Délmagyarország, 1999. november (89. évfolyam, 254-279. szám)

1999-11-24 / 274. szám

ABI\I AMRO bcfcklctcsi alapok Mosl meghívjuk egy üveg pezsgőre Koccintsunk együtt a sikerre! Az ABN AMRO Alapkezelő befektetési alapjaival most két­szeresen is jól jár: ha legalább 500 ezer forint értékű befektetési jegyet vásárol, a kiváló pénzügyi lehetőség mellé egy üveg külön­leges pezsgőt kap tőlünk ajándékba. Ráadásul befektetéseihez, akár adóked­vezményt' is igénybe vehet. Aranykosár Nyíltvégű Befektetési Alap - kedvező hozam", alacsony kockázat biz­tonságos állampapír-befektetésekkel. Az Arany­kosár a magyarországi kötvényalapok között évek óta az egyik legkedvezőbb hozamot biz­tosítja. UNIÓ Nemzetközi Részvény-befektetési Alap - magasabb elérhető hozam", megosz­tott kockázat. Az ABN AMRO szakértői 1933 óta foglalkoznak vagyonkezeléssel, és mára világszerte 100 milliárd eurót meghaladó értékű befektetést kezelnek. Az Alap vagyonát elsősorban az európai uniós országok megbíz­ható nagyvállalatainak részvényeibe forgatjuk. így Ön is olyan cégek tulajdonosa lehet, mint a Shell, BP Amoco, Nestlé, Siemens vagy Nokia. Navigátor Nyíltvégű Részvény-befektetési Alap - kiemelkedő hozam" lehetősége, nagyobb kockázat Az Alap vagyona a leg­jelentősebb hazai vállalatok részényeiben gyarapodik. A tőzsdei mélyponton történő vásárlás rendkívüli hozam lehetőségét rejti magában. Vásároljon ABN AMRO befektetési jegyeket 69 kijelölt bankfiókunk bár­melyikében vagy - ha nincs kedve felállni kedvenc foteljéből - az ABN AMRO Befektetési vonalán keresztül: ABN-AMRO Bank Naprói napra többet nyújt U M SL— Asztalterítő I öntapadós fólia j 590,I 590,. m / rm i — — w ' '.osztályú PVC SSS 2-5-4 m / 3Q.40 %-os szélességben / árengedménnyel /fm Lábtörlő I Középszőnyeg I Középszőnyeg 40X60 cm / 58X110 cm / 190X270 cm 100,-m / 1990,-„ 111.990.­/db! Szolgáltatások: • szőnyegszegés - szaktanácsadás • házhoz szállítás burkolatfektetés H-P: 9-19-ig Sz : 9-14-ig V : 9-13-ig • m.vid in 1S2. ruLssuru) • VtU.,Hungária írt. 26. (Tei.:303-07i7) •XI..BU defoklútTO. {Tel.:206-1939} IX.,Soroksári út 123. (Tol .2904059} WIIWM • Miskolc, Pesti út 5. (WJWMJeSj • Debrecen, Belmezujverosi ül 6/C [TH JS2/417 JáS) • Szöged, Vásárhelyi Pál u. S-S (TeLMO eee-US} Székesfehérvár, Albe Iperi ZOrte AJV. (TeLJ22f 503-3901 SOINTY KV-M2171 Panasonic TC-21S4 55 cm képílló OSD - Teljes tiwezérelhetóség - Automatikus kontresztbeillitás -Képjavító étemkor THOMSON 20MG10C 55cmképWtrl Teljes tímzéretktöség B 69 990,­CRUnDIC T51-732/5 51 cm képitló. M Bleck Mi trix képcső Teljes tiweiérelhetöség 54 990,­PR0C0NTR0L ÁRUHÁZ Szeged, Széchenyi tér 8. Tel.: 472-372 A PROCONTROl ==. M www.procontrol.hu Eötvös-koszorú dr. Jakucs Lászlónak Tovább az ismeretlenbe Kitüntetett „vízügyesek" Munkatársunktól „Az 1998. és 1999. évi sikeres ár- és belvíz­védekezésben végzett áldozatos munka" jutal­maként, oklevéllel és emlékéremmel tüntették ki az Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság te­rületén dolgozókat. Tegnap délután, az Ativi­zig Irinyi utcai épületének nagytermében dr. Kováts Gábor vízügyi igazgató rö­viden értékelte az idei ár- és belvízvédelmi helyzetet. Mint mondta, bár megrázó események is történtek, de a védekezés egészét és ered­ményességét tekintve ha­zánkban, a térség országait tekintve is jól helyt álltak az ár- és belvíz támadásaival szembeszálló erők. Nehéz év végéhez közelí­tenek a vízügyesek. Febru­ártól májusig tartott az ár­vízvédelmi védekezés, janu­ártól - kisebb megszakítá­sokkal - augusztusig pedig a belvízvédelmi készültség. Csúcsidőszakban több mint kilencszáz ember védeke­zett az áradó folyók partján, s háromszáznál is többen küszködtek a „belvizes fronton." Árvízvédelemre 400 mil­lió, belvíz elleni védekezés­re 360 millió forintot költött az Ativizig. Az igazgató ki­emelte, hogy az igazgató­ságnak sohasem kellett pénzügyi gondokkal szem­benéznie. „A víz elleni védekezés igazi csapatmunka. Az Ati­vizignél alig több, mint négyszáz ember dolgozik, a napi feladatok megoldásá­ban pedig közel háromszor ennyien vettek részt" ­mondta dr. Kováts Gábor, aki megköszönte a vízügyi dolgozók, az önkormányza­tok, a fegyveres testületek és polgári szervezetek, vala­mint a pontos tájékoztatást nyújtó média segítségét. Frank József, a Csongrád megyei közgyűlés elnöke (aki tisztségénél fogva a megyei védelmi bizottság elnöke is egyben) hangsú­lyozta, hogy az ár- és bel­vízhelyzet alakulása a me­gelőzésre irányítja a figyel­met. „A spórolás túl sokba kerül!" mondta az elnök. Csongrád megyében eddig mintegy egymilliárd (!) fo­rintba került az ár- és bel­vízkárok elhárítása. Az értékelés után a meg­hívottak dr. Kováts Gábor­tól vehették át a kitüntetést. A Katona Kálmán közleke­dési, hírközlési és vízügyi miniszter által kiadott, dí­szes oklevelet, és a hozzá tartozó emlékérmet Lapis András szegedi szob­rászművész tervezte. La­punk munkatársa. Nyilas Péter is elismerésben része­sült. A tudo­mány ott kezdődik, ahol a ko­rabban megszer­zett tudás 1 véget ér ­vallja dr. Jakucs László, a földrajztudomány doktora, a József Attila Tudományegyetem Ter­mészetföldrajzi Tanszé­kének emeritus pro­fesszora, akit a magyar tudomány napja alkal­mából kiemelkedő tudo­mányos életművének el­ismeréseként Eötvös Jó­zsef-koszorúval tüntetett ki az Akadémia - Melyek voltak tudomá­nyos életmüvének ki­emelkedő eredményei? - Tudományos kutatásai­mat két szakaszra tudnám osztani. Az első a karsztok és a barlangok kutatásához kapcsolódik. Vízkémiai elemzésekkel kimutattam, hogy helytelen a barlangok kialakulásáról vallott koráb­bi felfogás, amely szerint azok a mészkőhegyekbe be­szivárgó csapadékvíz kőze­toldó munkájának hatására jönnek létre. A vizsgálatok azt bizonyították, hogy a mészkő repedéseibe beszi­várgó víz néhány méter után már nem képes több mészmennyiséget feloldani. Tovább haladva a mélyben a feloldott mészanyag egy részét leadja, így keletkez­nek a cseppkövek. A bar­lang ürege egészen más erő hatására jön létre. A mészkóterületre érkező külső vízfolyások homokot, kavicsot, kőtörmeléket szál­lítanak magukkal, és ezek az anyagok csiszolják ki mechanikai úton a barlan­gok föld alatti folyómedrét. Azt is bebizonyítottam, hogy a talajba szivárgó esővíz önmagában még nem tartalmaz annyi szén­savat, amennyi a cseppkő­képződéshez elegendő Dr. Jakucs László: Nagy izgalommal olvastarh azokat a könyveket, amelyek a világ felfedezéséről szólnak. (Fotó: Schmidt Andrea) mészkő feloldásához szük­séges. A beszivárgó víz a talajban jut hozzá megfelelő mennyiségű szénsavhoz, amelyet az ott élő mikro­szervezetek termelnek. Te­hát a mészkőfelszíneken ke­letkező karsztjelenségek ki­alakulása a talajban végbe­menő biológiai folyamatok visszatükröződése. - Az Alföldön milyen kutatómunkát végzett? - A különböző táj típusok területi rendjéből, a folyó­medrek irányváltozási ten­denciáiból, a műholdképe­ken észlelt különböző apró szintkülönbségekből mun­katársaimmal megpróbál­tunk következtetni a mély­ben lévő geológiai szerke­zetekre, és az esetleges szénhidrogén-tárolók helyé­re. Ez volt egész Európában az első műholdas kőolajku­tatás. Egy másik vizsgálat­sorozattal, amely a folyók vízjárására vonatkozott, be­bizonyítottuk, hogy az árvi­zek gyakoribbá válása főleg a hegyvidéki vízgyűjtőterü­leteken történő erdőirtás kö­vetkezménye. - Miért választotta ezt a tudományterületet? - Gyerekkoromban nagy izgalommal olvastam azokat a könyveket, amelyek a vi­lág felfedezéséről, Afrika kutatásáról, és a dél-ameri­kai őserdőkben tett expedíci­ókról szóltak, és nagyon iri­gyeltem azokat az elődöket, akik először láthattak meg ismeretlen helyeket. Azóta él bennem az ismeretlen megismerésének a vágya, le­gyen az akár egy felfedezlet­len cseppkőbarlang, vagy egy új elméleti összefüggés. Meg voltam győződve arról, hogy a tudomány ott kez­dődik, ahol a korábban meg­szerzett tudás véget ér, vagy­is a tudomány továbblépés az ismeretlenbe. - Milyen fejlődési irá­nyok mutatkoznak ezen a tudományterületen ? - A technika fejlődésével, a számítógépek elterjedésé­vel új módszerek, megköze­lítési lehetőségek kerültek a tudományos kutatók kezébe. Úgy gondolom, ma sokkal több a megoldásra váró kér­dés, mint a korábbi évtize­dekben bármikor. - Lehetnek még hazánk­ban olyan területek, ahol nem járt az ember? - Csak a föld alatt. Ma­gyarországon is vannak ha­talmas barlangrendszerek, amelyeket még nem isme­rünk. Néhány évvel ezelőtt végzett számításaimból arra következtettem, hogy a Föl­dön kialakult barlangoknak mintegy nyolcvan százaléka még ismeretlen az ember számára. A kőolaj nagy há­nyada is ilyen mélyen húzó­dó barlangokban rejtőzik. Meggyőződésem volt, és ezt sok fúráseredmény is bizo­nyította, hogy Szeged mé­lyén, akár a Széchenyi tér vagy a Dóm alatt is három­négyezer méteres mélysé­gekben előfordulnak olyan üregek, amelyek nagy meny­nyiségű szénhidrogént tárol­nak. Hegedűs Szabolcs Rover 200 és Rover 400 Rendkívüli felszereltséggel rendkívüli áron! C-Mobil Rover Autószalon 6728 Szeged, Napos út 6. Telefon: 06/62 488-177 Szabadelvű kör szám alatt két témáról tart előadást. Szabó Miklós tör­ténészként mond véleményt arról, hogy rehabilitálni kell-e Bárdossyt, illetve vá­laszol a kérdésre: a Szent Koronát a Parlamentben kel­lene-e őrizni? Munkatársunktól Az Eötvös József Szabad­elvű Társaság vendége: Sza­bó Miklós történész, aki no­vember 24-én (szerdán) 16 órától a Földváry utca 3. Csak annyit kockáztasson, amennyit muszáj! ki ajánlat 1999 december Z9-éig ervényes A resztetes befektetési szabályokat a befektetési alap Kerete Sabályzata tartalmazza ' Az SzJA-ról szóló 1995 évi CXV1I tötvenybeb meghatározott estekben és feltételekkel " A2 egyes alapok hozamáról a Bank tokjaiban és a fenb telefonszámon adunk pontos tájékoztass! Kijelölt bankfiókjaink: Hódmezővásárhely Kossuth tét 5. Tel.: 62/241:666 • Szeged. Klauzáitét5.Tel 62/551-431 • Szeged JOkat u. 7-9. Nagyáruház passage Tel.: 62/551-524

Next

/
Thumbnails
Contents