Délmagyarország, 2000. február (90. évfolyam, 26-50. szám)
2000-02-09 / 33. szám
SZERDA, 2000. FEBR. 9. EGY SZÁZALÉK III. DAEWOO MOTOR Antal Józsefet (50) 1999. február 1 7-én nevezték ki az FVM Csongrád megyei hivatalának élére. Az apátfalvi földműves családból származó szakember Keszthelyen szerzett növényvédelmi üzemmérnöki diplomát, majd Csongrád megyébe visszatérve Makó környéki (Apátfalva, Csanádpalota) termelőszövetkezetben ágazatvezetőként dolgozott. A rendszerváltást követően magánvállalkozó lett, s ezt az életformát cserélte föl tavaly a köztisztviselőire. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium megyei hivatalának egy évvel ezelőtt beiktatott vezetője, Antal József ma is Apátfalváról jár be naponta Szegedre, a munkahelyére. Sötétben indul és sötétben érkezik - mondja, s ezzel azt jelzi, több munkát ad a hivatal, mint azt esetleg sokan gondolnák. A magánvállalkozást, amelyet Antal és Társa Bt.-ként 1990-ben jegyeztek be, jelenleg felesége viszi tovább: öt hektáron a korábbi hagyma és paprika helyett ma a kevesebb gondoskodást igénylő árpa terem. - Hónapokkal az 1998-as választások után a megyei FVM-hivatalok vezetőinek állását megpályázA szegedi Plazában nyíló HUMANIC Áruházba felvételt hirdetünk szakképzett ÁRUHÁZVEZETÓ, ÁRUHÁZVEZETÖ-HELYETTES, 6 órás ELADÓ állásokra. A hirdetésre szegedi lakosok jelentkezését várjuk. A fényképes, szakmai önéletrajzokat az alábbi címre várjuk: 1428 Budapest 8., Pf.: 23. Jelentkezési határidő: 2000. febr. 15. Brícsson TIOs/SL' Ericsson «r01ís/Sf Motorota M38B8/SL' Kcs/iM*4fflW\n k.iri,a.roolnlje!|y* 23 000 Világétetemben a szabadságot tartottam a legtöbbre. Ezért van mobilom. És ezért választottam a Westel 900 DOMINO-t. Mert itt nincs semmi kötöttség, se számla, se havidij. Van viszont 333 napi mi Alim miíi, it i i rt S II 11 i etemetoseg", Hangposta, SMS, bitemet És van hatalmas készülékválaszték, kártyával együtt már bruttó 23 000 Ft-tól, amiből bruttó 9 OOO Ft lebeszélhető. A választás rám van bízva. 1 szabad maradhatok Ameddig ÉN akarok. Kiváló minőségű járműiparos RFRNER termékeink értékesítésére főállású ULI\IOLI\ A teljesítmény összeköt TERÜLETI KÉPVISELŐT keresünk Csongrád megye területére. Ideális esetben Ön 25-38 éves, kreatív, dinamikus és ambiciózus, aki értékesítési tapasztalattal, a jármúves ágazatban szakmai gyakorlattal, vezetékes telefonnal és az induláshoz személygépkocsival rendelkezik. Munkáját teljesítményarányos jövedelemmel (fix fizetés + jutalék), folyamatos továbbképzésekkel, a későbbiekben szolgálati személygépkocsival honoráljuk. Fényképes jelentkezését „TK-Csongrád" jeligére való hivatkozással az alábbi címre várjuk: Berner Kft., 1097 Budapest, Táblás u. 34. A MOSZ keretében történt szerződésekben a felhasználó ICN Magyarország Részvénytársaság 230 Ft/l kg tokos mák termelői díjat és az integrátorok részére 10%-os 23 Ft/l kg tokos mák- integrációs és mennyiségi felárat kínál. Részletek iránt érdeklődés: Uhercsák András főtanácsosnál MOSZ, 1054 Budapest, Akadémia u. 1-3. Tel.: (06-1) 312-4083, (06-1) 312-0525, Fax: (06-1) 353-0880 Az MTESZ-é lett a Technika Háza A szegediek csak Technika Házaként emlegetik a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségének központját a Kígyó utcában, amelyről a legfrissebb hír, hogy az épület az MTESZ tulajdonába került - tudtuk meg Vinczéné Török Ilona megyei elnöktói és dr. Szilágyi János ügyvezető igazgatótól. De nem csak ezen a területen történt érdemi változás az egyesületek életében. Minden érintett örömmel fogadta, hogy a helyzet tisztázódott az 1974-ben épült Technika Háza a szövetség egy és oszthatatlan tulajdona lett. Az épület természetesen megérett már a felújításra, ennek költsége ezután természetesen az MTESZ-t terheli majd. Sajátos alapítványi megoldás keretében egyfajta barterben is gondolkoznak, vagyis a felajánlásokért cserében szolgáltatásokat nyújtanak m?jd. Az MTESZ ma már kiemelten közhasznú társadalmi szervezetként működik, s egy többfunkciós modern szolgáltató központot szeretne kialakítani. Már működik az Energiatakarékossági és Innovációs Centrum, ahol napi szaktanácsadás folyik. Bővül majd az a lehetőség, amelynek keretében az együttműködő cégek, vállalatok rendezvényeket, kiállításokat, szakmai programokat szervezhetnek a Technika Házában. A minőségügyi Centrum alapjait már tavaly lerakták, idén a továbbépítés a fő feladat. Vinczéné Török Ilona úgy gondolja, hídszerepe lesz az MTESZ-nek, s a törvényelőkészítő munka során a kormánynak tudnak segíteni az egyesületek. Az oktatásban is közvetíteni akar az érintett vállalkozások és a minősítő intézmények között a szervezet, mint ahogy a megye K+F tevékenységében is vállalnak ilyen szerepet. így talán jobban hasznosulhatnak a megyében megszülető kutatási eredmények. Szakmai tanácsadói munkájuk máris piacképes, több K + F pályázati előkészítő munkában vesznek részt. Az MTESZ részt kért és kapott a Regionális Fejlesztési Tanácsban, a mérnökök jogot formáltak arra, hogy szakvéleményüket figyelembe véve alakuljon a jövő. A régió közlekedési stratégiájának kidolgozásában - alvállalkozóként - már együttműködnek a DARF-tal. A hárommegyés konzorcium oszlopai az önkormányzatok, a közlekedéssel foglalkozó cégek és a koordinációt végző megyeiz MTESZ szervezetek. Az MTESZ tanfolyamainak is szükségképpen meg kell újulniuk, hiszen a piac meglehetősen telített. Kiindulási alap lehet, hogy mi kell a régiónak, mi kell majd az EUban. A tervezési normatívákkal foglalkozó - az Építéstudományi Egyesülettel közösen szervezett - Eurocode tanfolyamukból az első tavaly már sikeresen befejeződött, s hamarosan indítják a következőt. A távoktatás területén is történt előrelépés, a multimédiás anyagok kifejlesztése folyamatban van. A „piaci segédtudományok" közül a logisztika, a kommunikáció és a minőségügy kiemelt jelentőségű. Mint az elnökasszonytól és az ügyvezető igazgatótól megtudtuk, az eddigieknél szorosabbra szeretnék fűzni a kapcsolatot a Szegedi Nemzetközi Vásárral, s ezen belül közös innovációs szakmai nap szervezésében is gondolkodnak. Még távolabbra mutat, hogy a műszaki értelmiségre támaszkodva az MTESZ felmérést szeretne készíteni a műszaki felsőoktatás lehetőségeiről, szükségességéről. Úgy gondolják, kezdeményezés szintjén hasznos lehet erről beszélni a Szegedi Tudományegyetemmel. K. A. Rendezvénycentrum lehet. (Fotó: Nagy László) Külön-külön nem mehetünk az EU-ba" Apátfalvi árpa, öt hektáron MIMIM IISX 3.299.100 R NUIOIRAIISK WAGSN ...„3.549.000 Ft Felszereltség: légkondicionáló, dupla légzsák, elektromos ablakemelő, centrálzár, indításgátló, 16 V 106 LE motor, elektromos tükrök, ködlámpa HASZNÁLT AUTÓT BESZÁMÍTUNK! Hódmezővásárhely, alfa Szántó K. J. u. 149. AUTÓHAZ ^ (62) 246-568, 241-885 oí 249-345 MÁKTERMESZTÉSI LEHETŐSÉG A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) felhívja tagjai! és a máktermelés iránt érdeklődő termelőket, integrátorokat, hogy szerződjenek a MOSZ keretében magas morfintartalmű mák termelésére. 0fot«rt Hódmozővésárhotv Andrássy u 5-7 • Westcom GSM KA Szagod. Feketesas u H • Szagod Roosevelt tér 5 • 7ragad Kossuth L sgt 10-12 ' Fsh Telecom lltkkueitlyésliliely. Andrássy úti parkoló * Baktrofil Kit Szanlaa. József A u ó/b • Csongrád. F6 u 62 . • Puszta Sándor Makó. Szegedi ú12. • Eco-Phone Kft. Hódmezővásárhely. Szántó Kovács J u. 20. • Kru-Fon KII Szeged Jósika u. 1. • Mórahalom. István király út|a 2 • SáriPhone Bt Szagod Szagod Nagyáruház • West -Szeg 98 Bt Szagod Rókusi krt á2-44 ITasco) • Mobilvilág Bt CMnpád Fá út 40 • BBK Hungary Kft, Kjrtelak. Kossuth u. 30 -JgQöoB OFOTÉRT O S Jt Antal Jázsef: Akkor dolgozunk jól, ha nem topog egy (Fotó: Karnok Csaba) tatta a minisztérium, majd azokat általában a kisgazdapárthoz közel álló szakemberek nyerték el. így volt ez Csongrád megyében is. Számomra szimpatikus, hogy Ön ezt sosem titkolta. - A Független Kisgazdapárt apátfalvi alapszervezetében 1996-ban vállaltam szerepet, azt követően, hogy megéltem az 1994-es választások utáni szétesését. Szüleim ugyan földművesek voltak, de a nagyapám a bírói székben ült - tőle örökölhettem a közélet iránti érdeklődést. Az apátfalvi alapszervezet taglétszáma az én vezetésem alatt a korábbi 1011-ről 46-ra emelkedett. Az FKgP megyei elnökével 1997-ben sorra jártam a településeket, hogy megismeijem a gazdálkodók gondjait. Amikor a kisgazdapárt az 1998-as választásokat követően bekerült a koalícióba, majd a mezőgazdasági tárcát is megkapta, természetesnek tartottam, hogy a megyei FVM-hivatalok élén is váltás lesz. Rajtam kívül még hárman adtak be pályázatot, s noha biztosan számított a politika is, úgy érzem, nem csak ezért kerültem ki győztesen. Különben a hivatalban ismeretlen fogalom a politika, itt közszolgálat van, a törvényeket hajtjuk végre. helyben a mezőgazdaság. # - A hivatal munkájában az eltelt egy esztendőben a folytonosság látszik, Ön megtartotta például az évtizedek óta ott dolgozó szakembergárdát. Tervez-e valamilyen radikális változást? - Valamiféle belső átszervezésre azért sor került a hivatalban, noha ez kifelé valóban nem volt látványos. Miután beiktattak, először is azt néztem meg, ki mit csinál, s kiderült: nincs szükség változtatásokra. Majd tisztáztam az elvárásokat, hogy a hivatalban dolgozó 21 köztisztviselőnek, 6 szerződéses munkatársnak és 36 falugazdásznak mi a feladata. Jelentős átalakítások inkább a közeljövőben várhatóak: egyrészt 15 emberrel bővül a falugazdász-hálózat, másrészt átköltözünk a Deák Ferenc utcába, a kincstár megüresedett épületébe. Idén ugyanis bővül az FVM-hivatalok feladatköre, mi fogadjuk a SAPARDprogram pályázatait, közreműködünk az elbírálásukban, ellenőrzésükben. - Milyen feladatok álltak a hivatal munkájának középpontjában 1999-ben, és melyekre helyezik a hangsúlyt 2000-ben? - Tavaly minden erőmmel azon voltam, hogy megsürgessem a földtulajdon-bejegyzésekhez szükséges határozatokat. Hiszem, hogy ebben az évben az összes elkészül. Már csak azért is, mert a földhivatalnak igazolnia kell a földhasználati jogot, az pedig a tulajdon bejegyzése nélkül nem megy. Igyekeztem úgy szolgálni a termelőket, hogy bármikor bejöhessenek a hivatalba, minden kérdésükre választ kapjanak és az ügyintézési határidők lerövidüljenek. Remélem, a gazdák érzik: egymásra vagyunk utalva, külön-külön egyikünk se „mehet be" az EU-ba. Idén egyre több olyan feladatunk lesz, amelyet az FVM-hivatal koordinál, közéjük tartozik a SAPARD-program pénzeinek megpályáztatása. Segítségével olyan forrásokhoz juthatnak hozzá a termelők, amiket a vártnál kisebb FVM-büdzsé miatt nem kaphattak volna meg. Fekete Klára mai mternele/hets/ Is WESTH. 900 mmttbotr Szöged. Fekoleus u. 25. tM. 04-42/421-575.00-301900-9008 Swgdd Kárán u. 12 TáL 06-30/900-9(83 HhwUloo Ozittkótóink 0430/930-5330 0430/930-5361: 0430/930-5342 További MtétoM U üztotohDen. ós > DOMINO üzletszabályzatban • á kbsnáák csak Westel 900 ttóÜMlS kányával használható Amíg • késztet tart " A SIM kértya 45 nap ct6rtwtAs4£t biztosit majd s DOMINO SIM tottóttóso után lovébbt 333 n Információ 1777 tcsak s WaateTgoltálózaláoól túvhatá - díjmentesen). 245-9210. www.smstoi900.hu DOMINO val