Délmagyarország, 2000. április (90. évfolyam, 77-100. szám)

2000-04-17 / 90. szám

A Nap kel: nyugzzik: 05.52, 19.37. A Hold kel: 18.10, nyugszik: 05.43. M ajd megtanítja a Tisza, hogy komolyan kell venni, hogy venni kell a fáradtságot védeni a te­repet, az életterepet, jól kiakasztot­ták a folyót, elsimlizték a vizet, a földet, a helyzetet, most majd meg­mutatja, ki az úr a gáton, vagy ki a legény, nem is csodálkozom, én is ezt tenném, de nem tudom, nem csak mert nem vagyok folyó, sok minden nem vagyok, maximum szö­veghalmaz, de a folyó az más, nem lehet elodázni, jön, és közben nyerít, hogy' tud bőgni ennyi víz, illatozik közben, bőgés közben, felbőg, em­berek, emberhegyek, mit a francot csináltok, ültök a valagatokon, ma­gatok fölé hatalmat emeltek, oszt néztek kifelé a helyzetből, hogy nem ilyen pereces lányt akartam, jobban meg kellett volna gondolni, esetleg, most már szabhatjuk, jön a Tisza, teljes összhangban a közélet álla­potjával, fejenként azt hisszük, hogy semmiségek vannak, aztán összead­va mégis kijönnek az irdatlan szá­mok, hogy azért ez mégiscsak le­döngölés, ilyen hangot üt meg az ember, mielőtt megüti a guta, ké­sőbb könnyítve hőguta, már árnyék Olyan hihetetlen Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Ma estig a Kárpát-medence fölé szárazabb és melegebb levegő érkezik, így folytatódik a kora nyári idő. Hazánkban az időnkénti felhő­södés mellett többórás napsütés várható, dél- |KCI után néhol esetleg zápor is előfordulhat. A leg­magasabb nappali hőmérséklet országosan 20, 25 fok között, megyénkben 12 fok körűi várható. sincs, bokor, mert az összes madár­ka szállott rája, be van takarva sú­lyokkal az összes bokor, túlterhelték a rezzenést, a rezzenésből pöröly­csapás lett, ennyi indulat, a polgár meg nem tudja, hogy kell összefog­ni, nincs gyakorlata, mintha soha nem is lett volna, kis szeletekre esik szét, nyavalyog, hogy csináljon már valaki valamit, de ki, kitől várja, fo­galmam sincs, nincs semmi össze­tartás, esetleg esténként a sör mel­lett valami mély fájdalom, hogy me­gint milyen korban élünk, a franc­ba, de jól jön ez a népléleknek, ami Pesszi Miska bácsi egy személyben és egyhuzamban, nem kéne erről le­szokni?, kicsit eldobni a hiszékeny­ség csúcsáig gyakorolt naivságot, majd a törvény, persze, majd az, egy frászt, nincs megállás, a Tisza se bírja, a természet is föl van fokozva, és szinte érezni, cinikus minden összemosott hallgatás és halogatás, mert közben megy el az idő az élet­ből, le lesznek késve a lehetőségek, maradunk a béka combja alatt, le­gyél te is csokoládé!, akit papírba göngyölve akción dobnak piacra, defekt, kilyukadt az ingerküszöb, mert le vannak zsírozva a pályák, és ez növeli a koleszterinszintet, a meghalási rátát, és az úgynevezett szív nem ad tempót semmihez, hát akkor legalább, ahogy a víz hullá­ma ver ütemet, hogy mondani le­hessen belőle valamit, átvenni ezt a hatalmas mozdulatot, tudom, ebből még nem lesz népek tengere, azt az időt inkább már fogyasztásra tölt­jük, zümm a tévé elé, a fotel még bíija vagy száz évig, az altest dagad, s eltűnik a nyakról a fej, de mire va­laki visszanyeri bátorságát, hogy ki­igya medréből a folyót, addigra az élete épp el is telik, ezért aztán tesz rá, hadd menjen, hadd menjen így tovább, mert ez olyan hihetetlen. felül, a matadornak annyi..• Isten éltesse! RUDOLF A germán Hrodolf név fejleménye, jelentése: dicső farkas. Nálunk igen ritka férfinév. , Egyéb, a naptárban nem szereplő mai névna­pok: Anasztázia, Anicét, Csongor, Dezső, Enikő, In­ce, Izidóra, Klára, Megyer, Neszta, Nyeste, Radiszló, Radó, Raul, Rázsony, Rezst, Rudolfina, Zia. Lottószámok A Szerencsejáték Rt. tájé­koztatása szerint a 15. játék­hét nyertes lottószámai a kö­vetkezők: Ötöslottó 5,11,47,48,77 Jokerszám: 655 552 Hatoslottó 7,11, 22, 24,32, 37, a pótszám: 18 (Ikráitok a sarkon Szombaton az első ukrán nemzeti expedíció tagjai ki­tűzték a Északi-sarkon az ukrán állami zászlót, a légie­rő és a haditengerészet lobo­góit. Az expedíció huszon­három ejtőernyőse között van az ejtőernyős ugrás ab­szolút világbajnoka, Valenti­na Zakoreckaja, aki eddig mintegy 12 ezer ugrást haj­tott végre, s ezzel a Guin­ness rekordok könyvébe is bekerült. Áprilisban a sark­vidéken a hőmérséklet álta­lában „csak" mínusz 25-30 fokos, 1500-2500 méteres magasságban pedig, ahon­nan az ejtőernyősök az ug­rást végrehajtották, mínusz 45 és 55 fok között mozog. Emberevő krokodil A burundi környezetvé­delmi minisztérium kilövési engedélyt adott egy rejtélyes emberevő krokodilra, amely 1999 októbere óta 13 embert - felnőttet és gyereket - ölt meg a Tanganyika-tó partján fekvő három halászfaluban. Az 5 méter hosszú állat leg­utóbbi áldozata egy iskolás volt, aki a lábát mosta a tó­ban. Az a krokodil, amely rákapott az emberhúsra, a to­vábbiakban nem képes meg­lenni nélküle, így nincs más megoldás, mint az állat meg­ölése. Egyelőre azonban senki sem tudja, hol tartóz­kodik jelenleg a félelmes hüllő. Majomcseráp Az indiai embernek jó ba­rátja a majom, Újdelhiben azonban az emberek egyre gyakrabban panaszkodnak rájuk. A fürge négylábúak bemásznak lakásokba és lop­ják az élelmet a hűtőszekré­nyekből. Jelenleg több ezer majom él a fővárosban, mert ott könnyebben találnak élel­met, mint a vadonban. A ha­tóságok a szó szoros értel­mében tehetetlenek a maj­mokkal szemben, mivel a hinduk szent állatnak tartják őket. Olykor pedig a maj­mok egyenesen tragédiát okoznak. így például a na­pokban a város keleti negye­dében egy tetőteraszról vi­rágcserepet lökött le egy ma­jom. A cserép egy járókelő fejére esett, aki a helyszínen belehalt sérülésébe. Árverósi rekord A Sotheby's londoni árve­résén 1,1 millió font sterlin­gért kelt el egy XVI. századi mogul kézirat. Az értékes kulturális emlék a „Divan"­gyűjtemény része, és Sam­szaddin Muhammad Hafiz (1325-1390) perzsa költő verseit tartalmazza. A kézira­tot 873 miniatűr festmény dí­szíti. Feltételezik, hogy a szöveg a Mogul Birodalom uralkodója, Akbar indiai csá­szár részére készült. Keleti kézirat még nem kelt el ilyen magas áron árverésen. Nem volt szerencséje Jüan Mora spanyol matadornak a madridi Vista Alegre Arénában rendezett bikaviadalon: egy óvatlan pillanatban a dühödt bika fellökte, majd fölé kerülve megtaposta. A matador súlyos sérüléseket szenvedett. (MTI Telefotó/EPA/EFE/Paco Campos) MTI Panoráma Újabban Trabantból is le­het érettségi vizsgát tenni a Lipcse melletti Pretzsch-ben - de nem autóstul járulva a bizottság elé, afféle drive-in jelleggel, és a kocsiból vála­szolgatva, hanem - Trabant­tudásból. A „Trabi-Abi" (Trabant­Abitur, azaz trabant-érettsé­gi) megszerzéséhez - az el­méleti és gyakorlati tudniva­lók elsajátításához - egyetlen Trabi-érettségi Szászországban hétvége is elegendő. A vizs­ga sikeres letétele után az il­lető diplomát kap. A trabant­tudással felvértezett ezután már messziről megismeri a kétütemű motor hangját, tud­ja, milyen üzemanyag szük­ségeltetik a Trabihoz, és az sem hozza majd zavarba, hogy különleges kulcsra lesz szüksége a kocsi benzintartá­lyának felnyitásához. Az érettségi vizsga ötlete egy híres Trabant-oktatótól, a 45 éves Ralf Morgensterntől származik. Az idén már 120 érdeklődő szerezte meg a „Trabi-Abi"-t, és a tendencia növekvőben van. Németor­szág egyetlen Trabant-szak­iskolájának korhatár megkö­tés nélküli hallgatói közt ép­pen úgy találhatók fanatiku­sok és nosztalgiázok, mint az egykori Nyugat-Németor­szágból érkezett látogatók, akik a műanyag autóban uta­zás élményére vágynak. Vé­gül pedig vannak vállalatok, amelyek ajándéknak szánják dolgozóiknak a beíratást szá­szországi Trabi-iskolába. Következetes postás Mennyire leltet zsúfolt egy vonat? MTI Panoráma A japán közlekedési mi­nisztérium százalékos állapot­tanulmányt készített az elővá­rosi vonatok és metrószerelvé­nyek zsúfoltsági szintjeiről. 100 százalék: Minden ülő­hely és minden fogódzó fog­lalt. Kényelmes utazás vala­_ mennyi utas számára. 150 százalék: Az utasok válla összeér. Aki olvasni akar, még ki tudja nyitni a la­pot. 180 százalék: Altalános, hogy test testhez ér. Az utasok még mindig képesek olvasni, de már csak gondosan össze­hajtogatott újságokat. 200 százalék: Mindenki szorong. A napilapok már el­tűntek, de kisalakú magazinok még mindig olvashatók. 250 százalék: Képtelenség mozdulni a kocsikban. Az uta­sok kaijai testükhöz szegeződ­nek. A kanyarokban lehetetlen az egyensúlyt megőrizni. Jelbeszélö Barbie baba siketeknek Dale DeZort postás a 10 centiméteres hó ellenére rövidnadrágban viszi a küldeményeket az egyesült államokbeli Kalispellben. DeZort elmondta, hogy a tavasz hivatalos kezdetétől ö mindig rövidnadrágot visel munka közben, függetlenül a tényleges időjá­rástól. (MTI Telefotó/AP/Robin Loznak) MTI Panoráma Jelbeszélő Barbie-val ruk­kolt elő a Mattel cég az ame­rikai Siketek Központjával együttműködve. A baba egyik keze állan­dóan azt mutatja: „Szeret­lek". Ezen túlmenően azon­ban címkékkel képes az amerikai jelbeszédre, és így - mondhatni jelbeszéd-ta­nárként alkalmazva - segít­heti a megértést siket gyere­kek és tökéletes hallásúak között. Az új Barbie-hoz jár egy komplett játék-tan terem készlet, egyebek közt kis tábla is, és egy sor újrahasz­nálható jelbeszéd címke. A Mattel cég hamarosan további újdonsággal is szol­gál: a tolókocsis Becky ba­bával. Ezt a babát az augusz­tusi paraolimpia alkalmából dobják piacra. „Paralympic Becky" speciális tolókocsi­Szegeden Sajti Balázs Április 14., 12 óra 15 perc, 3420 g. Sz.: Balogh Erika és dr. Sajti Gábor (Szeged). Vastag Vilmos Április 14., 13 óra 10 perc, 3860 g. Sz.: Balázs Ágnes és Vastag István (Kistelek). Lajkó Liza Április 14., 19 óra 20 perc, 3100 g. Sz.: Tombácz Ágota és Lajkó László (Kiskunmajsa). Gulyás Réka Április 15., 1 óra 20 perc, 3240 g. Sz.: Turcsányi Erika és Gulyás László (Szeged). Boros Klaudia Mendi Április 15., 1 óra 6 perc, 3880 g. Sz.: Nagy Mária és Bo­ros Zsolt (Kistelek). Hargitai Kinga Április 12., 13 óra, 4390 g. Sz.: Bálint Ibolya és Hargitai Ferenc, (Mórahalom). Gonda Eszter Judit Április 16., 5 óra 15 perc, 3300 g. Sz.: Frankó Valéria és Gonda József (Sándorfalva). Papp József Sándor Április 15., 8 óra 36 perc, 3360 g. Sz.. Nagy Mónika és Papp József (Kistelek). Kónya Gréta Április 15., 6 óra 8 perc, 3800 g. Sz.: Vér Gyöngyi és Kónya Zoltán (Szeged). Kun Dávid Április 15., 13 óra 15 perc, 3980 g. Sz.: Gyollai Éva és Kun Sándor (Szeged). Lukács Luca Április 15., 15 óra, 3420 g. Sz.: Boha Szilvia és Lukács Fe­renc (Opusztaszer). Kávai Szebasztián Vilmos Április 15., 17 óra 20 perc, 2700 g. Sz.: Petrovics Hajnalka és Kávai Vilmos (Szeged). Gratulálunk! Skát állás­rekorder Nem lesz könnyű pótolni azt a 62 éves skót férfit, aki összesen 14 állást vállal, na­pi 15 órákat dolgozik, ám úgy döntött, most már ideje nyugdíjba vonulnia. A száz lelket számláló Gigha-szige­ten Seamus McSporran taxi­sofőr, temetkezési vállalko­zó, postás, boltos, tűzoltópa­rancsnok, mentős, iskola­busz-sofőr, fogadós, benzin­kutas, jegyző, díjbeszedő, biztosítási ügynök, rendőr­felügyelő és kikötőparancs­nok. Az állásrekorder skót szerint időbe telhet, míg si­kerül kiválasztani a megfele­lő utódot, vagy utódokat, „így aztán lehet, hogy még 65 évesen is dolgozni fo­gok" - mondta. Ráadásul immár a munkaközvetítői te­endők is rá hárulnak... A tanulmány megjegyzi, hogy csúcsidőben a szerelvé­nyek kapacitásának kihasz­náltsága átlagosan 237 száza­lékos. Közismert kép; a legzsúfol­tabb megállókban szabadidős főiskolai hallgatók nyomkod­ják be a kocsik ajtaján az uta­sokat, mert azok önerőből képtelenek lennének ennyire összepréselődni. A „tömegtö­mítők" amúgy fehér kesztyűs kézzel bánnak az utasokkal. KOVÁCS AUTÓALKATRÉSZ m KOSSUTH LSCT. 83. T, 62/468-444 ban, atlétamezben, nyakában aranyéremmel lesz kapható, és még parányi vizespalack is jár hozzá. Hogy készlt-e mozgássé­rült Barbie-t is a Mattel cég, arra a vállalat illetékese azt felelte: jelenleg ugyan nem tervezik, de nem tudni, mit hoz a távolabbi jövő. A mindent szétszedő gye­rekek viszont már rengeteget készítettek... Csongrád megyében ma az alábbi váro­sok körzetében szá­míthatnak sebesség­ellenőrzési akcióra a járművezetők - Sze­ged: 5 és 7, valamint 15 és 23; Makó: 9 és 14 óra között. A rendőrség a változta­tás jogát fenntartja!

Next

/
Thumbnails
Contents