Délmagyarország, 2000. március (90. évfolyam, 51-76. szám)
2000-03-04 / 54. szám
2 HIRDETÉS SZOMBAT, 2000. MÁRC. 4. az kommentár Lengyel pornóslop TJQ csak Kwasniewski elnök meg nem akadályozza, a MA szejm pénteki szavazása után Lengyelországban valószínűleg visszatérnek a régi jó szocialista erkölcshöz, azaz visszaállítják az 1969-es büntető törvénykönyv pornográjiára vonatkozó tilalmát. Noha a honatyák többsége a szenátusi módosítás ellen szavazott, a parlamenti szabályok szerint ez is kevés volt az elutasítás elfogadásához, A törvényjavaslat értelmében a lengyel hatóságok drákói szigorral üldöznék a pornográfiát, hiszen minden ilyen tartalmú anyag terjesztése két évig terjedő szabadságvesztéssel lenne büntethető. A „kemény" pornóval még kíméletlenebből bánnának, és ugyancsak emelnék a csoportos nemi erőszakért kiszabható börtönévek számát. A lengyel pornóstopot idehaza mindenki vérmérséklete, világszemlélete szerint értékelheti. Azzal azonban valószínűleg sokan egyetértenek, hogy ebben az ügyben össze nem keverhető dolgok is összekeveredtek. Szimpatikus, hogy az áldozatok számára talán legmegalázóbb bűn, a csoportos nemi erőszak elkövetőivel szemben csökken a lengyelek toleranciája. Lélekgyógyász szakemberek a megmondhatói, milyen, életre szóló, jel nem dolgozható testi-lelki traumát jelenthet egy nő számára, ha legalapvetőbb jogainak ilyen módon való brutális sárba tiprását éli át. Azt sem lehet vitatni hogy a pornográfiára való erőszakos kényszerítést, pláne a gyermekpornográftál, a törvény teljes szigorával üldözni kell. Egészen más kérdés, hogy mi a helyzet a sojt-pornó esetében. A katolikus tengyelországban perdöntő lehet, hogy az egyház a pornográfia minden formáját elutasítja. Nem csupán elvi okból, hanem az életből vett tapasztalatok miatt is: mindenki tudja, a pornóipar nem patyolatlelkű kedvesnővérek kezében van. Csakhogy életünk más területein sem irgalmas szamaritánusok diktálnak... A Z emberi természetet ismerő, a kényes témát őszintén megvitatni hajlandó modern gondolkodású választópolgár nem örül a totális tiltásnak. Ha felnőtt emberek - mások jogait nem sértve - szexuális tevékenységüket önszántukból piaci termékké alacsonyítják, a működő demokráciákban ehhez többnyire joguk van. Mint ahogy a polgárok is azt csinálnak, azt néznek a hálószobájukban, amit jónak látnak. lyí/UU^' T^f A szejm teljes tilalomról döntött Varsó (MTI) A lengyel szejm elfogadta a pornográfia teljes körű tilalmáról rendelkező törvényjavaslatot. A szejm, helyt adva a szenátus által javasolt módosításnak, ezzel lényegében visszaállította a régi, 1969-es büntető törvénykönyv pornográfiára vonatkozó tilalmát. A pornográfia betiltására 197 képviselő szavazott, 19-en tartózkodtak, m(g a szenátusi módosítás ellen 210 honatya foglalt állást (az elutasításhoz 214 szavazatra lett volna szükség, aminek hiánya a szenátusi javaslat érvényességét jelenti). Az elfogadott törvényjavaslat értelmében bármilyen, pornográfnak minősíthető tartalmú anyag terjesztése 2 évig teijedő szabadságvesztést von maga után, az úgynevezett „kemény'' pornográfia (gyerekek, állatok részvétele, erőszak bemutatása) 5 évi börtönnel büntetendő. Ugyancsak elfogadta a szejm a szenátus által javasolt másik módosítást a csoportos nemi erőszakot elkövetők ügyében. Az ilyen bűncselekményt 2-12 évi szabadságvesztéssel fogják büntetni. MEGHÍVÓ A Kiszombor és Vidéke Takarékszövetkezet Igazgatósága a 2000. évi részközgyűléseket az alábbi helyeken és időpontokban tartja: 2000. március 20-án, hétfán, 18 órakor Kiszombor, új művelődési ház Maroslele, könyvtár 2000. március 2I-én, kedden, 18 órakor Ferencszállás, általános iskola 2000. március 22-én, szerdán, 18 órakor Földeák, művelődési ház Klárafalva, általános iskola 2000. március 23-án, csütörtökön, 18 órakor Óföldeák, általános iskola 2000. március 27-én, hétfőn, 18 órakor Makó, Hagymaház (Pódium-terem) NAPIREND: tájékoztató a takarékszövetkezet 1999. évi tevékenységéről. Az igazgatóság a részközgyűlésekre a takarékszövetkezet minden tagját szeretettel meghívja és elvárja. IGAZGATÓSÁG Három és fél ezer orosz katona esett el Elkeseredett csecsen akciók Moszkva, Pervomajszkoje (MTI) Csecsénföldön a szövetségi erők három és fél ezer halottat, és csaknem hétezer sebesültet vesztettek - közölte az NTV orosz kereskedelmi tvnek péntek este nyilatkozva Valentyina Melnyikova, az orosz katonaanyák bizottsága felelős titkára. Melnyikova adatai szerint a dagesztáni harcok veszteségeit is kozmetikázták Moszkvában, noha az áldozatok listáját részlegesen nyilvánosságra hozták. Mint hangsúlyozta, az „antiterrorista akció" meghatározás számos jogi problémát vet fel az elesettek és a sebesültek hozzátartozói számára, ami komolyan megnehezíti a kártérítési pereket. Melnyikova közlése szerint az orosz minisztériumokkal változatlanul nehéz az együttműködés, ezért továbbra is közvetlenül a hozzátartozóktól szerzik be adataikat, s hozzák nyilvánosságra azokat. A muszlim erők rajtaütöttek egy orosz gépkocsioszlopon Groznij külvárosában, Pervomajszkojéban, s megöltek húsz orosz rendőrt, 35-öt pedig megsebesítettek. A szövetségi erők groznij i sajtóközpontja pénteken megerősítette az előző nap törOrosz katona sebesült bajtársát támogatja, amint megérkeznek egy tábori kórházhoz Groznijba. (MTI Telefotó/EPA) tént partizánakcióról, s a súlyos orosz veszteségekről adott hírt. A közleményben arról számolt be, hogy a különleges rendőri erők podolszki egységét egy ellenőrzőpont mellett érte a váratlan támadás. A teherautókonvoj Groznijba tartott, hogy leváltson egy másik rendőri egységet, amikor a muszlimok lesből, a hegyek irányából fergeteges tüzet nyitottak gépfegyverekből és aknavetőkből. Orosz tisztek beszámolói szerint a csecsenek zárótüze olyan erős volt, hogy a rendőrök sokáig „a fejüket sem tudták felemelni alkalmi fedezékeikből". Orosz források szerint a támadók vagy húszan lehettek, „egy részüket megsemmisítették, a többieket szétszórták". Groznijban folyamatosan tisztogató akciókat hajtanak végre az orosz rendőrök és belügyi egységek, s a csecsen fővárosban állítólag már csak néhány mesterlövész maradt. Groznij emellett zárt város, vagyis a polgári lakosság nem juthat be ide, csak a szövetségi erők közlekedhetnek szabadon. A csecseneknek ennek ellenére sikerült jól előkészíteniük és eredményesen végrehajtaniuk a rajtaütést. London (MTI) Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke a Financial Times napilapnak adott nyilatkozatában jelezte: az Európai Unió keményebb magatartást fog tanúsítani a közép- és kelet-európai tagjelölt országokkal folyó csatlakozási tárgyalásokon annak nyomán, hogy Ausztriában hatalomra került a szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt. „Kész vagyok csalódást okozni ezeknek az országoknak és saját országainknak Romano Prodi nyilatkozata Elnöki „nyugtató n is" - hangoztatta Prodi a brit üzleti körök lapjának adott interjújában. Mint elmondta, aggódik amiatt, hogy erősödni fog a szembenállás a bővítéssel, ha az EU a tagjelölt országokkal nem tartatja be szigorúan saját csatlakozási feltételeit olyan kérdésekben, mint a mezőgazdaság vagy a munkaerő szabad áramlása. „Meg kell nyugtatnunk saját közvéleményünket és a tagjelölt országok közvéleményét is. Különben több száz, Ausztriáéhoz hasonló eset áll elő" - mondta a bizottsági elnök. Prodi kijelentéseire hetekkel azután került sor, hogy a bővítésellenes, bevándorlásellenes alapokon kampányoló szabadságpárt Ausztria koalíciós kormányának tagja lett, illetve hogy az EU megduplázta - tizenkettőre növelte - azoknak az országok számát, amelyeket bevon a csatlakozási tárgyalásokba emlékeztet a brit üzleti körök lapja. Prodi szerint az Ausztriában végbement politikai fejlemények kiemelik annak fontosságát, hogy az EU döntéshozatalába jobban adoptálja a minősített többségi szavazás rendjét. A Délprodukt Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (6726 Szeged, Petrozsényi u. 16/4.) mint az S-MÁRKT Kereskedelmi Ipari és Szolgáltató Kft. „f. a." (6726 Szeged, Pipacs u. 5-7.) felszámolója az 1991. évi EL tv. 49/a § (1) bekezdése alapján NYILVÁNOS PÁLYÁZAT útján Ismételten értékesíteni kívánjuk az adós cég még eladatlan vagyonát az alábbiak szerint: 1. Adásvétel tárgya a Szeged 1603. hrsz.-on nyilvántartott, Szeged, Pipacs u. 5-7. sz. alatti, 722 nm-es nagyságú telek, a rajta levő épülettel. Irányár: 5 000 000 Ft. Az irányár az áfát nem tartalmazza. Ajánlatot tenni a fenti vagyonelemre lehet. A felszámoló fenntartja magának a jogot, hogy - megfelelő ajánlatok hiányában az adott vagyonelemre vonatkozóan a pályázatot eredménytelennek nyilvánítsa és új pályázat kiírásáról döntsön, - a legjobb ajánlattevőkkel további tárgyalásokat folytasson, - a legkedvezőbb ajánlatot tevők között zártkörű licitálás alapján döntsön. A pályázatok elbírálása során előnyben részesítjük azon pályázót, aki vállalja az azonnali készpénzfizetést. Az írásos pályázati ajánlatokat kettő példányban, zárt borítékban „S-MÁRKT Pályázat" jeligével a Délprodukt Kft. 6722 Szeged, Attila u. 11. szám alatti Irodájában kell benyújtani. Az ajánlatok benyújtást időpontja: legkésőbb jelen hirdetmény Cégközlönyben való közzétételétől számított 15 nap, 12 óra. A pályázat részletezése a Cégközlöny 2000. március 9-1 számában jelenik meg. Telefonon érdeklődni lehet a Délprodukt Kft -nél a 62-426-375 vagy a 425-737 számokon. Schneider ^ Electric Az erősáramú villamos berendezések és készülékek gyártásában és forgalmazásában élenjáró SCHNEIDER ELECTRIC magyarországi vállalata kecskeméti irodájába, épületek erősáramú energiaellátásának területére MERN0K-KERESKED0 munkatársat keres. Feladatai: - kapcsolattartás az ügyfelekkel, - termékértékesítés. Elvárások: - villamosmérnöki vagy üzemmérnöki végzettség, - jó fellépés, kommunikációs készség, - jogosítvány. Előny: - angol- vagy francianyelv-tudás. Amit kínálunk: .- változatos munka, - versenyképes fizetés, - vállalati gépkocsi, - mobiltelefon. Jelentkezni szakmai önéletrajzzal az alábbi címen lehet: Telemecanique Schneider Electric Hungária Villamossági Rt. Bartha Krisztina 1116 Budapest, Fehérvári út 108-112. Blaskic: 45 év Hága (MTI) Bűnösnek találta és 45 éves börtönbüntetésre ítélte a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszék pénteken a boszniai horvát Tihomir Blaskic tábornokot emberiség elleni és háborús bűnökért. A ma 39 éves tábornoknak a közép-boszniai Lasva-völgy térségében elkövetett bűnökért kellett törvényszék elé állnia. Ő vezette 1992 májusa és 1994 januárja között a térségben állomásozó horvát erőket, amelyek a muzulmán lakosság ellen is módszeres támadásokat intéztek, s tevékenységüket gyilkosságok, fosztogatások, kínzások, kitelepítések jellemezték. „Nemzeti-bolsevik" támadás Moszkva (MTI) Moszkvában szélsőbaloldali fiatalok péntekre virradóra bezúzták a lett nagykövetség több ablakát, és festékes üvegeket hajigáltak az épület falára. Az orosz rendőrség közlése szerint az Eduárd Limonov nemzeti-bolsevik párt aktivistái voltak a tettesek, s amiatt tiltakoztak, hogy Lettországban hat év börtönre ítélték Vaszilij Konovov 77 éves partizánt, mert 1944-ben meggyilkolt kilenc polgári személyt. A szélsőbaloldali szervezet tagjai korábban a lengyel nagykövetség területére dobtak be gyújtóbombát, azt követően, hogy február 23-án támadás érte a poznani orosz konzulátust. Haider és a bocsánatkérés London (MTI) Jörg Haider, az Osztrák Szabadságpárt leköszönt elnöke szerint Ausztriának bocsánatot kellene kérnie a holokausztért. A Londonban megjelenő Asark alAvszat című szúd-arábiai lapnak adott nyilatkozatában Haider kifejtette, hogy ennek a bocsánatkérésnek azért kellene elhangoznia, mert Ausztria „részben felelős" a zsidóság ellen elkövetett népirtásért, de a gesztus főként a jövő nemzedékek szempontjából lenne fontos. Katonai fogadás Santiago (MTI) Augusto Pinochet tábornok, volt diktátor pénteken, 17 hónapi nagy-britanniai kényszertartózkodás után hazaérkezett Chilébe. A hadsereg vezetése ünnepélyes fogadtatásban részesítette a santiagói nemzetközi repülőtér katonai részén. Pinochet a légierő gépéből mosolyogva lépett ki, majd botjára támaszkodva legyalogolt a lépcsőn, megölelte családtagjait, üdvözölte a vezérkar tábornokait. A katonák egyes körei „atyaként" tekintenek rá. Pinochet Nagy-Britanniából induló gépének útvonalát titokban tartották. A gépen a tábornok rossz egészségi állapota miatt minikórházat rendeztek be.