Délmagyarország, 2000. január (90. évfolyam, 1-25. szám)

2000-01-08 / 6. szám

6 A TORONY ALATT SZOMBAT, 2000. JAN. 8. Újságírók a városházán n Idén lesz hírük bőven n A polgármester válaszol Az újságírók is kipróbálhatták milyen kemények a képviselői padok... (Fotó: Miskolczi Róbert) Istentisztelet a doni áldozatokért Munkatársunktól Az 1943. januári doni áttö­rés évfordulóján emlékező is­tentiszteletet tartanak az ele­sett hősök és az áldozatok lel­kiüdvéért. Az istentisztelet, amelyet Gyulay Endre me­gyés püspök celebrál, szom­baton, ma délelőtt 11 órakor kezdődik a szegedi Szent Jó­zsef jezsuita templomban (Dá­ni J. utca 3.). Délvidéki diákok Szegeden DM-információ A hét elején a Délvidékről (Zentárói, Temerinből és Pan­csováról) 26 általános iskolás diák és 2 kísérőtanár tíznapos látogatásra érkezett Szegedre. A Vedres István Kollégium­ban és a Csonka János Szak­középiskola kollégiumában szállásolták el őket vendéglá­tóik, az Odessza II. Számú Ál­talános Iskola és a Fő Fasori Általános Iskola óráit látogat­ták délelőttönként. A szegedi önkormányzat oktatási irodája által szervezett programjaik keretében kedden megismer­kedtek azokkal az iskolákkal, amelyekben órákat látogattak, szerdán délelőtt a Nagyszín­házban megtekintették a Dzsungel könyve című elő­adást, csütörtökön délelőtt lá­togatást tettek a Somogyi­könyvtárban, pénteken pedig a Móra Ferenc Múzeumban. Szombaton megismerkedtek a vadasparkkal, vasárnap a sportuszodában, kedden ked­den pedig Ópusztaszeren váija őket tartalmas program. Ez az oldal Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának támogatásával készült. Szerkesztő: Kisimre Ferenc Új év, új, változó helyi adózás. A szegedi köz­gyűlés még tavaly decem­berben áttekintette vala­mennyi helyi adót és a gépjárműadó kivételével a többinél kisebb-na­gyobb változásokról dön­töttek a képviselők. Új adóformát is bevezettek. A változásokról és a te­lekadóról dr. Zombory Pál, a polgármesteri hiva­tal közgazdasági iroda adóosztályának vezetője nyilatkozott lapunknak. - Melyek a legfontosabb változások az adórendszer­ben? - kérdeztük dr. Zom­bory Páltól. - A gépjárműadó kivételé­vel a többinél itt-ott módosí­tottak a képviselők. A helyi iparűzési adó mértéke tavaly 1,7 százalék volt, most 2 szá­zalék lett. A vállalkozások 1999-ben anyagköltségük 66 százalékát számolhatták el, ja­nuár l-jétől viszont a teljes anyagköltséget elszámolhat­ják. A vállalkozók kommuná­lis adóját a korábbi években akkor kellett fizetni, ha valaki munkaerőt foglalkoztatott. így ez a foglalkoztatás ellen ha­tott, ezért a közgyűlés ezt az adónemet december 31-i ha­tállyal törölte. - A gépjárműadónál ma­radt minden a régiben? - Igen. Ugyanúgy mint ta­valy most is minden megkez­dett 100 kilogramm után 800 Munkatársunktól Annyi főszerkesztő, ve­zető- és felelős szerkesz­tő, sima szerkesztő, fő­munkatárs és munkatárs, riporter, szóval újságíró ­egyszerre - még nem volt soha a Torony alatti dísz­teremben, mint tegnap délelőtt. Igaz, most nem dolgozni érkeztek a pati­nás közgyűlési terembe, hanem ünnepelni... A város vezetői szíves in­vitálásának tettek eleget a hírlapírók, rádiós és tévés kollégák, s beültek a sokat lá­tott (és főleg hallott) padso­rokba, amelyeket a minden­kori közgyűlés mindenkori tagjai töltenek ki. Dr. Bartha László polgármester rövid (új forintot fizetnek az autótulaj­donosok évente, két részlet­ben. Fontos szabály, hogy a gépjármű eladását úgy a vevő­nek, mint az eladónak be kell jelentenie és nem csak az adó­hatóságnál, hanem a rendőrsé­gen is. Az adóhatóság csak akkor tudja törölni az adót, ha a rendőrségnél az adásvételt bejelentették. Ennek elmara­dása igen gyakran problémát okoz, mert a köztudatban úgy él, hogy majd a vevő átíratja a kocsit. A vevőnek pedig ez nem érdeke, hiszen akkor neki kell fizetni az adót. - Az építményadónál is történt változás? - Az építményadó múlt évi bevezetését követően rövid idő elteltével módosításra kényszerült a közgyűlés. Az örökölt iparszerkezet, a válla­lati nagyságok miatt arányta­lan adóterhelések keletkeztek. Ezért a testület a fizetendő adó mértékét maximalizálta. Ennek legfontosabb szabálya, hogy az építményadó nem le­het több, mint az évi iparűzési adó előlegének 35 százaléka. Ez a maximalizálás nem vo­natkozik a főtevékenységként kereskedelmet végző nagyvál­lalkozásokra, hitel- és pénzin­tézetekre, illetve biztosítókra. Ezeket leszámítva mások évi) ünnepi köszöntőjében méltatta a média képviselői­nek munkáját, mondván, hogy az újságíró is közsze­replő, aki a közvélemény for­málásában is tevékenyen ve­het/vesz részt. Hozzáfűzte azt is, hogy a szegedi és a Sze­gedről tudósító munkatársak tárgyilagosságát egy képze­letbeli skálán úgy 85-90 szá­zalékosra értékeli, ami rend­kívüli elégedettségre ad ugyan okot, ám a hiányzó 10­15 százalék esetenként nagy­ban rontja Szeged esélyeit. A Tisza-parti város egyre na­gyobb tekintélyt és rangot szerez magának, elismert ré­gióközponttá vált, s ezt az eredményt nem lehet, nem is szabad elvitatni. A város első embere azt is megígérte az évente 400 forintot fizetnek négyzetméterenként. - Január l-jétől bevezették a telekadót. Kinek kell fi­zetni és mennyit ilyen cí­men, illetve mi indokolta a bevezetését? - A telekadót egyrészt á beépítetlen belterületi föld­részletek tulajdonosainak kell fizetni, másrészt pedig azok­nak, akiknek ugyan a telkükön van felépítmény, ház, de tel­kük a helyben szokásosnál na­gyobb. Azt, hogy mi tekinthe­tő helyben szokásos telek­újságíróknak, hogy idén „lesz hírük" bőven, készülhetnek hát az információra vágyó hírlapírók, rádió- és tévéri­porterek. Dr. Ványai Éva alpolgár­mester nem csak az elmúlt egy év, hanem a mögöttünk lévő évtized munkáját kö­szönte meg az újságíróknak, lévén, hogy ő az első demok­ratikus választások óta a mostani tisztségében dolgo­zik. Sok sikert kívánt a kollé­gáknak a 2000. év munkájá­hoz, meg hasonlóan jó együttműködést, mint ami­lyennel az elmúlt évtizedben „találkozott". A díszteremben lezajlott rövid ünnepi köszöntők után a városvezetők állófogadáson látták vendégül a szegedi új­nagyságnál nagyobbnak, azt az önkormányzati rendeletből lehet megállapítani. Akinek például Subasán, Baktóban vagy egyéb külterületen van kiskertje, azoknak nem kell adózniuk. Adómentességet él­veznek még azok a tulajdono­sok is, akik 1980 előtt szerez­ték az ingatlanukat. A másik fontos tudnivaló, hogy az épí­tés céljára vásárolt telek a vé­telt követő két éven keresztül adómentes. A beépítetlen épí­tési telkek ára az inflációnál lényegesen gyorsabb ütemben ságírókat. Ezen dr. Tímár László alpolgármester mon­dott pohárköszöntőt, amely­ben a kollégáktól türelmet kért, mégpedig azért, mert a Torony alatt végzett szerte­ágazó munkáról, annak ered­ményéről, nem tudnak min­dig, mindegyik újságírónak azonnal beszámolni. Arra tö­rekszenek azonban, hogy mindegyik kolléga a lehető legrövidebb időn belül hozzá juthasson a városházán, illet­ve az önkormányzatban zajló tevékenységgel kapcsolatos információhoz. Ez egyébként kölcsönösen érdeke a város­nak és a tájékoztatási eszkö­zöknek is, hiszen egyik is, másik is, a szegedi polgárok minél tárgyilagosabb infor­málására törekszik. növekedett. A telekadó ezen telkek beépítésére ösztönzi a tulajdonosaikat, vagyis az építkezni szándékozó az első években ne adóra, hanem só­derra, téglára fordítsa a pén­zét. A helyben szokásosnál nagyobb telkeken általában fóliázást, intenzív növényter­mesztést végeznek. A mező­gazdasági szakértők szerint egy négyzetméter földterüle­ten hatékony gazdálkodással 2400 forint árbevétel érhető el. Úgy gondolom, hogy ilyen árbevétel mellett a négyzet­méterenkénti 25 forintos évi adó nem túlzott. - Mi a teendőik a telektu­lajdonosoknak? - A beépítetlen telkek, il­letve a helyben szokásosnál nagyobb telkek tulajdonosai­nak január 30-áig adóbevallást kell tenniük. Az ehhez szüksé­ges nyomtatványt az adóosz­tály ügyfélfogadójában (Sze­ged, Széchenyi tér 9., hétfőn 8-tól 15.30-ig, szerdán 8-tól 17.30-ig), illetve a szőregi, tá­péi vagy kiskundorozsmai ki­rendeltségeken szerezhetik be a telektulajdonosok. Aki janu­ár 30-áig nem tesz adóbeval­lást, azt a jogszabály értelmé­ben mulasztási bírsággal sújt­hatjuk. A bírság összege a fi­zetendő adóhoz, illetve a ké­sedelem mértékéhez igazodik. Mivel új adóról van szó, ma­ximális méltányossággal já­runk el a mulasztókkal szem­ben. Karmos Tamás A Torony alatt című rovatunk elsá számában jeleztük, hogy a dr. Bart­ha László polgármester­hez érkező kérdésekre időnként ezen a helyen válaszol majd a város elsá embere. A kérdések lassan ugyan, de érkez­nek. Most az elsá levél­ben feltett kérdéseket és a polgármester válaszait közöljük az alábbiak­ban. Tisztelt Polgármester Úr! Nagyon örülök, hogy ilyen lehetőség nyílik a pol­gárok részére, hogy a város­sal kapcsolatos problémák­kal és tervekkel kapcsolatban érdeklődhetünk Önnél. Én, mint nagy lokálpatrió­ta megkülönböztetett figye­lemmel kísérem a várossal kapcsolatos történéseket. Az „idegenforgalomban" dol­goztam és hallom a vissza­jelzéseket a várossal kapcso­latban. - Az első téma amit meg szeretnék említeni - a szép belvárosunk fájó pontja - a Kárász utca. Szomorúan ol­vastam, hogy három részlet­ben kívánják a díszburkola­tot lerakni. Ez katasztrófa! Egyszerűen undorító végig­menni a hanyagul összefolto­zott utcán. Arról nem is be­szélve, hogy balesetvesz­élyes is (gödrök, tócsák „szí­nezik"). Legalább egy vé­kony aszfaltréteggel vonják be az egészet ha már ilyen lassan megy az egész. - A másik témám a Nagy­állomás kiábrándító állapota. Ez Szeged egyik fontos ka­puja. Az ideérkező utas un­dorodva tapasztalja az épület elhanyagoltságát. Jól tudjuk, hogy a MÁV milyen hely­zetben van, de az utasoknak is van a véleménye e város­ról. Azt kérdezném Öntől, hogy várható-e itt valami változás? Sok sikert kívánok munkájához. Tisztelettel: Cselovszky György • A Kárász utcai díszburko­lat elkészítését több jelentős tényező befolyásolja. 1. A díszburkolat kivitele­zése csak a Kárász utcai épü­letfelújítások ütemének fi­gyelembe vételével valósul­hat meg. Könnyen belátható, hogy nem lett volna szeren­csés a Kárász utcai épületek rekonstrukcióját megelőzően a díszburkolat lerakása. A felújítások okozta fokozott igénybevétel (homlokzatáll­ványozás, építőanyag-szál lí­tás, külső teher-felvonók), egy, már magas költségen ki­épített díszburkolatban ko­moly károkat okozhatott vol­DM-információ Szeged a kutatás és fej­lesztés magyarországi fővá­rosa, ahol a befektetések ja­vakat termelnek címmel Szeged városa az Amerikai Kereskedelmi Kamara által szervezett szemináriumon mutatkozik be január 12-én - Budapesten. A rendezvény helyszíne: Gundel étterem (Budapest, Állatkerti út 2.) A szeminári­um 16 órakor kezdődik, a két órára tervezett időtartam­ban az alábbi öt előadás hangzik el: Szeged város be­mutatkozása, előadó: Duda Ernő ügyvezető igazgató (Solvo Biotechnológiai Kft), Pick Szeged Rt bemutatko­zása, előadó: Bőrcsök Gábor na. Joggal vetődhet fel akkor a kérdés, mért nem gyorsítja fel a város az épületrekonst­rukciókat? Sajnos, a szerke­zeti elemeiben is felújításra szoruló épületekben lakók átköltöztetése, megfelelő cserelakás biztosítása (ugyan olyan, vagy még jobb minő­ségű lakásba) nehezen meg­oldható feladat. 2. Mielőtt a díszburkolat kivitelezését meg lehetett volna kezdeni, a szükséges közmű-rekonstrukciós mun­kákat a közmúszolgáltatók­nak el kellett végeznie. 3. Az eredetileg beterve­zett burkolóanyag rendkívül magas költsége miatt, rövid kutatást követően, olcsóbb úgynevezett téglaflaszteres burkolású koncepcióterv ké­szült, mely stílusában, meg­jelenésében, és minőségében szintén megfelel az eredeti elképzeléseknek, követelmé­nyeknek. A még így is ma­gas költségek miatt a dísz­burkolat kivitelezését az ön­kormányzat csak ütemezve, több költségvetési évben tud­ta felvállalni. A közművek által elvég­zett hálózatrekonstrukciók utáni burkolat-helyreállítás az építendő díszburkolat mi­att - ideiglenes jellegű volt. A jelenlegi burkolat nem szolgál megfelelő alapként egy, akár ideiglenes aszfalt­réteg számára sem. Emellett nem elhanyagolandó tényező az sem, hogy az aszfaltozás költsége szintén rendkívül magas. A város 1999-ben pályá­zaton 12 millió 882 ezer fo­rintot nyert éves ütemezés­ben a díszburkolat elkészíté­sére. A Kárász utca, illetve a Klauzál téri díszburkolat ki­vitelezési munkáit a város 2000 tavaszán szeretné meg­kezdeni és 2001 végére befe­jezni. Szeged Nagyállomás és környezetének jövőjéről A MÁV Rt., mint a Sze­ged nagyállomás épületének tulajdonosa anyagi lehetősé­gei függvényében folyama­tosan újítja fel az épületet. Az állomás előtti Indóház tér részletes szabályozási terve 1997-ben elkészült. A tér rendezésének így már csak pénzügyi akadályai vannak. A terv szerinti meg­valósítás egyik reálisan jár­ható útja az Indóház tér köz­vetlen környezetében lévő önkormányzati ingatlanok hasznosításának és a tér ren­dezésének az összekapcsolá­sa lehet. Az erre irányuló el­képzelések kidolgozása fo­lyamatban van. Dr. Bartha László polgármester elemző (Pick Szeged Rt.) Cygron Számftástechnikai Kutató, Fejlesztő és Keres­kedelmi Kft. bemutatkozása, előadó: dr. Gyenizse Pál technológiai fejlesztési igaz­gató (Cygron Kft.), MTA Szegedi Biológiai Központ bemutatkozása, előadó: dr. Párdutz Árpád, a Biofizikai Intézet igazgatóhelyettese (MTA - SZBK), Szegedi Tudományegyetem bemutat­kozása, előadó: Dr. Szabó Gábor fizikus (SZT). A&. előadások angol nyelven (tolmácsolás nélkül) hangza­nak el. Az előadások után 18 órai kezdettel koktélpartit tartanak, amelyen dr. Bartha László, Szeged város polgár­mestere mond köszöntőt. Változások a helyi adózásban A leiekadó építésre ösztönöz Január 1-jétöl új adónemet vezettünk be, a telekadót - mondta dr. Zombory Pál. (Fotó: Gyenes Kálmán) Bemutatkozás

Next

/
Thumbnails
Contents