Délmagyarország, 1999. december (89. évfolyam, 280-304. szám)
1999-12-31 / 304. szám
PÉNTEK, 1999. DEC. 31. BELFÖLD 3 röviden Januárban folytatják Budapest (MTI) A Vasúti Érdekegyeztető Tanács csütörtöki ülésének szünetében tartott nyolcszemközti tárgyalás eredménytelenül zárult, a feleknek csupán abban sikerült megállapodniuk, hogy január 3-án higgadtabb légkörben folytatják az egyeztetést. Bajnai Gábor, a MÁV vezérigazgató-helyettese elmondta: a vasúttársaság vezetése bfzik abban, hogy a szakszervezetek értékelni fogják, hogy a MÁV feltételek nélkül végrehajtja a 8,5 százalékos béremelést. A szakszervezeti oldal ígéretet tett arra, hogy az ünnepek alatt újra átgondolják, mit lehetne tenni azért, hogy egy munkáltatónak és munkavállalónak egyaránt megfelelő megállapodás szülessen. Automata leolvasók Budapest (MTI) Már Magyarország összes nemzetközi határátkelőhelyén van automata okmányés rendszámleolvasó rendszer, azonban a legtöbb helyen egyelőre még csak tesztelik azokat. Jelenleg az ukrán-magyar határszakasz nemzetközi átkelőhelyein, illetve a Ferihegyi repülőtéren és a soproni határállomáson működik teljes egészében, vagyis az összes forgalmi sávban. A szeptember óta működő rendszer beváltotta a hozzá fűzött reményeket, mivel azóta több mint ezer körözött személyt fogtak el ennek révén. Korábban naponta 2-3 bűnöző „akadt fent" a határátkelőhelyeken, a rendszer telepítése óta azonban ez a szám 10-12-re növekedett. Főigazgatóság Budapest (MTI) A katasztrófák elleni védekezéssel kapcsolatos, január l-jén életbe lépő törvény értelmében a jövő év elején megalakul a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága, és létrejönnek a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságok. Az újonnan felálló egységek veszik át az átalakulással 1999. december 31-én megszűnő BM Tűzoltóság Országos Parancsnoksága, a megyei tűzoltó parancsnokságok, a BM Polgári Védelmi Országos Parancsnoksága és a megyei polgári védelmi parancsnokságok feladatait. Több magyar áru Veszprém (MTI) Jó évet zár a Csopak Rt., mintegy kétmilliárdos beruházással tovább bővítette Tempó üzlethálózatát, emelte a forgalmát és feltornázta magát az ország tíz legjelentősebb élelmiszerkereskedő vállalkozása közé. Az előzetes számítások szerint a cég árbevétele 15 milliárd forint köriili lesz, nyeresége pedig eléri a hatszázmillió forintot. Tempó üzlethálózatuk a teljes Balaton-parton* kiépült, s működtetnek áruházat Sopronban is. Kétezerben várhatóan négymilliárd forintot fordítanak fejlesztésre, új üzleteket nyitnak Veszprém, Somogy, Zala megyében, a sütőipari tevékenységüket pedig Győr után Miskolcra is kiterjesztik. A megyében is teljes készültség a dátumváltásra Éjfélkor működnek az automaták „Nem zárható ki, hogy egyes szolgáltatások folyamatossága olykor megszakad december 31. környékén. Összességében azonban nincsen olyan adat, amely válsághelyzet kialakulásának lehetőségére utalna" - állapítja meg a Miniszterelnöki Hivatal közleménye, amelyet Magyarország dátumváltásra történő felkészülésről tettek közzé szerdán. Csongrád megyében a kritikus időszakban minden szolgáltató megerősített ügyeletet tart, így nem kell komolyan félnünk attól, hogy áramkimaradás vagy gázhiány teszi majd kellemetlenné a szilveszterezést. A bankok - többek között az OTP Rt. megyei fiókjai - is felkészültek az „Y2K" probléma kezelésére. A készpénz-automatákból tgy akár éjfélkor is vehetünk ki pénzt, persze csak akkor, ha éppen van a számlánkon. A laikusok félelme a bankszektorral kapcsolatban a legnagyobb. Kétségtelen, hogy a dátumváltásnak itt is akad kockázata, ám a pénzintézetek az elmúlt években már megkezdték a felkészülést, s így gyakorlatilag nem lehet komoly probléma. - A dátumváltástól függetlenül is minden adatot folyamatosan kimentünk mágneses adatrögzítőkre és írott, kinyomtatott változatban is megőrizzük. így elképzelhetetlen, hogy bárki számlájával gond lehessen - mondta Lestámé Szikszai Julianna, az OTP Rt. szegedi igazgatóhelyettese. A pénzintézet egyébként több mint két éve készül a 2000. évre, s több milliárd forintot költöttek a számítógépek átállítására. - Ügyfeleink pozitívan reagáltak a dátumváltásra. Senki sem vette ki a pénzét vagy szüntette meg számláját emiatt. Karácsony előtt is csak a szokásos roham volt. Az OTP - akárcsak a többi Bankautomata: az ezredforduló percében is ad pénzt, persze csak akkor, ha van a számlánkon. (Fotó: Gyenes Kálmán) bank - december 30-ától január 3-áig zárva tart, élve a lehetőséggel, hogy bankszünnapokat rendeljenek el. Ám ennek kevés köze van a dátumváltáshoz, sokkal inkább az év végi zárlati munkákat végzik most. - Akár éjfélkor, az ezredváltás pillanatában is lehet pénzt felvenni a bankautomatákból. Az ügyfél a 2000. évből semmit sem szabad, hogy észre vegyen, ha a számlájához szeretne hozzáférni. Az is természetes, hogy az OTP-nél is megerősített ügyeletet tartanak szilveszterkor, ám minden, több napos ünnepen így van ez. Ha a központi diszpécser-szolgálat észleli, hogy valamelyik bankautomatából kifogyott a pénz, akkor ugyanis azt azonnal pótolni kell. Várhatóan nem lesz fennakadás az áramszolgáltatásban sem a dátumváltás miatt - tudtuk meg Tóth Józseftől, a Démász Rt. informatikai vezetőjétől. A felkészülést már '98 őszén elkezdte az áramszolgáltató, s december elejére közel kétezer érintett terméket - számítógépet, programot és védelmi rendszert - teszteltek. - Partnereinktói is nyilatkozatot kértünk, hogy szolgáltatásaik megfelelnek-e a dátumváltás követelményeinek. Az áramszolgáltatás ugyanis országos hálózaton keresztül történik. A Démász Rt. a kétéves felkészülés ellenére üzletmenet folytonossági tervet is készített, amelyben közel háromszáz tipikusan előforduló problémára van kész megoldásuk. Szilveszter éjszakáján megkettőzött ügyelet és külön stáb figyeli az áramszolgáltatást. - Már délután tájékozódunk, hogy a tőlünk keletre fekvő országokban hogyan zajlott le a dátumváltás, s így még az utolsó pillanatban is apróbb korrekciókat hajthatunk végre. Ennek ellenére nem kizárt, hogy probléma adódjon az áramszolgáltatásban. Ám ez elsősorban a téli időjárás és a nem a dátumváltás miatt feltételezhető. A Dégáz Rt.-nél is elvégezték az utolsó teszteket ahhoz, hogy a valóságban is folyamatos lehessen a gázszolgáltatás szilveszterkor. Másfél éves munkával és nem kis költséggel végrehajtották a programok és a számítógépek cseréjét, hogy ne érhesse őket váratlanul az évezredváltás. Természetesen itt is megerősített ügyeleti szolgálatot tartanak az év utolsó éjszakáján. - Ha valaki pontban éjfélkor nem tud azonnal telefonon boldog új esztendőt kívánni szeretteinek, azt elsősorban a vonalak szokásos túlterheltségének tudja be, ne pedig a dátumváltás okozta problémának - mondta Boros József, a Déltáv Rt. informatikai igazgatója. Kétéves munkaterv alapján itt is tesztelték a teljes számítástechnikai rendszert, a munka több százmillió forintjába került a szolgáltatónak. Ma este 6 órától hétfő reggel 8 óráig félszáz tagú „katasztrófa csoport" ellenőrzi folyamatosan a rendszert. A kritikus időszakban az országos koordinációs központtól bárki kaphat felvilágosítást a 80-201-342-es zöld számon, ám az esetlegesen felmerülő hibák elhárításáért az adott szolgáltatóhoz érdemes fordulni. R. G. Adó- és járuléktörvények... Budapest (MTI) Nem változik jövőre a személyi jövedelemadó tábla és az adójóváírás mértéke, viszont bővülhet az átalányadózást választók köre az országgyűlés által az adó- és járuléktörvényekhez még novemberben elfogadott módosításai alapján. A jövő évi adó- és járulékmódosításokban nem változik a jelenlegi 3 kulcsos szja-táblát, így 2000-ben is 20 százalék lesz az adója a 400 ezer forint alatti éves jövedelmeknek, 30 százalék a 400 ezer és 1 millió forint közötti és 40 százalék az 1 millió forint feletti jövedelmeknek. Továbbra is a bér 10 százaléka - legfeljebb havi 3000 forint - vonható le az adóból adójóváírás címén, az igénybevétel felső határa azonban egymillió forintról 1,2 millió forintra nó. Az egymillió forint feletti jövedelem 18 százaléka azonban csökkenti a jóváírás összegét. A családok adókedvezménye 30 százalékkal nő: egy és két gyermek esetén havi 1700 forintról 2200 forintra, három és több gyermek esetén 2300 forintról 3000 forintra, súlyosan fogyatékos eltartottaknál pedig 2600 forintról 3400 forintra emelkedik a kedvezmény mértéke. Egységesíti az szja-módosftás az önkéntes kölcsönös nyugdíj- és egészségpénztári befizetések után járó kedvezmények mértékét, mindkét esetben a befizetett összeg 30 százaléka csökkenti majd az adóalapot. Ugyancsak 30 százalék lesz a magán-nyugdíjpénztári tagdíjak kedvezménye a jelenlegi 50 százalék helyett. Az egyéni vállalkozók számára könnyebbé válik az átalányadózás választása: tevékenységi kör megkötése nélkül lehet majd átalányadóval teljesíteni az adófizetési kötelezettséget annak az alanyi áfamentességet élvező főállású egyéni vállalkozónak, akinek a döntést megelőző évben az árbevétele nem haladta meg a 4 millió forintot. Az Országgyűlés az elfogadott adótörvényekben 20 ezer forintra emelte az üdülési csekk adómentes értékhatárát a jelenlegi 10 ezer forintról, és 200 ezer forintra növelte 100 ezer forintról az ingó vagyontárgyak eladásából származó adómentes jövedelem összeghatárát. Az általános forgalmi adóról szóló törvényben két alapvető változtatás lesz: az egyik az adminisztráció egyszerűsítése, a másik pedig a visszaigénylés szigorítása. Ennek megfelelően évente csupán egyszer kell majd áfabevallást készíteniük azoknak a vállalkozásoknak, amelyeknek a tárgyévet megelőző éves árbevétele nem haladta meg a 8 millió forintot. Az idén még 3 millió forint volt ez az összeghatár. Szigorítást jelent az a változtatás, amely szerint az éves és negyedéves bevallásra kötelezettek visszaigénylését csak abban az esetben teljesíti az adóhatóság, ha az adóalap éven belül göngyölítetten eléri a 4 millió forintot. A havi áfa-bevallók akkor kaphatják meg visszaigényelt adójukat, ha erre a vállalkozás legalább két egymást követő hónapban jogosult. A nagy összegű visszaigénylések alaposabb vizsgálatára ad lehetőséget, hogy az általánosan alkalmazott 30 nap helyett ezeknél 45 nap áll majd az APEH rendelkezésére a kiutalás előtti ellenőrzések lefolytatására. A „nagy összeg" meghatározásában végül a törvényhozás félmillió forintot fogadott el a kibővített ellenőrzési idő alkalmazási feltételeként. A jövedéki adóval kapcsolatos módosítások egyik legjelentősebb eleme, hogy a jövő év augusztusától jövedéki termék lesz a bor. A szőlőbor adója literenként 5 forint, a gyümölcsboré pedig 20 forint lesz. A cigaretta jövedéki adója 15 százalékkal emelkedik jövőre: az adó a kiskereskedelmi ár 17 százaléka plusz ezer darabonként 2.645 forint lesz. A mezőgazdasági termelők által felhasznált gázolaj jövedéki adó visszatérítése a jelenlegi 65,6 százalékról 80 százalékra nó, és a visszaigénylés teljesítésére 30 nap áll majd - a jelenlegi 60 helyett - a költségvetés rendelkezésére. A járulékoknál nem folytatódik az idén megkezdett csökkenés, a tételes egészségügyi hozzájárulás összege havi 3600 forintról 3900 forintra emelkedik. A táppénz-finanszírozás szabályai végül változatlanok maradnak, tehát továbbra is megmarad a 15 napos betegszabadság, valamint a táppénz harmadának munkáltatói fizetése. ÍN jegyzet Számolunk Tizekben a napokban számol az egész ország. Akinek ML kevesebb a gondja, problémája az az év végéig hátra lévő napokat számolja. Ez talán a kellemesebb elfoglaltság, hiszen akit ez foglalkoztat, annak kevés súlyos problémája lehet. Visszaszámolunk, azután elköszönünk ettől az évtől Hiszen ez a szilveszter valóban különösebb, mint a többi Nem elsősorban az időpont miatt, hanem azért, mert a kereskedők és szolgáltatók borsos felárral árulják a kétezredik évbe történő belépést. A legkülönbözőbb módon utalnak az eladandó dolgok arra, hogy jövőre már kétezret írunk. Persze, mint minden csoda, vagy annak kikiáltott esemény, ez az ünnep sem tart tovább három napnál, azután jönnek, visszajönnek a dolgos hétköznapok. És akik eddig nem tették, azok most ugyancsak számolhatnak, csak éppen mást. Például az adójukat, az adóelőleget, a jóváírást, a kamatot, a rezsit, a hasznot, kalkulálhatnak tervekkel, fiktív összegekkel, valóságos kilátásokkai egyszóval: a pénzzel A következő év valamennyi millenniumi hangulatával a pénzről szól majd, úgy a családok, mint a vállalatok szintjén. Ebben az évben is piaci viszonyok között kell megterveznünk a jövőt, számolgatni elvonni és hozzáadni keli M i adhat mégis segítséget? Az bizonyos, hogy nem a kétezredik év. Sem világvége, sem világmegváltás nem várható, ezért aztán a boldogulni kívánó magára marad. Bízni kell a kormányzati ígérvényekben, a helyhatóságokban, a civil szervezetekben, a családokban, a barátokban, az egyes emberben. Valahogy így kezdődött a történet ezer évvel ezelőtt is... Kovács-, Horn-, Németh-találkozó A „legjobb válaszok" keresői Budapest (MTI) Az MSZP nem botránypolitizálással készül a következő választásokra, hanem azzal, hogy igyekszik minél jobb válaszokat adni az ország problémáira. Egyebek között ebben értett egyet csütörtöki budapesti megbeszélésén Kovács László, a szocialisták elnöke, Horn Gyula, volt pártelnök-miniszterelnök és Németh Miklós exkormányfő, az EBRD alelnöke. Az egyik pesti kávéházban megtartott találkozót követő sajtótájékoztatón elhangzott: Németh Miklós 2000 tavaszán dönt hazatéréséről, és csak azt követően tartja időszerűnek, hogy konkrét politikai szerepvállalásáról határozzon. Németh Miklós beszámolt arról, hogy a 19 megye és a főváros szocialista politikusaival folytatott eszmecseréin egy „harcedzett és a problémákat jól kezelő, győzelemre törő, de az ország és a nép érdekeit szem előtt tartó" MSZP-t ismert meg. Meggyőződése szerint az MSZP lesz képes a leginkább megfelelő válaszokat kidolgozni az ország problémáira és ezzel a társadalom megszólítására. - Hitem és reményem szerint a következő választáson az MSZP olyan pozícióba is kerülhet egységben, csapatmunkában és egymást erősítve, hogy kialakított válaszaival meg is tudja majd a társadalomnak mutatni, hogy képes azok megvalósítására - fogalmazott Németh Miklós. Hangsúlyozta: az EU-csatlakozás a rendszerváltással egyenrangú, vagy azt meghaladó kihívás lesz Magyarország számára és erre a kihívásra csak széles körű párbeszéddel szabad kidolgozni a válaszokat. EBRD-alelnökként - megfogalmazása szerint - nem az MSZP-nek, hanem Magyarországnak segít. Horn Gyula megerősítette: örül, hogy Németh Miklós visszajön, bekapcsolódik a politikai életbe és az MSZP munkájába, mert ez fontos a párt további erősödése, hitelesebbé tétele szempontjából. - Egyetértettünk abban, hogy támogatjuk egymást szögezte le az előző kormány első embere, hozzátéve: mindhárman az ország boldogulása érdekében tevékenykednek. Horn Gyula kiemelte: Magyarországnak történelmi esélyei vannak, de ahhoz, hogy ezekkel élni is tudjon, nem mindegy, miként működik a demokratikus intézményrendszer, hogyan alakul a kormány és az ellenzék viszonya, és az uniós csatlakozás követelményeinek teljesítése. Kovács László kijelentette: mindhárman azt akarják, hogy Magyarország sikeresen birkózzon meg a XXI. század kihívásaival, mégpedig úgy, hogy minél több állampolgár részesüljön az ország eredményeiből. Betörö Télapó Kisvárda (MTI) Rajtavesztett a Télapó-ruhába öltözött betörő, aki az ünnepek idején Kisvárdán és környékén több bezárt üzletet látogott meg társával, aki az álmikuláshoz hasonlóan feltűnést keltett nindzsa felszerelésével. A jelmezesek, amint eljött az este, s elnéptelenedtek az utcák, főleg számítástechnikai berendezéseket árusító boltokba tértek be, mit sem törődve zárral, lakattal, hogy feltöltsék a puttonyt. A szerdán elfogott betörők a kisvárdai rendőrkapitányságon történt eddigi kihallgatások mérlege szerint több mint hárommillió forint értékű árut tulajdonítottak el. TW