Délmagyarország, 2000. június (90. évfolyam, 127-151. szám)

2000-06-07 / 132. szám

SZERDA. 2000. JÚN. 7. EGY SZÁZALÉK III. Kézművesek Milánóban Budapest (MTI) Pályázatok útján támogat­ja a magyar kézművesek részvételét a Gazdasági Mi­nisztérium (GM) és a Buda­pesti Kereskedelmi és Ipar­kamara (BKIK) Európa leg­nagyobb kézműves sereg­szemléjén, a december má­sodikán kezdődő milánói kézműves vásáron - jelentet­te be Hefter József, a BKIK Kézműves Tagozatának el­nöke, a BKIK alelnöke. Dankó Béla, a GM olasz referatúrájának vezetője hozzátette: a magyar kézmű­vesek részvételét az idén normatíva biztosítja. A tá­mogatás mértéke a helydíj száz százaléka. Egy pályázó egy évben maximum három alkalommal kaphat támoga­tást, amelynek egyszeri összege nem haladhatja meg az egymillió forintot. A kísé­rő rendezvények költségeit a Befektetési és Kereskedelmi Ösztönzési Kht. (ITDH) maximum 80 százalékban téríti meg. A BKIK alelnöke elmondta, közel 70 ország két és félezer kézművesét várják a 2000. december 2. és 10. között tartandó ren­dezvényre, amelyet az idén ötödik alkalommal szervez­nek meg. A 100 ezer négy­zetméteres, tizenegy pavi­lonból álló vásáron az idén mintegy két és fél millió ér­deklődőre és körülbelül 60 ezer szakmai látogatóra szá­mítanak. A milánói vásár egész Olaszország legismer­tebb kiállítása, ehhez az is hozzájárul, hogy a látogatók ingyen tekinthetik meg. Keressen az interneten DM Délmagyarország Könyv-, Lapkiadó és Nyomdaipari Kft http://www.delmag.var.szeged.hu szerkesztoseg@delmagvar.szeged.hu SZEGEDI NEMZETKÖZI VASAR ES PIAC KFT. http://www.sznv.hu sznv@sznv.hu NASZTOR PAPIRMANUFAKTURA www.nasztor.hu V papir@nasztor.hu MAGYAR NEMZETI BANK Devizaárfolyamok Devizanem árfolyam 1 egységre, forintban Angol font 414,41 Ausztrál dollár 160,05 Cseh korona 7,20 Dán korona 34,72 Euró 259,16 Luxemburgi frank(lOO) 642,44 Finn márka 43,59 Francia frank 39,51 Holland forint 117,60 ír font 329,07 Német márka 132,51 Olasz lírai 1000) 133,84 Osztrák schilling 18,83 Portugál escudo! 100) 129,27 Spanyol peseta(100) 155,76 Japán yent 100) 254,14 Kanadai dollár 185,75 Lengyel zloty 63,59 Norvég korona 31,29 Svájci frank 164,64 Svéd korona 31,10 Szlovák korona 6,06 USA-dollár 274,39 J Az 1%-OT SZERKESZTETTE: KOVÁCS ANDRÁS E-mail: egyszaz@delmagyar.szeged.hu TOSHIBA klímatechnika FOSZER-ELEKTROPROFIL KFT. 6723 Szeged, Római krt. 23. Telefon: 62/421-533 Fax: 62/421-637 1135 Budapest, XIII., Reitter Fu. 88/a Telefon: 1/239-1777 Fax: 1/239-1779 „Dicsfény" a Gaston, a i Konzervgyárra nyerő májas Jójárt Miklós abszolút szegedinek vallja ma­gát, hiszen két hónap­nál sosem volt hosszabb ideig távol szeretett vá­rosától. A Szegedi Kon­zervgyár Kft. február 1­jével kinevezett új ve­zérigazgatója az élelmi­szeripari főiskolán szer­zett üzemmérnöki diplo­mát 1969-ben, majd ezt követően harminc évig a kereskedelemben dol­gozott (megszakítások­kal közel húsz esztende­ig a Tisza Füszértnél, amelynek 1992-95. kö­zött a vezérigazgatói székében ült). Csak nemrégiben talált vissza tanult szakmájához. A Szegedi Konzervgyár Kft. a hétfőn megnyílt Sze­gedi Nemzetközi Vásár fő­díját kapta meg a Gaston májaskrémcsaládért. Ez az ünnepélyes alkalom terem­tett lehetőséget arra, hogy az új vezérigazgatóval, Jójárt Miklóssal nemcsak az elis­merésről, hanem a konzerv­gyár helyzetéről is beszél­gessünk. - Milyen helyet foglal el a Szegedi Konzervgyár az ország feldolgozóipa­rában? - A konzervgyár a Lim­pex-csoporthoz tartozik, amelynek a szegedin kívül még három tagja van: a nyí­regyházi, a hatvani és a na­gyatádi konzervgyár. A sza­kosodásból adódóan, mivel a másik három zöldség- és gyümölcskonzerveket ké­szít, a szegedi cég profilja a húskonzerv. A négy gyár különben a magyar konzerv késztermékek 40 százalékát állítja elő, nettó árbevételük több mint 20 milliárd forint. Az export is jelentős, Euró­pa keleti és nyugati felébe egyaránt. - A Szegedi Konzervgyár utolsó tíz évében több volt a kudarc, mint a si­Felfelé a lejtőn. Jójárt Miklós vezérigazgató a fődíjjal. (Fotó: Schmidt Andrea) ker. Most milyen a cég helyzete? - A csúcshoz képest, amikor a gyár 60-70 ezer tonna készterméket „bocsá­tott ki", ma mindössze 10 ezer tonnát: három jelentős termékcsoportból, májkré­mekből, vagdalt húsokból és készételekből, speciális ké­szítményekből. Májkrémből például egy év alatt 40 mil­lió dobozt gyártunk. A cég sajnos, tavaly veszteséggel zárta az-esztendőt, nem vé­letlenül kaptam azt a felada­tot, hogy javuljon a haté­konyság, olyan termékeket gyártsunk, amelyek a magas minőségi színvonalat képvi­selik. - A konzervgyár jelentős ingatlanvagyonnal ren­delkezik, hiszen területé­nek csak kis részét veszi igénybe a gyártás, raktá­rozás. - Ezt a legjobbkor kérde­zi meg, a Szegedi Nemzet­közi Vásárt körbejárva ép­pen az jutott eszembe, mennyivel tágasabb teret kaphatnának a kiállítók a konzervgyári ingatlanokban, mint itt, a Mars téren. Ter­mészetesen csak addig, amíg az új vásárközpont fel nem épül... Ingatlanjainkat különben tartogatjuk, nem adjuk el, bízunk benne, hogy évről évre értékeseb­bek lesznek. - A konzervgyárnak ér­demes volt eljönnie a vá­sárra, hiszen fődíjat ka­pott. - Ez annak első jele, hogy piaci pozíciónk javítása ér­dekében intenzív gyárt­mányfejlesztésbe kezdtünk. A díjazott Gaston májas­krémcsalád például azért 420 grammos, hogy a nagy­családosoknak kedvezzünk: ha több gyerek van a család­ban, felesleges sok kis máj­krémet vásárolniuk. De gaz­daságosabb az óvodák, isko­lák és az egészségügy számá­ra is. Háromféle, sertés-, csi­be- és marha ízesítésű. Hogy társaságunk valamennyi ter­méke kiváló minőségű, azt mutatja a dobozokon az ISO 9002-es regisztrációs szám is. A jövőben egyedülálló egytálételekkel jövünk ki té­pőzáras dobozoiásban, ma­gyaros ízekkel, készülünk a sonkajellegű, valamint a ba­romfivagdalt húsokban is újat alkotni., - Mikor nyertek utoljára díjat szegedi vásáron? - Három éve termékdíjat kaptunk a tejfölös pulykáért, két éve a zöldséggel töltött paprikáért. Tavaly nem sze­repeltünk, így díjat sem kap­hattunk. Fekete Klára Órménykúti tehenészet Bevált az egyedi takarmányozás DM/DV-információ Legnagyobb hazai üz­leti partnereinek szerve­zett szakmai napot a Szarvasi Agrár Rt. szék­házában a közelmúltban a Vitafort Első Takar­mánygyártó és Forgal­mazó Rt. A gyártó cég az örménykút! tehenészet­ben bevezetett egyedi ta­karmányozási technoló­gia eredményeiről szá­molt be az érdeklődők­nek. A Vitafor Első Takar­mánygyártó és Forgalmazó Rt. a hazai piac jelentős ré­szét kiszolgáló és komoly ex­portot végző cég. Mint Dancs István üzletág-igazga­tó elmondta, dinamikus gyártmányfejlesztési munkát folytatnak, beindították az ál­latfajonkénti takarmányozási programot. Az állatfajokra specializálódott szakmérnö­keik a receptúrák összeállítá­sánál a további szaktanáccsal látják el a cég üzleti partnerit. A Vitafor Rt.-vei közös takarmányozási program eredményeiről Horváth Ká­roly, a Szarvasi Agrár Rt. ve­zérigazgatója számolt be. Az előzményekre utalva el­mondta, tavaly a tejtermelés­ben bevezetett öt százalékos önmérséklés miatt csökken­tették a részvénytársaság ör­ménykúti tehenészet állo­mányszámát. A hatszáz te­hén és annak szaporulata el­helyezésére alkalmas telepről hatvannyolc vemhes üszőt értékesítettek. Hogy csök­kentsék a fajlagos tejhoza­mot, olcsóbb abrakkal takar­mányoztak. A takarmányo­zásban történt változtatás oda vezetett, hogy megbomlott a tehenek anyagforgalmi egyensúlya és a jószágok el­hullása megduplázódott. E kedvezőtlen hatások mi­att tavaly szeptemberben bíz­ta meg az Agrár Rt. a Vitafor Rt.-t, hogy vizsgálja meg a tömegtakarmányt, az állatok anyagforgalmi egyensúlyát, majd tegyen javaslatot a megfelelő takarmánykeve­rékre és kiegészítőkre. A Vitafort Rt. szakemberei az állományon vér-, szőr- és tej­minta-vizsgálatot végeztek, továbbá felmérték az állatok kondícióját s erre a felmé­résre alapozva, továbbá a meglévő tömegtakarmány minőségét figyelembe véve határozták meg a tápok, illet­ve a takarmánykiegészítők összetételét. Farmerek Szolnokon Budapest (MTI) Jász-Nagykun-Szolnok megye legnagyobb gazdasá­gi és üzleti rendezvénye a Szolnoki Nemzetközi Kiállí­tás és Vásár, ahol 20 ezer négyzetméter területen több mint száz kiállító mutatko­zott be, s a hazaiakon kívül német, francia, olasz, román, izraeli cégek. A vásár ki­emelt szakterületei között szerepel az élelmiszer-, az élelmiszer-feldolgozó-, és az építőipar, valamint az infor­matika, a távközlés és az idegenforgalom. Az immár nyolcadik alka­lommal életre hívott prog­ram az idén több újdonságot is tartogatott. Az élelmiszer­iparon belül nagyobb szerep­hez jutottak a termelő cégek, illetve első alkalommal ren­dezték együtt az expóval a szolnoki agrárgépészeti szakkiállítást, amely Farm­show 2000 néven a szandai sportrepülőtéren várta a láto­gatókat. A vásár nyitónapján az ipari park címet elnyert települések számára rendez­tek konferenciát a szolnoki megyeházán. A vásárt kísérő programok között beszállítói konferencia, agrárfórum és vásárvárosok találkozója is szerepelt. Horváth Károly úgy ítéli meg, a takarmányozási prog­ram bevezetésének tapaszta­latai kedvezők. A tejtermelés nó, a tehenek egészségi álla­pota javult, az elhullás mérté­ke jelentősen csökkent. Amennyiben az év első öt hónapjában tapasztalt ked­vező tejtermelés az esztendő hátralévő részében folytató­dik, úgy 2000-ben az egy te­hénre jutó tejtermelés várha­tóan 8300 liter lesz. Horváth Károly kitért arra is, a tehenészetben egy ta­valyi beruházásnak köszön­hetően javultak az állomány tartási körülményei. A fej­lesztés immár az állomány növelésével folytatódik. A telep kapacitásának kihasz­nálására a tehenek számát a mostani ötszázhatvanról hatszázhúszra növelik. FELVESSZÜK A RITMUSÁT & CIB BANK 6720 SZEGED, KtSS MENYHÉRT U. 1. TELEFON: (62) 425-425 6800 HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, DEÁK FERENC U. 15. - TELEFON: (62) 246-911 (6.08) (7.60) (8.62) (8.36) (8.11) (7.60) (2.05) 1 hó 6.750 (6.87) 8875 (9.00) 9.000 (9,13) 31)6 8,500 (8.52) 8.625 (8.74) 8,750 (887) 6 hó 8,500 (862) 8.625 (8.74) 8.750 (887) 12 hó 8,000 (8.11) 8.125 (824) 8250 (8.36) UWN NM vKszavMás esettn a kanw a imtariun Ofi Qa»c 3,063.00 4.13(4.12 7.33(729 3.00 723 9.52 La»i» I. UMLNIMMIN 1 hét 6.000 2-3 hót 7.500 1-2 hó 8.500 3hó 8,250 6 hó 8.000 12 hó 7,500 08 Bankszámla 2.000 • mim i min iww a-MHi OB Clóssác Magánszámla CIB XL Átutalási Magánszámla 0-100 E Ft-ig 100 E Ft—1 M Ft 1 M Ft lelett 3.000 4.000 7.000 CIB Takaákszáráa (min. 50 E F 0-50EFHJ 50 E FM M Ft 1 M Ft (eted 3,000 7,000 9.000 KINCSEM bólét kamata maganszemetyeh részére (min. 50 E Ft) 3hónap 6 hónap 12 hónap 8750 8,750 8,250 KINCSEM 2000 kötYány (mm. 10 E Ft) 1 hó 3hó 6 hó 12 hó -AzEMaia 8.750 8.750 8,750 8.250 8.75 8,75 B.75 825 ajapáMS7Ei^( YEK RÉSZÉRE Folyószámlahitel 20.00 Betétórzó hitet 16.50 Lombardhitel 18.00 Ingatlanteóezet metletl nyújtott - lakascelu hitet kamata 17.50 - egyéb cék) hitel kamata 19.50 CIB Otthonteremtő Hitel 1 éves kamatperiódus 12.80 5 éves kamatperiódus 1120 CIB Személyi kétesén 25,00 THM: 30.93-38,84%. 3%ms kezelési költség metteh HUF prímé rate CIB^\0640242242 A BANCA COMMERCIALEITALIANA-CSOPORT TAGJA 13,85 Szegedi Nemzetközi Vásár 2000. június 5-11. között a Mars téri vásárterületen. Az általános fogyasztásicikk-vásár keretén belül az Oázis építőipari és lakberendezési, valamint az Agára élelmiszer-ipari és mezőgazdasági szakkiállítást is megtekinthetik. Nyitva: naponta 10.00 órától 19.00 óráig. Belépőjegy ára: 400 Ft, a kedvezményes jegy: 200 Ft, mellyel 6-14 éves korú gyerekek és nyugdíjas korúak látogathatják a rendezvényt. A családi jegy 4 fő belépésére nyújt lehetőséget 800 Ft-os áron. A vásárban színes szórakoztató színpadi műsorokkal, kellemes pihenő- és vendéglátó helyekkel, gyermekmegőrzővel várjuk kedves látogatóinkat. Szegedi Nemzetközi Vásár és Piac Kft., 6722 Szeged, Mérey u. 6/b. Tel.: 62/471 -397. Fax: 62/471 -325. Kiállításunk web oldalát a www.sznv.hu cím alatt találhatják.

Next

/
Thumbnails
Contents