Délmagyarország, 2000. augusztus (90. évfolyam, 178-204. szám)
2000-08-10 / 186. szám
CSÜTÖRTÖK. 2000. AUG. 10. SPORT 9 Dunaferrplay M ondandóm szempontjából teljesen indiferens, hogy tegnap este végül is láttuk-e a győri BLmeccset, s még az sem számít, hogy milyen volt a játék, s mi lett az eredmény. Én csak a logikát keresem. Azí vélem ugyanis, hogy tegnap közel egymillió magyar munkavállaló - és csakis azért ennyi, mert a másik ötszázezer nyaralni ment - lépett be hivatalába, üzletébe, a munkapadhoz vagy a szövetkezet portájára azzal a görcsös bizonytalansággal a gyomrában, hogy elrontották a múlt hét szerda este óta várt e heti szerda estéjét. Na már most ezek a dolgozók ma ingerülten, alulmotiváltan végezték tennivalóikat, minek következtében a tulajdonosaiknak több kárt okoztak, mint hasznot. Ha csak ezzel az ablakon kidobott néhány milliárddal kalkulálunk, már elegendő érvünk van a BLmeccs problémamentes közvetíthetősége mellett, feltéve, ha komolyan vesszük az elmaradt haszon és a munkavégzés közben okozott kár közgazdasági kategóriáit. Ilyen módon már a közszolgálati televízió létéhez hozzájáruló adóforintjainkra és az éves szja-bevallást színesítő tévéadóra nem is kell hivatkoznunk, ezt úgyis megteszik mások. jji rvünk tehát van, csak nyugalmunk nincs. MonI2j dom, ez független a végkifejlettől, mert akár adták, akár nem, nyugalmunkat, teljesítményünket kár érte. Kár érte. Dlwsztus Imre Nyolc között a magyarok vizilabda Munkatársunktól A napokban a férfi és női junior vízilabdázók egyaránt az Európa-bajnokságon szerepelnek. Mindkét nemzeti gárdánk a legjobb nyolc közé jutott, de ez lényegesen simábban ment a lányoknak. A fiúk a csoportjukban másodikok lettek, méghozzá úgy, hogy a románokat 14-5-re, a szlovénokat pedig 9-6-ra legyőzték, viszont a spanyoloktól 9-6-ra kikaptak. Elméletileg csak úgy lehet elődöntős a két szegedivel, Barát Ferenccel és WeszelovszJcy Lászlóval felálló magyar válogatott, ha a középdöntőben mind a jugoszlávok, mind pedig a házigazda németek ellen nyerne. Nem lesz könnyű... A lányoknak a csehországi Plzenben zajló viadalon nem okozott gondot a nehéznek egyáltalán nem mondható csoportból továbbjutni. A svájciakat 28-0-ra (!), míg a spanyolokat 10-5-re verte a négy szentesivel (Győri Eszterrel, Kisteleki Dórával, Molnár Anettel és Makra Melindával) a soraiban szereplő magyar együttes. A középdöntőben előbb a németekkel, majd az oroszokkal szemben kell kiharcolni a négy közé jutást. Totómonológ Csordás József a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő SZVSE középpályása. A foci alapjaival Kiskunhalason ismerkedett meg, közel tíz éve azonban szegedi együttesekben rúgja a labdát. Kedvenc csapata: a spanyol Reál Madrid. Érdekesség, hogy mégis két Barcelona focistának, Rivaldónak és Kluivertnek a játéka ragadtatja el. - A mostani héttől kezdve sokkal könnyebb dolga lesz a totózóknak - kezdte a monológot Csordás József -, hiszen megkezdődik a német labdarúgó-bajnokság. Az első három meccsen szerintem hazai győzelem születik (Mátyusék is kikapnak), míg a Lisztest Krisztiánt a soraiban tudó Stuttgart idegenben is képes lehet a sikerre. A hetek óta csúcsCsordás József. (Fotó: Gyenes Kálmán) formában játszó Bayern München, ha nehezen is, de begyűjtheti a bajnoki három pontot Királyék ellen. A másodosztályban a párharcokból a patinás együttesek (St. Pauli, Mönchengladbach, Mainz, Mannheim) kerülnek ki győztesen. A pluszmeccsen, Londonban, a Manchester United biztos, hogy a Chelsea ellen elhódítja az angol szuperkupát íme, a tippjeim: 1. Bremenf9.)-Cottbus (3.) 2. Kaiserslautern (2,)-Bochum (2.) 3. Leverkusen (2,)-Wolfsburg (7.) 4. Freiburg (12,)-Stuttgart (8.) 5. Hamburg (3.)-1860 München (4.) 1 6. Bayern München (l.)-Hertha BSC (6.) 7. Frankfurt (14,)-Unterhaching (10.) 8. Schalke 04 (13.)-FC Köln (1.) 9. Ahlen (2,)-St. Pauli (14.) 10. Mönchengladbach (5,)-Saarbrücken (1.) 11. Fürth (7,)-Chemnitz (11.) 12. Reutlingen (l.)-Mainz (9.) 13. Mannheim (12,)-Aachen (8.) pluszmérkó'zés: 14. Manchester United (l.)-Chelsea (5.) 1 1 1 X 2 1 X 1 X 1 2 2 1 IX X 2 1 1 Az előző heti tippelőnk, dr. Izsák Péter hat találatot ért el. Ma, 16.30-tól: Pick-jugoszláv válogatott Szórakoztató kézilabda-bemutató Kővári Árpád elégedett lehetett játékosai teljesítményével. (Fotó: Gyenes Kálmán) A hétfő óta Szegeden edzőtáborozó, s az augusztus 17-én Athénban kezdődő Európa-bajnokságra készülő magyar junior férfi kézilabdaválogatottal mérkőzött a műjégpálya új borítását most először éles helyzetben kihasználó Pick Szeged. A címeres mezes fiataloknál hiányzott a szegedi kitűnőség, Buday Dániel, akinek a keddi barátságos mérkőzésen kiugrott a dobókezén a nagyujja. A sérült ujját a klinikán tették a helyére, s ott állapították meg a háromhetes kényszerpihenőt is. A pickes átlövő nélkül felálló juniorválogatott ellen a házigazdák együttese szinte sziporkázott. Különösen Bajusz és Eklemovics villogott, de a kapuban Perger is kitűnően mozgott. Amikor pedig Bécsit még a nyakába kapaszkodva sem tudták megakadályozni a gólszerzésben az egyik szurkoló így szólt: „János olyan erőben van, ha az egész csapat rácsimpaszkodik, akkor sem tudják megállítani..." De nem csak őt, hanem a többi szegedit sem igen sikerült eltéríteniük góllövő szándékuktól a fiataloknak, akiknek a játékából nem csupán az elképzelés, a figuratív játék, hanem még a tűz is hiányzott. Tizenöt perc után. 10-5-ös Pick-vezetésnél Kővári Árpád a Perger Berta, Bécsi, Eklemovics, Doros, Bajusz, Németh összeállítású csapat helyére a Gerháth - Berta, (Bécsi), Bajusz, Rosta, Kajganics, Ambrus, Oláh összetételű együttest állította. A különbség pedig csak nőtt a két csapat között. A szünet után a Tisza-parti klub ifistákkal megtűzdelt juniorcsapata - Nagy Levente - Somogyi, Földi, Ilyes, Minik, Bajorhegyi, Vadkerti, (Czina) - lépett pályára. - Csütörtökön már komolyabb együttes, az olimpiára készülő jugoszláv válogatott lesz az ellenfél. Nem akarom lemerevíteni a játékosokat, hiszen még mindig komoly fizikai munkát végeznek magyarázta csapatcseréjének okát Kővári Árpád. A szegedi csikók pedig nem vallottak szégyent, hiszen tartani tudták a távolságot a címeres mezesekkel szemben. Pick Szeged-Magyar junior-válogatott 30-23 (18-9) A ma 16.30-kor, szintén a műjégpályán kezdődő mérkőzést is ingyen tekinthetik meg az érdeklődők. S. J. Fényesen csillogó vb-bronzérem vizilabda A magyar vízilabdacsapatok nagyszerűen szerepeltek a szeniorok részére kiírt müncheni világbajnokságon. Az öt korosztály közül háromban honfitársaink nyertek, de a 35 éven felülieknél szereplő Berta Therm Szeged is felállhatott a dobogóra; Rigóék nyakába bronzérem került a viadal végén. Nagyot téved az, aki azt hiszi, hogy a szenior világbajnokság egyet jelent idősödő, pocakos urak medencében, labdával történő lubickolásával. Aki látta a müncheni találkozókat, az ennek a feltételezésnek ellentétjéről bizonyosodhatott meg. A mérkőzések remek hangulatban zajlottak, a színvonalról pedig a rengeteg egykori sztár gondoskodott. Az egy évvel ezelőtt Világkupát nyert Berta Therm Szeged kölcsönjátékosokkal - Nemes Gáborral, Tóth Imrével, Vojvoda Istvánnal és Ancsán Andrással - megerősített együttese könnyedén jutott tovább a csoportjából. Nyitányként Ancsán (3), Tóth 1. (2), Melkhun D„ Rigó és Vojvoda találataival az olasz Posillipo Napoli Seniort 8-5re, aztán a Szentesi Szeniort 8-4-re (gólszerzők: Tóth I. 3, Vojvoda 2, Áncsán, Cseri, Rigó, ill. dr. Török, Melkhun T„ Horváth Cs„ Vass S.), míg végül az ukrán Eurosportot egy szikrázóan kemény A világbajnoki harmadik helyezett Berta Therm Szeged. Állnak, balról: Juhász György, Lakó Gábor játékos-edzö, Nemes Gábor, Melkhun Dezső, dr. Áncsán András. Ülnek: dr. Cseri András, Tóth Imre, dr. Csernus Zoltán, Rigó Szilveszter, Vojvoda István, dr. Körffy Kornél, Lengyel Zoltán. A képről hiányzik az elődöntőben megsérült Rea László. (DM/DV-fotó) meccsen (a honvédos Tóth Imrének kirúgták a metszőfogait...) Rigó 3, Tóth I. 2, Áncsán 2, Cseri, Lengyel Z. góljaival 9-8-ra győzték le. A nyolc között már egyenes kiesésben folytatódott a küzdelem. A negyeddöntőben a mieinkre kötelező feladat várt: túl kellett jutniuk a szintén olasz Rapallo Nuotón. Bár a támadójáték kissé döcögött, a védekezés viszont (Nemes remekelt a kapuban, Cseri eltűntette a centert, Csernus pedig kiválóan blokkolt) elsőrangú volt, így aztán összejött az 5-2-es szegedi diadal (g.: Cseri, Tóth I., Csernus, Rigó, Vojvoda). Az elődöntő előtt, a korábbi sikerek ellenére, nem sok esélyt adtak a Tisza-partiaknak az olimpiai és világbajnok Lusiccsal, Bebiccsel felálló Veterán Splittel szemben a szakemberek, pedig csak kevés hiányzott a bravúrhoz... Az egész viadal egyik legszínvonalasabb, legizgalmasabb csatájában úgy nyertek a dalmátok 2-1-re (g.: Áncsán), hogy az utolsó másodpercben Rigó húzásánál a labda megpihent a horvát kapu képzeletbeli gólvonalán... Bánat ide, elkeseredettség oda, Reáék megfogadták: ők bizony nem mennek haza érem nélkül... A Vidám Vízilovak néven elhíresült Budapest válogatott (amelyben korábban mindenki szerepelt a nemzeti gárdában!) ellen, az olimpiai uszodában a 3. helyért lejátszott mérkőzésen beváltották az ígéretüket: Tóth I., Csernus és Cseri 2-2, Rigó, valamint Vojvoda l-l találatával 8-3ra „intézték el" a fővárosiakat. Végig fegyelmezetten, szimpatikusán játszva, igazi örömpólót bemutatva azt csináltak Dócziékkal, amit csak akartak; vita sem férhetett hozzá, hogy a szegediek megérdemelten szerezték meg a világbajnoki bronzérmet. Szélpál László reflektor Ma: MTK-Jokerit Munkatársunktól Ma játssza UEFA-kupa mérkőzését az MTK labdarúgócsapata, az ellenfél a finn Jokerit Jesz. A találkozót az m2 20 óra 15 perces kezdettel közvetíti. Veterán teniszverseny Munkatársunktól Augusztus 24-étől 27-éig Szegeden rendezik meg, immár tizenharmadik alkalommal, a nemzetközi veterán teniszversenyt. A viadalra több kategóriában, (35, 40, 45, 50, 55 évesek) lehet nevezni. A szervezők a jelentkezéseket augusztus 15-éig fogadják el a következő címen: Correct Kft., Szeged, Marostői u. 21/B, 6726. Strandröplabda-kupa Munkatársunktól Augusztus 19-én és 20-án amatőr strandröplabda-bajnokságot szerveznek a II. OnixRádió 88-kupájáért. A viadalra az újszegedi Partfürdőn kerül sor. A verseny nevezési díjait a szervezők a gyermekkórház javára ajánlják fel. A bajnoksággal kapcsolatban a 62/444-088as telefonszámon lehet információt kémi. Mountainbikebajnokság Munkatársunktól Augusztus 13-án (vasárnap). 11 órától rendezi meg a Szegedi Hegyikerékpáros Sportegyesület az újszegedi Eko-parkban Szeged város mountainbikebajnokságát. Nevezni a helyszínen a rajtok (11 óra, 14.30, 15.30) előtt legkésőbb 15 perccel lehet. Bővebb információkat az érdeklődők Balázs A. Tibortól kaphatnak a 0620/332-8506-os telefonszámon. Vízparti sportparti Munkatársunktól A közelmúltban a makói Termálfürdő adott otthont a „Vízparti sportparti" elnevezésű eseménynek. Sportversenyek, játékos vetélkedők váltogatták egymást, amelyeken a jelenlévők remekül szórakoztak. Eredmények. Strandröplabda egyéni (16 induló): 1. Nacsa Attila, 2. Vörös János, 3. Pintér Attila (mind Makó). Lábtenisz (13 csapat), ifjúságiak: 1. Görbe Norbert, Kander Máté, 2. Martonosi Tamás, Pásztor Roland, 3. Károlyi István, Aigner Péter (mind Makó); felnőttek: I. Bojeczán Norbert, Kander László, 2. Hadik László, Martonosi Péter, 3. Tamasi László, Molnár Zsolt (mindhárom Makó), 4. Papp Tibor, Ferencz Zoltán (Szentes). Sakk, nők: 1. Lehoczki Kinga, 2. Lehoczki Mónika, 3. Telek Zita (mind Makó); ifjúsági fiúk: 1. Pásztor Roland, 2. Bajusz Tibor, 3. Martonosi Ádám (mind Makó); felnőtt férfiak: 1. Oláh Gyula, 2. dr. Simon János, 3. Miseta István (mind Makó). Ifi bronz Munkatársunktól A közelmúltban ért véget, az Aranyparton rendezett döntővel, az országos strandkézilabda-bajnokság, melyen az ifjúsági lányoknál két Csongrád megyei együttes is remekül szerepelt. Az Algyő KE a 3., a kiskundorozsmai Jerney DSK pedig a 4. helyen végzett.