Délmagyarország, 2000. január (90. évfolyam, 1-25. szám)

2000-01-27 / 22. szám

CSÜTÖRTÖK, 2000. JAN. 27. SZEGED ÉS KÖRNYÉKE 5 csörög a Pannon GSM Kedves olvasóink! Közérdekű problémái­kat, észrevételeiket, tapasztalataikat Szabó C. Szilárd újságiró munkatársunkkal oszthatják meg, aki munkanapokon reggel 8 és 10 óra között, vasárnap 14 és 15 óra között hfvható a 06-20-9432-663-as rádiótelefon-számon. Elve­szett tárgyaikat kereső, illetve talált tárgyakat visszaadni szándékozó olvasóink ingyenes hir­detésben tehetik közzé mondandójukat. Hir­detésfelvétel: 8 és 18 óra között a 06-80-820-220-as zöld számon, illetve személyesen a Sajtóházban és hirdetóirodáinkban. Telefonok(ok). A 473­359-ről telefonáló olvasónk szerint azért magasak a tele­fonszámlák, mert a Déltáv még mindig impulzust szá­mol, szemben a Matávval, amely már áttért a másod­perc alapú számlázásra. Egy belvárosi olvasónk szerint a telefondíj-emelés mértéke négyszer magasabb a kö­zöltnél. Ennek pedig az az oka, hogy megszüntették az ikervonalakat. Barna Zsolt, a Déltáv Rt. kommunikáci­ós munkatársa a felvetések­re reagálva elmondta: a számlázás módját a KHVM rendelete szabályozza, amely kimondja, hogy az impulzus alapú díjazást leg­később 2000. december 31­éig lehet alkalmazni. Ennek megfelelően a Déltáv Rt. legkésőbb 2001. január 1­jétől áttér az idő alapú számlázásra. Az ikervona­lak megszüntetése független az előfizetési díjak minisz­teri rendeletben szabályo­zott változásától. Hiba a rendszerben. Ol­vasóink közül többen sérel­mezték, hogy a Démász az új, emelt áron számolt el ne­kik egy olyan időszakot, a tavaly decemberit, amelyre egyébként nem lenne jogo­sult. A Démász Rt. sajtó­közleményében tudatta: a villamos energia árváltozá­sát követően két napon át hibásan került a cég infor­matikai rendszerébe néhány ügyfél adata. Azoknak, akik téves számlát kaptak, sze­mélyre szóló értesítést kül­denek a napokban. Ebben többek között a jóváírás módjáról ad majd tájékozta­tást a Démász Rt. A cég ké­ri, hogy további felvilágosí­tásért az ügyfélszolgálati irodához forduljanak a pa­naszosok. Állandó késésben. Ko­vács Péterné (283-194) Szatymazról jár be dolgozni a megyeszékhelyre. Olva­sónk elmondta, hogy az au­tóbusznak menetrend sze­rint reggel 4.40-kor kellene indulnia, ám az csak 10-12 perces késéssel startol. A időveszteség miatt nem érik el Szegeden a 35-ös buszt, s emiatt késnek a munkahe­lyükről. Három hónappal ezelőtt harmincnégy szaty­mazi aláírásával levelet küldtek az ügyben a Tisza Volánnak, ám választ a mai napig nem kaptak. Az élet kora. Ábrahám­né arról tájékoztatta a Csö­rögöt, hogy hétfőn egy kö­zépkorú pár járta Szőreg ut­cáit, akik minden házba be­csöngettek, s arról ér­deklődtek, ki hány éves. Azt mondták, hogy a lakás­hitel, az építési kölcsönök ügyében egy bank megbízá­sából dolgoznak. Olvasónk bizalmatlan a kérdezőkkel szemben, mert nem érti, hogy a 83 éves édesanyja nevét és életkorát miért fr­•ták fel. Alapítvány a rendőrségért Munkatársunktól A Szeged Közbiztonságá­ért Alapítvány kuratóriumá­nak elnöke, Farkas László és titkára, Balogh László or­szággyűlési képviselő meg­állapodást írt alá, amelyet a rendőrség részéről Ozvald Imre ezredes, a megyei főka­pitányság gazdasági igazga­tója jegyzett. A dokumen­tum értelmében az alapít­vány februártól tíz közhasz­nú munkás alkalmazásának költségeit fedezi, ezáltal az ügyfélszolgálat tevékenysé­gét segítik. Ezen kívül újabb 3 számítógép könnyíti a ka­pitányság munkáját, a kom­putereket a Robotzsaru 2000-es programban való részvételnél alkalmazzák. Az alapítvány mintegy 2 és fél milliós adománnyal tá­mogatta a szegedi rendőrsé­get. Tőzsdei jelentés Szerdán jelentős emelkedést produkált az értéktőzsde. A BUX 9600 ponton zárt (+219 pont). Reggel még bizonytalanság jellemezte a befektetők magatartását, azonban délutánra megfordult a hangulat és a jelentős blue-ehip vételeknek köszönhetően a keddi esés nagy részét "visszadolgozta" az index. A nap folyamán jelentős hir volt a következő: a MOL Rt. tárgyalásai megszakadtak a TVK-vak a 19.6U?ó-os tulajdonrésznek megfelelő, vezetőtestületi képviseletének ügyében. A piac érdeklődve váija Allan Greenspan szerda esti szenátusi beszédét, ahol a gazdaság általános helyzetéről ad tájékoztatást. Továbbá a csütörtöki és pénteki amerikai munkaerőpiaci és GDP-adatokat. Továbbra is igen jó vállalati eredményekről érkeznek hirek, ( Merk. Ford stb.) ezért valószínűleg még kitart a befektetők optimizmusa. Részvény neve Nyitó ár Záró ár Záró vált. X BORSODCHEM 11.000 11.200 320 +2,96 ÉGIS 13.400 13.145 -350 -2,59 GRABOPLAST 2.775 2.760 70 +2,59 MATÁV 1.911 1.940 56 +2,98 MEZŐGÉP 2.070 2.080 40 +1,95 MOL 5.470 5.505 105 +1,94 OTP 15.500 16.100 745 +4,85 PICK 12.505 12.505 -45 41,36 RICHTER 17.905 17.990 390 +2,21 TVK 5.100 5.100 -130 -2,49 1IZT0NSA6 HÍVEST ÉRTÉKPAFÍSKERESKEDSLHI1T. 6721 Szeged Takaréktar u. I Tel : (62) 450 000 E-mail: liazamvest@deltav.hn www.lnztonsag.hu Nyugdíjba vonult a zákányszéki káembés Pofonokkal, bírsággal a verekedések ellen Faluhe­lyen meg­lehetősen szúk köre van a he­lyi megha­tározó személyi­ségeknek. Általában el le­het mondani, hogy ide tartozik a polgármester, a plébános, az orvos, a ta­nító, a kocsmáros és ter­mészetesen nem hiányoz­hat a rendőr sem. Lehet persze bővíteni az előbbi kört, talán lehet szűkíteni is, de az biztos, hogy rendőrre mindenhol szük­ség van, mert a rendőr egy kisebb közösségben amolyan mindenes: min­denről tud, mindenhez ért, mindenhez hozzászól, ha úgy tartja kedve. Álta­lában az sem számít, hogy egyenruhában van-é a rendőr, úgyis tudja róla a nép, hogy miféle. Törté­netünk főhőse rendőr, fa­lusi rendőr, a zákányszé­ki körzeti megbízott, vagyis a káembés, akit Adamik Istvánnak hív­nak. Adamik főtörzszászlós ta­valy múlt ötven, s 28 év szol­gálat után boldog emberként köszönt el a testülettől. Ada­mik István azok közé tartozik, aki elvtársként szerelt fel, s úrként szerelt le. Még élénken emlékszik arra az állo­mánygyűlésre, amikor közöl­ték velük, hogy nincs többé elvtársozás, mindenki úr, vagy asszony, vagy hölgyem, szó­val, ez lenne a rendszerváltás. A kezdeti tanácstalanság után persze megnyugodtak a kedé­lyek, a feladat lényegében nem változott: védeni kell az embert, a vagyont. Adamik István mára telje­sen zákányszékivé lett, de bi­zonyára ismerősei közül sem mindenki tudja, hogy Kecske­mét környékéről telepedett ide. Annak idején Ásotthal­mon 27 hónapot szolgált a ha­tárőrségnél, volt ideje belesze­retni egy zákányszéki lányba, aki ma is a-felesége, együtt örülnek 29 éves lányuknak és három éves kis unokájuknak. Adamik István így emlékszik a rendőrpálya kezdetére: - Egy haverom csábított a rendőrségre dolgozni. Ő egyébként pár év elteltével otthagyta az egyenruhásokat, én maradtam. Talán a kezdet Adamik István immáron nem a rendórautóba száll be. (Fotó: Gyenes Kálmán) volt a legnehezebb: 1971-ben a szegedi l-es őrsöt Kószó La­jos őrnagy vezette, akinek a keze alatt én is elkezdtem dol­gozni. Mindjárt a legelején hat hónap próbapad jutott a kezdő rendőrnek. Ez azt jelentette, hogy fél évig őrszolgálaton voltunk hol a városi, hol a me­gyei kapitányság előtt. Nem ám bent a melegben: esőben, hóban a kapu előtt, géppisz­tollyal a nyakunkban. Hat rendőrből öt nem bírta ki a hat hónapot. Adamik István ezután gya­logos járőr volt. „Nagyon sze­rettem járőrözni, kedvelt terü­leteim a Kelemen utca, a Ká­rász utca és a Marx tér volt" ­emlékszik vissza. Egy ideig URH-s járőr volt, majd meg­üresedett a zákányszéki kmb-s posztja, így került az 1956 óta ezt a feladatot ellátó Molnár Jani bácsi helyére. Adamik István hamar befogadták Zá­kányszéken, ő is megszerette a falubelieket. - A homoki ember rengete­get dolgozik, nagyon becsü­löm ezért őket - mondja. ­Éppen ezért nem is volt nagy a bűnözés. Amikor idekerül­tem, kicsit megijedtem, mert volt 4-5 ref-es, akiket rendsze­resen kellett ellenőriznem, de aztán kiderült, hogy ők sem bűnözők. A legtöbb gondot a kocsmai verekedések okozták, amelyekbe időnként nekem is be kellett szállnom, s rendet kellett tennem. Azután takti­kát váltottam, s minden vere­kedés után a főkolomposokat pár ezer forintra megbüntet­tem. Ennek volt hatása: megszűntek a verekedések. így teltek-múltak az évek Zákányszéken, s bár semmi kiemelkedő nem történt, a körzeti megbízott azt állítja, hogy a rendőri szakma leg­szebb része jutott neki, utólag visszagondolva rendkívül elé­gedett a sorsával. S bár a káembések élete nem sok izgalmat rejt, Ada­mik István nevéhez mégis két nagy fogás is fűződik. Amikor a kilencvenes évek elején el­kezdték lopni Szegeden az au­tókat, ő volt az első, aki autó­tolvajt fogott. - Mórahalmon igazoltat­tam éjjel az autókat - emlék­szik vissza. - Jött egy kocsi, azt megállítottam, s láttam, hogy a mögötte érkező bepar­kol a házak közé, mintha ott laknának. Akkor még nem tudtam, hogy a két autó együtt van. Az első kocsi vezetőjétől elvettem a papírokat, a meg­néztük a másik autót. Láttuk, hogy szét van szedve a gyúj­táskapcsolója, ekkor jöttünk rá, hogy alighanem lopott az autó. Nem kezdtük el ész nél­kül autózni az éjszakában, ha­nem azt figyeltük, hogy hol ugatnak a kutyák. Szép csend­ben tudtuk így követni a tol­vajok nyomát, s végül a bajai úton, már Mórahalmon kívül akadtunk rájuk. Éppen stop­poltak, s pechükre minket állí­tottak le... A másik esetnek már sok­kal nagyobb híre ment: Ada­mik István egymaga hat lopott kocsit tartóztatott fel. 1997 egyik éjjelén járőrözött, s ese­ménytelenül teltek az órák, mikor úgy döntött, hogy át­megy Mórahalomra. Szokása szerint sötétben, kivilágítás nélkül autózott, fgy figyelt fel egy kocsisorra, amely a dűlőúton közelített. Azonnal felkapcsolta a fényszórót, a kék lámpát, a szirénát, s egy­maga feltartóztatta a kocsikat. Mivel a tolvajok nem tudták, mekkora a túlerő, elmenekül­tek, s a hatból öt kocsit Ada­mik Istvánnak hagytak háttá, sőt, később a nyomokat követ­ve a hatodik autót is megtalál­ták egy tanyán. Ezért a felde­rítésért később Adamik István jutalmat is kapott Budapesten, bruttó negyvenezer forintot. A zákányszéki káembés te­hát tavaly december 15-én nyugdíjba vonult, azonban még mindig furcsa neki ez a tétlenség, bár kollégái szerint amióta nyugdíjas, állandóan valami dolga van. Azért azt a 28 évet megérezte Adamik István is, hiszen most jött rá, hogy a folyamatos stressz mi­att igencsak elhasználódott az idegrendszere. De ez csak múló állapot, mert máris szövi a terveket: a családnak van egy kisvendéglője, arra szeret­ne több időt fordítani, illetve az általa létrehozott zákány­széki polgárőrséget még job­ban megszervezni, hiszen ­mint a példa is mutatja - a (rendór)vér nem válik vízzé. Arató László Borfarsang Munkatársunktól A Duna Hungária Borház február 4-én, a felújított Kék Csillag Étteremben farsangi bált szervez - nem csak bor­kedvelőknek. Az esten lesz svédasztal, tombola és - ter­mészetesen - kiváló minőségi bor. A jó hangulattól a Coctail Zenekar gondoskodik. Továb­bi információkat a 62/426­430-as telefonszámon kaphat­nak az érdeklődők. Uráli népek DM-információ Ma, csütörtökön 18 órakor a Dugonics tér 12. szám alatti Katolikus Ház Millenniumi Kávéházában (a pincében) Az uráli népek népművészete cím­mel hangzik el előadás. A ren­dezvény mindenki előtt nyitott. Tehervonatok, menetrend szerint Fuvaroztató! fórum Fuvaroztató! órumot tartattak tegnap délután Szegeden, a Vasút a gyermekekért alapítvány diákotthonában. _ Az összejövetelen a MAV Rt. területi igazgatóságának képviselői tájékoztatták a fuvaroztatókat a 2000­es tervekről, változások­ról, a sztrájk és a vasúti szállítás összefüggéséről. Szabó Gyula, a MÁV Rt. területi igazgatóságának ve­zetője szerint igen nagy erőpróba előtt áll a vasút sztrájk után és a következő előtt. A munkabeszüntetés több százmilliós kisesést okozott a társaságnak. A 60 órás sztrájk ellenére az igaz­gatóság területén 140 kocsit rakodtak meg, hogy biztosít­sák az áruk célba érkezését. Az igazgató elmondta, hogy tavaly 4 millió tonna árut szállítottak vasúton, melynek többsége export volt. A sztrájk mellett a havazás, a belvíz és az ország 12 cukor­gyára közül 6 bezárása is je­lentősen csökkentette a bevé­teleket. Mintegy 90 százalék az esélye annak, hogy február 1­jén meghatározatlan ideig is­mét sztrájkolni fognak a va­sutások - kezdte mondandó­ját Bobál István árufuvarozá­si szakigazgató. A MÁV ve­zetősége bírósághoz fordult, hogy tisztázzák a sztrájkolók kötelezettségeit, vagyis kide­rüljön, hány vonat induljon az elégséges szolgáltatás biz­tosításához. A bíróság hétfőn hoz Ítéletet az ügyben. A szakigazgató kitért az idei üzleti tervekre is. A tavalyi elképzeléseket a fentiek miatt nem tudták teljesíteni, így 7 milliárddal kevesebb került a MÁV kasszájába. Az idén 45 millió tonna árut kívánnak szállítani. Új üzlet- és tarifa­politikát dolgoztak ki, ennek keretében a belföldi fuvaro­zás diját 12, az export-impor­tét pedig 7 százalékkal emel­ték, a tranzité nem változott. Ez csak átlag, ugyanis a díjak többségét a MÁV és a fuva­roztatók közötti egyéni meg­állapodások befolyásolják. K. T. Mimóza-bál Munkatársunktól Az idén hetedik alkalommal rendezi meg Szegeden az Ad­ria Kon Tiki Tours a „Mimóza bált". Szombaton délelőtt 11 órától mazsorettek felvonulá­sával és mimózaágak osztásá­val kezdődik program, este pe­dig svédasztalos vacsorával egybekötött bálra várják az ér­deklődőket. A mimóza szüretelését, ami január vége és február eleje közé esik, a montenegrói Ko­tori-öbölben, Olaszország déli részén és a francia Riviérán évtizedek óta színes karnevál­lal ünneplik. Ezt a hangulatot szeretné az utazási iroda Sze­gedre varázsolni. Szombaton 11 órától a Du­gonics térről mazsorettek in­dulnak el, végigvonulnak a Kárász utcán a Széchenyi té­rig, majd vissza. A szegedi, ti­vati és kotori csoportokat a kisteleki fúvószenekar kíséri. A felvonulás alatt montenegrói népviseletbe öltözött lányok és fiúk mimózaágakat osztanak a járókelőknek. A friss virágokat egy kamion hozza a Kotori­öbölből a Tisza partjára. Este 7 órától a Mars téri „U" pavilon­ban rendezik meg a VII. Mi­móza bált. Ezen a vendégeket szőlő- és fügepálinkával fo­gadják, majd magyar és mon­tenegrói ételekkel megrakott svédasztalról fogyaszthatnak. A zenét a szegedi Tót Bagi Band és a Herceg Noviból ér­kező Exodus szolgáltatja. A bál díszvendégei Nikola Kon­jevity kotori, Zorán Jankovity tivati és Jovan Kazsity Belgrád óvárosának polgármestere. Január 28-án, pénteken 11 órától dr. Bartha László pol­gármester találkozik a vendé­gekkel és Kasza Józseffel, Sza­badka polgármesterével/Kotor és Szeged keresi a lehetőségét a testvérvárossá válásnak. Szolgáltatók a vtv-n DM-információ Csütörtökön este negyed nyolckor ismét jelentkezik a Szegedi Városi Televízión a „l-egyen az ügyfelünk!" című magazin. A szolgáltatók műso­rában dr. Szeri István, a Tisza Volán Rt. igazgatója a megszűnő kedvezmények oka­iról és a cégnél növekvő kör­nyezetvédelmi beruházásokról kérdezik. A másik közlekedési szolgáltató, a Szegedi Közle­kedési Társaság vezetője, Ne­mes László arról beszél, hogy miért tartották szükségesnek a parkolási zónák kiterjesztését, s mikorra kaphatja meg a cég az ISO 2000-es minősítést. Mindezeken túl választ kaphat­nak a nézők arra a kérdésre, hogy a tavaly bevezetett gép­kocsieredetiség-vizsgálat mi­lyen hatással van az autótolva­jokra. A 45 perces műsor ideje alatt a játszani vágyó nézők je­lentkezését a 493-693-as, illet­ve a 424-647-es telefonon vár­ják. Európa Kávéház Munkatársunktól Ma 18 órakor a Kass Galé­riában rendezik meg az Európa Kávéház következő estjét. A téma: Szegeden - Európában. Beszélgetés régiónk kulturális, politikai arculatáról. A vendé­gek: Molnár Gyula or­szággyűlési képviselő, a kül­ügyi bizottság alelnöke és Ba­log József, a Magyar Rádió Szegedi Körzeti Stúdiójának vezetője. A beszélgetést veze­ti: Volford László, a házigaz­da: dr. Kozma József.

Next

/
Thumbnails
Contents