Délmagyarország, 2000. július (90. évfolyam, 152-177. szám)

2000-07-29 / 176. szám

10 SPORT SZOMBAT, 2000. JÚL. 29. Három búvárúszás Munkatársunktól Dunaújvárosban, az or­szágos felnőtt búvárúszó­bajnokságon szerepelnek a Duna-Tisza Muréna bú­várklub sportolói. A szege­diek az első versenynapon remekeltek, hiszen hárman is bajnoki címet szereztek. A tegnap délutáni finá­lékban előbb Révész Judit diadalmaskodott 400 m bú­váron, majd Petróczky Zsombor 50 m felszínen, míg a kilencszeres világbaj­nok Savanya Norbert 8(X) m búváron csapott elsőként a célba. Külön öröm, hogy Révész és Petróczky is telje­sítette a vb-kiküldetési szin­tet, így most már bizonyos, hogy Savanya Norbert mel­lett ők is rajthoz állnak a spanyolországi világbajnok­ságon. Kanyó Dénes azonban nagyon csalódott volt, hi­szen feladni kényszerült a küzdelmet. A murénás spor­toló sokáig bajlódott sérü­léssel, s nem tökéletes álla­potban érkezett az ob-ra. Ma, a második versenyna­pon Révész Judit 200 m bú­váron, Petróczky Zsombor 100 m felszínen. Savanya Norbert pedig 800 m felszí­nen veszi fel a küzdelmet. Gyémánt Imre, a szegedi­ek trénere a nap végén na­gyon örült annak, hogy a csapatból többen már az el­ső napon teljesítették a vi­lágbajnokság kiküldetési szintjét. A mesteredző bízik abban, hogy a tanítványok még további négy-öt bajnoki címet szereznek a Dunántú­lon. Bélyegszaküzlet a Földhivatallal szemben. Készpénzért vásárolunk ­eladunk: • magyar és külföldi bé­lyeget, bélyeggyűjteményt, hagyaté­kot, • 1950 előtti képeslapot, levele­zőlapot, levélborltékot, • tévnyoma­tot, emlékívet, lömegbélyeget, • tele­fonkártyát • kindertojás figurát • Bétyeggyüjtési kellékek nagy választékbanl Nyitva tartás: H-P.:9-17. 6725 Szeged, Kálvária sgt. 46. Tel.: 62/440 755, 06-20/9-689-746 . -ir\\ A Magyar gyyat] Rádió Rt. ^ Szegedi Körzeti Stúdiójának új telefonszámai 2000. július 27-től az alábbiak: központi száma: ' 62-554-800 fax: 62-554-804 szerkesztőségvezető: 62-554-812 titkárság: 62-554-814 gazdaságvezető: 62-554-816 hírszerkesztőség: 62-554-818,554-819 technika I.: 62-554-810, 554-811 technikán.: 62-554-820 román szerkesztőség: 62-554-832,554-833 szlovák szerkesztőség: 62-554-834,554-835 nemzetiségi szerkesztőségek fax: 62-554-803. Technikus vagy műszaki felső­fokú végzettséggel, felhaszná­lói szintű számítógépes isme­rettel, alapfokú szintet közelítő németnyelv-tudással termelésvezető! keresünk szentesi gyárunkba. Az érdeklődők önéletrajzos pályázatát a következő cfmre kérjük: FTR Mérnöki Kft. 1132 Budapest, Váci út 64/B Félelmetes aréna Szegeden A látványfotó is bizonyítja, hogy félelmetes hangulatot lehet majd teremteni a megújuló újszegedi Sportcsarnokban. (DM-fotó) Az elmúlt hetekben már olvashattak lapunk­ban az újszegedi Sport­csarnok szeptemberben kezdődé rekonstrukciós munkálatairól, a sportlé­tesítmény megszépülé­séröl. Csonka Gábor Szeged stratégiai alpol­gármestere azóta új, méghozzá jó hírekről tu­dott beszámolni. - A megújuló újszegedi Sportcsarnokról készült látványfotókról megál­lapítható, hogy varázsla­tos sportlétesítménnyel gazdagodik majd a Tisza­parti város - fordultunk észrevételünkkel Csonka Gáborhoz - Igazán most láthatják a fotón a polgárok azt, hogy egy nemzetközileg jegyzett sportcsarnoka lesz városunk­nak - válaszolta a stratégiai alpolgármester. - Egyre kö­zeledik a felújítás és a bőví­tés kezdete, augusztusban az is eldől, hogy melyik vállalat végzi el a rekonstrukciós munkálatokat. Addig a csa­patok sem tétlenkednek: a Pick Szeged már megkezdte öltözőjének és szertárának át­költöztetését a műjégpályára. A napokban a többi egyesü­letre is ez a feladat vár. - Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter az el­múlt hét végén a helyszí­nen ismerkedett meg az elkövetkező időszak Sze­gedet érintő „sportos" ter­vekkel. Eredménnyel zá­rultak a tárgyalások? - A sportminiszter nagyra értékelte a terveinket, s támo­gatásáról biztosított bennün­ket. Sőt, az újszegedi Sport­csarnok átépítésénél még arra 4x2 a szeréncsesz, ' az Vásárolj a Cora áruházfkbai 4x2 L visszaváltható vagy nem visszaváltható Copa-Cola vagy Coca-Cola Light üdítőt, és a bejáratnál található Coca-Cola * hostesstől borítékos sorsjegyet kapsz, , ­mellyel pofot, egyszer « ­használatos.Kodak' fényképezőgépet vagy walkmant nyerhetsz. AKCIÓS ÁRAK; fftr/ 0,331 dobozos: 1800 Ft/tálca 4x2 L visszaváltható Coca-Cola, Fanta: 789 Ft 4x2 L nem visszaváltható Coca-Cola, Coca-Cola Light: 819 Ft Promóciós napok: július 27-30 - augusztus 3-6 augusztus 10-13 • augusztus 17-19 Nyitvatartási csütörtök 15-20 óra • péntek 10-20 óra szombat 10-20 óra • vasárnap 8-13 ora V Wt í w * is biztatott, hogy az öltözőket és az alsó szinten található termeket is újítsuk fel, hiszen az ISM ehhez is hozzájárulna pénzzel. Sokat beszélgettünk az elkövetkező időszak el­képzeléseiről, az újszegedi Sportuszoda, a Felső Tisza­parti stadion és a Maty-éri evezős- és kajak-kenu pálya korszerűsítéséről. Ezek a tár­gyalások eredményesek vol­tak, így minden évben egy­egy nagyobb felújítást vég­zünk majd el. Nem feledke­zünk meg az iskolai sportról sem, hamarosan négy-öt in­tézmény tornatermét újítjuk fel, s emellett folyatódik a játszóterek építése is. Nagy munkába vágtuk a fejszénket, de mindenféleképpen meg kell ezeket oldani, már csak azért sem várhatunk vele, mert siralmas állapotban van­nak a sportlétesítményeink. - Sokan izgulnak amiatt, hogy a vállalt, 2001 janu­ár közepére tervezett idő­pontra elkészül-e majd az újszegedi Sportcsarnok. - A terveket Rampal Já­nos építész gondosan előké­szítette, megtervezte, így nagy valószínűséggel állítha­tom, hogy januárban ismét benépesülhet a népszerű „spori". Sokat gondolkod­tunk azon, hogy méltóképpen adjuk át a nagyközönségnek az újszegedi Sportcsarnokot. A közelmúltban a Magyar Kézilabda-szövetség vezetői megkerestek bennünket, s ér­deklődtek, hogy vállalnánk-e egy női vagy egy férfi barát­ságos válogatott meccs ren­dezését? Természetesen igent mondtunk, hiszen Szegeden ez az egyik legnépszerűbb sportág. Süli Róbert ERSZUKULETES BETEGEK fájdalommentes kezelése alacsony frekvenciájú hanghullámokkal. Szegeden és Békéscsabán is igénybe vehető. A test bármely részéhen lévő érelmeszesedés, érszűkület panaszainak kezelésére. Szlvtáji vagy végtagi görcskészség, fáradékonyság, fülzúgás, szédülés, feledé­kenység esetén. Elkékült, hideg, fázós végtagok keringésének serkentésére. Meg­előzésre és általános közérzetjavftásra. utókezelésre. A therápia lényege, hogy a pulzáló infrahang rendszeres alkalmazásával a szervezetben az érelmeszesedéssel ellentétes folyamat zajlik le. A kezelés érsebész-szakorvosi vizsgálatial kezdődik, melyre bejelentkezés szükséges. MOL-utalvány felhasználható! Bővebb információ: Szeged. Vadász u. 5. Tel.: 62-326-108. H-P.: 8-12 vagy 06-20-3354-608, 8-18-ig. Viss/.atcrő pácienseink júliusban 25% kedvezményt kapnak! OPEL HÍREK A RUPESKYTOL AKCIÓKBAN GAZDAG OPEL NYÁR Telefonáljon, jöjjön, érdeklődjön! •©• Akciós Opel Astrák KLÍMABERENDEZÉSSEL! O Akciós Opel Vectrák KLÍMABERENDEZÉSSEL! O Opel Agila most már raktárról is, AZONNAL! B- 1.6 = 1.4 ??? 1.6 literes Astra Classic 1.4-es áron! O Támogatott hitelkonstrukciók, KAMATMENTESEN IS! FOTOPALYAZAT! Nyaralás közben örökítse meg Opeljét is (a családdal vagy anélkül, lehetőleg minél szebb helyen), és küldje el nekünk a fényképet (akár többet is)!* Őszre fényképkiállítást rendezünk, a díjazott képek szerzői pedig értékes jutalomban részesülnek! Fődíj: fényképezőgép! * A fényképek technikája és mérete szabadon választható! Beküldési haláridő 2000. szeptember 15. OPEL^ OPEL RUPESKY 6728 Szeged, Fonógyári út 2-4. Tel.: (62) 424-800 Deszki siker labdarúgás Munkatársunktól Az Algyő NB Il-es labda­rúgócsapata legutóbbi edző­meccsét Deszken játszotta. A megyei II. osztály bajno­ka, a hazai gárda meglepe­tésre legyőzte a vendégeket. Deszk-Algyó 3-2 (2-1) Deszk: Kopschitz - Dobó Z., Anda, Szabó T., Rózsa ­Dékány Cs., Marjanucz, Csák, Botlik - Márki, Frank. Cserék: Orvos, Dékány P. Játékos-edző: Csák Zoltán. Algyő; Halász - Adel­hardt, Gábor, Király, Kazán - Koncz, Süli, Kothencz, Varga - Brinszky, Terhes. Cserék: Mindák (kapus), Krajczár, Bodó, Békési, An­geli. Edző: Takács Zoltán. Gólszerzők: Szabó T., Márki, Orvos, ill. Kothencz, Gábor. A jelentősen átalakult al­győiek - kilenc meghatáro­zó játékos távozott Takács Zoltán együtteséből - nem bírtak a „megyeegy" újoncá­val. Az Algyő ma 10 órától hazai pályán a Szentesi TE együttesét fogadja. Schumi,, remekelt ## forma-1 Hockenheim (MTI) A német Michael Schuma­cher (Ferrari) bizonyult a leg­gyorsabbnak a Forma-l-es au­tós gyorsasági világbajnokság Német Nagydíjának tegnapi el­ső szabadedzésén Hockenhe­imben. A pontversenyben vezető kétszeres világbajnok pilóta 1:43.532 perccel végzett az élen. A szintén kétszeres világ­első, cfmvédő finn Mika Hák­kinen (West-McLaren-Merce­des) 0.588 másodperccel ma­radt el M. Schumachertől. A harmadik a brazil Rubens Bar­richello (Ferrari), negyedik pe­dig a skót Dávid Coulthard (West-McLaren-Mercedes) lett. Drága graffiti kézilabda Koppenhága (MTI) Philip Hohl svájci kézilab­dázót graffiti-akcióban való részvétel miatt 30 napos bör­tönbüntetésre ítélték Koppen­hágában. A Grasshoppers 22 éves játékosa részese volt egy akciónak, amely során négy zürichi barátja festékszóróval fújta le, „díszítette ki" a dán főváros helyi gyorsvasútjának két vagonját. Hohl barátait a helyszínen, a kézilabdázót a tetthelytől pár száz méterre vette őrizetbe a dán rendőr­ség. A játékos társai súlyosabb büntetésben részesültek, ők 40 napos elzárást kaptak, ezenkívül kártérítésként több mint félmillió forintnak meg­felelő összeget kell kifizetni­ük. Ha szereti • a változatos és felelősségteljes munkát • szívesen dolgozik egy jó hangulatú, kulturált munkahelyen • szeret utazni és kapcsolatokat építeni, úgy köztünk a helye! A Malév Rt. Dél-alföldi Területi Igazgatósága pályázatot hirdet területi a • igazgatói pozíció betöltésére. A területi igazgató feladata lesz a többi között a kitűzött értékesítési tervek teljesítése, az érté­kesítési csapat motiválása, területre vonatkozó kereskedelempolitika megfogalmazása, kivite­lezése. Ideális pályázónk felsőfokú kereskedelmi-köz­gazdasági végzettségű, vezetői tapasztalat­tal, középfokú angolnyelv-tudással, felhasz­nálói szintű számítógépes ismeretekkel (Word, Excel) és B-kategóriás jogosítvánnyal rendelkezik. Pályázatát - magyar és angol nyelvű önélet­rajz, kézzel írott kísérőlevél, fénykép - a kö­vetkező címre szíveskedjék eljuttatni 2000. au­gusztus 10-ig: Malév Rt. értékesítési osztály Németh Melinda koordinátor 1051 Budapest, Roosevelt tér 2. CPÍTCfl CS SZCRCIC5! KFT. 6724 Szeged, Árva w. 4. Tel./fax: 62/465-118 Szeged, Szatymazi u. 7/B sz. alatt épülő társasházban lakások leköthetők 43 nm-től. Referenciamunka megtekiíhető, szoc. pol. igénybe vehető. AtdLEL' iSBSf^

Next

/
Thumbnails
Contents