Délmagyarország, 2000. április (90. évfolyam, 77-100. szám)
2000-04-11 / 85. szám
SZOMBAT, 2000. ÁPR. 8. SZEGED 5 Templompadokat díszített csörög a Pannon GSM jÉfcx Kedves Olvasóink! Közérdekű problémáikat, észrevételeiket, tapaszMsmMb talataikat ezen a héten Rafai Gábor újságíró munkatársunkkal oszthatják meg, aki munkanapokon reggel 8 és 10 óra között, vasárnap 14 és 15 óra között fogadja hívásaikat a 06-209432-663-as rádiótelefon-számon. Elveszett és talált tárgyakat kereső olvasóink ingyenes hirdetésben tehetik közzé mondanivalójukat. Hirdetésfelvétel 8 és 18 óra között a 06-80-820-220-as zöld (ingyenes) számon, illetve személyesen a Sajtóházban és a hirdetőirodáinkban. Szemétgondok. T. P. a 312-908-as telefonról a tápéi zártkertek és az „olajos út" találkozásánál lévő szeméthegyre hívta fel figyelmünket. Egy éve vadlerakó működik itt, az illetékesek januárban már jártak ugyan a helyszínen, de egyelőre csak annyit tettek, hogy lefotózták a szemétkupacot. Márpedig olvasónk szerint sürgősen intézkedni kellene, mert egyre több a patkány ezen a terülten. Lassú ügyintézés. K. Z. fuvarozással foglalkozó vállalkozó szerint a rendőrségen meglehetősen mostoha állapotok uralkodnak a gépjárművekkel kapcsolatos ügyintézés körül. Ha valaki rendszámot váltana ki, vagy forgalmi okmányait módosítaná, az jobb, ha hajnalban sorba áll, s még így sem biztos, hogy aznap délig, az ügyfélfogadás végéig sorra kerül. Telefonálónk tapasztalata az, hogy nyolc ablakból mindössze kettő-három üzemel rendszeresen. Úgy véli, hosszabb nyitvatartási idővel és több alkalmazott munkába állításával könnyen lehetne orvosolni a problémát. Easuia AB 4IV*MI.| Katona Béla a Délmagyarország 1925-ös, és legfrissebb példányával. (Fotó: Schmidt Andrea) Éneklő Ifjúság Hűséges olvasóink Minden várakozásunkat fólülmúlóan sokan jelentkeztek fölhívásunkra, amelyben lapunk, a Délmagyarország régi előfizetőinek, olvasóinak jelentkezését kértük. Köszönjük a Délmagyarhoz évtizedek óta ragaszkodó olvasók bizalmát, lapunk melletti elkötelezettségét. Továbbra is várjuk leveleiket, telefonhívásaikat. Címünk: Délmagyarország, 6720 Szeged, Stefánia 10. Telefonszámunk: 481-281. Munkatársunktól A szegedi önkormányzat, a Bartók Béla Művelődési Központ, a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége és a Csongrád Megyei Önkormányzat által idén is megrendezett hagyományos Éneklő Ifjúság koncertsorozat ma 17.30-kor a szegedi Vedres István Építőipari Szakközépiskolában az egyetemi és főiskolai énekkarok hangversenyével folytatódik. Fellép a DM-információ Márciusban a vöröskereszt és a szegedi véradó állomás szervezésében 1886an 796 liter vért adtak Szegeden és környékén. Szatymazon 46-an, Zákányszéken 53-an, Öttömösön 40-en, Pusztamérgesen 47-en, Sándorfalván 85-en, Balástyán 48-an, Kübekházán 18-an, a SZOTE hallgatók közül 35en, a JATE hallgatók közül 117-en, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán 94-en, az MVK Kivitelezési Kft.nél 5-en, a Déltáv Rt -nél 42-en, a Matávnál és a posSzegedi Ifjú Zenebarátok Kórusa Erdős János, Erdős Kinga, Szabó Leonóra és Mezei Márta vezényletével, a Szegedi Egyetemi Énekkar Kohlmann Péter és Száz Krisztina dirigálásával, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Vegyes Kara Kovács Gábor vezényletével és a Szegedi Tudományegyetem Konzervatóriumának Vegyes Kara Delleyné Halama Piroska vezényletével. taigazgatóságon 39-en, a Tömegcikk Ktsz-nél öten, a Főszer Elektroprofil Kft.-nél 14-en, az Eszperantó utcai vöröskeresztnél ketten, a Szilánk Üveges Vállalkozásnál 51-en, a BV nagyfai intézetében 98-an, az egészségügyi gyermekotthonban 11 -en, a Tisza Volánnál 45en, Újszentivánon a honvédségnél 62-en. Márciusban 68 szív-, 28 érmútétet és 4 veseátültetést végeztek a szegedi klinikákon. Véradás szerdánként 8 és 18 óra, a többi munkanapon 8 és 13 óra között. A 85. évében járó Katona Béla féltett kincsei között a Délmagyarország régi számait is őrzi. Pályaválasztását a lap hirdetése segítette, később Délmagyar-előfizetőket is toborzott. Béla bácsi lapunknak nem csak előfizetője és olvasója, hanem jó tollú szerzője is. A Délmagyarország régi olvasóit kereső fölhívásunkra jelentkezett Katona Béla is, aki érkezésünkre már előkészítette mindazokat a régi dokumentumokat (újságokat, okleveleket, fényképeket), amelyek életének fontos állomásait jelzik. A nyolcvanötödik éves Béla bácsi féltő gonddal tette elénk egyik kincsét, a Délmagyarország 1925. október 10-i számát (ára 2000 korona volt akkoriban), s a lap néhány másik, ugyancsak korabeli, megsárgult példányát. Béla bácsi elmesélte, hogy születésekor a régi „fináncián", azaz a pénzügyi igazgatóság épületében lakott a család. A hivatalsegéd édesapa korán meghalt, s az édesanya fiával a Zárda utcába költözött. Az elemi iskolát követő „négy polgári" elvégzése után a fiú nem tanulhatott tovább, pénzkereset után kellett néznie. Ekkor segített először a Délmagyarország, amelynek egyik hirdetésében az állt, Újhelyi A kormánypárti többség kizárta Újhelyi István szocialista önkormányzati képviselőt a szociális bizottságból és visszahívta a város által alapított szociális közalapítvány titkári tisztségéből. Mindez az elmúlt közgyűlés zárt ülésén történt. A Fiatal Baloldal országos alelnöke, Újhelyi István önkormányzati képviselő — aki csak a pénteki közgyűlés nyílt ülésének egy részén vett részt, mivel a napokban gyermeke született, s aznap éppen a családját szállította haza a kórházból - elmondta: a polgármester szóbeli előterjesztését minden további nélkül megszavazta a hogy jól rajzoló faszobrásztanulót keresnek. Katona Béla be is állt Vály Lajos mester műhelyébe, amely az iparkamara épületének földszintjén működött. (A mesterség elsajátításáról tanúskodó, 1933-as dátumozású segédlevelet ugyancsak kezünkbe vehettük.) A barokk stílusú bútorok szobrocskáinak és díszeinek faragásában jártas fiatalember eleinte nem kapott munkát, de egy újabb Délmagyar-hirdetés ismét útbaigazítást adott. Éppen a lap kiadója keresett előfizetőket toborzó munkatársakat, s Béla bácsi emlékei szerint az Aradi utcai szerkesztőségben „Csépi kisasszony" vette föl a rendeléseket... Katona Béla beállt előfizető-toborzónak, s rótta az utcákat, bekopogtatott isme rőshöz-isme re tlenhez egyaránt. Két pengőt fizettek előfizetőnként - ez igen jó pénznek számított akkoriban. (Béla bácsi inaskorában húsz fillér borravalóból tejet, kenyeret, s még öt deka vajat is vásárolt magának reggelire.) Pedig nem volt könnyű megküzdeni a konkurenciával: akkortájt három versenytársa zárt ülésen a kormánypárti többség. Újhelyi úgy tudja, hogy indoklás nélkül szüntették meg a tagságát az önkormányzat szociális bizottságában és hfvták vissza a Szeged MJV által alapított szociális közalapítvány titkári posztjáról. A szocialista városatya értesülései szerint a szociális bizottságba „azon melegébe" beválasztották utódját, minek után az 5 tagú bizottságban már egyetlenegy ellenzéki képviselő sincs. Juhász Miklós (Fidesz), a családvédelmi és szociális bizottság elnöke hangsúlyozta: a jelenleg független Tóth Csaba korábban a szocialista frakció tagja volt. Az elnöktől megtudtuk: Újhelyit azért zárták ki a bizottságból, mert tavaly (Új Nemzedék, Szegedi Napló, Szegedi Népszava) is volt a Délmagyarnak, amely karácsonyra kis képes-verses kalendáriummal ajándékozta meg előfizetőit. A rábeszélés nem maradt eredménytelen: Katona Béla néhány hónap alatt ötvenkettővel szaporította a lap előfizetőinek táborát. Később már szakmájában is jeleskedhetett: dolgozott Kecskeméten, Orosházán, Hódmezővásárhelyen, Csongrádon, és még sok más településen is. Olyan kapós volt, hogy a bútorasztalosok hetekre kosztot-kvártélyt adtak a jó kezű faszobrásznak, amíg a munkát elvégezte. (Katona Béla nemrég visszatért Apátfalvára: a falu templomának padjait jó hatvan éve díszítette faragásaival, s az egyik padba még nevét, s a dátumot is belevéste; a padok épségben megmaradtak.) Aztán jöttek a katonaévek, majd a háború... Bevonulások és leszerelések követték egymást. Béla bácsi kerékpáros utászként megjárta Erdélyt, a Délvidéket, a Don-kanyart... A visszatérő kevesek között volt, ám Mezőcsátnál orosz hadifogságba esett. Négy év mindössze kétszer volt a szociális bizottság ülésen, s idén sem járt el rendszeresen az összejövetelekre. Juhász nem tudott arra a kérdésre válaszolni, hogy a közalapítvány titkári posztjáról miért hívták vissza a baloldali politikust. Újhelyi tudni véli a kizárás és visszahfvás valódi okát. Elmondta, hogy a közgyűlés előtt két nappal egy sajtótájékoztatón nyilvánosan bírálta a polgármester által erőltetett egészségügyi privatizációt. - Bartha László ténykedését botrányosnak tartom. A polgármesternek inkább a magánérdekeit félretéve, szakmai megalapozottsággal kellett volna válaszolnia a privatizációt firtató kérdésekre. Bartha László kicsinyes bosszúja nem retután került haza - megházasodott, s felesége szatymazi gyümölcsösében gazdálkodott. Nem is akárhogyan: a Csongrád ezeréves évfordulója alkalmából rendezett terménybemutatón (1956-ban), valamint az '59-es őszibarack-kiállításon dicsérő okleveleket kapott. Felesége halála után, másfél évtizeden át egyedül dolgozgatott, majd visszaköltözött Szegedre. Tarjáni panellakásában gondviselője, Etuska (az egyik klinika ápolónője) látja el Béla bácsit mindennel, s vigyáz a rendre, tisztaságra. Természetesen az új otthonba is jár a Délmagyarország. „Emlékeim szerint mindig előfizetői voltunk a lapnak, amelyben mindent megtalálok, ami csak érdekel. Nagyon elégedett vagyok a Délmagyarral, különösen a sportrovatot szeretem, az első persze a foci. Tetszik, hogy a kiscsapatok összeállítását is közlik. Reggelenként „leszaladok" (már amennyire tudok, lifttel) az újságért, aztán Etuska kávéját iszogatva olvasgatom" - mesélte Béla bácsi, akinek háborús élményeit Kisimre Ferenc kollégánk a DM 1999. január 16-i számában írta meg. Katona Béla szerzőként is megjelent lapunkban: 1991ben két írását is közöltük. A Don-kanyar áldozatairól szívhez szóló sorokkal emlékezett meg, egy szandálvásárlás bosszúságait pedig bölcs humorral ecsetelte. Tanúsíthatjuk: Béla bácsi stílusa, íráskészsége irigylésre méltó... Nyilas Péter száját tent vissza attól, hogy a jövőben ne tájékoztassam a közvéleményt a városban történő aktuális dolgokról hangsúlyozta Újhelyi István. Aki azt is elmondta: ismerve az önkormányzat vezetőinek politikai stílusát és módszereit, nem lepődött meg a döntésen. A politikus bevallotta, hogy tavaly tényleg sokat hiányzott a bizottsági ülésekről, mivel azok időpontja egybeesett egyetemi tanóráival. Ha akkor zárják ki, semmit sem szól. Idén kilencszer ült össze az önkormányzat szociális bizottsága. Újhelyi állítása szerint kilencből hétszer jelen volt, a tavaly ősszel alakult közalapítvány üléseire pedig mindig elment. Sz. C. Sz. Intenzív kurzusok Oktatáspolitikai kérdések 2000-ben címmel kezdődött el tegnap a szegedi tavaszi pedagógiai napok programsorozata, amelynek keretében ma délután 2 órától a régiók közoktatásban betöltött szerepéről hallgathatnak meg előadásokat a városházán. Tegnap Márkiné Kovács Ágnes, a polgármesteri hivatal oktatási referense köszöntőjében elmondta: a város vezetői fontosnak tartják, hogy a pedagógusok és az intézményvezetők tájékoztatást kapjanak az oktatáspolitika prioritásairól és aktuális kérdéseiről. A pedagógiai napok programsorozata ezt a célt szolgálja. Az Oktatási Minisztérium közigazgatási államtitkára előadása elején jelezte, hogy bár most a kerettantervek és a minőségbiztosítás a központi téma az oktatásban, ő inkább szélesebb spektrumú áttekintést adna a közoktatás jelenlegi helyzetéről. Szemkeő Judit beszélt arról, hogy az információs társadalomban alapelem a tanulás, méghozzá az egész életen át való tanulás, amely felértékelődött az utóbbi időben. Az államtitkár úgy véli, hogy a perifériára került emberek csak úgy hozhatják magukat helyzetbe, kaphatnak esélyt a felemelkedésre, ha tanulnak. Az önkormányzatok és az állam szerepét elemezve elmondta: az oktatás nehéz tfz esztendőt élt meg, s azon vannak, hogy a jövőben stresszmentes légkörben, nyugodt és jó körülmények között dolgozhassanak a pedagógusok és a gyermekek. Szemkeő beszélt a főiskolák és egyetemek által végzett felsőfokú akkreditált képzésről, amely egyre több embert kapcsol be a felsőoktatásba, hiszen aránylag gyorsan lehet szakképesítést szerezni, s a felvételinél is beszámítják a kreditpontokat. A felsőoktatásban struktúraváltás történt az integrált intézményekkel, ahol az intenzív, gyakorlatorientált képzések kerülnek előtérbe. Sz. C. Sz. Vekerdy a gyerekekről Munkatársunktól Az Eötvös József Szabadelvű Társaság meghívására április 12-én (szerdán) 16 órától, a Földváry utca 3. szám alatti épület földszinti tanácstermében Vekerdy Tamás pszichológus tart előadást Gyermekek, óvodák, iskolák címmel. Kodály téri verseny Munkatársunktól A Kodály Téri Általános Iskola április 12-én negyedik alkalommal rendezi meg természettudományos versenyét, melyen 6-7-8. osztályos tanulók vesznek részt. A versenyre 35 csapat 105 tanulója nevezett be a következő tantárgyakból: matematika, fizika, kémia, biológia, földrajz, számítástechnika. A fealadatokat a természettudományi munkaközősség tanárai állították össze. Tőzsdei jelentés A hét mérsékelt optimizmussal kezdődött a tőzsdénkén. A BUX záróértéke 9990 pont lett (+77pont). Az amerikai Nasdaq pozitív pénteki teljesítménye - 4°o-os emelekdés- kedvező kereskedést ígért a BET-en is. A Fotex sajtótájékoztatóján nem került sor semmilyen rendkívülinek nevezhető bejelentesre, így a részvény árfolyama csökkent. A Glóbus vezérigazgatója szerint, német és osztrák befektetők a közeljövőben 10 millió dollárt fognak befektetni a vállalatba. A Nloodys hitelminősítő pozitívra változtatta a magyar adósság besorolás kilátásait További kedvező hü volt, hogy az OTP Alapkezelő is attraktívnak látja a magyar részvényeket a jelenlegi árszinteken A gyógyszergyári papírok remekül teljesítettek a nap folyaman A piac a közeljövőben megjelenő gazdasági adatokra és vállalati eredményekre vár... Részvény neve I-M"*" . -1. ZúKKSr vúBozús vcocgá* (%) BORSODCHEM 10 550 10 575 175 1.68 ÉGIS 12 750 13 300 500 3,51 ANTENNA 12 700 12 380 570 4,45 MATÁV 2340 2 302 -16 -0,69 MEZŐGÉP 2 030 1 990 0 0,00 MOL 5 250 5330 30 0.95 OTP 14 850 14 820 -160 -1,07 PICK 11 360 11 595 295 2,61 RlCtrTER 17 260 17 800 400 230 TVK 4 850 4 970 120 2,47 IDLNAI1WEST ItőzspkCcthOksíc it. Tel: (62) 450 00(1 Sagttl Takaréktár u.l. Szegedi kepviselete a Tísza-Invest Kft Véradás után nem fogja be a