Délmagyarország, 2000. január (90. évfolyam, 1-25. szám)

2000-01-08 / 6. szám

SZOMBAT, 2000. JAN. 8. SZEGED 7 Lélcó újabb sikere! sakk Budapest (MTI) Pénteken a Kempins­ki Hotelben a negyedik partival folytatódott a Lékó Péter-Alekszandr Halifman WFG által szponzorált páros sakk­mérkőzés. Három játsz­ma után a magyar nagymester 2:l-re ve­zetett. Tegnap ö ját­szott világossal, s a Las Vegas-i vb-elsönek fe­jet kellett hajtania a szegedi nagymester tu­dás előtt. A negyedik parti világos fölényének jegyében zaj­lott. Lékó hű maradt önma­gához, és megszokott meg­nyitását alkalmazta, orosz ellenfele az általa ritkán játszott francia védelmet választotta. A 30. lépésnél Halifman gyalogot próbált áldozni, hogy ellenjátékba kezdhessen, de Lékó ezt el­hárította. A 40. lépés, azaz az időzavar végén Kállai Gábor főbíró szerint vilá­gosnak „egészséges gyalo­gelőnye" volt, ami eddig az esetek többségében győze­lemhez vezetett. Ez a „sakkbabona" ismét igazo­lódott és a Tisza-parti kivá­lóság megadásra kényszerí­tette a sportág „egyik" vi­lágbajnokát. Halifmanon kívül ugyanis még Karpov és Kaszparov is büszkél­kedhet ezzel a címmel. A Lékó Péter-Alek­szandr Halifman páros­mérkőzés állása négy játsz­ma után: 3:1. A párharc ma (14 óra) és vasárnap (11 óra) folytatódik az ötödik és a hatodik partival. Lékó­nak már fél pontot is elég szereznie a végső győzelem kivíváshoz. Medikémia: nyolc között röplabda Munkatársunktól Ráckevei Városi SE - Medikémia Szeged 1:3 (23, -15, -16, -19) Férfi röplabda Magyar Kupa, nyolcaddöntő. Rác­keve, 200 néző. Vezette: Adler, Simon P. Medikémia Szeged: NEIZER, HULMANN, Tor­ma, Petheő, Farkas, Melni­csuk. Csere: Jánosi. Edző: Nagy Péter. Az első szett arra ment rá, hogy a szegediek igye­keztek megbarátkozni a rendkívül kicsi és alacsony teremmel. Az alapvonaltól szinte egy méterre volt a fal, a szurkolók pedig majdnem a pályán ücsörög­tek. A hazai adottságokat kihasználva a Ráckeve ala­posan meglepte a Mediké­miát, s már nyolc ponttal is vezetett. Hiába állt be Já­nosi és zárkózott fel a Ti­sza-parti együttes a játsz­mát már nem bírta meg­menteni a lelkesen röplab­dázó, szélen eredményesen támadó RVSE ellen. A folytatásban, alkalmazkod­va a „terepviszonyokhoz", érvényesült a Szeged na­gyobb tudása, s főként cen­terben mattolta akcióival az NB Il-es gárdát. Nagy Péter: - Sajnálom az elveszített szettet, de a Ráckeve meglepően jól ját­szott és erővel is végigbírta a találkozót. A folytatásban érvényesült a papírforma és magabiztosan jutottunk a a legjobb nyolcba. Az MK-ban a Mediké­mia következő ellenfele ­várhatóan márciusban - a Vegyész RC Kazincbarcika lesz. Ez a párharc már oda­visszavágós alapon, a négy közé kerülésért folyik majd. DM jmcDiKémm BLOMBERGS #JEGON ocmnsz RT. M MORTONS SEUR - VOLÁN TAXIS 444-888 488-488 A Szeged LC elutazik labdarúgás Munkatársunktól A Szeged LC PNB-s lab­darúgócsapatának úgy kez­dődött a 2000-es esztendő, ahogy a tavalyi véget ért. A pénzügyi gondok megoldha­tatlannak tűnnek, bár Nagy­laki Kálmán klubelnök már hetek óta tárgyal az olasz be­fektetőjelölttel, de konkré­tumról még nem számolhat be. Részben az anyagi bi­zonytalanság miatt az alapo­zó időszak kezdetét elhalasz­tották egy héttel, s a szom­bati nyíregyházi PNB-s te­remtornán való részvétel is az utolsó pillanatig (péntek délután!) veszélyben forgott. - Elutazunk Nyíregyházá­ra! - mondta Nagylaki Kál­mán, a Szeged LC első em­bere. - Súlyos problémákkal (útiköltség, étkezés, szere­lés-hiány) néztünk szembe, s ezek majdnem meghiúsítot­ták a szereplésünket. Mivel készülni sem tudtunk a tor­nára, szerettünk volna, így csakis a tisztes helytállás le­het a célunk. Az motiválhat­ja a srácokat, hogy a miénk a nyitómeccs (az MTK ellen) és az év első gólját - amely jutalommal jár -, akár ők is szerezhetik. Az SZLC nyíregyházi kerete: Dobó, Köteles, Ke­nesei, Herczku, Bencze, Ku­rucsai, Németh, Popovics, Urbán, Mikler, Molnár, Fá­bián, Szekeres. Csapatve­zető: Nagylaki Kálmán. Program, 15 óra: MTK­SZLC, 16.45: DVSC-SZLC, 18 óra: SZLC-Diósgyőr. Linka József, a csapat ve­zetőedzője egy megyével ar­rébb talált elfoglaltságot. Péntektől vasárnapig ugyan­is a Hortobágy a magyar lab­darúgás szakmai központja. Az MLSZ edzőbizottsága és edzőképző központja - a szövetség elnökségének a tá­mogatásával - az Epona lo­vasfaluban továbbképzést szervezett az első és másod­osztályú együttesek trénerei­nek. Az itt szerzett igazolás előnyt jelenthet az UEFA­rendszerű edzőképzés tanfo­lyamain. Két igazoltan hiányzó: Szotyori és Laluska A játékosokat a hó sem csábítja A futás és az erősítés mellett néha a labda is előkerült Mátraházán. (Fotó: Miskolczi Róbert) kézilabda A héten nehéz napo­kat éltek Mátraházán a Pick Szeged NB l-es férfi kézilabdacsapatának játékosai. Nem sok ide­jük, s nem túlzás de a kemény munkától még kedvük sem igazán volt a gyönyörű havas táj­ban gyönyörködni. Teg­nap, a szikrázó napsü­tést is csak az edzőte­rem ablakából szemlél­hették Bartókék, de Kővári Árpád elnök-ve­zetöedzó könyörtelen: el kell végezni az alapozás első heti „adagját". Reggel hétkor Pióker Sándor gyúró ellentmondást nem tűrve kiver mindenkit az ágyból, mert fél óra tol­lászkodás után már Tamás Sándor másodedző hegyi fu­tásra invitálja a játékosokat. - Az egyórás terepfoglal­kozás kocogással kezdődik, majd különböző erősségű és távolságú futások következ­nek. A srácok becsületére legyen mondva: bírják a ter­helést - mondta Tamás Sán­dor. Hétfőn 16 játékossal kezdte a Pick Szeged a mát­raházi edzőtáborban az ala­pozást. Az első csapat kere­téből mindössze Szotyori hi­ányzott, aki a vb-előselej­tezőt játszó felnőtt váloga­tott tagja. Szerdán újabb Pick-válogatott szállt ki a klubedzésből. - Laluskát elengedtem a junior-válogatott szlovéniai programjára - tájékoztatott Kővári Árpád, majd így folytatta: - Egyébként a fu­tás után reggelizik a társa­ság, majd egy rövid sziesz­tát követően 11-től fél egyig a teremben gyakorolnak a kézilabdások. Az ebéd utáni pihenőt 16 órától 18-ig egy teremedzéssel kombinált erősítés követi. Elárulom, hogy a vacsora elfogyasztá­sa után nem nagyon kell a srácokat noszogatni, hogy nyugovóra térjenek... - Mi határozza meg az edzések jellegét? - Ennek az időszaknak a fő feladatának az állóképes­ség javítását jelöltem meg. A bajnokság őszi idényének végén azt tapasztaltam, hogy a játékosok a második félidőre már elfáradtak. Azt hiszem, ez már a tavaszi fordulókra nem lesz jel­lemző... - Sérülés, betegség? - Lekopogom, s meg is teszi az elnök, mindkettő el­kerüli a csapatot. Jó a han­gulat és nagy a munkakedv. Ha a bajnoki mérkőzéseken is ilyen erős akarattal vetik magukat a küzdelembe, ak­kor nem lehet baj. - Mivel teszi emlékeze­tessé a hegyi edzőtábort? - Szombaton délelőtt busszal lemegyünk Galya­tetőre, s onnan a 40 centi­méteres hóval fedett úton visszagyalogolunk Mátrahá­zára. Ez számításaim szerint több mint tíz kilométeres tú­ra lesz. Az állandó emel­kedő mellett a magas hó is nehezíti a haladást... A Pick Szeged kézilabda­csapata a jövő héten itthon folytatja a felkészülést, majd január harmadik hetén horvátországi túrára utazik a társaság. Süli József Stratégiai cél a Maty-ér fejlesztése kajak-kenu Tegnap Budapesten, a Remiz kávéház és söröző különtermében kötetlen beszélgetéssel egybekö­tött sajtóreggelin látta vendégül a Magyar Ka­jak-kenu Szövetség a meghívottakat. Dr. Baráth Etele, az MKKSZ elnöke megnyitójá­ban elmondta, hogy az utóbbi időszak legnehezebb évét az alapcélok (az eredményesség és a sportág fejlesztési kon­cepció megvalósítása) teljesí­tésével vészelte át a szövet­ség. A Magyar Olimpiai Bi­zottságon keresztül az MKKSZ 8 millió forintot ka­pott hajóvásárlásra, és ebből az összegből portugál, francia és lengyel, minősített és hite­lesített alapeszközöket kapnak a válogatott tagjai. Angyal Zoltán, a nemzeti csapat szö­vetségi kapitánya hangsúlyoz­ta, hogy 2000-ben az olimpia lesz a fókuszban. A legjobbak január közepén sítúrán vesz­nek részt, majd egy csoport három és fél hétig az ausztrá­liai Sydneyben, egy másik, húszfős gárda pedig a spanyo­lországi Sevillában edzőtábo­rozik. A külföldi túrák után, az első válogatóig minden ka­jak-kenus a klubjában készül. Az ötkarikás játékok előtti főpróbát pedig a májusi, Maty-éri rendezésű világkupa jelenti. Csonka Gábor, Szeged al­polgármestere a várost érintő kérdésekről a következőkép­pen nyilatkozott: - Erdekünk és stratégiai célunk, hogy a vízicentrumban a vb után leál­lított fejlesztések tovább foly­tatódjanak. Mint egykori kaja­kosnak, óriási örömet jelent, hogy 2000-ben rengeteg ran­gos, nemzetközi és hazai ese­mény (májusban felnőtt és ifi tájékoztató, valamint a világ­kupa mellett ifi EB-válogató, júliusban serdülő, ifi és junior ob, augusztusban ifi világku­pa és kajak-póló ob, szeptem­berben pedig EORV) lesz a Maty-éren. Tavaly december­ben a szövetség megpályázta a 2005-ös világbajnokság ren­dezési jogát, remélem, ismét vendégül láthatjuk majd a vi­lág legjobb kajak-kenusait ­zárta beszédét az alpolgár­mester. Mádi József Várkonyi Anna az ifi EB-re utazhat SZUE: kemény felkészülési úszás A Szegedi Úszó Egylet sportolói az utóbbi és az elkövetkező hetekben kemény felkészülési programot teljesítenek, hiszen a versenyidőszak csak márciusban kezdő­dik. A SZUE versenyzői az el­múlt idényben remek eredmé­nyeket produkáltak, s több fi­gyelemre méltó sikert köny­velhettek el. A fiatal ve­zetőedzővel, Molnár Jánossal beszélgettünk a tervekről. - Meddig tart a fiatalok alapozó munkája? - Az első viadal amelyen rajthoz állunk, az majd csak márciusban lesz. Az úszók addig kemény munkát végez­nek el, hiszen hosszú lesz a versenyidőszak. - Az elmúlt idény remekül sikerült, mit lehet várni a mostanitól? - Sok-sok érmet szerez­tünk a különböző versenye­ken, sőt, hosszú idő után az ifi ob-n is a dobogóra állhattunk Várkonyi Anna és Zalai Zita jóvoltából. Az előbbi úszónak hatalmas esélye van arra, hogy bekerüljön a magyar ifi válogatottba, s részt vegyen az Európa-bajnokságon. - Mennyire népszerű az úszás a gyerekek köré­ben? - Vannak olyan korosztá­lyok, amelyekben rengetegen jönnek hozzánk sportolni, de akad olyan is, ahol nagyon kevesen vannak. Szélesedett program az edzői team, hiszen Kiss Gyula, Nagy Attila, Zsilinszky Tibor mellett Gellért Gábor és Balla Péter is foglalkozá­sokat tart majd. - Mennyire stabilizálódott az anyagi helyzetük? - Az új elnök, Csöke Szil­veszter megpróbál olyan fel­tételeket biztosítani számunk­ra, hogy csak a szakmai mun­kával kelljen foglalkoznunk. Az, hogy 1999-ben ilyen eredményesek voltunk, az ne­ki is köszönhető... Süli Róbert reflektor Kézilabdás tabella Munkatársunktól A női kézilabda NB I/B keleti csoportjában a Hód­mezővásárhelyi B & B Au­tóker a listavezető Kiskun­halas és a második Miskolc mögött nem sokkal lemarad­va, a harmadik helyen várja a tavaszt. A másik Csongrád megyei csapatnak, a Dorozs­mának viszont igen nehéz dolga lesz a folytatásban, hi­szen a fiatal gárda egyelőre csak az utolsó előtti helyet foglalja el a bajnoki tabellán. A női NB I/B keleti csoportjának az állása; t. Kiskunhalas 13 12 0 1 3ÚH-208 24 2. Miskolc 13 11 0 2 348-280 22 3. B&B Autóker 13 10 1 2 358-291 21 4. Martfű 13 9 0 4 315-299 18 5. Kiskőrös 13 8 0 5 317-301 16 6. Hajdúnánás 13 7 2 4 292-278 16 T.Bőcs 13 5 4 4 280-275 14 8. Jászberény 13 6 2 S 309-304 14 9. Herz-FTC II. 13 4 1 8 296-336 9 10. Glas SVSE 13 4 0 9 291-341 8 11. Delfin KC 13 3 1 9 284-317 7 12. Gvuln 13 2 2 9 285-327 6 13. Dorozsma 13 2 110 231-306 5 14. Abony 13 1 012 287-390 2 Birkózótoborzé Munkatársunktól A Szegedi VSE birkózó szakosztálya felvételt hirdet a sportág iránt érdeklődő 6-12 éves fiúk részére. A gyereke­ket a klub edzői szeretettel váiják kedden és csütörtökön, 16.30-tól 17.30-ig az SZVSE Kossuth Lajos sgt. 74/C alatti sportcsarnokában. Teremtorna Munkatársunktól A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége január 8-án, 8.30-tól teremlabdarú­gó-tornát rendez a Kiskundo­rozsmai Orczy István Általá­nos Iskola sportcsarnokában. A tornán a következő csapa­tok vesznek részt: Pick, Mol, Ikarusz, Fonalfeldolgozó, Al­földi Porcelángyár (Hód­mezővásárhely), Tisza Bútor­ipari Vállalat (Csongrád), Emergé Taurus Gumigyár, Posta, Szegedi Közlekedési Társaság. Pedagógusfoci Munkatársunktól Tegnapi számunkban téve­sen jelent meg a VIII. Peda­gógus-kupa időpontja. A tor­na nem pénteken kezdődött, hanem ma, 8 órakor. Téli-kupa Munkatársunktól Vásárhelyen idén is meg­rendezik a lassan hagyomá­nyossá váló, Téli-kupa elne­vezésű kispályás labdarúgó­tornát. A szervezők ezúttal két csoportba osztották be a csa­patokat. A meccseket a Hód­tói Sportcsarnokban játsszák le, a hónap végéig szinte min­den szombaton és vasárnap, 9-től 15 óráig lesznek össze­csapások. Mindössze egyetlen szünnapot iktattak be, a részt­vevő együttesek január 15-én pihenhetik ki az addigi fára­dalmakat. A legnagyobb küz­delem január 30-án 'esz, ek­kor dőlnek el az érmes helye­zések. Kisteleki diadal Munkatársunktól A Jánoshalmán rendezett utánpótlás (7-8. osztályosok) leány kézilabdatornát a kiste­leki Petőfi Sándor Általános Iskola együttese nyerte meg. Három különdíjas is akadt a Csongrád megyei együt­tesből: Németh (legtechniká­sabb játékos), Gyimesi (leg­jobb beállós) és Sulik (legjobb kapus) személyében.

Next

/
Thumbnails
Contents