Virágon. Az elmúlt hónapokban több időpontot is lehetett hallani, mikor is nyit ki végre az épület. Ám ma már az is bizonyos, hogy az új tulajdonos júniusban tett ígéretét sem tudja beváltani. Az augusztus végi kapunyitás ugyanis biztosan nem tartható. Most úgy ítélik meg, hogy leghamarabb október vége felé tudnak vendégeket fogadni a Virágban. A Szegedért Egyesület júniusban tartott sajtótájékoztatója után hangzott el az ígéret, hogy ebben a hónapban Tovább alszik a Virág Ismét csúszik a cukinyitás már újból látogathatják a szegediek kedvenc cukrászdájukat. Idó közben azonban a szegedi önkormányzat megrendelésére a KESZ Kft. megkezdte a Klauzál tér felújítását: felszolgáló kisasszonyok helyett hatalmas munkagépek járnak most le és fel a Virág teraszán. A burkolat alatt többek között a cukrászdába menő gázvezetékeket is kicserélik, de új világítást is kap a tér. A 90 millió forintos munka befejezését augusztus végére, szeptember elejére ígérik a kivitelezők. A tér átépítése azonban egyelőre hermetikusan elzárja a cukrászdát a külvilágtól. - Nem tudok pontos időpontot mondani arra, hogy mikor tudnak kinyitni az új tulajdonosok, hiszen egyelőre meg sem lehet közelíteni az épületet - mondta dr. Hadfi János, az Első Ingatlanhasznosító és Forgalmazó Kft. jogi képviselője. Azt már júniusban jelezték a vevők, hogy az előzetes várakozásnál sokkal roszszabb állapotban találták az épületbelsőt: a falból még a villanyvezetékeket is kitépték, így teljes felújításra szorul a Virág. Akkor azt gondolták, erre két hónap elegendő lesz, ám a hirtelen jött térfelújítás beleszólt terveikbe. Az időhúzás mégsem hiába való, hiszen végre megszépül a terasz alatti burkolat és menet közben elkészülhetnek az átalakítás tervei is. Továbbra sem lehet tudni, hogy az épület tulajdonjogát megvásárló budapesti ingatlanhasznosító társaság kit talál majd a cukrászda üzemeltetésére. - Jelentkező volt, van és persze lesz is! - állította dr. Hadfi János. Mindez annyit jelent, hogy akadt már olyan partner, aki idő közben visszalépet. Jelenleg is volna üzemeltető, ám ez esetben a pénzügyi garanciával akadnak gond. Mivel a térfelújítás miatt egyébként is késik a Virág megnyitása, most újabb kört futnak a tulajdonosok, hogy megtalálják azt a nagy múltú, tőkeerős és szakmai üzemeltetőt, aki képes visszaadni a Virág régi fényét. Egyelőre az ingatlanhasznosító kft. tulajdonosai nem jelentkeztek Soltvadkerten, a cukrászda ott lévő berendezéseiért sem. Szervánszky László, a Virág volt tulajdonosa őrzi továbbra is a muzeális értéket képviselő, herendi porcelánból készült kávéfőző gépet is. Elmondása szerint ők maguk is kénytelenek lettek volna felújítani a cukrászdát, ha maradnak. - Olyan nagy átalakításra és felújításra van szükség az épületben, hogy előre lehetett látni, nem tud a nyár végére kinyitni a Virág. A soltvadkerti cukrászmester szerint a teljes átalakítás több hónapot is igénybe vehet. Megítélése szerint az október végi kapunyitás is túlzott derűlátást takar. r. e.