Délmagyarország, 2000. január (90. évfolyam, 1-25. szám)

2000-01-14 / 11. szám

PÉNTEK, 2000. JAN. 14. SPORT 9 (Fel)Készülnek a trafikosok vízilabda A decemberi pihenőt követően tíz napja kezd­te el a Tabán Trafik Sze­ged OB l/B-s férfi vízi­labdacsapata a felké­szülést. A bajnoki ráját­szásba, az alapszakasz nyerteseként, első he­lyen kvalifikálta magát Pozsgay Zsolt legénysé­ge, s nem titkolt célként, a tabellán elfoglalt pozí­cióját a szezon végéig meg szeretné őrizni. De még mielőtt a bajnok­ság, immár csak a legjobb nyolc együttessel, március 11-én folytatódna, Mód Pé­terek a Magyar Kupában (még soha nem nevezett 24 csapat!) bizonyíthatnak. A Tisza-partiak a D csoportba kerültek, ahol a szintén OB I/B-s Neptun, a Nagykani­zsa és a Békéscsaba ellené­ben kell kiharcolniuk a to­vábbjutást. Az első játékna­pot január 22-én rendezik az újszegedi Sportuszodában. A csoportgyőztes felkerül a főtáblára, ahol már az OB I­es gárdák is bekapcsolódnak a küzdelembe. - Ismerve az ellenfeleket, azoknak a játéktudását, óriá­si kudarc lenne, ha nem mi végeznénk a csoport első helyén - fogalmazta meg summásan véleményét Pozsgay Zsolt elnök-edző. A szakember azt is el­mondta, hogy a felkészülés elsősorban a bajnokság meg­nyerésére irányul, de a cél­nak nem rendeli alá az MK­selejtezőjét. Zsarkóék napi egy edzéssel készülnek, az iskolai és munkahelyi elfog­laltságok miatt többre nincs idejük, lehetőségük. Nem mindig lesz így, mert mint az elnök-edző tudatta ve­lünk, a hónap végén edzőtá­borba vonulnak - itt Szege­den. Addig sem áll az élet a Tabán Trafiknál, az első hé­ten például 18 km úszással, valamint futásokkal, gim­nasztikázással melegítettek a pólósok. Az erősítés is meg lesz oldva, hisz' a klub együttműködési szerződést kötött a Szegedi Kajak-Ke­nu Sportegyesülettel. Ez ar­ról szól, hogy a vízilabdások szerdánként és szombaton­ként a vízitelepen erősítenek majd, a kajak-kenusok pedig ugyanebben az időpontban a Sportuszoda medencéjében csiszolják a úszótudásukat. A napokban elnökségi ülést is tartott a klubvezetés, ezen természetesen szóba került az egyesület gazdasá­gi helyzete. A beszámolók­ból kiderült, hogy minden segítséget szívesen látnak, de elsősorban legfőbb támo­gatójukban, a városi önkor­mányzatban bíznak. Cserébe olyan eredményes szereplést ígérnek, amely öregbítheti a város hírnevét is. Sx. L. Döntő az Új év-kupán kispályás labdarágás Munkatársunktól Szegeden, a hetedik Új év-kupa kispályás labdarúgótornán a cso­portmeccseket játszották le az elmúlt hét végén. Igazi meglepetés nem született a Topolya sori tornacsarnokban, hiszen az esélyes gárdák jutot­tak be a legjobb huszon­négy közé. A hét végén befejeződik a küzdelem, a hármas finálét vasár­nap délután három óra­kor rendezik. A csoportmeccsek ered­ményei: Sportszelet-Color 2000 l-l, Center lottó­zó-Sándorfal va 1-0, Nume­ro Uno-Sportszelet 4-2, Co­lor 2000-Center lottózó 0-0, Sándorfalva-Numero Uno 0-1, Center lottózó-Sport­szelet 1-0, Color 2000-Sán­dorfalva 1-0, Center lottó­zó-Numero Uno 2-6, Sán­dorfalva-Sportszelet 4-1, Color 2000-Numero Uno 4-4, Kószó Trans-Unicum 1-l, Band-Kisördög 0-3, KÉSZ-Tisza Volán 3-3, Ke­nusok-ÉKF 3-0, Tisza Vo­lán-Band 5-1, Villbek-Ti­nédzser Tisza Volán 0-5, KÉSZ-Band 4-2, LVS-Hur­ka 3-0, Flört presszó-Máltai retesz 4-2, Keverő-Silver l-l, Flört presszó-Valker 1-0, Savio-Road House 2-0, ÉKF-Unicum 1-4, Sa­vio-Jazz kocsma 2-5, Kenu­sok-Kószó Trans 0-4, Ke­verő-LVS 5-2, Valker-Mál­tai retesz 4-4, ÉKF-Kószó Trans 0-4, Tisza Volán-Kis­ördög 3-1, Savio-Építők 3-1, Lokomotív-Elzett l-l, Errira-Dóm Ingatlan-Faház söröző 0-3,- Wies bau­er-Kálvária Aksiker 4-2, Faház söröző-Elzett 1-0, Silver-Hurka 6-1, KÉSZ-Kisördög 1-2, Keve­rő old boys-Máltai retesz 5-1, Silver-LVS 3-2, Keve­rő-Hurka 7-0, Keverő old boys-Flört presszó 2-1, Epítők-Road House 0-2, Keverő old boys-Valker 6-3, Tiszasziget-Kálvária Aksiker 2-1, Kenusokv-Uni­cum 4-1, Wies bauer-Tisza­sziget 3-0, Kálvária Aksi­ker-Dupla kávé 4-0, Jazz kocsma-Road House 3-1, Egy százalék RET-Pajtás büfé 4—0, Errira-Dóm Ingat­lan-Elzett 3-2, Pajtás bü­fé-Villbek 1—4, Egy száza­lék RET-Tinédzser Tisza Volán 3-2, Errira-Dóm In­gatlan-Lokomotív 2-1, Paj­tás büfé-Tinédzser Tisza Volán 1-6, Tiszaszi­get-Dupla kávé 1-4, Loko­motív-Faház söröző 0-2, Wies bauer-Dupla kávé 7-1, Egy százalék RET-Villbek 6-4, Jazz kocsma-Építők 1-3. A torna programja, szom­bat, 9,45: Egy százalék RET-Kenusok, 10.20: Color 2000-Tanárképző I., 10.55: Faház söröző-Silver, 11.30: Flört presszó-Kószó Trans, 12.05: Tanárképző II.­KÉSZ, 12.40: Center lottó­zó-Villbek, 13.15: Tisza Volán-Kálvária, 13.50: Ro­ad House-Wies bauer, 14.25: Tisza Volán tinédzse­rek-Jazz kocsma, 15: Nu­mero Uno-Errira-Dóm In­gatlan, 15.35: Keverő old boys-Savio, 16.10: Keve­rő-Kisördög. 16.45-től meccsek a legjobb tizenkettő között. Vasárnap, reggel kilenctől meccsek a legjobb tizenkettő között. 15 óra: hármas döntő. A torna támogatói: Dóm Ingatlan, Bánfi szóda, Ladá­nyi László, Székesi Csaba, Bánfi Colograf, DM Kft., Rádió 88. A motiváción alapszik a sportkoncepció Minden év elején láz­ba jönnek a szegedi sportegyesületek, hogy vajon az idén kapnak, vagy nem kapnak támo­gatást a várostól? Ez az önkormányzat pedig, amióta hivatalba lépett következetesen vallja a következőt: nyilvánvaló­an a város vezetésének a feladata gondoskodni az amatör sportegyesü­letek alapvető szükség­leteiről, de egyetlen tele­pülés sem vállalhatja fel közpénzekből, egy pro­fesszionális egyesület teljes költségvetését. - Az idén milyen elveket alkalmaznak a sportfej­lesztés és támogatás te­rén? - tettük fel a kérdést Csonka Gábor stratégiai alpolgármesternek. - Éppen a napokban egyeztettük a koncepciónkat a polgármesterrel és a gazda­sági alpolgármesterrel. Ami­ről beszélek, s ezért nem is mondok pénzösszegeket, azt még a közgyűlésnek jóvá kell hagyni. Égyébként még találkozom Deutsch Tamás miniszter úrral is, s a tárgya­lásunk eredményeként vál­tozhatnak bizonyos elképze­léseink. - Az elmúlt évben már szólt arról, hogy ISM-tá­mogatással szeretnének a szegedi sportlétesítmé­nyek állagán javítani. Folytatódik a sportolási feltételek jobbá tétele? - Átfogó fejlesztési tervet dolgoztunk ki a sport terüle­tén is. A koncepciónk célja a mozgás, az edzés és a ver­senyzés feltételeinek javítása és a létesítmények korszerű­sítése. Az elkövetkező há­rom évben úgy tervezzük, hogy több mint 300 millió forintot fordítunk a Tisza­parti stadion, a Műjégpálya, az újszegedi Sportcsarnok, a Sportuszoda és a gróf Szé­chenyi István evezős és ka­jak-kenu-pálya rekonstrukci­ójára, illetve fejlesztésére. - Milyen nagy sportese­ményeket támogat 2000­ben a város? Bartha László polgármester (jobbról) és Csonka Gábor alpolgármester új módit vezetett be: az utánpótlásban élenjárókat is megjutalmazzák. (Fotó: Gyenes Kálmán) - Kiemelten három nagy eseményre figyelünk. A ka­jak-kenu Világkupát pénzdí­jassá tesszük. A szegedi nemzetközi maratoni rangját szeretnénk visszaállítani, ezért pénzzel jutalmazzuk a helyezetteket. Végül nagy fi­gyelmet fordítunk az 0-350­es motorcsónakok szegedi világbajnokságára. - Mennyi pénzt fordíta­nak az idén a sportra? - Számokat nem említe­nék, hiszen az elképzelésün­ket a közgyűlésnek kell elfo­gadnia. Azt azonban máris elárulhatom, hogy az elmúlt évhez képest többet fordí­tunk a város sportjára, ugyanis 37 ezer embert érint ez a koncepció, ha megvaló­sul. Hangsúlyozom, hogy to­vábbra is feladatot finanszí­rozunk. Elsősorban az ön­kormányzat sportalapítvá­nyára a tavalyinak a dupláját fizetjük be, hiszen a kisegye­sületek, sportkörök csak in­nen remélhetnek anyagi tá­mogatást. Tavaly 40 kis­egyesület jutott így pénzhez. Másodsorban pénzcsatornát nyitottunk a fiatalok épülé­sét, egészséges életvitelét se­gítő elképzelések és kivitele­zésük támogatására. Har­madsorban tovább folytatjuk a játszótér-építési akciónkat, amely fokozatosan 230 ilyen létesítményt érint. A városi pénzt a képviselői keretből elkülönített összeggel és az ISM-támogatással növeljük. Ha a modernizációs progra­munkra sikerül évi 80 milliót fordítanunk, akkor három év alatt megvalósíthatjuk terve­inket. Negyedsorban sporto­lói ösztöndíjat írunk ki, hogy a tanulmányaikban és a ver­senysportban kimagasló eredményt élért fiatalokat így is a városhoz kössük. Ötödsorban támogatni kíván­juk a diák-sportegyesületeket és diáksportköröket. - Azt hiszem, hogy elér­keztünk a felsorolásban a versenysporthoz- Mit re­mélhetnek a város élspor­tolói? - Csak azok a klubok bíz­hatnak a támogatásunkban, amelyek tradicionális sport­ágakkal foglalkoznak. To­vábbá olyan nemzetközi és belföldi eredményekkel ren­delkeznek, amelyek méltóak a város rangjához. Végül pe­dig olyan média és közönség­érdeklődésre tartanak szá­mot, amely direkt reklámle­hetőséget biztosít Szegednek is. A kézilabda, a kajak-ke­nu, a röplabda, a kosárlabda és a vízilabda számíthat kü­lönböző mértékű szponzorá­lásra. Új momentum lesz, hogy a polgármester javasla­tára külön eredményességi motivációt állítottunk be. Például egy bajnoki cím az alapösszeg többszörösét je­lentheti. - Engedje meg, hogy utol­só kérdésként érdeklődjek, hogy számíthat-e városi pénzre a Szeged LC? - Közel 40 millió forinttal támogattuk a csapat működé­sét, a létesítmény fenntartá­sát és nem utolsó sorban az utánpótlás-nevelést. Csak emlékeztetni akarok minden­kit, hogy az idei év terhére már tavaly bankgaranciát vállaltunk a csapat 10 milliós megsegítéséhez. Ezt nekünk kell az idén kifizetni. A vá­ros nagyon örülne annak, ha bekövetkezne a vezetésben a váltás. Én is tárgyaltam az olasz és egy debreceni befek­tetővel, mindkettő kifejezte komoly szándékát, de azt is megjegyezték, csak abban az esetben vevők a klubra, ha ott rendezett anyagi és jogi körülményeket találnak. Süli József Ma újvidékia jövő héten spliti túrán a Pick Erőgyűjtés után edzömérkőzések kézilabda Ismét lezárult egy fel­készülési szakasz a Pick Szeged férfi kézilabda­csapatánál. Csütörtökön még két „egyszerű" edzésen vettek részt Bartókék, de ma már ugyanennyi edzömérkő­zést játszanak a vajda­sági Újvidéken. Vasár­nap pedig egyhetes spli­ti edzéssel fűszerezett sorozatmérközésre utaz­nak a Tisza-partiak. - Milyen tanulságokkal szolgált a kéthetes ke­mény alapozás? - kérdez­tük Kővári Árpád klubéi­nők- vezetőedzőtől. - A 14 nap megerősített abban a hitemben, hogy minden kézilabdásnak nagy szüksége volt a kemény fizi­kai munkára. Nekem válto­zatlanul az az elvem, hogy sok gyakorlással lehet csúcs­formába jutni, igazi csapat­teljesítményt nyújtani. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a február eleji rajtnál máris csodálatos lesz a csa­patjátékunk, de nagyon bí­zom abban, hogy a március Bartókra (jobbról), Dorosra (középütt) és Budayra (háttal) a nehéz napok után sem könnyűek várnak... (Fotó: Miskolczi Róbert) végi, április eleji rangadókra sikerül csúcsformába hozni a gárdát. Ha a bajnokságban nem tudunk előbbre lépni, akkor nagyon szeretnénk egy sikeres hazai kupasze­replést elérni. - Mire fektették az elmúlt két hétben a fő hang­súlyt? - Az erőnléti gyakorlatok mellett rengeteg védekezési elemet sulykoltunk, de az in­dítási variációkat sem felej­tettük ki az edzésprogram­ból. A támadási elemek most egy kicsit a háttérbe szorul­tak, de azt majd az előkészü­leti mérkőzéseken szeretném finomítani. - Hogyan bírják a játé­kosok a nagy megterhe­lést? - Mindenkinek jó a hangu­lata, példás a munkához való hozzáállása. Sajnos Laluska komoly vállsérüléssel érke­zett vissza a juniorválogatott túrájáról, s nem is tud teljes értékű edzést végezni. Kérdé­sessé vált, hogy kiviszem-e a csapat spliti túrájára. - A felnőtt válogatottból teljesen „elkoptak" a sze­gediek... - Szotyorit nem hívta meg a szövetségi kapitány a litvánok elleni vb-előselejte­zőre, így velünk edz a továb­biakban. Berta még nem volt olyan állapotban, hogy nyu­godtan javasolhatnám a cí­meres mezesek közé. Nagy Lászlónak pedig nagy szük­sége volt erre az alapozó munkára, hiszen neki ez a szakasz a nyáron is kima­radt. Bartók egyetemi vizs­gák miatt nem vállalta a vá­logatottságot. - Az újvidéki kiruccanás programja? - Január 14-én kora reg­gel indulunk a Sportcsarnok elől, mert 11 órakor egy ju­goszláv második ligás csa­pattal mérkőzünk. Délután pedig az első osztályú Jugo­vics Katy-tyal játszunk. Szombaton pihenőnapjuk lesz a játékosoknak, majd a vasárnap délutáni edzésről azonnal autóbuszba szál­lunk, s zalakarosi éjszakai szállással hétfőn Splitbe in­dulunk. S. J. Röszkei foci Munkatársunktól A röszkei Sportcsarnokban 16 csapat részvételével, Zebra Markett-kupa néven, január 28. és 30. között teremlabdarú­gó-tornát rendeznek. Jelentkez­ni január 21-éig Papdi László­nál, a 273-250-es, ill. a 273­487-es telefonszámon lehet. Toboraók Munkatársunktól A Szegedi VSE birkózó­szakosztálya felvételt hirdet a sportág iránt érdeklődő 6-12 éves fiúk részére. A gyereke­ket a klub edzői szeretettel vátják kedden és csütörtökön 16.30-tói 17.30-ig az SZVSE, Kossuth Lajos sgt. 74/c alatti sportcsarnokában. O A Szeged Tigers SC kyo­kushin karate-szakosztálya tanfolyamot indít a kezdők­nek. Az edzések helye és ide­je: hétfő, szerda és péntek, 17.30-tól 19 óráig a Széche­nyi gimnáziumban (Szeged, Felső Tisza-part 25.). A 14 év alatti gyerekek felvételi fel­mérésen vesznek részt, ezért a sportruházat szükséges a je­lentkezéshez. A Szegedi Úszó Egylet várja azokat az 14. osztályos tanulókat, akik kedvet érez­nek az úszás megtanulásához és gyakorlásához a Sportuszo­dába. Jelentkezni mindennap 16.30-tól 17 óráig lehet Mol­nár János edzőnél. Veterán-kupa Munkatársunktól Keverő Veterán-kupa né­ven kispályás labdarúgótor­nát rendeznek február 19-én és 20-án két szegedi (a Déri és a Fodor) szakközépiskola tornacsarnokában. A 35 év felettiek részvéte­lével lebonyolítandó ese­ményre január 30-áig lehet jelentkezni Török Györgynél a 62/442-563-as telefonszá­Eredményes Minik Munkatársunktól Az NB l-es ifjúsági férfi kézilabda-bajnokság őszi vég­eredménye: 1. Fotex 10 - 1 328-211 20 2. Tisza Volán 9 1 1 378-256 19 3. Győri ETO 9 1 1 326-228 19 4. Dunaferr 8 - 3 323-250 18 5. Elektromos 7 - 4 338-256 14 6. Nyíregyháza 7 - 4 316-254 14 7. Sz.-haiomhatta 4 - 7 194-306 8 8. Pécs 3 - 8 249-292 6 9. Kiskőrös 3 - 8 271-384 í 10. P.-szentlőrinc 2 - 9 225-315 4 11. Ózd 2 - 9 230-372 4 12. Cegléd 1 - 10 250-304 2 Minik, a Tisza Volán játé­kosa 70 találattal a góllövőlis­ta élcsoportjában található. Hetedik a Medikémia Munkatársunktól A junior férfi röplabda ext­raliga őszi végeredménye: 1. Szolnok 9 1 27:11 19 2. Kecskemét 7 3 24:10 17 3. Kazincbarcika 7 3 24:11 17 4. Csepel 6 4 22:16 16 5. Dunaferr 4 6 17:22 14 6. Kaposvár 4 6 14:22 14 7. Medikémia 3 7 13:25 13 8. Nyíregyháza ­10 6:30 10 Kezd az Astra Munkatársunktól A labdarúgó megyei II. osztályban szereplő Hódme­zővásárhelyi Astra FC felnőtt és ifjúsági csapata, január 18­án (kedden), 17 órától az Ifjú­sági Parkban tartja idei első edzését. A klub vezetősége valamennyi játékos megjele­nésére feltétlenül számit.

Next

/
Thumbnails
Contents