Délmagyarország, 2000. július (90. évfolyam, 152-177. szám)
2000-07-29 / 176. szám
CSÜTÖRTÖK, 2000. JÚL. 27. FESZTIVÁLNYÁR 9 Cuki M ivel mindenki ügybuzgón támogatja a közhelyek elleni ádáz harcot, ezért én is meglepő kijelentéssel kezdem kis monológomat: elidegenedett, materiális világban élünk. Gigantikus áruházak polcairól emeljük le, amire szükségünk van, drabális bevásárlókosarakba tesszük, és eltoljuk a pénztárosig, akinek a hajszínét öt perc múltán már képtelenek vagyunk felidézni. Úgy tűnik, a folyamat megállíthatatlan. De valóban az lenne? Van egy pöttöm cukrászda nem messze a lakóhelyemtől, a felsővárosi panelrengetegben. Hónapok óta minden vasárnap ide járok krémesért, Rákóczi-túrósért, miegymásért. Kitartásom oka az „emberi tényezőben" keresendő. Konkrétabban: a kiszolgálólány személyében. E lányka egyfelől kitűnő kereskedő: kedves, készséges, udvarias, nem csap be, és előre köszönj!); így igyekszik bővíteni a törzsvendégek számát. Másrészt azonban nagyszerű ember is: folyton jókedvű, mosolygós, nyitott, barátságos, mindig van ránk öt perce (nem több, mert jön a következő vendég); így igyekszik bővíteni azok számát, akik inkább miatta, és nem a sütemények miatt járnak ide. Még a legmogorvábbra is folyton ráragad ez a jókedv, és otthon teli pofával, jólesően tünteti el a krémest. Lehet, hogy az ultragiga-extramaxi áruház áraiban ötven forinttal veri az összes konkurenst, de az ízléstelen, lágerjellegű belső térben vajon fogunk-e valaha is olyan embert találni, aki - akár csak öt percre - képes felvidítani bennünket? (Nem fogunk.) Sarnyai Tibor „Itt a nejem, hova tegyem?" Szokatlan a szegedi nyár.. Csala Zsuzsa és Harsányi Gábor férjet és feleséget játszanak a bohózatban. (Fotó: Karnok Csaba) A XIX. szegedi nemzetközi néptáncfesztiválon a Glomdalsmuseets Gammeldanslag norvég néptáncegyüttes a reneszánsz eredetű forgatás táncokkal lép fel a Dóm téri néptáncprodukcióban. Az együttes a hét végén a Dugonics téri és a Roosevelt téri pódiumon is fellép. A norvég együttes táncosai elmondták, hogy a fesztivál kitűnő volt, de szokatlan is főként az itteni meleg, a szabadtéri színpad mérete, és a hajnalig tartó csütörtöki főpróba. Bár a sok újdonság kissé megviselte őket, mégis nagy lelkesedéssel adják tudásuk javát. A csoport még sohasem járt itt a fesztiválon. Egy norvég szervezeten keresztül kaptak felkérést a fesztiválra, s a meghívásban szerepet játszott az is, hogy táncrendjükben olyan tánc is található, amely rokon a magyar hagyomány reneszánsz forgatós táncaival, és így szerepel kapott a Dóm téri produkcióban. A norvég táncosok a fesztivál hetében azt tapasztalták, hogy a magyar közönség érdeklődik népviseletük és táncaik iránt. A fesztivált jó hangulatúnak tartják és elégedettek, bár csütörtökön kissé sokáig tartott a főpróba: este nyolctól kezdődött és hajnali fél négy körül értek vissza szálláshelyükre. A szabadtéri játékok színpadát ezzel együtt izgalmasnak találták, bár először ijesztőnek tűnt a színpad mérete. A szegedi nyár klímájával azonban nehezen boldogulnak: számukra ez az első huzamosabb ideig tartó meleg időszak az évben, hiszen Norvégiában eddig még nem volt igazi nyár. Ami a táncokat illeti az együttes tagjai elmondták: a norvég népi táncok alapvetően négy csoportra régi páros táncokra, figurális táncokra, dallal előadható táncokra, és tájegységi táncokra osztható. Az alapvető különbség a magyar és a norvég előadásmód közt az, hogy náluk a körtáncok, és a figurális táncok vannak többségben, a páros táncok nem annyira gyakoriak, és nem használnak olyan bonyolult lépéskombinációkat, mint a magyarok. P. K. A norvég Glomdalsmuseets Gammeldanslag ma 18.00 órakor a Roosevelt téri pódiumon, illetve 20.30-kor a Dóm téri nagyszínpadi előadásban lép fel. Munkatársunktól Még a csilláron is lógnak - mondhatnánk, ha nem csillagtetős nézőtere lenne a Tisza Lajos körüti fürdőudvarnak, ahol szerdától szombatig Ray Cooney „Itt a nejem, hova tegyem" című bohózatát játsszák. Habkönnyű, gondűző bolondsággal és sztárparádéval lehet legkönnyebben becsalogatni a A Thealter International 2000 - szabad színházak X. nemzetközi találkozóján szombaton és vasárnap öt előadást tekinthet meg a nagyérdemű közönség. A fesztivált táncmulatság zárja, amelyet a Laposon rendeznek meg. Szombaton este fél 9-től a régi zsinagógában a budapesti Andaxínház Táguló pupillák című előadását nézhetik meg az érdeklődők. Az Andaxínház a következőképpen ajánlja színdarabját: „Az élet, amelyet élünk, folyamatos félreértés, vidám középút a nem létező nagyság és az el nem érhető boldogság között. " Este 10 órától a Régi Hungáriában a nézőket - ez a fürdőudvari rendezvénysorozat legfőbb tanulsága. Az előző produkciót, Raymond Queneau zseniális darabját, a Stílusgyakorlatot jó háromnegyed házzal játszották a fürdőudvarban, pedig a három kiváló színész, Gáspár Sándor, Bán János és Dörner György igazán kitett magáért, nem könnyű haknibudapesti Artus színházi csoport Chinvat - A kilencedik híd című produkcióját tekinthetik meg. Azt mesélik, volt valaha kilenc híd, amelyen át az ember eljuthatott abba a világba, ahol békében élhetett saját lelkiismeretével. De a mai napig nyolc híd már leomlott. A kilencedik a Chinvat. Aki rálép, nem szól többet. A Chinvat az üzemcsarnok nagyságú termekre tervezett Noé trilógia című, három és fél órás performansz-folyam rövid színpadi változata. A Noé trilógia tartalmaz táncot, színházi és képzőművészeti elemeket, élő zenét, ra jöttek Szegedre. Ray Cooney bohózatára viszont már napokkal ezelőtt minden jegy elkelt, rengetegen kíváncsiak a Vidám Színpad sztárjaira, Harsányi Gáborra, Csala Zsuzsára, Straub Dezsőre, Lóriin Lenkére és Sáfár Anikóra. Régi motorosok valamennyien, nagy mesterei a szórakoztatásnak, kisujjukban van a nevettetés videó- és számítógépes technikát, hanginstallációt, párbeszédeket, s megpróbálja eltörölni a különböző művészeti formák közti határvonalakat. A fesztivállal egy időben indította tánckurzusát Christine Quoiraud. Az ismert koreográfus és csoportja vasárnap este 7 órakor egy munkaelőadás keretében lép színpadra a régi zsinagógában. Ugyanott este fél 9-től a jugoszláv és francia színészekből és zenészekből álló Nyári Mozi Színházi Közösség Tomato, avagy a paradicsom című előadását nézhetik meg. A színdarab minden csínja-bínja. A londoni Westminster Hotelben játszódó őrületes hülyeséget - amelyben minden a szex körül forog - a népszerűségben fürödve adják. Láthatóan mindegyiküknek jólesik az első megjelenéskor a köszöntő taps, a publikum szakadatlan nevetése pedig újabbnál újabb improvizációkra ösztönzi őket. szövegkönyve Lálity István szabadkai színházi rendező dominikai levelei alapján készült. Az előadás témája: a konyha. Lálity István és Döbrei Dénes többéves levelező-munkája a konyháról és két távoli világ étkezési szokásairól, konyhai ízeiről értekezik - a színház keretei között gondolkodva. Ezen az estén a munkafolyamat első részét mutatják be a francia muzsikusokból álló Elektra Sarpati élő, imprövizatív dzsesszmuzsikájának felhasználásával. A fesztivál záróelőadásán este 10 órától a budapesti Hólyagcirkusz TárTragédia után... Veszprém (MTI) Még pénteken délelőtt is életveszélyes állapotban volt az a szegedi házaspár, akikre szerdán délután egy nagy nyárfa dőlt a balatonkenesei strandon. Ezenkívül azt közölte pénteken Pákozdi János, a veszprémi kórház igazgató főorvosa, a traumatológiai osztály vezetője, hogy a sérülteken további műtéteket kell végrehajtani. Javult viszont az állapota a harmadik felnőtt sérültnek - egy 30 éves német nőnek - s elmúlt a közvetlen életveszély. Szerdán délután a strandon a nagy viharban egy hatalmas nyárfa kidőlt, s négy strandolóra zuhant. A helikopterrel és rohammentővel a veszprémi kórházba szállított sérülteknek koponya-, mellkasi, gerinc- és hasi sérüléseik voltak, illetve igen súlyos sokszoros lábtöréseik. A három felnőttet gépi lélegeztetéssel tartják életben, illetve mellkasi és hasi csövezéseket alkalmaznak. Széchenyiterv Budapest (MTI) A szakemberek már dolgoznak az agrárium és a vidék fejlesztésének Széchenyi-tervén, ez azonban szerves része lesz a kormány által meghirdetett Széchenyitervnek - erősítette meg a korábbi miniszteri bejelentést Tamás Károly, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium közigazgatási államtitkára pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján. sulat Keserű bolondok című produkcióját nézhetik meg a Régi Hungáriában. Fáy Miklós felsőfokon szólt a Keserű bolondokról. Azt írta egyebek mellett, hogy a darab hihetetlen színházi élményt nyújt: a színészeknek emberi arcuk van, a halkság hallható, a szünet nem buta csönd, hanem értelmes és feszültséggel teli zenei pillanat. A Keserű bolondok éppen olyan hosszú, amennyinek lennie kell: a megfelelő pillanatban kezdődik, a megfelelő pillanatban végződik. A jubileumi fesztivál a Laposon végződik, ahol éjféltől irdatlan nagy táncmulatság veszi kezdetét... Sx. C. Sz. Hogyan hirdethetsz a RANDI-rovatban? Vágd ki a - hetente változó ábrát és ragaszd a beküldendő szöveget tartalmazó borítékra. Várjuk névvel, címmel kiegészített üzeneteiteket, hirdetéseiteket, de értük és tartalmukért felelősséget nem vállalunk. (Neveteket, címeteket természetesen nem tesszük közzé.) Címünk: Délmagyarország/Délvilág Szerkesztősége, 6740 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. A borítékra írd rá: RANDI-rovat! A „Te vagy az igazi?" jeligéjű lánynak: 21 éves, szegedi, egyetemista srác vagyok. Úgy gondolom, az általad támasztott kívánalmaknak megfelelek, de hogy tényleg én vagyok-e az igazi, azt csak Te döntheted el. fia van kedved és időd. akkor találkozzunk aug. 1-én, 19.30-kor a sportuszoda előtt (kék póló, fehér vászonnadrág). Ha nem jó az időpont, vagy szakad az eső. RANDI-rovat de szeretnél velem találkozni, írj „Tappancs" jeligére. Kedves, „Te vagy az igazi?" jeligéjű lány! Azt nem tudom, hogy én vagyok-e az igazi, de az biztos, hogy illik rám a leírás, és szeretnélek megismerni. Várok rád júl. 30-án, vasárnap délelőtt 10kor a Somogyi utca végénél, a Tisza-parton. A „Csillag" jeligéjű srácnak: 19 éves, barna hajú, kék szemű lány vagyok. Hirdetésed felkeltette az érdeklődésemet. Számomra tényleg nem a külső, hanem a belső értékek a fontosak! Mindenhez és mindenkihez jót alkalmazkodó, humoros, de mégis komoly lány vagyok. Szeretek főzni, moziba járni, és a romantikus sétákat sem vetem meg. Ha e pár sor felkeltette az érdeklődésed, akkor találkozunk aug. 3-án, du. 4-kor, a szegedi Móra F. Múzeum előtt. Legyen a kezedben egy szál rózsa. Ha az időpont nem jó, írj „Ildikó" jeligére! A „Csillag" jeligére: Hirdetésed felkeltette az érdeklődésemet. 24 éves, szegedi lány vagyok, hozzád hasonlóan szeretnék egy komoly kapcsolatot kialakítani. Szabadidőmben szeretek sportolni, sétálni, kirándulni. Ha e pár sor felkeltette az érdeklődésed, és szeretnél velem találkozni, akkor jól. 29-én, szombaton legyél este 8-kor a nagyposta bejárata előtt, és legyen egy ilyen újság a kezedben. Ha nem jó az időpont, írj „Nárcisz" jeligére. A „Sport" jeligére: Hirdetésed felkeltette az érdeklődésemet. 172 cm magas, vállig érő barna göndör hajú, barna szemű, szemüveges lány vagyok. Szeretek én is sétálni, zenét hallgatni, moziba járni, de csak ha van kivel, de a legjobban jókat nevetni. Ha szeretnél találkozni velem, akkor vasárnap, júl. 30-án legyél a Radnóti előtti kútnál, 17 órakor. Legyen a kezedben egy ilyen újság. Nálam is lesz! Keresem azt az intelligens, romantikus, szegedi srácot, aki szívesen megismerkedne egy barna, csinos, 21 éves, 160 cm magas, mozit, táncot, sportot, romantikus sétákat kedvelő, egyetemista lánnyal. Jelige: „Szeretnélek megtalálni". Sziasztok, fiúk! Lgy 15 éves lány sorait olvassátok. Hosszú, barna hajam, barna szemem van. 172 cm magas, vékony testalkatú vagyok. Szeretem a jó zenét, a jó bulikat. Szeretek nagyokat sétálni, de nem egyedül. Már régóta keresek egy olyan fiút, aki komoly, és őszinte kapcsolatra vágyik. Ha elmúltál 15, de még nem vagy 19 éves, akkor írj „Sunshine" jeligére! A „Te vagy az igazi" jeligéjű lánynak: Hirdetésed nagyon megtetszett. 23 éves, 173 cm magas, szegedi fiú vagyok. Sok közös tulajdonságot fedeztem fel kettőnkben. Én is szeretnék kialakítani egy hosszú távú kapcsolatot, szeretném megtalálni azt a lányt, akivel ez lehetséges. Remélem, te vagy az. Ha te is így vagy ezzel. írj helyet és időpontot, „Szép napok" jeligére. Szegedi, 18 éves, 168 cm magas, káros szenvedélyektől mentes srác szegedi lányok jelentkezését várja. A diszkót nem szeretem, inkább a kerékpározás és a hosszú séták híve vagyok. Ha felkeltettem az érdeklődésed, és szeretnél találkozni velem, írj helyszínt és időpontot, lehetőleg vasárnapra. Jelige: „Együtt jobb". 20 éves, középmagas srác vagyok. Szeretek sétálni, biciklizni, szórakozni, zenét hallgatni. A természet megnyugtat, az amerikai filmek nyugtalanítanak. Nem vagyok a szavak embere, mégis beszélgetőtársra van szükségem. Komoly, őszinte kapcsolatot szeretnék kialakítani egy türelmes és megértő lánnyal. Ha ilyen vagy, várom válaszod a „Magányűző" jeligére! Kedves, „Te vagy az igazi" jeligéjű lány! Egy 184 cm magas fiú válaszol most a soraidra. A környezetem jó humorúnak, őszintének, reális gondolkodásúnak tart. Nyitott vagyok mindenre, amiben látok egy kis fantáziát. Szeretnélek megismerni. Találkozzunk júl. 30-án, 19-kor a rakparton lévő tiszavirág-emlékműnél. Makói, 20 éves, 181 cm magas srác vagyok. Hobbijaim közé tartozik az olvasás, utazgatás, sport, ezeken kívül szeretek moziba járni, és néha diszkóba is. Szeretnék megismerkedni egy olyan, 17-19 év körüli, kedves, komoly gondolkodású lánnyal, akinek legalább annyira fontosak a belső tulajdonságok, mint a külső, és hiányzik az életéből az őszinte szerelmen alapuló kapcsolat. Ha úgy érzed, ilyen lány vagy, akkor írj, lehetőleg hétvégi időpontot, hogy találkozhassunk. Jelige: „Szavak és csókok". A „Két szál rózsa" jeligére: Felkeltettétek egy 17 éves, 175 cm magas, vásárhelyi srác érdeklődését. Nagyon szeretnék megismerkedni veletek. Ha felkeltettem az érdeklődéseteket, írjatok egy helyszínt és egy időpontot a „Magány" jeligére. A „Csillag" jeligére: Hirdetésed felkeltette az érdeklődésem. 24 éves, 174 cm magas lány vagyok. Én is hosszú távú kapcsolatot szeretnék végre. Ha szeretnél velem megismerkedni, legyél júl. 30án, 16.30-kor a Korzó mozi előtt.