Délmagyarország, 2000. május (90. évfolyam, 101-126. szám)

2000-05-20 / 117. szám

Városunk egyik fé értéke lett Nem tudom. Önök, kedves újságolvasók, hogy vannak ezzel, de számomra minden nap ugyanúgy kezdődik, szinte már Mp? MK- szertartásszerűen: B • t:: JjgVÁ.. I egy csésze kávé ' mellett az újságolvasással. Kávé és napilap (természetesen a Délmagyarország!), az elmúlt évek során reggeleim elválaszthatatlan részei lettek. A minap, egy a többitől semmiben sem különböző reggelen azonban, amikor végeztem a Délmagyarország odavissza történő átolvasásával, munkatársam, a lap 90. születésnapjához közeledve, kezembe adta a legelső, 1910-es, május 22-i számot. Kíváncsian lapoztam fel az első oldalt, valamiféle különleges élményre, letűnt idők varázslatos hangulatára számítva. És sejtésem beigazolódott, mert az elolvasott sorok azonnal visszaröpítettek az időben. Mi is történt 90 ével ezelőtt ezen a májusi napon? A lap egyik munkatársa a nagy palóccal, Mikszáth Kálmánnal való találkozásáról ír, de azt is megtudtam, hogy Szegeden járt Heltai Jenő, és hogy hamarosan városunkban is nagy művésztelepet fognak építeni. A Halley üstökös ekkor szelte át az égboltot, amit azonban sajnos - a felhőzet miatt - itt nem lehetett látni. A város izgatottan készült a gyermeknapra, illetve a hamarosan megrendezésre kerülő repülőnapra. A központi tejcsarnok jégbe hűtött aludttej árusítását kezdte meg, és fehérneműt legolcsóbban a Kristály gőzmosodában tisztítanak. Megtudom azj is, hogy betörőket fogtak el a Veresács utcában, hogy a világpiac keresett terméke már a szegedi paprika, és országos tornaversenyt rendeznek a városban. És a politikai események! A lapok hasábjainak főszereplői. Osztrák politikusok vallanak a magyar választójogról, érdekes cikket jelentettek meg a királyváró Boszniáról, az új hatvanhetes pártról, cikket közölnek egy alispánválasztásról, valamint Szeged város közgyűléséről is. Miután végeztem az olvasással, arra gondoltam: mit sem változott a világ 90 év alatt. Igaz, modernebb lett és gyorsabb, de az újságírókat, és természetesen az olvasókat is, ugyanazok a kérdések foglalkoztatják, mint sok évvel ezelőtt. Helyi események, közérdekű információk, érdekességek, sport - a legkedveltebb témák ma is. 1 v Az oldalak hasábjain a mi életünk jelenik meg, ezért érezhetjük már 90 esztendeje magunkénak a Délmagyarországot. Az évek alatt nemcsak reggeleink, mindennapjaink elválaszthatatlan része, de városunk egyik fő értéke is lett. Hagyományt teremtett, folytonosságot biztosít, objektivitásával, fegyelmezettségével pedig a hír szentségét garantálja. A 90 éves Délmagyarországot tisztelettel köszöntöm, és kívánom, hogy szolgálja a lakosságot, a térséget továbbra is kitűnő munkájával. Bartha László polgármester I9W. I, évfolyam 1, szám Vasárnap, májta 22. N

em érdem, de talán érdekes: tavaly novembere, Lókös Zoltán halála óta én vagyok a Délmagyarország legrégebbi élő munkatársa. Első cikkem 1945. szeptember 15-én jelent meg Műkedvelő előadás Szőregen címmel. Éppen Lőkös Zoltán jóvoltából, mert ő - osztálytársam nyolc éven át a Baross Gábor gimnáziumban, évfolyamtársam öt évig az egyetemen - már 1944 novemberétói a lap belső munkatársa volt. Külső munkatársi szerepem később meg-megszakadt. 1947-48-ban a parasztpárt lapjának, a Szegedi Friss Újságnak belső munkatársa lettem, akkor ott jelentek meg írásaim. Utóbb betegségem. 1950-tól politikai okok zártak el a lehetőségtől, hogy írjak a lapba. Egy évig, 1950 decemberéig, állás nélkül voltam. Csak miután karcagi száműzetésemből 1952-ben hazakerültem, s a makói múzeumot igazgattam, jutottam vissza a Délmagyarország hasábjaira. Ekkorra viszont már Lőkös Zoltánt mint osztályidegent is kirúgták a Délmagyar szerkesztőségéből, de a helyzet fonákságára jellemző, hogy most Ökrös László falumbéli barátom, akit az én ajánlásomra éppen Lókös vétetett föl a laphoz, helyezte el írásaimat. Nagy Imre első miniszterelnöksége. „az új szakasz poDÉLMAGYARQRSZÁG M*«* ufrtMfltet ó ttWWwM: S»g*d, Koron»-utCi 16. CLöviztTtti ARAK: HMMN tn» »-, HU.n 11-, w*> P" «•-. H--, - >vuai-. lm *urt>Mtfi«« t«Mo«i* ( KU46hivaUt 1«l»lon)« ( Inlarurbáfi falaton I Hétfőn lesz kilencven esztendeje annak, hogy 1910. május 22-én megjelent a Délmagyarország első száma. Összeállításunk - az évforduló előestéjén a születésnapra készült. Dr. Mészáros Rezső geográfus, rektor: Régié nincs regionális média nélkül Az Európai Unió régiói nemcsak fejlett intézményrendszerrel, hanem jól működö médiával is rendelkeznek. A hazai regionális média kialakulásához viszont nemcsak megfelelő orgánumok, hanem maga a régió is hiányzik. Mi ugyan sokat és régen beszélünk a megyénél nagyobb területi egységek kialakulásának szükségességéről, ám közben a nagyobb városok az együttműködés helyett azon vitatkoznak, melyikük legyen a régióközpont. Mindezt dr. Mészáros Rezső geográfus, a Szegedi Tudományegyetem rektora mondta lapunknak. - Az Európai Unióban kialakult régióknak milyen média felel meg? - Az európai regionalizmusnak az a sajátossága, hogy a döntési szintek egyre lejjebb kerülnek; az állam mellett a régiók és a települések szerepe egyre nagyobb lesz. Ez csak úgy lehetséges, hogy a régióknak és a településeknek saját céljaik, programjaik vannak, E tekintetben alapvető fontosságú a helyi írott és elektronikus média, hiszen a helyi társadalom felé e célokat, feladatokat a sajtó tudja közvetíteni, és a helyi orgánumok biztosítják a visszacsatolás lehetőségét is. Ennek hatására ki is alakult a régióknak megfelelő médiastruktúra, és a helyi lapokon, televízión, rádión keresztül történő kommunikációt a helyi döntéshozók, vezetők is igen fontosnak tartják. Ez persze akkor működik igazán, ha erős civil szervezetek vannak, amelyek megfelelően képviselik a helyi társadalmat, és felkészült partnerei a vezetőknek. Mindez Európában már nemcsak a települések, hanem a régiók szintjén is megvalósult; a „lokálpatrióta" kifejezés mellett egy új fogalom is divatba jött: a „régiópartióta". Ezt a szellemiséget tette magáévá a helyi sajtó is, nevezetesen, ha a régió jól működik, fejlődik, akkor jól működnek, fejlődnek benne a települések is. Emellett a helyi sajtó támogatja a régiók, települések érdekérvényesítő törekvéseit a központi akarattal szemben. Ennek következtében a helyi média olyan meghatározó szerepre tett szert, hogy nemcsak az egyes kérdésekben tudja formálni olvasóinak, nézőinek a véleményét, hanem befolyásolja a lakosság általános hangulatát is. Hozzá kell tennem, feogy NyugatEurópában a helyi média sokféle; egy-egy nagyobb városban több, saját politikai beállítottsággal rendelkező orgánum van. így a lapok, csatornák a helyi ügyekhez kapcsolódó politikai viták színtereivé is válnak - miközben „kifelé" egységesen képviselik a régió érdekeit. Ettől pedig izgalmasabb, mozgalmasabb lesz a helyi sajtó. Nem véletlen, hogy ha az ember külföldön jár, azt tapasztalja, hogy ottani kollégái rendszeresen nézik, hallgatják a helyi, regionális televíziók, rádiók adásait, olvassák a helyi lapokat. - Magyarországon viszont Dr. Mészáros Rezső: Magyarországon még csak beszélünk a régiókról. (Fotó: Karnok Csaba) szinte nincs regionális média. Az újságok működési területét a megyehatárok szabják meg, a körzeti televíziók és rádiók pedig évtizedek óta csak vegetálnak az országos közszolgálati média perifériáin. Enriek okát elsősorban abban látom, hogy bár sokat és régóta beszélünk regionalitásról, Magyarországon nincsenek régiók. A térképre ugyan fel lehet rajzolni a megyénél nagyobb területi egységeket, de az ehhez szükséges intézményrendszer kialakítása gyerekcipőben jár. A megyei érdekek erősen ütköznek a regionalizmus érdekkörével, a megyeszékhelyek pedig az együttműködés helyett azon vitatkoznak, melyikük legyen régióközpont. A régiók - talán a Nyugat-Dunántúl és a főváros kivételével még nem tudták megfogalmazni céljaikat, feladataikat. Nem véletlen, hogy még mindig nem sikerült elkészíteni egy igazán ütőképes regionális fejlesztési koncepciót. Vannak ugyan országos szintű elképzelések arra vonatkozóan, milyen irányú fejlesztésekre van szükség az uniós csatlakozáshoz, de ezek ágazati, és nem területi jellegűek. Ha majd kialakul a régió intézményrendszere, az életre hívja majd a saját sajtóját is. Hiszen ha világosak a célok és megvannak a végrehajtásért felelős intézmények, azoknak kommunikálniuk kell majd. Manapság már a legalacsonyabb iskolázottságú ember is annyit hall az Európai Unióról, a régiók, a területi kapcsolatok jelentőségéről, hogy igénye van az ezekkel kapcsolatos információkra, különösen ha vállalkozással foglalkozik. Régió nem létezik regionális média nélkül. - Egy helyi-lap hogyan tudja segíteni a régiószerveződést? - A magyar médiának vannak bizonyos, tulajdonviszonyokból adódó korlátai. A nyomtatott sajtó nagy része külföldi tulajdonban van, így a lapok tartalmát, szerkezetét a külföldi tulajdonos is alakítja, saját gazdasági érdekeinek megfelelően. Ez olyan típusú, témájú írásokat ösztönöz, amelyek a legközvetlenebb módon növelik a bevételt, a példányszámot. Pedig az Európai Unióval kapcsolatos információkra, a megyehatáron kívülről, netán a szomszédos országból érkező hírekre, a kapcsolódási, pályázati, üzleti lehetőségekre is kíváncsiak az emberek. Ezekről a lehetőséfekről kellene minél többet beszélni, írni, de nem olyan tudományos kinyilatkoztatások szintjén, amelyeket az sem ért igazán, aki mondja. Semmi nem segítheti jobban a régiószerveződést, mint az információ. A lap gazdasági szempontjai és a környezet érdekei között megtalálni az egyensúlyt - ez a helyi sajtó feladata, akár a régiószerveződéssel, akár más, közérdekű feladatokkal kapcsolatban. Keczer Gabriella litikája" szabadabb légkört hozott az újságírásba is; gyakrabban szerepelhettem, írhattam a helyi irodalmi és történelmi hagyományok ápolásáról. Ám hamarosan ennek is meglett a böjtje: amikor Nagy Imrét eltávolították a hatalomból, és Rákosiék újból nyeregbe kerülve hadjáratot indítottak „a revizionizmus", „a jobboldali elhajlás" ellen, Karácsonyi Béla és Székely Lajos ösztönzésére a városi párttitkár, Ladányi Benedek Vajtai Istvánban, az őt védelmébe vevő Vajda Lászlóban és bennem, az én Délmagyarban megjelent írásaimban látta a helyben üldözendő revizionizmust. A Belvárosi Mozi ezres pártaktívája előtt bélyegzett meg. mint „jobboldali elhajlót"; mint aki a helyi múlt felé fordulva elvonom a szegedi értelmiséget a szocialista építés föladataitól... Szintén Székely Lajos volt a háttérből irányítója az ellenem indított hajszának 1955 augusztusától 1956 januárjáig a Délmagyarország hasábjain, József Attila Szegeden című tanulmányom miatt. Ő maga nem írt egy betűt sem, csak mint a bábjátékos mozgatta a figuráit: fél tucat tőle függő vagy félő írástudót ugrasztott rám. Éppen az 1956. októberi forradalom előtti napokban indítottam cikksorozatot A szegedi örökség ápolása címAz én '56-om mel. Az első része 19-én, a második 24-én jelent meg; a többi már soha. De a forradalmi napokban újból támadt írnivalóm. November 2-án, pénteken olvastam az Irodalmi Újságban Németh László Emelkedő nemzet című cikkét és Kádár Jánosnak a Népszabadságban megjelent - később elhallgatott - nyilatkozatát „népünk dicsőséges forradalmáról" és a szocializmusnak a sztálini zsarnokság ellenére elért és megőrzendő vívmányairól. Ezek - párosulva az eltelt napok személyes tapasztalataival ihlették szombaton, 3-án írott cikkemet. Mire megjelent, november 4-én, vasárnap, Humanizmust, demokráciát! címmel, a helyzet gyökeresen megváltozott. írásomban védelmembe vettem azokat a kommunistákat, akik jóhiszeműen ültek föl a sztálinizmus lidércfényének, de nem éltek vissza párttagságuk előnyeivel, nem vétettek embertársaik ellen. Ezt a cikkemet akarták ellenem kijátszani. December 10-én Lődi Ferenc (aki a József Attila-dolgozatom miatti hajszában ellenem írt) most A humanizmus és a demokrácia szószólója címmel dicsőített meg a Délmagyarban - elhallgatva cikkemből Péter László: „Megbecsültek - november 19-én nyolc hónapra ítéltek izgatás vádjával." (Fotó: Schmidt Andrea) mindazt, ami a forradalom mellett, a szovjet uralom ellen szólt. Tiltakozásomat a szerkesztő, F. Nagy István elutasította: helyreigazításomat nem közölte. Cikkemet Keserű Bálint, az egyetemi pártbizottság titkára 1957 elején még szintén dicsérettel emlegette, de miután március 12-én letartóztattak, egyszeriben fölhagytak az elismeréssel. Lődi még azt írta, hogy az ilyen embert, mint én, nem üldözni, bántani kell, mint addig tették, hanem meg kell becsülni... Megbecsültek: november 19én nyolc hónapra Ítéltek izgatás vádjával. Nem a november 4-i cikkemért, hanem nyilatkozataimért; amelyeket a szovjet támadás és a Kádár-kormány ellen szóban tettem, szűk baráti körben. Baráti körben, amelyben besúgóm akadt Szabolcsi Gábor személyében. Ő jelentett föl már 1950-ben is... 1958. augusztus 4-én a Legfelsőbb Bíróság mégis a november 4-i cikkem alapján mentett föl a vád alól, kimondva, hogy abban az időben, amikor nálam tájékozottabb politikusok sem tudták helyesen megítélni a helyzetet, az én kis körben tett nyilatkozataim nem voltak a társadalomra oly veszélyesek, hogy azért ezt a büntetést - a már leült nyolc hónapot és öt napot! - megérdemeltem volna. Ez az ítélet azonban Szegeden akkor nem volt elég arra, hogy állásomba visszakerüljek. Csak félévenként meghosszabbított akadémiai szerződéses állásban tudtam a Juhász Gyula kritikai kiadás első három kötetét - a verseket - Ilia Mihállyal sajtó alá rendezni. Amint ezzel megvoltunk, a mór megtette a kötelességét, a mór mehet: az egyetem (1950 és 1957 után 1961-ben) harmadszor is kitessékelt. Szauder József tanszékvezető egyetemi tanár, hogy megszabaduljanak tőlem, elment Komócsin Mihályhoz, és tanári állást kért számomra. Erről szó sem lehetett, nehogy megmételyezzem az ifjúságot. A Somogyi-könyvtár lett negyed századra új száműzetésem helye. A Délmagyarországhoz való kapcsolataimmal kezdtem; hadd fejezzem be ezzel. 1956-ban Lőkös Zoltánt is visszavették a szerkesztőségbe. Megint az ő révén kezdtem én is visszatérni a laphoz: 1958-ban, eleinte álnéven. később saját nevemen is újból megjelenhettek cikkeim. Némelyiknek ugyan dorgálás lett a sorsa, de némi öncenzúrával, az óvatos szerkesztők még nagyobb cenzúrájával, meg tudtam írni, amit akartam. Szent Ágostontól azt tanultam: mindig igazat kell mondani, de az igazat nem kell mindig megmondani. Választanom kellett: vagy semmit sem írok, nem szolgálom a Várost értékes szellemi hagyományainak föltárásával és közkinccsé tételével, vagy ezt a kis megalkuvást, lemondást a minden kimondásáról, vállalom. Az utóbbi mellett döntöttem. Nem bántam meg, hiszen életművem így jött létre. Az utókor dönti el, megérte-e. Életművem jó része a Délmagyarország hasábjain jelent meg. Könyveimbe, gyűjteményes köteteimbe számos újságcikkemet fölvettem, mert úgy ítéltem, hogy maradandó értékűek. Jól esett a minap, amikor egy olvasó a lapból olyan cikkeket hiányolt, mint az enyémek voltak. Csodálkozom is, hogy még emlékszik rájuk. Péter Lászlá