Délmagyarország, 2000. június (90. évfolyam, 127-151. szám)
2000-06-07 / 132. szám
10 INFORMÁCIÓ SZERDA, 2000. JÚN. 7. A kábeltévé és a Matáv A vásáron az idén első alkalommal közös standon jelent meg a Szegedi Kábeltelevízó Rt. és a Matáv. A „fúzió" nemcsak erre az alkalomra szól - derült ki a két cég tegnap tartott közös sajtótájékoztatóján. Bór a Matáv korábban nem nyerte meg a koncessziós pályázatot, mégis komoly fejlesztésekbe fogott Szegeden és környékén. Ennek eredményeként július elején egy olyan új hálózat működése indul, mely elsősorban a cégek számára jelent előnyöket. A kisfogyasztók, a magánszemélyek a rendszer működését remélhetően a kábeltelevízió szolgáltatás színvonalának emelkedésében érezhetik majd. Engedi Antal, a Matáv szegedi területi képviseletének igazgatója elmondta, az űj hálózat kiépítése és működése lehetővé teszi más rendszerek gyors elérhetőségét. Ilyen lehet például egy ügyvédi iroda és bármilyen hivatal közötti kábeles kapcsolatteremtés, vagy egy adott bank elérése. A hálózat érinti majd többek között a Szegedi Nemzeti Színházat is, ahonnan élő közvetítésekre nyújt lehetőséget az új adatátviteli rendszer. Azon üzleti partnereknek, akik e hálózathoz csatlakozni kívánnak, a MatávCom és a Matávőr nyújt kiegészítő szolgáltatást. Míg az előbbi a hálózaton belüli kommunikáció tárgyi eszközeit biztosítja - a szolgáltatási díj ezt is tartalmazza az utóbbi a rendszer biztonságáért felel. A Szegedi Kábeltelevízió Rt. megbízott ügyvezető igazgatója, dr. Nász Julianna elmondta: mindenképpen előnyt jelent egy nagy szervezethez való tartozás. (A társaság többségi tulajdonosa az önkormányzatot kivásárló Matáv.) A jelenleg 38 ezer szegedi előfizetőt számláló televíziós társaság vezetője hangsúlyozta, a Matáv hálózattal való kapcsolat révén új területekre - Deszk, Kecskéstelep, Hattyas - jut el a kábeltévé. A vásáron való részvételt Nász Julianna pozitívan értékeli, az előfizetői kedvezményeknek nagy sikere van a közönség körében, ezen a héten 300 új előfizetőre számítanak. O. K. K. Szerszámértékesítéssel foglalkozó cég |ISO 9002 szerint) szegedi üzletébe keres bosszú távra szaktanácsadó munkatársakat 1 fő férfi Alkalmazási leltélelek: - gépészeti végzettség (közép- vagy felsőfokúi - min. 30 éves - NC-technológiai ismeret - saját gépkocsi és mobiltelefon, valamint útlevél - számítógépes ismeret - angol- vagy németnyelv-tudás - jelenleg is a szakmájában dolgozik I fémiparban gépész, technológus vagy üzemvezetői 1 fö hölgy Alkalmazási feltételek: - min. középfokú iskolai végzettség - forrasztástechnikai ismeretek Iműszerész, gépész, elektronikai - számítógépes ismeretek - B kategóriás jogosítvány. Jelentkezés: fényképes önéletrajzzal levélben vagy a 62-426-270-es telefaxszámon. Bővebb felvilágosítás: 30-9143-690 ALFILI Alföld Porcelán Edénygyár Rt. Biró Sándorné humánpolitikai vezető 6800 Hódmezővásárhely, Erzsébeti út 7. Az Alföld Porcelán Edénygyár Rt. az ország legnagyobb porccláncdény-gyártó vállalkozása. A 100%-os francia részesedéssel működő, gépi technológiával dolgozó porcelángyár gazdasági folyamatainak eredményes mőködtetéséhez keres diplomás munkavállalót KONTROLLER munkakörbe Feladatai: - termékenkénti fedezetszámítás, eltéréselemzés - részvétel tervezési munkában és az árpolitika kialakításában - a havi jelentések értékelése, terv/tény adatok összevetése, eltéréselemzés - a tulajdonosok számára készítendő jelentések informatikai hátterének működtetése - kapcsolattartás a csoportvezető kontrolierével - gazdaságossági, hatékonysági elemzés. Követelmények: - felsőfokú gazdasági végzettség (egyetem, főiskola) - 3-5 éves gyakorlat számítástechnikai tapasztalat (tervezési, elemzési, felhasználói szintű Acces-ismeret) - korszerű kontrollingrendszerek elméleti és gyakorlati ismerete - társalgási szintű francianyelv-tudás. Kérjük, önéletrajzát, valamint a képzettségét igazoló bizonyttványmásolatokat a fenti címre küldje 2000. június 16-ig. A vállalkozók partnere Európa egyik legnagyobb C & C nagykereskedelmi áruházlánca, a METRD szegedi áruházába azonnali belépéssel munkatársakat keres az alábbi munkakörökbe: HÚS-HENTESÁRU OSZTÁLYÁRA osztalyvezetotr szakirányú kereskedelmi végzettséggel és vezetői tapasztalattal. SPORT, JÁTÉK, CAMPING, KERTÉSZETI OSZTÁLYÁRA osztályvezető-helyettest, kereskedelmi végzettséggel. Pénztárost, legalább szakmunkás-végzettséggel vagy pénzkezelési gyakorlattal. Ajánlatunk: • széles körű szakmai továbbképzés • versenyképes jövedelem. A pályázatokat bizalmasan kezeljük. Ha hirdetésünk felkeltette érdeklődését, kérjük, a munkakör megnevezésével küldje el 2 db fényképpel ellátott önéletrajzát az alábbi címre: METRÓ Holding Hungary Kereskedelmi Kft. Szegedi Önkiszolgáló Nagykereskedelmi Áruháza, 6728 Szeged, Budapesti út 1. Bodó Zsolt áruházigazgató A Délmagyarország pályázatának díjnyertes müve Menekülésünk naplója (6.) „Ez a napló egy gyermeké. Egy 11 éves kislány írta, a második világháború utolsó hét hónapjában, mely idö alatt szüleivel és nővérével a harcok elöl Szegedről elmenekülve, keresztül utazott az országon, egészen a nyugati határig, Szombathelyig." " 1945. márc. 2. Negyed három felé fújtak nagyriadót, de ezt megelőzően jött egy zavaró gép és röpcédulákat dobált. A riadót azután negyed négykor fújták le. Akkor megmelegítettük Apu ebédjét és Anyu meg Éva kimentek Gyöngyöshermánba kenyérért. Fél hatkor jöttek haza. Akkor Apu elment a hivatalba bepótolni azt az időt, amit a riadó elvett. Később Anyu főzött vacsorát. 7 órakor hazajött Apu és megvacsoráztunk. Előzőleg már azonban fújtak kisriadót. Később lefújták. Lefeküdtünk. Háromnegyed 9kor ismét fújtak kisriadót. Nem tudom, hogy mikor fújták le. 1945. márc. 4. Reggel aránylag korán keltem fel. Elkészültünk és elmentünk a templomba. Az idő szép volt és enyhe, így élvezet volt menni. Hazajöttünk. Nemsokára kisriadót fújtak, Éva megjósolta, hogy ebből lesz nagyriadó. Háromnegyed tizenkettőkor fújták is. Lementünk szokás szerint a szomszéd ház óvóhelyére. Sokáig ültünk már, mikor egyszer csak mozogni és hintázni kezdett velünk a pince és a föld, a pince falai remegtek, és potyogtak a bombák záporeső módjára, rettenetes robbanásokkal és durrogásokkal. A villany elaludt. Az első sorozat utolsó bombája akkorát durrant, hogy azt hittük, a házra esett. Az utcáról rengetegen menekültek le a mi pincénkbe és annyian voltunk, mint a heringek, valósággal öszszepréselődtünk. Por volt, nagyon sok. Kis légnyomás is jött be. Kiabáltak, az asszonyok sikoltoztak, a gyerekek ordítottak, rettenetes volt. Egyszer csak megjelent egy férfi és karjaiban egy 8-10 éves fiúcskát hozott. Szegény gyermek, a sarkon árulta az újságot és a sarokház telitalálatot kapott. Szerencsére a másik oldalról. Mikor a gépek jöttek, a hangya-házba akart lefutni az óvóhelyre. És közben zuhantak a bombák és valami repeszdarabtól megsérült a A Biblia - Isten üzenete az embernek Az előadás könnyen érthető angolsággal magyarázza meg, hogy mennyire él a Biblia tanítása a mai életünkben. Cím: Royal Hotel, 6720 Szeged, Kölcsey u. 1-3. INGYENES BELÉPÉS! Szerda, június 14-e: 18.00 „Hihetünk-e a Bibliában?" Csütörtök, június 15-e: 12.30 „Mit jelent a Feltámadás?" 18.00 „Isten Királysága - a földön" Amennyiben további ingyenes információ vagy a könyv „Bible Basic" (Alapvető Biblia) érdekli, kérjük, írjon az alábbi címre: 1244 Budapest, Pf. 744 www.basinesO.freeserve.co.uk/seminarwebpage.htm Olyan erős, SEAT amilyennek látszik. Szervokormány, 4 légzsák, rádiómagnó, elektromos ablakemelők, 12 év átrozsdásodás elleni garancia, távirányítású központi zár. Új SEAT Leon már 29 990 Ft havi részlettől. A részletekről érdeklődjön márkakereskedésünkben. Az erő szép. Új SEAT Leon. Mindenből a legjobbat. Porsche Szeged 6724 Szeged, Vásárhelyi Pál u. 4. Tel.: 62/423-923, Fax: 62/493-045 e-mail: szegedseat@hotmail.com www.seat.hu PORSCHE fején. Már be volt kötözve. Lefektették a padra és betakarták, mert kabát nem volt rajta. A kisfiú megszólalt és azt mondta, hogy a kabátját meg a nadrágszíját vigyük oda neki. De ezek a hangyaházban voltak, mert oda vitték mikor megsérült, és ott kötözték be. A pénztárcáját is kereste, azt odaadtuk neki, mert az ott volt. Ezután még jöttek gépek és ismét irtózatosan végigbombázták a várost. Én akkor már befogott füllel „élveztem" a bombázás gyönyöreit. Kevés szünet után szőnyegbombázással árasztották el a várost. Körülöttünk potyogtak a bombák. A pince imbolygott a falon függő lámpával együtt, melyben egy kis gyertya fénye pislákolt. Ez volt az utolsó sorozat. Negyed négykor az állomás szirénája lefújt. Itt úgy látszik nem sérült meg a villamos drót, hogy tudott fújni. Feljöttünk. Az utca képe siralmas volt. A sarokház előtt az utca közepén egy óriási bombatölcsér volt. A sarokházat telitalálat érte a Kőszegi utca felől. Ketté volt hasítva az épület. A mellette levő épületnek az egyik fele leomlott. A termelők boltja-féle ház félig összeomlott. A városháza szintén telitalálatot kapott. A nagytemplom is kapott. A vármegyeháza mellett több épület összeomlott. A Hollán Ernő utca és a Kiskar utca sarkán levő ház is sztrapacskává vált. A Kossuth Lajos utcából nyíló utcán egy ház szintén összedőlt. Egy kis földszintes udvari ház is szintén összeomlott. A Kossuth Lajos utcán rengeteg ilyen ház ment tönkre. Egy emeletes ház is összedőlt. A téren három ház dőlt romba. Egymás mellett voltak. S az a ház, amelynek a pincéjében mi voltünk, a hátsó udvarában kapott s a házmesterné háza teljesen romba van. A Király utcán a „Palace" kávéház kapott bombákat és kigyulladt. Lángolt az egész sor. A mi lakásunkat Istennek hála, nem érte semmi baj, csak az üvegek mentek ki az utca felől. Mire megfőzött Anyu a Nemeséknél, (mert gáz sem volt) akkorra besötétedett. És mivel villany nem volt, gyertyafénynél ettük meg a késői ebédet. Később azután Anyu lefeküdt és nemsokára én is követtem a példáját, s 9 órakor nyugovóra tértünk. Kisriadóról nem tudtunk. (Folytatjuk.) Radányi Edit - bútorlapok, natúr és CK forqácslapok, MARKAKEPVISELET i | • | | - konyhai munkalapok, méretre vágás, -ÉAKTURA •uo \ élfóliázás, kisbútor-összeállítás. ve Szeged, Dorozsmai út 35. Tel.: 62/464-021. Nyitva: h.-p.: 8-16, szo.: 9-12-ig. Hogy élvezhesse a földgázszolgáltatás előnyeit, a Dégáz Rt. a belépést most megkönnyíti Önnek. Nyári akciónkban kedvező finanszírozási lehetőséget kínálunk leendő ügyfeleinknek: 2000. június 1 - 30. között a fejlesztési hozzájárulás befizetését (1.000.000, Ft összeghatárig) 12 hónapos kamatmentes részlet kedvezménnyel kínáljuk. Jelentkezéskor a hozzájárulás kezdőrészleteként az alábbi összeget kell befizetnie: 100.000 Ft -ig 5.000 Ft 100.001 - 300.000 Ft 10.000 Ft 300.001 - 600.000 Ft 50.000 Ft 600.001 -1.000.000 Ft 80.000 Ft A hozzájárulás fennmaradó összegét a részletfizetési megállapodás megkötését követő hónaptól kezdve 12 részletben az adott hónap 10. napjáig kell befizetnie. Ajánlatunk részleteiről és a pontos feltételekről érdeklődjön ügyfélszolgálati irodáinkban, ahol az akció ideje alatt írásban, jelentkezési lap kitöltésével jelezheti bekapcsolási igényét. Hódmezővásárhely 62/242-177 • Makó 62/212-627 • Mórahalom 62/280-751 Orosháza 68/411-622 • Szeged 62/458 183 • Szentes 63/401-205 Információkkal készséggel állunk rendelkezésre _ \ a Dégáz standokon is: . _ - • - \ június 5 - /l-ig a Szegedi Nemzetközi Vásárban, [ DEGAZ 1 június 14 - 18 ig a Csaba Expón. Az akcióban csak az 1997. december 31-ig bekapcsolt települések vehetnek részt.