Délmagyarország, 2000. június (90. évfolyam, 127-151. szám)
2000-06-14 / 137. szám
10 SPORT SZERDA, 2000. JÚN. 14. reflektor Birkózók a dobogón Munkatársunktól A Szegedi VSE birkózói a közelmúltban két versenyen vettek részt. Az orosházi Hegedűs Pál serdülő Szabadfogású viadalon Ágoston László a 42 kg-ban második, Arany Tamás a 47 kg-ban harmadik lett. A szeniorok szabadfogású országos bajnokságán, a C kategóriában Pál György (58 kg), míg az E kategóriában Benkő Gyula (69 kg) végzett az első helyen. Harmadik a Szedeák Munkatársunktál Sopron adott otthont nemrég a serdülő fiú kosarasok országos kupájának. Az elődöntőben a Szedeák a Roccótól 81-74-re kikapott, majd a bronzmeecsen 77-49-re verte a Kaposvárt. A harmadik helyezett szegedi csapat: Erlauer, Smohai, Sutka, Veber, Gombos, Borbás, Vezsenyi, Molnár M., Paragi, Nemesi, Vass, Szurovecz, Zabos, Csépé, edzők: Molnár Csaba, Vezsenyi Zoltán. Molnár Miklóst a torna legjobb bedobójának választották, míg Szurovecz András bekerült az esemény Ali Star-ötösébe. Aquafitnesz Munkatársunktál Június 16-án (pénteken) este fél nyolckor az újszegedi Sportuszodában ismét aquafitnesz-oktatást tartanak. Az első foglalkozás mindenki számára ingyenes lesz. Kun bajnok Munkatársunktál Tatán rendezték meg a szenior magyar atlétikai bajnokságot. Az 5000 m-es gyaloglásban, a 70 éven felülieknél az első helyen végzett a 76 éves szegedi Kun Sándor. lói tájékozódtok Munkatársunktál Kecskeméten befejeződött a hagyományos Aranyhomok-kupa rádiós tájékozódási futóverseny. A viadalon a szegedi és a vásárhelyi sportolók a következő eredményeket érték el. URH, F18: I. László M. (Szeged), ...3. Makra. F19: ...5. Bíró. N18: ...3. Gulyás, 4. Hernek, 5. Csiszár, 6. Kasziba. NI9: 1. Savanya, ...5. Kecskés. F40: 1. László K. (Szeged). RH. F18: ...2. László M., ...5. Makra. FI9: ...5. Bíró, 6. Révész (Szeged). NI8: ...2. Hernek, ...4. Csiszár, 5. Gulyás, 6. Kasziba. NI9: ...2. Savanya, ...5. Kecskés. F40: ...2. László K. A nem jelöltek a Vásárhely sportolói. A kupát 12 együttes közül a Nyíregyháza nyerte, a második a Vásárhely lett. Mb-eredmények Munkatársunktól A Csongrád megyei mountain bike-diákolimpia eredményei, II. korcsoport: 1. Frank Ádám, 2. Dömöni Gyula, 3. Huszár Zoltán. III. kcs.: 1. Feczák Tamás, 2. Ruszkai Balázs, 3. Lovászi Péter. Az amatőr mountain bike-kupán, kisgyermekek: 1. Gellén Tamás. Gyermekek, fiúk: 1. Hajnács Mihály. Juniorok: 1. Földes Tamás. Felnőttek, 70-8l-esek: 1. Török Róbert. 60-69-esek: 1. Prohes Szabolcs. A CSLC egyetlen osztályozás ellenfele a Dabas A bajnoki arany fénye Sándor Istvánt az utolsó bajnoki mérkőzés után „egekbe emelték" a CSLC drukkerei. (Fotó: Tésik Attila) labdarúgás Már hetekkel ezelőtt kiderült: a CSLC az NB III Alföld csoportjának stabil bajnoka, s e pozíciójában a martfűi vesztes meccs sem ingatta meg. A HFC elleni találkozón elszenvedett vereség után sem csillogott kevésbé az arany, ám a CSLC sikere a Dabas elleni osztályozó mérkőzések után lehet igazán teljes. . ' iiii.,t ito" A Hódmezővásárhelyi FC legyőzte ugyan az NB III Alföld csoportjának bajnokát, a CSLC aranyának fénye azonban ettől nem ragyogott gyengébben. A bajnoki címet jelképező érmeket - a felnőtt és az ifjúsági csapat játékosai és trénerei a vasárnapi meccs után Kormányos Gábortól, a CSLSZ főtitkárától, valamint Molnár József polgármestertől és Vincze László térségi országgyűlési képviselőtől vehették át - ez utóbbi két személy jelenlétéből is kitűnt, hogy Csongrádon továbbra is várospolitikai kérdésként kezelik a labdarúgást. A CSLC-nek a későbbiekben komoly szüksége is lesz majd a pozitív önkormányzati hozzáállásra - persze bizonyára e téren is sok minden eldől a most következő osztályozó mérkőzéseken. S bár a CSLC a bajnoki cím megszerzése mellett az osztályozón elérendő sikert célozta meg, Papp István klubelnök szerint „evés közben jött meg az étvágyuk", s célként tűzték maguk elé: a bajnoki mérkőzéseken lehetőség szerint csak győzelmeket kell elérniük, ezért egyetlen meccset sem szeretnének elveszíteni. E célkitűzés a Martfű elleni, asztal mellett eldőlt vesztes mérkőzés, valamint a HFC ellen elszenvedett verség után dugába dőlt ugyan, ám a szurkolók zömét ez különösebben nem zavarta, a díjkiosztó után a hálás drukkerek Sándor István szakmai igazgatót többször a levegőbe dobták, s hosszasan skandálva éltették a játékosokat is. A bajnokcsapat a hét végén kezdődő osztályozóra igen komolyan készül. A sorsolás, valamint az általános pénzhiány (a Nyírbátor visszalépett) eredményeképpen csak a Dabas ellen játszanak; az első mérkőzés június 17-én (szombaton), 17 órakor hazai pályán, a második pedig 27-én délután 5kor idegenben lesz. A csongrádi mérkőzésre a belépőjegyeket 500 forintért árusítják majd,' ugyanis az önkormányzatot nem kívánják terhelni az osztályozókon való részvétel költségeivel. M. Sz. J. Lengyel és Joszt tündöklése búvárúszás Munkatársunktól Az elmúlt hét végén Gyopárosfürdön rendezték meg a junior és serdülő búvárúszó országos bajnokságot. A viadalon rajthoz álltak a Szegedi Duna-Tisza Muréna Búvárklub sportolói is. Gyémánt Imre tanítványai igazán kitettek magukért, hiszen nyolc bajnoki címet szereztek. Külön kiemelkedett Lengyel Lilla teljesítménye, aki öt számban (25, 50, 100, 200 és 400 m) diadalmaskodott, s 25 m-en új országos csúcsot úszott. A fiúknál, Joszt Adám is kiválóan versenyzett: három arany(25, 50, 100 m) és két ezüstérmet (200 és 400 m) szerzett. A fiúk, váltóban (Joszt, Bullás, Bodó, Dorogi) is jól versenyeztek, a murénások egy második és egy harmadik helyet szereztek. Zöld gyepen a Focisuli Munkatársunktól Már hagyomány a Tisza Volán-MEH Focisuli-VSInél, hogy a bajnoki szezon végén az utánpótlás-neveló szakosztály valamennyi korosztálya egy délután alatt számot ad a tudásáról. Idén ez a nap június 15-e (csütörtök). A Hunyadi téri sporttelepen 14 órakor, az ifi A-ifi B találkozóval kezdődik a program, amely 14.40-kor a '85-ös korosztály egymás közötti meccsével folytatódik. 15.20-kor a '86-osok és a '87-esek, 16 órától pedig a '88-asok mérik össze a tudásukat. Délután 5-től a '89esek és a '90-esek produkcióját élvezhetik az érdeklődók, majd a juniális befejezéseként, 17.40-től a legkisebbek, a '9l-esek és a '92esek mutatják meg, hogy eddig mit is tanultak meg a labdarúgás tudományából. Maty-éri kajak-kenu parti Munkatársunktál - A klub neve még a héten Szegedi Kajak-Kenu SE, de miután a Vízügyi SE tagjai is kimondják egyesülési szándékukat, akkor már Szegedi Vízisport SE-ként fogják össze a megyeszékhely kajak-kenu és evezős sportját mondta Vass György azon a Maty-éri baráti összejövetelen, amelyre a támogatóikat hívták találkozóra. A klubelnök beszélt azokról a nagy horderejű tervekről, amelyeket az új szegedi vizes klub létrejöttével szeretnének megvalósítani. Petrovics Káinián, ügyvezető igazgató csokorba szedte az SZKKSE eddigi kitűnő eredményeit. Füleki András, a sportági szakszövetség ügyvezető igazgatója dicsérte a szegediek erőfeszítéseit az élsport, s az utánpótlás-nevelés terén. Vass György klubelnök a nagy horderejű tervekről is beszélt. (Fotó: Karnok Csaba) Mihálffyék: nem ütöttünk! labdarúgás A Bordó ny-Szőreg „megyeegyes" labdarúgómérkőzésen történtekről szóló, Kószó Csaba bíró beszámolóján alapuló tudósításunk nagy vihart kavart. Égett sportrovatunk telefonvonala, szinte nem volt olyan óra, hogy ne csengett volna valamelyik készülék. Az érintettek is jelentkeztek, s elmondták a saját verziójukat, amely egy-két pontban eltért a már közölttől... Az első telefonáló Mihálffy Béla és édesapja volt. Kijelentették: Kószó Csaba játékvezetővel szemben polgári peres úton járnak el. A játékvezető ugyanis rágalmazott, amikor azt állította - és ezt a mérkózés hivatalos jegyzőkönyvében is rögzítette -, hogy a Mihálffy-testvérek verekedtek. Nem is az édesapjuk került veszélyes helyzetbe, hanem két nagybátyjukat „fegyelmezte" két szóregi. Mihálffyék azért mentek ki, hogy megvédjék, nem ütöttek, sikerült szétválasztaniuk - békés, de határozott eszközökkel - a civakodókat. A bíró csak akkor szakítotía félbe a találkozót, amikor látta, hogy többen elhagyták a pályát, köztük a vendégjátékosok is. Mihálffy Béla állítja: Kószó azt sem tudta, mi történt, arról is a szőregiek tájékoztatták, hogy a három Mihálffy volt a bűnös. A meccs addig sportszerű volt, s a három szenvedó fél a „fekete ruhást" okolja az utána történtekért. Ha őket kiállították - csak a pályát hagyták el, nem verekedtek -, akkor a szőregiek közül is erre a sorsra kellett volna jutnia többeknek - a vendégek is az oldalvonalon kívül tartózkodva figyelték az eseményeket. Egyszerűbb lett volna simán folytatni a találkozót - jelentették ki határozottan. Tanács Attila, a Bordány elnöke ehhez csak annyit tett hozzá: megítélése szerint sem ütöttek Mihálffyék, bár hozzáteszi, hogy a pálya túloldaláról, a játékoskijáróból kísérte figyelemmel az eseményeket. Sajnálja, hogy így alakultak az események, a klub 39 éves történetében még hasonlóra sem volt példa. Megerősítette azt az információnkat, megóvták a mérkőzést, mert a vendégek is elhagyták a játékteret, de velük szemben semmilyen szankciót nem alkalmazott Kószó Csaba. Imre Péter Amerikai válogatásra utazhat Az álmok valóra válhatnak kosárlabda Nagy lehetőség kapujában áll a Vásárhelyi Kosársuli 18 éves játékosa, Kotormán Csaba. A korosztályos együttesekben kiváló teljesítményt nyújtó kosaras július végén az amerikai Salt Laké Citybe utazhat, ahol az USA egyetemi csapatainak válogatásán vehet részt. A kiváló fizikai adottságokkal rendelkező bedobónak mindössze az jelent problémát, hogy a repülőjegy árát még elő kell teremteni. A tehetséges fiatalember azonban bizakodik abban, hogy támogatói segítséggel sikerül megoldást találnia, s így álmai talán valósággá válhatnak. Kotormán Csaba 1982-ben született, s tízéves korában kezdett el sportolni a Vásárhelyi Kosársuli SE-ben. Remek fizikai adottságokkal rendelkezik: gyors, ügyes és jól lát a pályán. A 201 cm magas fiatalember bedobó poszton szerepel, s a szakemberek az 1998-as Országos Kadet Kupa döntőjén figyeltek fel rá. Ezen a tornán a legeredményesebb játékosnak bizonyult, ő kapta a legértékesebb kosarasnak járó elismerést és beválasztották az All-Star csapatba is. Ezt követően meghívót kapott a Nike budapesti táborába, ahol mint az egyik legnagyobb reménység bekerült a legjobb ötösbe, sőt nem sokkal később az ifjúsági válogatottba is. Tavaly júniusban Barcelonában, a Nike Eurocamp rendezvényén is ott lehetett, Európa és Ázsia legtehetségesebb kosarasaival együtt részt vett a világ minden tájáról, többek között az NBA-ből érkező szakemberek által tartott edzéseken, előadásokon. A korosztályos nemzeti csapat tagjaként pályára lépett a szlovéniai ifjúsági EBselejtezőjén. Tavaly az NB I A csoportos junior bajnokságot végigjátszotta, idén pedig egy osztállyal lejjebb, a felnőttek között is helytállt. - Talán a spanyolországi válogatáson figyeltek fel rám az amerikai egyetemek képviselői - mondta Kotormán Csaba. - Július végén, Salt Laké Cityben rendeznek egy kiválasztó tábort, ahol a meghívott fiatalok - köztük én is - három mérkőzést játszhatnak. Pontos statisztika készül majd a teljesítményekről, a szakvezetők ezek alapján döntenek arról, hogy kire számítanak, kinek ajánlanak ösztöndíjat. Pontosan nem tudom, hogy milyen képességűek a vetélytársaim, ám a korábbi években többször is részt vettem már hasonló erőpróbán, s ezekből levontam a tapasztalatokat. Gondolom, nagyon erős lesz a mezőny, hiszen az Egyesült Államokban rengetegen kosárlabdáznak. A felkészülést egyébként már megkezdtem. az egyik korábbi trénerem, Mucsi Tamás irányítja a munkámat. Két héten keresztül futás és kondicionáló gyakorlatok szerepelnek a programban, majd természetesen az utazás előtti időszakban a labdás feladatok kerülnek előtérbe. Bizakodó vagyok, s azt hiszem, bármelyik főiskola vagy egyetem ajánlatára igent mondanék. A vásárhelyi játékosnak a legnagyobb problémát jelenleg az jelenti, hogy egyelőre még nincs meg a teljes összeg a repülőjegyre. Egyúttal azonban azt is elmondta: nagyon hálás az eddigi támogatóinak és bizakodik abban, hogy az utazás költségeit szponzorok, vállalatok, vállalkozók - segítségével elő tudja teremteni. K. T.