Délmagyarország, 2000. június (90. évfolyam, 127-151. szám)
2000-06-23 / 145. szám
6 A TORONY ALATT Erdélyi kiránduláson az „eurorégiások,, PÉNTEK, 2000. JÚN. 23. A városnézés mindig benne van a kirándulás programjában. Szegediek a temesvári Dóm téren. (Fotó: Gyenes Kálmán) Külügyminiszteri találkozó Szegeden Munkatársunktól Ebben az évben Magyarország látja el a Közép-Európai Kezdeményezés soros elnöki tisztét. Hazánk, ezen belül Szeged lesz a házigazdája a soros külügyminiszteri találkozónak -ma és holnap. A találkozón Dr. Martonyi János külügyminiszter meghívására a KEK országok külügyminiszterei, valamint a Kezdeményezéssel kapcsolatban álló nemzetközi szervezetek képviselői vesznek részt. Ma fél héttől a KEK égisze alatt működő Ifjú Zenészek Nemzetközi Szimfonikus Zenekara ad koncertet a külügyminiszterek előtt a Tisza Szálló nagytermében, majd Martonyi János külügyminiszter vendégei tiszteletére fogadást ad a Forrás Szállóban. Holnap a külügyminiszterek a Móra Ferenc Múzeum dísztermében tárgyaláson vesznek részt, ezt követően pdig nemzetközi sajtótájékoztatón számolnak be az elhangzottakról. Városházi Az egész éven át tartó eurorégiós vetélkedőnek a romániai jutalom útján jártak a minap a szegedi és a Csongrád megyei gyerekek. A hét legjobb helyezett jutott el az erdélyi városokba, olyan helyekre, amelyek az eurorégiós kérdésekben is szerepeltek. Szerdán érkeztek haza a háromnapos kirándulásról. Az út tapasztalatairól kérdeztük Orbán Hedviget, a Százszorszép Gyermekház igazgatóját. Egy tanéven keresztül tartott a vetélkedő. Eredetileg úgy tervezték, hogy egy közös táborozáson vesznek majd részt a Csongrád megyei és a romániai győztes csapatok, technikai okok - a romániai vizsgaidőszak - miatt azután másképp alakult. Előbb a magyarországiak utaznak, a romániaiak pedig augusztus végén jönnek majd hozzánk. A Csongrád megyei gyerekek a háromnapos kirándulás folyamán jártak Aradon, Temesváron, Déván, Lugason, Vajdahunyadon és Gyulafehérváron. Az igazgatónő elmondása szerint a 43 résztvevő közül eddig mindössze 89-en voltak Romániában, ezért a gyerekek számára Munkatársunktól Holnap halad át az országon az , Árral szemben" elnevezésű drogellenes kerékpáros váltó. A szervezők az esemény céljául tűzték ki, hogy Magyarország kábítószer szállítás szempontjából legfrekventáltabb útján, az 5-ös, és az l-es főúton haladjon végig a váltó. tárgyi valóságában - teljesen ismeretlen mindaz, amit most láttak. S a személyes találkozás, az ottani emberekkel való kapcsolatteremtés, az a légkör, amely egy-egy ilyen találkozót övez, páratlan és hatalmas élményanyagot jelent a magyarországi verA kerékpárosok várhatóan június 24-én 9-10 óra között érkeznek Szegedre. A két különböző útvonalon haladó váltó egyik fele Hegyeshalomról, míg a másik Röszkéről indul. Az 5-ös főúton haladók tervesenyzőknek. Erre csak úgy lehet szert tenni, ha elutaznak, ha tapasztalják mindazt, amiről ugyan könyvekből tudtak, olvastak, így pedig megismerkedhetnek a valósággal is. De ami talán a leghasznosabb: megismerik az ottani életkörülményeket, s zett útvonala: Röszke, Szeged, Kiskunfélegyháza, Kecskemét, Dabas, Budapest-Soroksár, Lágymányosi híd. Az l-es főúton haladó kerékpárosokkal a Budai rakparton találkoznak. Innen a két csapat együtt halad ennek hatására megváltoznak az általuk felállított értékrendek is... A látottak nyilván gondolkodásra késztetik az ifjú embereket, és azon is morfondíroz(hat)nak, hogy miként lehetne változtatni, jobbítani ezeken. a Műszaki Egyetem parkolóján és a Szabadság hídon át a Pesti rakparthoz, és az Országházhoz (Kossuth tér), míg el nem érik a Népstadiont este három negyed hét körül. A nagyvárosokban drogtoAz igazgatónő eredményesnek minősítette a most lezárult tanév eurorégiós vetélkedő-sorozatát, mondván, hogy ez volt a legtömegesebb és legmozgalmasabb verseny. Amelynek nyilvánvalóan őszre is lesz folytatása. Kisimre Ferenc tóval, szórólapokkal, ajándékosztással, és sorsolással próbálják hangsúlyozni a megelőzés fontosságát. A kiemelt városokban alkalmi kerékpárosokkal egészül ki a menet. A rendezők közéleti személyiségek, sportolók, politikusok, színészek bevonását is tervezik a programba. hírmondá DM-információ Ma este 8 órakor ismét jelentkezik a Városházi hírmondó című közéleti magazin a vtv-ben. Az adásban szó lesz Szeged idegenforgalmáról, a szegedi kezdeményezésű, de már a határokon átnyúló eurorégiós vetélkedőkről, továbbá Makkosháza eredményeiMunkatársunktól A Szegedi Vadaspark a nyár folyamán több alkalommal is családi napot tart. Aki vasárnap kilátogat a Kálvária sugárútra, az állatkerti séta mellett kézműves foglalkozásokkal, színházi előadásokkal, játékokkal színesítheti hétvégi programját. A programok 11 órakor kezdődnek a Buborék színház előa vtv-ben ről és terveiről. Riporter: Farkas Mária, Veres Krisztina. Stúdióvendég: Tóthné Fuksz Andrea, a Szegedi Tourinform Iroda vezetője, Orbán Hedvig, a Százszorszép Gyermekház igazgatója, dr. Kozma József, Makkosháza önkormányzati képviselője. Szerkesztő-műsorvezető: Kisimre Ferenc. adásával, majd fél háromtól a kicsik kipróbálhatják a sárkánykészítés, gyékény és csuhébaba illetve az indián álomfogó-készítés fortélyait. Emellett egész nap játékos vetélkedőkkel szórakoztatják a vendégeket, a szerencsések családi belépőket nyerhetnek. A rendezvényt az Árboc utcai Alkotóház és a Tesco áruház támogatja. Kerékpárral a drog ellen Családi nap a vadasparkban A tempót a feladatok diktálják IKV Rt.: átalakulás, gőzerővel ,Elégedett ügyfeleket és munkatársakat szeretnénk" - mondja Kerekes Péter elnök-vezérigazgató. (Fotó: Schmidt Andrea) Kerekes Péter 1961ben született Sztálinvárosban (ma: Dunaújváros). A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola földrajz-testnevelés szakán szerzett tanári diplomát 1986-ban, majd 1996-ig a Bartók Béla Művelődési Központ munkatársa: a tápéi Heller Ödön Művelődési Ház, majd — párhuzamosan - a petőfitelepi művelődési ház intézményvezeNévjegy tője. A Juhász Gyula Tanárképző Főiskola művelődés-szervezői szakán 1993-ban fejezte be tanulmányait, a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem humán erőforrás-gazdálkodó szakán 2000-ben szerzett diplomát. Jelenleg a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának másodéves hallgatója. 1998. októberétől a szegedi polgármesteri kabinet vezetője. Az Épületkezelő és Fenntartó Kft. (ma: Ingatlankezelő és Vagyongazdálkodó Rt.) igazgatójává 1999. július l-jétől nevezték ki; 2000. június l-jétől az ÉKF-jogutód Ingatlankezelő és Vagyongazdálkodó Rt. elnök-vezérigazgatója. Házas: felesége Treplán Anikó ügyvezető; gyermekeik: Péter 5, Kristóf 3 éves. Az átalakított Épületkezelő és Fenntartó Kft.-t májusban Ingatlankezelő és Vagyongazdálkodó Rt. néven jegyezték be a cégjegyzékbe. A válsághelyzetbe került jogelőd EKF Kft. irányításával 1999. júniusában bízták meg Kerekes Pétert, akit a talpra állás és átalakulás nehézségeiről kérdeztünk. - Bizonyára sokaknak okozott meglepetést, amikor kinevezték a számtalan sebből vérző Épületkezelő és Fenntartó Kft. élére. Hogyan lesz a polgármesteri kabinet irányitójából a város ingatlanvagyonáért felelős igazgató? - A városvezetők megkérdezték, vállalnám-e a feladatot. Egy hónap gondolkodási időt kértem, aztán igent mondtam. - Az ÉKF/1KV igazgatói posztja tehát „bizalmi állás..." - A közgyűlés támogatásáról biztosított. A képviselők fontosnak tartották, hogy a szegedi ingatlanvagyonnal gazdálkodó társaság vezetését az önkormányzat bizalmát élvező személyre bízzák. A döntésben föltehetőleg szerepe volt korábbi kabinetfőnöki munkámnak, amelynek során részt vettem többek között a polgármesteri hivatal átszervezésében is. A polgármesteri kabinetet mint új szervezeti egységet, sikerrel illesztettük a hivatali rendszerbe. A kabinet a közgyűlés, a városvezetés és a hivatal jobb együttműködését segíti. Ezen felül, az önkormányzat működését felülvizsgálva, igyekeztünk fölszámolni a hivatal és intézményei szerepkörének összemosódását. - Milyen feladattal érkezett az ÉKF Kft,-hez? - A társaság átalakítása volt a cél, s ez eleinte egyet jelentett a válságmenedzseléssel. Tavaly májusban 45 milliós mínuszt mutatott a mérleg, a társaság likviditási gondokkal küzdött, és jelentős hitel fölvételét tervezték. Decemberre jelentősen csökkent a hiány, idén májusban már 10 millió forintos pozitívumot mutathattunk föl; ez az eredmény idei üzleti tervünknek is megfelel. A gazdasági feladatok megoldása mellett folyamatosan készítettük föl a társaságot az önkormányzattól átadandó feladatok ellátására is. - Kulturális intézményvezetőként és kabinetfőnökként hol szerzett új feladata ellátásához szükséges tapasztalatot? - Tíz évig vállalkozóként is dolgoztam, többek között az ingatlankereskedelem, bérbeadás és -üzemeltetés területén. - Hogyan zajlott az átalakulás folyamata? - Tavaly az ÉKF Kft. feladatává tették a nem lakáscélú ingatlanvagyon ügyeinek teljes körű intézését. Ily módon egy kézbe került az üzletek, garázsok, s más, nem lakásként szolgáló önkormányzati bérlemények fölújítása, bérbeadása, műszaki állapotának megőrzése, s minden egyéb, ide vágó feladat. Megszűnt az ügyek intézését hátráltató megosztottság az ÉKF Kft. és az önkormányzat között. A megkezdett folyamat idén júliusban halad tovább: hamarosan az önkormányzati lakásügyekkel is kizárólag az IKV Rt. foglalkozik majd. A feladat nagyságrendjét jelzi, hogy társaságunk mintegy hat és félezer lakással, valamint kétezer kétszáz egyéb ingatlannal gazdálkodik. - A változtatás bizonyára nem ment zökkenők nélkül. Mi okozott nehézséget? - Rendkívüli gyorsasággal kellett rendet tennünk: a tempót a folyamatosan jelentkező, s halasztást nem tűrő feladatok diktálták. Ennek az igen erősen feszített munkaritmusnak köszönhető, hogy ez év végére csaknem befejezzük a tavaly megkezdett, s eredetileg két és fél évre szabott munkát. Mindeközben, mintegy „mellékesen", gőzerővel folyik a Kárász utca fölújítása, de még önkormányzati bérház építésére is futotta az erőnkből. Készülünk az ISO 9001 minőségbiztosítási tanúsítvány megszerzésére is. - Említene néhányat a sürgős rendezést kívánó területek közül? - Előnytelen szerződéseket szüntettünk meg, fölszámoltuk a társaság veszteséges tevékenységeit. Kiderült, hogy még a munkavállalókkal kötött szerződések, a munkaköri leírások sem felelnek meg minden esetben az előírásoknak. A gazdasági ügyekről csak annyit, hogy helyenként valósággal folyt a pénz. Csupán egyetlen példa: a cégreform után az üzemanyag-fogyasztás fél év alatt a felére csökkent. Ügyfeleink nagyobb megbecsülését is fontosnak tartottuk: elértük, hogy ma már az előírt harminc napon belül, írásban válaszolunk az észrevételekre, kérelmekre. - Az átalakítás fájdalmas változásokkal, létszámcsökkentéssel is járt. A cégen belül nem tapasztalt ellenállási? - Egyeztető tárgyalásainkon az üzemi tanács, a szakszervezet, valamint az alkalmazotti kör gyorsan belátta: baj van, amelyből mihamarabb ki kell lábalnunk, mert ez mindannyiunk közös érdeke. Való igaz, hogy nem tarthattunk meg mindenkit: több mint egynegyedével csökkent a létszám. De ma már elmondhatom, hogy a kezdeti feszültségek után megfelelő légkörben dolgoznak az IKV Rt. munkatársai; érzik, hogy számítunk rájuk. A továbbtanulókat támogatjuk, sőt megkívánjuk az új munkakörökhöz szükséges szakképzettség megszerzését. Dolgozóink idén tavasszal átlagosan 15 százalékos béremelést kaptak. A társaságnál végzett tisztességes munka biztos kenyérkeresetetjelent. - Szigorú főnök? Mi az, ami fölbosszantja? - Nehezen viselem el a pontatlanságot, valamint azt, ha magától értetődő dolgok rosszul, vagy egyáltalán nem működnek. - Az átalakulásának külső jelei is mutatkoznak: új emblémát ábrázoló „cégtábla" függ a kapu mellett, a vendégeknek fönntartott belépőkártyán mosolygós arc rajza látható. Mindig ilyen kedélyes a légkör? - Remélem, hogy cégünk, ügyfelei véleménye szerint is „javuló tendenciát mutat." Ügyfélszolgálati irodánk megnyitásával megkíméltük a hozzánk fordulókat az irodák, telephelyek közti bolyongástól: kérdéseikre egyetlen helyen kapnak választ. A „mosolygós" kártyáról annyit: szeretnénk elérni, hogy ügyfeleink és munkatársaink ugyanolyan derűsen távozzanak az IKV Rt. épületéből, mint ahogyan beléptek ide. Nyilas Pét*'