Délmagyarország, 2000. június (90. évfolyam, 127-151. szám)

2000-06-14 / 137. szám

SZERDA. 2000. JÚN. 14. SPORT 11 A mamám és a foci \jagy szerencsém van, mert Makón élő mamám min­l\l dig is imádta a focit. Gyerekkorunkban a hét végi bajnokik előtt sokszor téma volt a labdarúgás. Vasár­nap pedig nem is kezdhettük mással a beszélgetést, mint az aktuális eredmények értékelésével A mamám nagyon szerette a magyar focit, egészen a nyolcvanas évek közepéig. Az 1986-os világbajnokságig kívülről tudta a válogatott összeállítását, tisztában volt azzal, hogy Détári, Eszterházy, Dajka melyik csapatba iga­zolt, ki lesz a nemzeti együttes következő ellenfele. Az érdeklődése a mexikói vb után alábbhagyott. Keveseb­bet kérdezett, nem volt téma, hogy mit játszott a Fradi, csak legyintett, hogy az „aranylábú" fiúk már megint összeszedtek egy nagy „zacskót" valahol Európában. A mamán 2000-ben újra rátalált a futball szépségé­re. No, nem a magyar válogatott mutatta meg az utat. Hétfőn este leült a tévéje elé, s elkezdett a programok között keresgélni a távirányítójával. Filmet szeretett volna nézni Nem talált kedvére valót, így belepillantott a portugál-angol EB-meccsbe. Néhány mozzanat elég volt ahhoz, hogy belefeledkezzen az Európa-bajnokság eddigi legszínvonalasabb és legváltozatosabb derbijébe, így már számára nem volt kérdéses, hogy melyik műsort válassza. A 3-2-es portugál győzelmet hozó ta­lálkozó után csak annyit mondott: „ez az iram, ez a technikai képzettség és az izgalom lenyűgözött, végre ismét élveztem a focit". \jagy dolgot alkottak Figóék, s külön köszönet jár L Y nekik, hiszen a mamám most már várja az EB­meccseket, s minden nap arról kérdez: ki kivel játszik? A jó meccsnek köszönhetően a tévéjét az ml-en hagyta, s nem is keres magának más műsort július 2-áig. Süli Róbert Bertókék az OB l-ért vízilabda Tudósítónktól A férfi vízilabda-bajnok­ság második vonalában a ne­gyedik helyen végzett Ber­tók SC Szentes mától osztá­lyozó mérkőzéseket vív az ősztől ismételten tizenkét csapatos élvonalba jutásért. Az együttes ma este fél hét­kor a Szőnyi úton az OB I ti­zedik helyén végző BEAC ellen száll vízbe, majd június 16-án (pénteken) este 7 órá­tól a szentesi ligeti uszodá­ban, az OB I/B harmadik he­lyezettjével, az OSC-vel csa­tázik. Ezt követően vasár­nap, 12 órakor a fővárosi Szőnyi úti uszodába, az osz­tályuk ezüstérmeséhez, a MAFC-hoz látogatnak Melk­hunék. A visszavágók június 21­én (szerdán) délután 6 óra­kor kezdődnek, amikor Ber­tókék hazai környezetben a BEAC együttesét fogadják. Két nap múlva, 23-án (pén­teken) este 8 órakor a Hajós Alfréd uszodában az OSC látja vendégül a szentesie­ket, akik 25-én (vasárnap) délben a ligeti uszodában, a MAFC ellen fejezik be a bajnoki „túlórázást" az elsó osztályba kerülésért. Pásztor Antal, a szentesi­ek vezetőedzője úgy véli: ha a teljes csapatukkal tudnak kiállni, van reményük az OB I-be jutásra, hiszen vala­mennyi ellenfelükkel szem­ben szereztek már pontot a fővárosban is. Bár az is igaz, hogy ami a pontokat illeti, abban bizony Zentaiék időnként hazai medencében is eléggé „adakozóknak" bi­zonyultak... Evezősök remeklése Munkatársunktól A hét végén a főváros­ban rendezték meg az evezősök Budapest-bajnok­ságát, amelyen rajthoz áll­tak a Szegedi Vízügyi SE sportolói is. A viadal egy­ben válogató volt a felnőtt és az ifi mezőny számára. Kónya Gábor, az egykori szegedi Ádám Péterrel két­párevezésben a második helyen végzett, ez pedig azt jelentette, hogy a Nemzetek Kupáján (junior világbaj­nokság) indulhatnak majd. Kitka Gergely is kiválóan versenyzett, s esélye van a világbajnoki indulásra, könnyűsúlyú négyesben. A Szegedi Vízügyi SE eredményei, ffi., ks. egy­pár: 1. Kitka G. Négyes: 1. Török, dr. Csonka, Keller, Lele. Ifi, kétpár: 1. Lobo­zár, Püski (Szolnok). Ks., négyes: ...2. Török, dr. Csonka, Márta, Lele. Két­pár: ...2. Kónya, Ádám (MEC). Ks., kétpár: ...2. Kitka, Vámos (MTK). Ket­tes: ...2. Török, Keller. Női, kettes: ...2. Kónya, Körösi. Totónyeremények Budapest (MTI) A Szerencsejáték Rt. közlése szerint a 23. heti nyeremények a következők. A totóban 13 plusz egy ta­lálatos szelvény 4 volt, nye­reményük egyenként 1 mil­lió 116 ezer 528 forint. 13 találatos szelvény 9 darab, nyereményük egyenként 220 ezer 549 forint. 12 talá­latos szelvény 468 volt, nyereményük egyenként 4595 forint. A 11 találatos szelvényekre 428, a tíztalá­latosokra 134 forintot fizet­nek. A góltotóban 6 és 5 talá­latos szelvény nem volt. 4 találatos szelvény 34 volt, nyereményük egyenként 2346 forint. Norvég fagy a spanyoloknak A norvég T. A. Flo (balról) és a spanyol Fran harca a labdáért a rotterdami De Kuip-stadionban. (MTI Telefotó/AP/Thomas Kienzle) labdarúgó EB Hétfőn, a késő esti órákban játszották a belga-holland közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság eddi­gi legjobb, legszínvona­lasabb mérkőzését, az angol-portugál találko­zót. Aki valamilyen ok­ból kifolyólag nem látta az A csoport e két re­mek válogatottjának minden igényt kielégítő káprázatos ütközetét, az verheti a fejét a fal­ba, egy csodálatos él­ménnyel maradt szegé­nyebb... Már az első percektől kezdve hatalmas iram, káp­rázatos technikai megoldá­sok jellemezték az Európa­bajnokság eddigi legjobb, legszínvonalasabb találko­zóját. A Keegan-legénység úgy kezdte a játékot, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Scholes és McMana­man góljaival bő negyedóra után már kétgólos előnyre tettek szert a szigetországi­ak. Nem tudni, hogy ekkor az angolok leírták-e a portu­gálokat, de ha igen, annak később kamatostól megfi­zették az árát. Előbb Figo még csak szépített, majd a Benficából kiebrudalt Joao Pinto pompás fejese már az egyenlítetést jelentette a portugáloknak. A fordulást követően a kegyelem döfés Nuno Gomes nevéhez fűződik, aki Rui Costa soka­dik remek passza után vég­leg térdre rogyasztotta az reakció Figo és a pókháló Munkatársunktól Sok nagy gólt láttunk már az életben. Jók ezek a bombagólok, hiszen napokig lehet erről beszélni Emlé­kezzünk Trevor Brooking góljára, amit nekünk lőtt a Népstadionban. Szegény Katzircz Béla percekig nem tudta kivenni a jobb felső „pipából" a labdát. Nem volt kis gól az sem, amelyet Détári „Döme" ragasztott a len­gyelek kapujába, hiszen másodpercekig pattogott a lab­da a ,finyóban". Láttunk fifikás találatot is, ezt a milá­nos „Zseni", Dejan Szavicsevics szerezte a Barcelona elleni BEK-döntőben. A szegény katalán kapus azóta is nyújtózkodik, szeretné lehúzni a labdát - nem jött össze neki Most nem kell messzire mennünk, hisz Luis Figo, a portugál gárda középpályása akkora gólt rúgott az an­goloknak, hogy néhány nyugdíjas szurkoló még mindig a pálya szélén tapsol. Sokan az EB egyik legkiemel­kedőbb egyéniségének jósolták a spanyol Barcelona fo­cistáját. Ez a találat mindent elárult a képességéről, s bizonyította azt, hogy az EB egyik legnagyobb csillaga. esélyesebbnek vélt Angliát, 3-2. Az A csoport állása: 1. Portugália 1 1 - - 3-2 3 2-3. Románia l-l - 1-11 2-3. Németország l-l - 1-11 4. Anglia 1 - - 1 2-3 ­A csoport következő mérkőzései, június 17 (szombat), 18 óra: Romá­nia-Portugália. 20.45: Anglia-Németország. Győzelmével nőttek Portugália esélyei a labda­rúgó Európa-bajnokságon az aranyérem megszerzésé­re. Figóékra korábban" 22:1, jelenleg viszont már 10:1 arányban lehet fogadni Londonban. Ezzel párhuza­mosan 8:1-ről 12:l-re vál­tozott Anglia nyeremény­szorzója. A favorit szerepét a vi­lágbajnok Franciaország (11:4) vette át a hollandok­tól (7:2), majd Spanyolor­szág (11:2) és Olaszország (13:2) következik a sorban. A szlovéneket tartják a legesélytelenebbnek. Szlo­vénia első helye most 200­szoros tétet fizet... Tegnap a C csoport elsó mérkőzésén a spanyol együttes a norvég csapattal mérkőzött. A meccs elején mindkét válogatott nagyon óvatos volt, s nem igazán mertek kezdeményezni. A hispánok a félidő közepén átvették a játék irányítását, azonban a legnagyobb helyzet mégis a norvég gárda előtt adódott. Ole Gunnar Solskjaer egy bal­oldali beadást hat méterről fejelt a felső kapufára. A második félidőben a skandináv csapat volt a kezdeményező, s 66. perc­ben egy hatalmas kapushi­ba után vezetést szereztek a norvégok. Egy beívelt lab­dára Molina nagyon rosszul (teljesen feleslege­sen) mozdult ki, s az angol Tottenham középpályása Steffen Iversen az üresen maradt kapu közepébe bó­lintotta a vezető találatot, 1-0. Öt perc múlva nagy lehetőséghez jutottak a spanyolok, az EB-n alkal­mazott új szabály szerint (Myhre hat másodpercig tartotta a labdát) közvetett szabadrúgáshoz jutottak tíz méterre a kaputól. Az egyenlítési lehetőséget azonban elügyetlenkedték, Salgado a sorfalba lőtte a labdát. Próbálkoztak, pró­bálkoztak Jose Camacho tanítványai, azonban a hősiesen védekező norvé­gok megtartották egygólos vezetésüket. Norvégia­-Spanyolország 1-0. Ma csak egy meccset játszanak a labdarúgó Eu­rópa-bajnokságon. A B csoportban (20.45. ml) a hazai belga válogatott az olasz csapattal mérkőzik. Sz. L.-S. R. Felinek drukkolhatnak a szegediek motorcsónak A hét végén ismét rangos motorcsónak­versenynek lesz a házi­gazdája Szeged, ugyan­is a Maty-éren rendezik az 0-350 kategória Eu­rópa-bajnokságát, vala­mint az OSY-400, S-850, S-250, S-550, T-550 or­szágos bajnokságának második fordulóját. Az elmúlt egy évtizedben két (0-700 és OSY-400) vi­lágbajnokságnak és az OSY­400 Európa-bajnokságának volt a házigazdája Szeged, ami azt bizonyítja, hogy a Tisza-parti városban ottho­nosan mozognak a motor­csónak sportágban. A tegnap tartott sajtótájékoztatón Csonka Gábor alpolgármes­ter annak az örömének adott hangot, hogy az ország leg­korszerűbb vízicentrumát a motorcsónakosok ismét fel­fedezték. Szántha István, sportigaz­gató pedig elmondta, hogy örömmel vállalták a szövet­séggel a társrendezői tisztet, hiszen a Maty-éren minden adott a rangos sportesemé­nyek lebonyolítására. Juhász Gábor, a sportági szakszövetség elnöke kifej­tette, hogy Szegednek szíve­sen adták az Európa-bajnok­ság házigazda szerepét, mi­vel a város többször bizonyí­totta, hogy ilyen nagy ese­ményt is magas színvonalon tudja megrendezni. Az előzetes nevezések alapján eddig 10 ország 19 motorcsónakosa küldte el je­lentkezési lapját, ami máris meghaladja a május huszadi­ki dassaui vb résztvevőinek számát. A legutóbbi vb mindhárom dobogósa, a vi­lágbajnok olasz Rossi, az ezüstérmes Diet Kott, vala­reflektor Dobogós szentesi „gyermekek" Munkatársunktól Befejeződött az országos I. osztályú utánpótlás vízi­labda-bajnokság. A három korosztályban - ifjúsági, ser­dülő és gyermek - a megyei együttesek közül a Szentes nyújtotta a legjobb átlagtel­jesítményt: a Kurca-parti fia­talok két ötödik és egy har­madik helyet (gyermek: He­vesi István, Somogyi Balázs, Széles Richárd, Mitlasóczki Imre, Juhász Zsolt, Józsa Ti­bor, Döbrössy Viktor, Fara­gó Gábor, Németh Dániel, Molnár Gábor, Krucsó Lász­ló, Orosz László, Fülöp Zsa­dány, Veres János, Vörös Viktor, Gábor Barnabás; edző: Pengő László) szerez­tek. Végeredmény, ifjúságiak: 1. KSI 21 1 ­297-122 43 2.UTF. 21 _ 2 257- 97 40 3.BVSC 15 2 5 262-166 32 4. SZVPS 16 ­6 236-148 32 5. Szentes 13 2 7 222-193 28 6. FTC 11 1 10 198-197 23 7. Eger 10 1 11 196-202 21 8. Honvéd 7 ­15 186-220 14 9. Szolnok 5 2 15 155-240 12 10. Vasas 5 1 16 160-248 11 11. Cegléd 1 3 18 116-252 5 12. Vásárhely 1 1 20 144-344 3 Serdülők: l.FTC 19 1 2 235-102 39 2.UTE 19 _ 3 271-111 38 3. BVSC 17 1 4 282-126 35 4. KSI 13 3 6 248-153 29 5. Szentes 14 ­8 230-166 28 6. Honvéd 9 3 1( 183-190 21 7. Szolnok 9 1 12 158-190 19 8. SZVPS t 2 12 146-173 18 9. Eger 7 1 14 185-232 15 10. Vasas 6 ­16 123-208 12 11. V. Fókák 4 _ 18 131-252 8 12. Vásárhely 1 — 21 63-352 2 Gyermekek: l.UTE 21 _ 2 230- 89 40 2. KSI 19 _ 3 239-114 38 3. Szentes 16 1 5 224-137 33 4. Eger 16 ­t 239-179 32 5. BVSC 15 _ 7 227-144 30 6. FTC 12 ­10 180-139 24 7. Vasas 10 2 10 171-123 22 8. Vásárhely t 2 12 134-156 18 9. Cegléd 7 ­15 134-205 14 10. Tatabánya 3 2 17 121-237 t 11. SZVPS 2 1 19 102-212 5 12. Szolnok -­2} 62-328 1 Ferenci országos bajnok Munkatársunktól A szegedi Ferencz Ferenc az orfűi triatlon ob-n a 45 éven felüliek versenyében elsőként ért célba. Sikerével kvalifikálta magát a hollan­diai Steinben rendezendő Európa-bajnokságra. Plazo-lelótó Munkatársunktól A Szeged Plazában ma este 8 órától Bagaméry László Kővári Árpáddal, a Pick Szeged férfi kézilabda­csapatának mesterével, a Ti­sza Volán SC elnökével be­szélget Szeged sportjáról, valamint a belga-holland közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokságról. Min­den érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők. mint a harmadik Feil János is ott lesz az indulók között. A másik magyar résztvevő Bédy Tünde, aki valamikor szegedi színekben verseny­zett. A sajtótájékoztatóról munkahelyi elfoglaltsága miatt hiányzó Feil helyett segítője, Juhász György el­mondta, hogy sikerült a pá­lyát feltérképezniük, vala­mint összeállt a tavaly elég sokat rakoncátlankodó mo­tor is. Mindenesetre szomba­ton a 13.15-kor kezdődő ver­senyen - ingyenes a megte­kintése - minden kiderül. Süli József kJ/%jR<jq ÍM KH c A mérkőzések, élőben, kivetítőn

Next

/
Thumbnails
Contents