Délmagyarország, 2000. április (90. évfolyam, 77-100. szám)
2000-04-18 / 91. szám
EGÉSZ ÉVBEN wáltozatos programokkal wáranfc benneteket! S KEROZINi SSPLASHl íMA SZOTE PLAYBOY Tb'OTÍ NYUSZIS/ 1 nKuftS 4 ii bemutatója 9 11 V VT i n cs-ft SINTO IZclDnlél a cswépíg Szeged, Dorozsmai út 5-7. (62) 467-235 Kényszerszabadságon a ruhagyáriak (3. oldal) ^ ALAPÍTVA: 1910-BEN ^ DELMAGYARORSZAG KEDD, 2000. ÁPR. 18., 90/91. ÁRA: 44 FT (ELŐFIZETVE: 38 FT) Rendkívüli készültség és kitelepítés A hatékonyabb védekezés érdekében Csongrádnál a szivárgó töltés mellett már lakóházakat is le kellett bontani. (Fotó: Karnok Csaba) Az utóbbi napokban a folyó rendes vízhozamának csaknem harmincszorosa, átlagosan 3000 köbméter víz folyik le másodpercenként a Tiszán. Az árhullám felgyorsulása miatt a tetözések hamarabb érik el Csongrád megyét és Szegedet, mint azt korábban a szakemberek prognosztizálták. Tegnap este a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság és dr. Katona Kálmán árvízvédelmi kormánybiztos javaslata alapján rendkívüli ülésre hívták össze a Csongrád Megyei Védelmi Bizottságot, amely dr. Frank József vezetésével úgy döntött, megelőzési célból elrendeli a Csongrád melletti nagyréti köröszugi terület kitelepítését és kiürítését. A Tisza rendkívül magas vízállása miatt ez a JászNagykun-Szolnok megyével határos rész különösen veszélyeztetett, mert ott gyengébb a védelmi szakasz, ugyanakkor rendkívül mély fekvésű terület, ahol ha bezúdulna a víz - a kimenekítés esélye rendkívül csekély lenne. Mint dr. Frank József tegnap este lapunknak elmondta, még mára virradó éjszaka felkeresnek 39 nagyréti és 6 bökényi tanyát, ahonnan ma reggel 6 órakor megkezdik összesen 95 lakos és a gazdaságok kitelepítését. Az embereket és az állatokat Szentesen biztonságosan el tudják helyezni. A fokozódó veszélyhelyzet miatt a megyei védelmi bizottság tegnap este a Tisza teljes déli védvonalára rendkívüli védekezési készültséget rendelt el. Dr. Frank József nagyon kritikusnak ítélte a kialakult helyzetet, mert a Tisza felső szakaszán már 140 kilométeres szakaszon feszített víztükör alakult ki és a védművek magasítása az egy métert is eléri. Ugyanakkor még legalább 7-8 napig tarthat a tetőzés, és addig a védműveknek a hatalmas víztömeget tartaniuk kellene. Különösen kritikus a helyzet Csongrád térségében, mert ha a Szolnok megyéhez tartozó gyengébb gátszakasz átszakadna, oda folyna át a víz. A rendkívüli veszélyhelyzetben a katonaság is bevonható a védekezésbe, a megyében a töltések magasításához máris mintegy 500 ezer homokzsákra van szükség. Csongrádnál a vízszint már vasárnap hajnalban meghaladta az eddig mért legmagasabb mértéket. Az átázott és erősen szivárgó töltés mellett a hatékonyabb védekezés érdekében melléképületeket, lakóházakat bontanak. H. Za. (Az árvízhelyzetről további információink az 5. oldalon.) Halál a folyóban Munkatársunktól Az áradó Tiszába vetette magát tegnap délután egy 68 éves férfi. A járókelők elbeszélése és a rendőrség tájékoztatása alapján úgy tudjuk, hogy hétfőn 14 óra 30 perc körül egy idős férfi vetkőzni kezdett a régi hídon, a szegedi oldalon, majd ruháitól megszabadulva az alatta sebesen áramló vízbe ugrott. A férfi többször fölbukkant a víz felszínére, úgy tűnt, mintha úszni próbálna, de az ár magával ragadja. Erre két fiatalember a fuldokló után ugrott. A 19 és 20 éves bölcsész mentő akciója azonban nem járt sikerrel, az idős férfi elsüllyedt a nagysodrású folyóban. Időközben a vízimentőket is értesítették. Két rendőrségi motorcsónak több órán át hiába "kereste a férfi testét, akinek hátrahagyott holmija között találtak egy személyigazolványt, mely szerint az 1932-ben született O. S., alsóvárosi lakos kereste a halált - az áradó Tiszában. 36 millió 900 ezer a szimfonikusoknak Budapest (MTI) Tizenegy hivatásos zenekar és énekkar részesül abból a 250 millió forintos kiegészítő támogatásból, amelyet az idei költségvetés biztosit az önkormányzatoknak ezen együtteseik működési kiadásaira - közölte a kulturális tárca sajtóirodája. A Budapesti Fesztiválzenekar összesen 38 millió 200 ezer; a szintén budapesti Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar 24 millió 800 ezer; a Győri Filharmonikus Zenekar 43 millió 300 ezer; a Miskolci Szimfonikus Zenekar 44 millió 100 ezer; a Pécsi Szimfonikus zenekar 44 millió; a Szolnoki Szimfonikus Zenekar és a szolnoki Liszt Ferenc Kamarazenekar 19 millió 800 ezer forintos támogatásban részesült. A Szegedi Szimfonikus Zenekar 36 millió 900 ezer; a Debreceni Filharmonikus Zenekar 41 millió 900 ezer; a Debreceni Kodály Kórus 19 millió 800 ezer, a Szombathelyi Szimfonikus Zenekar 37 millió 200 ezer forint támogatást kapott áll a közleményben. Minimálbér-emelés Garantáltan a közszférában? Nyíregyháza (MTI) A kormányzat olyan megoldáson gondolkodik, hogy csak a közszféra számára garantálná a minimálbér 40 ezer forintra való tervezett emelését jelentette be Varga Mihály, a PM politikai államtitkára. Az államtitkár a Gazdaság és növekedés 2000 címmel rendezett konferencián tartott előadásában megerősítette: a kabinet javasolni fogja az érdekegyeztető partnereknek, hogy a minimálbér mostani, 25 ezer 500 forintos összege 2001. január l-jétől 40 ezer forint legyen. Varga Mihály hozzátette: a kabinet ugyanakkor tisztában van azzal, hogy a kisés közepes vállalkozások számára a radikális emelés óhatatlanul nagy nehézségekkel járna, veszélybe sodorhatná akár a működőképességüket is. - Éppen ezért egyelőre a közszféra, a közigazgatásban, az egészségügyben, a szociális ellátásban és az oktatásban dolgozók bérét kell elsősorban rendeznie a kormánynak, a versenyszféra úgy is nyilván alkalmazkodik majd ehhez az emeléshez - fogalmazott Varga Mihály. Hangsúlyozta: amennyiben a vállalkozásoknál van versenyképesség- és termelékenység-javulás, ki tudják majd a magasabb bér költségeit termelni. Varga Mihály szerint jelenleg 40 ezer forint alatti bérért mintegy 750 ezer ember dolgozik. Kerekeken Széchenyi gőzhajója A húsztonnás hajótest közúton utazott Budapestre. (Fotó: Miskolezi Róbert) Munkatársunktól Két hónap alatt elkészült Tápén, a Mahart Tiszayacht Kft. hajógyárában gróf Széchenyi Ödön gőzhajójának, a Hableánynak eredeti mása. A húsztonnás, több mint húsz méter hosszú és négy méter széles hajótestet tegnap emelték kamionra, s szállították különleges útvonalengedéllyel Budapestre. A félkész hajó azért nem a folyó hullámain hagyta el a tápéi hajójavítót, mert a szerb háborúban lebombázott hidak miatt megszűnt a vízi összeköttetés a Tisza és a Duna között. A hajó többi alkatrészét - a kormánylapátot és a csavarokat - szintén Budapestre, a hajógyári szigetre szállították. A tápéi cég ott fejezi be a gőzhajó építését. A kész mű július utolsó napjaiban indul Budapestről - immár a Dunán - Hamburgba, hogy augusztus közepétől a Világkiállításon a magyar színeket reprezentálja.